Túl a tűzkeresztségen

A tárgyalás meg volt a HÖOK és a NEFMI között, a közeledésre még várni kell. A Corvinus úgy néz ki marad, de lesz NKE is, ahogy tandíj is.

A Minisztérium elmondta, hogy a „röghöz kötés” célja az, hogy felhívják az államilag támogatott hallgatók figyelmét arra, hogy tanulmányaikat az állam azért finanszírozza – egy határok nélküli Európában, ahol az EU célja a személyek a tőke és az áruk szabad áramlása –, hogy az így megszerzett tudásukat itthon kamatoztassák. A HÖOK által kért mintaszerződések azért fontosak a további egyeztetésekhez, hiszen az még nem derült ki, hogy milyen módon szeretné az állam korlátozni az így megszerzett diplomások munkavállalását más országokban. Hiszen történhet ez időben, vagy a képzés költségének visszatérítésében (részben, egészben, részletfizetéssel vagy egy összegben).

Dr. Réthelyi Miklós felhívta a figyelmet arra, hogy az államnak megfontoltan kell cselekedni és több évre előre tervezni, hiszen nem mindegy milyen mértékben és milyen arányban támogat bizonyos képzéseket, hiszen nem lehet felelőtlenül és hitelből finanszírozni a felsőoktatást. Ezzel és a Diákhitel 2.0-val pedig körvonalazódni látszik, hogy a pénzügyi terheteket az állam a saját eladósodásáról a diákokra terhelné és az ő eladósodásukat támogatja – hiszen 20-30 évesen a lakás, a család; az egzisztencia megteremtése nem is lehetne egyszerűbb egy több milliós tartozással.

Dr. Hoffman Rózsa hozzátette, hogy a törvényalkotás bonyolult folyamat, különösen amikor egy nagy rendszer átalakításáról van szó. Nyílván ezért történik az átalakítás úgy, hogy például a Corvinus Egyetem – amely most úgy néz ki mégis megmarad – egy részéből, a Rendőrtiszti Főiskolából és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemből kialakítandó új Nemzeti Körszolgálati Egyetemnek még nincs helye, illetve a Ludovikába helyezték volna, ahol viszont a Magyar Természettudományi Múzeum székel.

A nyelvizsgához kötött felsőoktatást viszont csak 2016-ban kívánják bevezetni, így lenne idejük felkészülni a középiskolásoknak.  Dr. Réthelyi Miklós felhívta a figyelmet a nyelvooktatás kiemelt fontosságára, hiszen lemaradásaink vannak a megfelelő szintű nyugati nyelvek ismeretében, ami fontos lenne a… – külföldi munkavállaláshoz?

Az államtitkárasszony hozzáfűzte, hogy a HÖOK által kért mintaszerződések napokon belül elkészülhetnek így tovább folytatódhat a kommunikáció a felsőoktatás képviselői és a Minisztérium között.

Török Balázs
ELTE Online

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]