„Bárki folytathat pártpolitikát, csak nem a szakkollégium nevében.” – Interjú Krafcsik Norberttel, a Bibó István Szakkollégium választmányi elnökével – Az ELTE szakkollégiumai III.

Szakkollégium interjúsorozatunk következő állomásaként a Bibó István Szakkollégiumban beszélgettünk Krafcsik Norbert választmányi elnökkel.

Papp Szilvia Márta: Hogyan tudnád megfogalmazni a Bibó szerepét 2022-ben, és szerinted hogyan módosult ez a szerep a szakkollégium létrejötte óta?

Krafcsik Norbert: A céljaink részben változtak a rendszerváltáskori és az azt követő időszakhoz képest. Még mindig benne van az alapszabályzatunkban – ami a szervezeti és működési szabályzatunk – hogy a fő célunk szakkollégiumként egy a társadalmi problémákra érzékeny és felelős értelmiség kinevelése. Szerintem ez olyan absztrakt cél, ami azóta nem változott, mióta megalakultunk. Kezdetben a politikai szerepvállalásunk jelentősebb volt, és a rendszerváltáskor, valamint az azt követő években csúcsosodott ki igazán. Nem titok, hogy a Fidesz magja itt alakult a kollégiumban, és a mai napig számos állami tisztséget, főméltóságot volt bibósok töltenek be, mint Orbán Viktor, Áder János, Kövér László, Varga Zsolt András. A rendszerváltás lecsengése óta egyre inkább eltávolodtunk bármiféle pártpolitikától.

Ma már azt valljuk, hogy pártpolitikát közösségi szinten semmiképp sem folytatunk, de egyéni döntése alapján egyébként bárki lehet párt tagja, bárki folytathat pártpolitikát, csak nem a szakkollégium nevében.

P. Sz. M.: Szóval ez nem összeférhetetlenség?

K. N.: Nem, valójában több aktív szakkollégistánk is tagja valamelyik pártnak. Viszont a szakkollégiumot képviselve, közösségi szinten ilyenekbe nem bonyolódunk bele. Ha közéleti kérdésekben megnyilvánulunk, akkor az adott téma már megüt egy olyan ingerküszöböt, amire úgy érezzük, hogy mindenképp reagálnunk kell. Például az SZFE-ügyben volt egy ilyen kiállásunk, és a legutóbbi Budapest Pride alkalmával is, amikor kitűztük a szivárványos zászlót az épületre. Utóbbival foglalkozott is a média.

P. Sz. M.: Közös döntés általában, hogy mi üti meg azt az ingerküszöböt, amikor cselekednetek kell?

K. N.: Abszolút közös döntés. Ha történik valamilyen fejlemény, és egy szakkollégista azt úgymond felkarolja és behozza a közösségbe, hogy végül lépünk-e valamit, az teljesen közösségi szinten dől el. Ennek a hagyományos formája a Közgyűlés, ami általában havonta egyszer szokott lenni, és szavazással döntünk egy-egy kiállás ügyéről. Semmiképp sem úgy kell elképzelni, hogy egy vezető testület, vagy az igazgató, vagy egy-egy tisztségviselő hozná meg ezeket a döntéseket. Olyan súlyú véleménynyilvánításokról beszélünk, amelyekért az egész közösség felel.

P. Sz. M.: Volt esetleg olyan hazai vagy nemzetközi közéleti ügy, ami kifejezetten nagy vitát generált a kollégiumban olyan szempontból, hogy végső soron mit csináljatok vele?

K. N.: Volt. Akkor én még ugyan nem voltam szakkollégista, úgyhogy csak elbeszélésekből tudom. Amikor Magyarország nem ratifikálta a nőkkel szembeni erőszak és családon belüli erőszak leküzdéséről szóló Isztambuli Egyezményt, pár kollégista behozta a témát a Közgyűlésre, szerintük mindenképp reakciót érdemelt az ügy. Voltak többen, akik ugyan aggasztónak tartották a helyzetet, viszont annyira súlyosnak nem gondolták, hogy ki kellene állnunk. Akkor elég heves és hosszasan elhúzódó vita folyt, a többségi álláspontnak megfelelően végül egyébként nem született kiállás. Nehéz megtartani az egyensúlyt, mert ha túl gyakran állunk ki, maga a kiállás intézménye veszítene a jelentőségéből.

P. Sz. M.: Említetted, hogy a szakkollégiumhoz köthető számos pártpolitikus karrierjének kezdete, sok, akár az EU-ban magasabb pozíciót betöltő jogász itt tanult. Van mindennek visszatartó ereje, esetleg emiatt nem szeretnétek állást foglalni különböző politikai-közéleti kérdésekben?

K. N.: Ez is közrejátszik, ugyanakkor szerintem jelentősebb tényező maga a szakkollégiumiság, ez inkább visszatart minket. A mi energiánkat és erőforrásainkat bőven leköti, hogy a szakmai és tudományos életben tevékenykedjünk viszonylag aktívan, és ha emellé behoznánk a politizálást, akkor az egyrészt olyan plusz időbefektetéssel járna, ami a szakmai és a tudományos munkától vonna el erőforrásokat, másrészt negatívan hathatna a koli megítélésére. Akármelyik oldalon avatkozunk bele egy kérdésbe, bárhol szólalunk fel, az mindig negatív hatással lehet ránk.

De megállja a helyét az indok, hogy jól tudjuk, mi történt ebben a kollégiumban körülbelül 30-40 éve, és úgy vagyunk vele, hogy jobb, ha független szereplőként veszünk részt a politikában.

P. Sz. M.: Volt szó a társadalmi felelősségvállalásról és a tudományos-szakmai feladatokról. Ezek felfoghatók úgy, mint kötelességei a bibós hallgatónak?

K. N.: Összességében ezek absztrakt kötelezettségek inkább. Úgy épül fel egy képzeletbeli építményként a mi szakkollégiumiságunk, hogy három pilléren áll: az egyik pillér a társadalmi felelősségvállalás, a második a szakmaiság és a harmadik a közösségiség. Utóbbi kettő már magából abból a tényből következik, hogy szakkollégium vagyunk. A társadalmi felelősségvállalás szerintem az elmúlt 5-10 évben jött egy szintre a másik két pillérrel, sajnos korábban kissé elhanyagolt volt. Több kiemelt éves programunk van, amely kifejezetten ehhez a pillérhez köthető. Az „őri” táborunk – amit így rövidítünk, de a teljes neve Állampolgári Nevelés Tábor – arról szól, hogy külső támogatásokból táboroztatunk diákokat kettő iskolából, az őri Bibó István Általános Iskolából és a Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumból, ahol a gyerekek öt napon keresztül intenzíven tanulhatnak gazdasági-jogi-társadalmi alapismereteket, sokszor játékos programokon keresztül, például egy mintaparlamentet játszunk el és megmutatjuk, hogy hogyan is működik az Országgyűlés. A gyerekeknek teljesen ingyenes az egész tábor. Az oktatók mind aktív szakkollégisták szoktak lenni.

P. Sz. M.: Volt már olyan, hogy valamelyik táborozót később viszontláttátok szakkollégistaként? Romantikus lenne…

K. N.: Én nem tudok ilyenről, ez a másik programunk esetén szokott előfordulni, ami a Szabó Kálmán Tehetségprogram. Ez egy ösztöndíjpályázat, ahova végzős, szociálisan hátrányos helyzetű középiskolásokat várunk. A Rajk Szakkollégiummal közös ez a projekt, rajkosok és bibósok interjúvolják és bírálják el a jelentkezőket. A kiválasztott diákok számára finanszírozzuk a felsőoktatási tanulmányaikat. Van olyan aktív szakkollégista, aki ennek a programnak a keretein belül kezdhette meg egyetemi tanulmányait.

P. Sz. M.: Folytassuk a te tanulmányaiddal. Számodra miként jött az ötlet, hogy felvételizz ide?

K. N.: Az én mentorom, amikor még gólya voltam, egy bibós volt, úgyhogy tőle már az első félévemben nagyon sok pozitívat hallottam a kollégiumról.

P. Sz. M.: Érdemes mentorprogramban részt venni ezek szerint?

K. N.: Igen, van több szakkollégista is, akik mentorkodnak a karon, ők maguktól is szokták promózni a Bibót az elsőévesek körében. Én az első egyetemi évemben abszolút semmilyen diákszervezetbe nem akartam jelentkezni, az egész egyetemi légkörbe akartam először beleszokni. A második évem tavaszi félévében fogalmazódott meg bennem, hogy jelentkezem, és akkor volt az utolsó lehetőségem is egyben, mert csak első- és másodévesek jelentkezhetnek. Pont abban a félévben jött be a csavar, a koronavírus, és úgy nézett ki az én felvételi eljárásom, hogy miután megírtuk az első, írásbeli fordulót, rá két nappal jött a teljes lezárás. Jobb híján felfüggesztették az egész felvételit, és csak a következő tanév szeptemberének elején ejtettük meg a második, szóbeli fordulót.

P. Sz. M.: A felvételihez tartozik egy harmadik, tábori forduló is, ezt hogyan kell elképzelni? Ez is elmaradt a te felvételidkor?

K. N.: Igen is meg nem is. Most ősszel már meg tudtuk tartani rendesen a tábori fordulót, ilyenkor elutazunk egy éjszakára valahova, és két napon keresztül intenzív, érvelős-vitázós, olykor kreatív feladatokat végeztetünk a felvételizőkkel. Az én esetemben ez sem hagyományos keretek között zajlott, hanem két nap bejöttünk ide, és az udvaron tudtunk feladatokat megoldani maszkban és távolságtartással. Az „igazi” harmadik forduló egyébként a tábor utáni úgynevezett „tízperces”, ilyenkor az utolsó 23-24 felvételiző az egész felvételi bizottság elé – plusz a jelenlevő bibósok elé – egymás után kiül, és tíz percig bármilyen kérdésekkel bombázhatják őket.

A legtöbb emberből ez hozza elő a hányingert és a lámpalázat, ilyenkor abszolút reflektorfénybe kerülsz, kérdezhetnek szakmai dolgot, a személyiséged iránt érdeklődhetnek, de lehetnek abszolút idétlen kérdések is, amiket csak a saját szórakoztatásuk miatt dobnak be.

P. Sz. M.: Te hogy bírtad a reflektorfényt?

K. N.: Az a vicces, hogy nem emlékszem. Volt egy kis képszakadás abban a tíz percben, nem voltam kifejezetten ideges, csak nagyon koncentráltam. Példa kedvéért olyan kérdés is volt, hogy „Egy bibós buliban hajnali négykor milyen zenét nyomnál be, amikor már mindenki kész van?”

P. Sz. M.: És mi volt a válasz?

K. N.: Amúgy nem emlékszem (nevet). Mintha az rémlene, hogy azt mondtam, technót, de már teljesen elvesztek az emlékek, hogy miket válaszoltam akkor.

P. Sz. M.: Elmondható hát, hogy te az első generációhoz tartozol, akik a koronavírus idején kezdték a szakkolis életet. Rendes szakkolis életnek mondható ez egyáltalán?

K. N.: Valóban mondhatjuk, hogy covid-generáció. Az alapvető különbség a dolgok rendes menetéhez képest a közösségi élet kisebb stagnálása volt, bár szerencsére már újjáéledőben van a dolog. Amikor először lépett életbe a teljes lezárás 2020 tavaszán, akkor mindenkit hazaküldtek a kollégiumból is, kiürült az épület, az azt követő időszak egészen szeptemberig ezért egyáltalán nem mondható rendes szakkolis életnek. A következő félév már úgy nézett ki, mintha normálisan kezdenénk, de utána jött a következő lezárás. Ekkor nyílt egy lehetőség, hogy méltányossági kérelemmel benn maradjanak kollégisták az épületben – egy ember egy szobában a szabályok miatt – én is ennek köszönhetően tudtam bennmaradni. Így már egy fokkal elviselhetőbb volt a dolog, de a megszokott keretek közé való visszatéréstől még messze voltunk. Ezzel együtt 2021 tavaszának végéig nagyon érezni lehetett a pangáshangulatot, főleg ahhoz képest, amit a felvételem utáni néhány hétben átéltem, 2020 szeptemberében. A második lezárás egy abszolút kiütés volt a közösség számára.

P. Sz. M.: Ezalatt a lezárásokkal teli kusza időszak alatt lettél te választmányi elnök. Hogyan alakult ez így?

K. N.: Akik méltányosságival bennmaradtunk, ez a 20-25 ember tudta valamennyire életben tartani a közösségi életet. Arra jutottunk, hogy ha ennek a helyzetnek vége, akkor valami nagyon gyors és radikális intézkedés kell, hogy a Bibó ne halljon el teljesen közösségileg, ebből a stagnálásból valahogy mindenképp ki kellett törni. Viszont akkor még az is teljesen bizonytalan volt, hogy lesz-e egyáltalán a következő tanévre egy organikusan összeállt Választmány. Alapból a folyamat úgy néz ki „normális időkben”, amikor aktív a közösségi élet, hogy lassanként, önszervező módon kialakul egy olyan hatfős csapat, akik együtt szeretnének elindulni a választmányi pozíciókért, és közvetlenül, baráti alapon tudnak együttműködni. Ez olyan szinten nem tudott kiépülni, hogy nagyon sokan, akik bent laktak, viszonylag friss bibósok voltak, és a Választmánnyal kapcsolatos menetrendet és mikénteket nem ismerték. Mégis eldöntöttük, hogy most mi csináljuk meg az egészet, annak ellenére, hogy abszolút zöldfülűek voltunk. Fogalmunk nem volt, hogy a Választmány mivel jár, és hogy működik, de úgy voltunk vele, hogy ha ezt most mi nem csináljuk meg, akkor valószínűleg senki nem fogja. Volt bennünk egyfajta tettrekészség, cselekedni akarás is, hogy mégis itt vagyunk már egy pár hónapja, és annyi mindent még nem tudtunk hozzátenni a Bibóhoz. Legyen akkor a Választmány az, amivel hozzá tudunk járulni a szakkollégium működéséhez.

P. Sz. M.: Pontosan hogyan működik a Választmány, és milyen feladataid vannak elnökként?

K. N.: A kollégium operatív irányító testülete a Választmány, hat tagból áll. Én vagyok a választmányi elnök, és van öt stábvezető, akik mind egy-egy stábért felelnek, egy stáb pedig lényegében a kollégiumnak egy részterületét irányító „minisztérium”. Van egy pénzügyi, egy közösségi, egy szakmai, egy alumni és egy kommunikációs stáb – ez utóbbi körülbelül a marketingnek felel meg. Hatáskörök alapján elosztjuk a stábvezetők között a feladatokat, a választmányi elnök pedig a kollégiumot külső fórumokon, szerveknél képviseli, és az összválasztmányi munkát koordinálja. A szakkollégisták mind be vannak sorolva egy-egy stábba, és stábmunkát kell végezniük, az már a stábvezetőkön múlik, hogy mikor milyen elvégzendő feladat van. Végül azért esett rám a választás mint választmányi elnökre, mert akkoriban én harmadéves voltam, és a csapat többi része egyvalaki kivételével elsőéves volt. Célszerűnek tűnt a hatékonyság szempontjából, hogy én koordináljam a dolgokat, hisz másfél évet mégiscsak be tudtam járni jelenléti oktatásra, meg – ha nem is sokkal – de valamivel többet láttam a szakkollégium aktív működéséből. Kifejezetten pozitívan fogadták a kezdeményezésünket a Közgyűlésen is, abszolút támogatóak voltak az „öregebb” bibósok és az akkori Választmány.

P. Sz. M.: Aki felmegy a Bibó honlapjára, az láthatja, hogy ti úgynevezett műhelyekben dolgoztok. Hogy kell elképzelni a műhelyeket, te melyeken veszel részt? Elvárt a Bibóba történő jelentkezéskor, hogy legyen képe a jelentkezőnek arról, hogy mely műhelyek iránt érdeklődik?

K. N.: Abszolút nem elvárás, ez abból is adódik, hogy vannak az első év első félévében jelentkezők, akik még alig csöppentek bele az egyetemi életbe. Tőlük nem várható el, hogy legyen kialakult képük a szakmai jövőkről, sokaknál még a későbbi években is változik, hogy mely jogterület iránt érdeklődnének, illetve többen még a harmadik évben sem tudják egyáltalán. A politológus hallgatóknál ez valamilyen szinten egyszerűbb, náluk talán nem annyira szerteágazó a szakterület, mint a joghallgatók esetében. A műhelyrendszer maga a szakmai pillérünk, a műhely tulajdonképpen egy szakmai egység, amelyen belül a szakkollégisták elvégzik a kurzusaikat, megírják a dolgozataikat. Hét darab műhelyünk van, ezek közül öt a jog egy-egy nagyobb részterületével foglalkozik: a civilisztika műhely, a nemzetközi és európai jogi, közjogi, jogelméleti, valamint büntetőtudományok műhelye tartozik ide. A hatodik a politikatudományok műhelye, amely egy hatalmas műhelyünk, a legtöbb politológus hallgató ezt választja, valamint létezik még egy orientációs műhely, amelynek értelmét sokan egyébként vitatják. Az újonnan felvételt nyert bibósok ide kerülnek be először, utána mindenképp váltaniuk kell egy másik műhelyre.

P. Sz. M.: Az orientációs műhely elég tág fogalomnak tűnik…

K. N.: Oda szoktak olyan kurzusokat szervezni, amelyek segítenek integrálódni a szakmai és a szakkollégiumi életbe, valamint az „egyéb” kategóriába eső kurzusok tartoznak ide. Én például az előző félévben egy közéleti vitakurzuson vettem részt, ami tesztjelleggel indult, és minden héten más témából készültünk, amelyről vitázunk másfél órán keresztül.

P. Sz. M.: Van emléked olyan megosztó témáról, amikor nagyon egymásnak estetek a vitakurzuson?

K. N. Az egyik szemináriumon kifejezetten a Kínában bevezetett szociális pontrendszer volt a középpontban, és az volt a vita tárgya, hogy lehet-e ilyet bármilyen formában alkalmazni a nyugati civilizációkban, és ha igen, akkor milyen mértékben, hol húznánk meg a határt morális-jogi kérdésekben. Én például azt az álláspontot képviseltem, hogy ennek egy minimális, korlátozott szintjét elképzelhetőnek tartom, de nyilván sokan már ezzel sem értettek egyet. Vitakurzusok során általában ütköznek a liberális-konzervatív, baloldali-jobboldali álláspontok.

P. Sz. M.: Előfordulnak ilyen szempontból szélsőséges megnyilvánulások is?

K. N.: Előfordulnak, de nem jellemző, azért ezt igyekszünk kiszűrni már a felvételi eljárásnál (nevet). Tanácsként azt szoktuk mondani a felvételizőknek, hogy adják önmagukat, de ha ez az önmaguk egy például nemzeti szocialista ideológiát valló ember, akkor valószínűleg nem fogjuk felvenni. Viszont az abszolút elmondható, hogy a szakkollégiumon belül nagyon megoszlanak minden szempontból az álláspontok, nagyon színes közösség vagyunk. Nem nézzük a felvételinél, hogy ki milyen beállítottságú akár politikai, akár vallási szempontból, semmiféle morálfilozófiáját nem szoktuk firtatni a jelentkezőnek. Ha nem nagyon szélsőséges nézeteket vall valaki, és van egy határozott álláspontja, amelyet meg tud érvelni, akkor szívesen fogadjuk, mert vitázni meg szeretünk – unalmas is lenne, ha mindenki ugyanazt gondolná mindenről.

Győztest sem igazán szoktunk a vitákban hirdetni, általában csak egyetértünk abban, hogy nem értünk egyet.

Ugyanakkor velem már többször megtörtént, hogy a korábbi véleményemmel ellentétes álláspontról győztek meg a felhozott érvek alapján.

P. Sz. M.: A jövőbeni elhelyezkedés szempontjából van rálátásod, hogy valóban jobb helyzetből indulnak az álláskeresésben azok, akik bibósok? Esetleg a szakmai plusz miatt, vagy pedig maga a Bibó név az, ami nagyon jó pont egy állásinterjún?

K. N.: Szerintem az tagadhatatlan, hogy ad előnyt, azt többen vitatják, hogy mekkora is ez az előny, de a létezését, azt nem. Mindenképp jelenthet protekciót adott munkahelyeken. Ez valószínűleg azért van így, mert kiemelt munkát fordítunk a szakmai tevékenységekre, több olyan gyakorlati célú kurzusunk van, amit az egyetemi képzés keretében nem feltétlenül lehet elsajátítani. Sokszor ez az a plusz, amiért a bibósok kiemelkedőbbek tudnak lenni egy adott szférában és akár vezetőbb pozíciókat is elérhetnek. Onnantól kezdve, hogy egy munkahelyen vannak szakmailag elismert bibósok, és téged beajánlanak, az sokszor a munkáltatót könnyen meggyőzheti a felvételedről.

P. Sz. M.: A „pártfogoltsági” tényező és a kapcsolati tőke nagyon meghatározó szerinted összességében a későbbi elhelyezkedésben?

K. N.: Igen, eléggé. Van, amikor kifejezetten úgy jönnek gyakornoki és ügyvédjelölti álláslehetőségek, hogy alapból a bibós levelezőlistára küldik be őket, mert mondjuk az ügyvéd az előző tapasztalatai alapján kifejezetten bibóst keres. A saját bőrömön is meg tudtam tapasztalni mindezt, most egy ügyvédi irodában dolgozom, ahová egy bibós műhelyvezető oktatónk ajánlott be.

De persze tévedés ne essék, nem jelent egy instant zöldkártyát akárhová, hogy az ember bibós, előnyt jelenthet csupán, hogy szakmailag elismert emberek ajánlanak egy hallgatót.

Ettől függetlenül időről időre bizonyítanunk kell az alkalmasságunkat, máshogy nem is működhetne az egész.

P. Sz. M.: Ha már az előnyökről beszélünk: van esetleg valami negatív oldala annak, hogy az ember szakkollégista?

K. N.: Közvetlenül nincs, talán annyi, hogy az egyetemen – akár hallgatók, akár tanárok részéről – sokakban van egy általánosabb ellenérzés a Bibóval szemben. Ez könnyen kialakulhat amiatt is, ha valaki például nem került be, akár többszöri próbálkozásra sem, de van olyan is, aki soha nem is próbál jelentkezni hozzánk, mert alapból él benne egy prekoncepció, miszerint ez egy elitista, nagyképű bagázs.

P. Sz. M.: Van ennek a vádnak alapja?

K. N.: Az a baj szerintem, hogy valamennyire igen. Egyes szakkollégisták megalapozzák, nem tartok mindenkit makulátlannak ebben a tekintetben.

Az viszont téves előítélet, hogy a bibósoknak mind felsőbbrendűségi komplexusa lenne, a közösség jelentős többségére ez egyáltalán nem jellemző.

P. Sz. M.: Más hoax esetleg terjed a Bibóról, akár az egyetemen kívül?

K. N.: Az idősebb generáció a múltunkból adódóan sokszor úgy hiszi, mi abszolút kormánypártiak vagyunk, mint egy „kis Fidesz”, úgymond „az alma nem esik messze a fájától” elv alapján. Ez az 50-60 év feletti korosztály, akik akkor voltak fiatal felnőttek, amikor megalakult itt az említett párt. Azt vettük észre, hogy – az egyetemi és közéleti közeget leszámítva – ötven fölött és harminc alatt szoktak nagyjából tisztában lenni az emberek egyáltalán a létezésünkkel, közötte sokan nem is tudják, hogy van egy Bibó István Szakkollégium.

P. Sz. M.: Egy politológus- és egy jogászhallgató bibós között van különbség azon kívül, hogy milyen műhelyeket választanak? Az arányok hogy alakulnak köztetek?

K. N.: Olyan szabályzati szintű különbség mindenképp van, hogy a politológus és a jogászhallgatóknak különböző tanulmányi szabályzataik vannak, így a kötelezettségeik bizonyos mértékben eltérnek, például a politológus hallgatóknak magasabb ösztöndíjátlagot kell teljesíteniük a bennmaradáshoz. A műhelyek terén egyébként nincs fixálva, hogy ki hova mehet, egy politológus hallgató is jelentkezhet mondjuk jogelméleti vagy büntetőjogi műhelybe. Kasztrendszerben nem élünk, teljesen egyenrangú a két képzés. Az arányok úgy alakulnak, hogy mivel a jogászhallgatóknál nagyobb az emberalap, amelyből válogathatunk – vagyunk négy-ötszázan egy évfolyamon – ezért természetesen többen is jelentkeznek a jogászképzésről hozzánk, mint politológiáról, ahol kevesebb, mint százan vannak évfolyamonként. Ebből eredően a felvételi eljárásban is nagyobb arányban joghallgatókat veszünk fel. Nincs meghatározva egyébként, hogy egy felvételi eljárásban x számú politológust kell felvennünk, volt rá példa, hogy nem vettünk fel egy politológushallgatót sem az adott eljárásban.

Nem adunk meg kvótákat, csak azt nézzük, hogy ki az, aki a kompetenciája alapján alkalmas arra, hogy felvételt nyerjen.

P. Sz. M.: Van olyan kérdés – a vitakörökön és műhelyeken kívül – amiben a politológus- és a jogászhallgatók sosem értenek egyet a koliban?

K. N.: Nincs olyan téma, amelyben konkrét elkülönülő látásmód lenne, de érdekes, hogy mennyire más oldalról fogjuk meg a dolgokat. Amikor például a feles alkotmányozás kérdéséről van szó, akkor a jogászok rendszerint sikítófrászt kapnak és kiugranak az ablakon, míg a politológusok rugalmasabbak a látásmódjukban. Szerintem kifejezetten érdekes, amikor politológusok és jogászok vegyesen kerülnek egy vitakurzusba, valamennyire az érvelési technika is más.

P. Sz. M.: A jogi megközelítés rigiditásának létezik jól megfogalmazható kiindulási alapja, vagy ez inkább hagyomány, aminek mentén a jogászhallgató állást foglal egy vitában?

K. N.: Nagyrészt szerintem ez az egyetemi oktatásunkhoz köthető, a jogi oktatásnak része, hogy lefektetünk fix dogmatikai alapokat, amelyeket nem kérdőjelezünk meg, azoktól eltérni nem lehet.

A jogászoknál így van egy stabilabb kiindulási alap, míg egy politológushallgató azért valamennyire szabadabban keres az érvek között.

P. Sz. M.: A honlapotokon úgy tájékozódhat az érdeklődő, hogy szerveztek úgynevezett orientációs látogatásokat különböző jogi-állami szervekhez, intézményekhez. Ilyenen te is részt vettél?

K. N.: Sajnos számomra ezt teljesen keresztülhúzta a covid, de volt tervben a legutóbbi félévben tárgyaláslátogatás – ez viszonylag gyakori is volt a járványhelyzet előtt. Emellett börtönlátogatásokon lehetett részt venni, volt, amikor az Alkotmánybíróságra látogattak el bibósok. Rendhagyóbb eseményént az is előfordult, hogy egy boncoláslátogatást tartott a szakkoli a Semmelweis Egyetemen.

P. Sz. M.: A Facebook-oldalatokon egymás hegyén-hátán lehet olvasni a különböző versenyeredményekről, legutóbb egy könyvetek jelent meg, Populizmusváltozatok címmel. Elvárt kötelezettség a bibósoktól, hogy részt vegyenek versenyeken, írjanak publikációkat, vagy mindez csak „adja magát” az évek során?

K. N.: Szabályzatban ilyen kötelezettség nincs lefektetve, lehet valaki úgy bibós, hogy a tanulmányai végéig egyszer sem megy el versenyre, sőt, van is erre példa, hisz egyetem és szakkoli mellett, ha valaki elmegy dolgozni, meg még egy negyedik fontosabb tevékenységet is űz, akkor meglehetősen behatárolt a szabadideje. Viszont valóban rengetegen vesznek részt versenyeken, ami szerintem abból is adódik, hogy sok esetben olyan diákok kerülnek be hozzánk, akiknek alapból van egy erős kompetitív hozzáállása és vállalkozó kedvűek. A személyiségükből kifolyólag indulnak a bibósok közül sokan versenyeken. De valóban van egy kimondatlan elvárás: a légkör, amiben mozgunk, eléggé arra ösztönöz, hogy próbáljunk meg minél több versenyen részt venni, pályázatokra jelentkezni. Nem tragédia, ha nem hozunk el helyezést, a lényeg, hogy megpróbáljuk. Sokszor a vezetés és az igazgató hozzáállásából is adódik a kimagasló teljesítmény, a jelenlegi igazgatónk kifejezetten támogatja, hogy OTDK-n, különböző pályázatokon, versenyeken vegyünk részt. Sok múlik az oktatói, mentori gárdán, hogy ők mennyire ösztönzik, segítik a szakkollégistákat és mennyire vesznek részt a felkészítésükben.

P. Sz. M.: Ha valaki nagyon szeretne bibós lenni, és most készül a felvételire, akkor milyen jó tanácsot tudsz adni neki – esetleg olyasmit, amit jó lett volna tudni a felvételi előtt?

K. N.: A felvételinkről tudni kell, hogy készülni főszabályként nem kell rá. Inkább egy kompetencia-felméréshez hasonlítható, az írásbeli mindenképp, ott érvelősebb-logikai feladatok vannak, valamennyi matek is, ami sokszor megijeszti a hallgatókat, de abszolút a hozható szint. A vitakészség, az előadókészség mindig nagyon fontos. Legfontosabb tanácsként azt tudom mondani, hogy ne próbálják meg a felvételizők olyannak eladni magukat, amilyenek valójában nem, ne akarjanak egy olyan személyiséget vagy véleményt a magukévá tenni, amelyről azt hiszik, hogy mi elvárjuk. Ilyesmi nincs. Amit leginkább értékelünk, az az autentikus hozzáállás, ha valakiről látjuk, hogy van határozott saját álláspontja, meg tudja azt érvelni, és mindemellett lelkes és nyitott az új dolgokra, gondolatokra.

Fotók: Lazar Anilla