Mi miatt döntenek úgy a hallgatók, hogy kipróbálják magukat a Tudományos Diákköri Konferencián? Tanári javaslat áll mögötte vagy esetleg kíváncsiság, hogy mennyire állják meg a helyüket a tudományos kutatásban? Agg Richárddal, az ELTE BDPK ötödéves földrajz–történelem szakos hallgatójával beszélgettem az érdeklődéséről a történelem iránt, a motivációiról, illetve a tapasztalatairól a TDK-val kapcsolatban.
– Először is szeretnélek megkérni arra, hogy mondj magadról néhány szót!
– Agg Richárd vagyok, ötödéves hallgató itt, Szombathelyen, földrajz–történelem szakos pedagógusnak készülök. Éppen az összefüggő gyakorlatom első félévét töltöm a Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Az OTDK 2021-es felhívására beadtam egy pályamunkát egy 20. századi történelemhez kapcsolódó témában. A szabadidőmet tekintve mostanában nagyon sokat sütök. (Nevet.) Valahogy ez lett újabban a hobbim, de ezen kívül szívesen olvasok, ha tudok a testmozgásra is szakítok időt, illetve még sokat hallgatok zenét is.
– Miket olvasol szívesen?
– Elsősorban fantasy-regényeket, mint például a Tűz és jég dala című sorozatot, emellett még ott vannak a krimik is, amiket szintén nagyon szeretek.
– Megragadta a figyelmemet az is, hogy szívesen sütsz. Volt bármi kiindulópontja ennek a hobbinak? Arra gondolok például, hogy láttál egy cukrász videót, egy főzőműsort, ami felkeltette az érdeklődésedet és elhatároztad, hogy te is kipróbálod magad a konyhában?
– Édesanyám volt a megindítója ennek az egésznek, mellette kezdtem el ezzel is foglalkozni. Az első próbálkozásaimat ő felügyelte, aztán ez így szép lassan kialakult. Főleg azóta meghatározó a mindennapjaimban, amióta a vírushelyzetnek köszönhetően bezártságban élünk.
– És miket szeretsz sütni?
Hát legutóbb például hatlapost csináltam. A karácsonyi bejglisütés már évek óta az én reszortom, de alapvetően egyszerű sütiket csinálok, nem a legbonyolultabbakat. Azokat még nem nagyon tudom. (Nevet.)
– Nincs ezzel semmi baj, valahol el kell kezdeni. Egyébként én pont a főzés oldalával vagyok így, pláne az utóbbi időben. Mindkét elfoglaltság nagyon hasznos stresszlevezető módszer, szóval köszönöm, hogy elmesélted nekem. Kicsit visszaevezünk a tudomány területére. A történelem iránt mióta érdeklődsz?
– Egyszerű lenne azt mondani, hogy amióta az eszemet tudom. Mindig is érdekelt, de amire kifejezetten emlékszem, hogy ez leginkább az általános iskola alsó tagozatában kezdett foglalkoztatni, persze, amennyire egy kisiskolást meg tud érinteni a történelem. Gyerekeknek szóló könyveket kértem, illetve kölcsönöztem ki a suli könyvtárából, tehát nagyon régről indult ez az érdeklődés.
– Van olyan korszak, amit kifejezetten szeretsz? Esetleg olyan, ami nem tud lekötni, unalmasnak tartasz?
– Amit kifejezetten szeretek, az a 20. század: a két világháború közötti részét is, illetve a hidegháborút is. Ez a két kedvenc témám. Ami kifejezetten untat, az nem korszakokhoz kötődő, inkább egy adott témához; mégpedig az életmódtörténet, művelődéstörténet. Sosem tudott engem annyira megérinteni. Inkább az eseménytörténet, politika, diplomácia – ezek kötnek le elsősorban.
– Van olyan történelmi személyiség, akit kedvelsz, akihez, ha lenne rá lehetőséged, visszautaznál az időben?
– Hű, ezen még nem gondolkodtam, hogy őszinte legyek… Nem, nincs. Talán nincs.
– A történelem befolyásolt abban, hogy a tanári pályát válaszd? Vagy egyébként is gondolkodtál azon, hogy ilyen úton indulsz el?
– Inkább a történelem kapcsán jött szóba. Egyébként nagyon érdekes amit kérdezel, mert most, hogy már rendesen tartok órákat, látom, hogy a tanítás nem azt jelenti, hogy a szaktudomány lebutított, leegyszerűsített változatát adjuk át.
Kíváncsian gondolok vissza mondjuk a gimnazistakori önmagamra. Érdekelt persze a tanári lét is, de a tudomány sokkal jobban foglalkoztatott akkor. Valahogy ez a kettő mégis összefonódott bennem.
– És hogyan éled meg most, hogy már gyakorlatozol? Nem volt ijesztő elsőre, hogy egy osztály elé kell állnod? Idézőjelben a mostani helyzet miatt.
– De, kifejezetten ijesztő volt, főleg így, hogy online vagyunk. Öt osztályban tanítok a gimiben, ami 130-140 diákot jelent, ebből a számból én alaposabban három embert ismertem a gyakorlat előtt. Attól tartottam, hogy teljesen idegen arc leszek számukra a monitor túloldaláról, és nem tudnak majd tanárjelöltként elfogadni. Az elején ez egy kicsit döcögősen is ment, még most sem mondanám azt, hogy teljesen rendben van, de látszik rajtuk, hogy kezdenek megszokni, elfogadni. Nyilván ez gyorsabban ment volna, ha személyes jelenléttel tudtam volna tanítani legalább néhány hetet, de erre nem volt esélyem. Szóval igen, ijesztő volt, de már kezdek beleszokni.
– Van olyan része a gyakorlatnak, amit kifejezetten szeretsz? Mondjuk egy általad tartott órának valamely része?
– Az óra eleji motiváció jutott eszembe, ezt tudnám kiemelni. Főleg most, ebben a távoktatásos időszakban nagyon fontos, hogy próbáld valahogy motiválni a diákot arra, hogy figyeljen az órán, a tanagyagra koncentráljon. Lassan már egy külön művészet kitalálni, hogy mivel tudod ezt megtenni, hogyan adod elő az órán. Én személy szerint az óra első néhány percében igyekszem ezt megtenni, ez az a része, amit kifejezetten élvezek is.
Ami viszont egy kicsit negatívum, hogy nyilván nem látok arcokat, csak azt, ami a képernyőmön van, legtöbb esetben a prezentációm, és azt nem tudom pontosan, hogyan csapódik le bennük az általam tanított anyag – hány embernek tudtam felkelteni az érdeklődését, illetve ki az, akit egyáltalán nem érdekel ez az egész. Ez is majd akkor fog kiderülni, ha végre valahára vissza tudunk térni az iskolába.
– Ehhez kapcsolódva tudok egy-két olyan pozitív visszajelzést súgni, amit a kismadarak csiripeltek nekem, ugyanis az egyik, általad is tanított osztályban van egy nagyon kedves barátnőm, aki egyébként nem érdeklődik a történelem iránt, de a te óráidat kifejezetten szereti.
– Szereti? (Nevet.) Nagyon köszönöm, ennek kifejezetten örülök.
– Na és mi volt az oka annak, amiért úgy döntöttél, belevágsz a TDK-ba? Mi motivált?
– Ami azt illeti, Agócs tanár úr és főleg Urbán tanár úr már évek óta rágták a fülemet a tudományos diákköri munkával kapcsolatban. (Nevet.) Ha gondolod, őket is megkérdezheted erről, mindig mondták, hogy próbáljam meg, adjak be egy pályamunkát. Az utóbbi években elkezdtem érdeklődni a történelem mint tudomány iránt, és úgy gondoltam, akkor teszek egy próbát. Hiszen a tanulmányaim során már végig értem a történelemmel, tehát már a 20. századot is tanultam. Végső soron ez motivált.
– Mi volt a témád és honnan jött az ötlet, hogy ezt kutasd?
– Murber Ibolya tanárnő a témavezetőm, ő tanítja a 20. századot, és ő is felajánlotta, hogy ha esetleg valamikor szeretnék TDK-zni, akkor keressem meg. A konkrét téma az I. világháború utáni időszakhoz kapcsolódik: a történelmi Magyarország nyugati határsávjának, vagyis a későbbi Burgenland elcsatolásáról végeztem sajtóelemzést. Két újság cikkeit hasonlítottam össze 1918 és 1921 között.
Hogy végül is hogyan alakult ki a témaválasztás, az egy nagyon-nagyon hosszú és kacskaringós folyamat volt. Eleinte annyi maradt meg a koncepcióból, hogy sajtóelemzés lesz a nyugati határsávról, illetve, hogy tényleg az első világháború utáni időszakot veszem alapul, tehát 1918 novemberétől valameddig kutatok.
A dolgozatban a Népszava és a Pesti Napló cikkeit hasonlítottam össze, de nem ezekkel kezdtem. Ezek országos terjesztésű napilapok, én pedig regionális viszonylatban gondolkodtam, így eleinte a Vasvármegye, a Vas Népe elődjének cikkeit kutatgattam, elemezgettem. Digitalizálva nem találtam meg az interneten, szóval a Berzsenyi Dániel Könyvtárba jártam fel, ahol régi mikrofilmeket tekergetve olvasgattam a cikkeket. Körülbelül két évnyi anyagot kutattam fel, amikor felbukkant a járvány – ez volt tavaly márciusban. Minden bezárt, köztük a könyvtárak is, és nem lehetett tudni, mikor, meddig tart a dolog, hogyan tovább, így módosult a témám az országos terjesztésű napilapokra.
A tanárnő iránymutatásával, illetve a tanácsára végeztem egy úgynevezett diskurzuselemzést. Ez annyit jelent, hogy mivel a két lap eltérő irányultságú, eltérő világnézetű, azt vizsgáltam, hogyan kommunikálják ugyanazokat az eseményeket. A dolgozatom tulajdonképpen ebből épült fel: miben hasonlítanak a leközölt cikkek, miben térnek el, az egyes témák milyen gyakran merülnek fel. Elég hosszú folyamat volt az anyag összeállítása, márciustól december elejéig dolgoztam rajta.
– Akkor elég sok szabadidőd is elvette ezek szerint.
– Igen, elég sokat. Nyáron nagyon sokszor nem tudtam rávenni magam, hogy ezzel foglalkozzak. Persze, akkor is haladtam vele, de nyilván lassabban. Ősszel viszont sikerült bepótolnom a hiányosságokat. Ennek az egésznek egyébként az volt az előnye, hogy a két napilap a neten keresztül is elérhető volt, tehát nem kellett sehová sem mennem.
– A napilapokon kívül még milyen forrásokat használtál?
– Nyilván az ember próbál minden apró kis homokszemet összekapkodni, amit talál. Ha találtam normálisan lehivatkozható forrást, akkor internetes anyagokat is felhasználtam: szakcikkekben, illetve szakkönyvekben kell elsősorban gondolkodni. Amúgy is történelem szakos tanár leszek, nem árt, ha egy-két ilyen könyvet elolvasok, szóval ezeket vagy megvettem, vagy kikölcsönöztem a könyvtárból. Őszintén megmondom, kifejezetten élveztem, amikor ezeket elolvastam, hiszen a tanári létemhez is hozzájárultak.
– Valamilyen szinten meg is válaszoltad a következő kérdésemet, mert azt szerettem volna feltenni, hogy melyik részét élvezted legjobban a munkafolyamatnak. A válaszodból úgy érzem, a kutatás kötött le legjobban.
– Igen, konkrétan ezeknek a szakkönyveknek az olvasása volt a legjobb része. Azt is tudtam, hogy ez a kutatás sikerül, ahogy sikerül, megkapom majd a bírálatot, amit megkapok, de azokat, amiket elolvastam, a későbbiekben is ugyanúgy fel tudom majd használni. Szóval igen: az olvasást határozottan élveztem és összekötöttem azzal, hogy hasznos is lehet még. A cikkek böngészését kifejezetten nem szerettem. (Nevet)
– És ennek mi volt az oka?
Két napilapot néztem át: mindkettőnek több mint három évnyi anyagát, ami meglehetősen sok munka. Én még csak most kezdtem belekóstolni a kutatásba, nyilván az ember hibázik, biztos vannak olyan cikkek, amiket kihagytam, és ezek mellett maga a folyamat is elég idegőrlő és sok türelmet igénylő volt. Elolvastam a cikkeket, kijegyzeteltem a lényeget a pontos irodalmi hivatkozásokkal, ami egy idő után unalmassá vált, de végül is ez adta a gerincét a dolgozatnak, muszáj volt megcsinálni.
– Amikor végeztél a dolgozatod megírásával, elégedett voltál? Vagy úgy érezted, hogy sikerülhetett volna jobban is?
– Éreztem azt, hogy lehetne jobb is. Motoszkált a fejemben, hogy biztos nem vettem észre minden cikket, pedig így is több százas nagyságrendről beszélünk. Az is eszembe jutott, hogy ha más szakirodalmat is találok, lehet, hogy kicsit más irányba tudtam volna elvinni az egészet, ezek miatt pedig hiányérzet volt bennem. A dolgozat viszont maximum 90 ezer karakter lehetett mindennel együtt, az enyém 89 ezer lett, vagyis úgy gondolom, hogy kihoztam belőle a maximumot így is. Nem voltam maradéktalanul elégedett vele, de azzal, hogy én ezt a több hónapos munkát képes voltam végigcsinálni, azzal igen.
– Mi a helyzet a visszajelzésekkel a dolgozatról?
– A bírálatot még nem kaptam meg. Ha jól néztem a kiírást, akkor április elsején fogják nyilvánosságra hozni mindenkinek egységesen, ez a központi dátum. Murber tanárnő dicsérte, ami jól esett, de kíváncsian várom, hogy olyan szakemberektől milyen visszajelzést kapok, akik nem ismernek engem.
– Milyen várakozásokkal nézel az OTDK elé?
– Fogós kérdés. Eleve az, hogy egy szakmai bizottság előtt kell bemutatni a dolgozatot, minden szempontból kimozdítja az embert a komfortzónájából. Ha jól értelmeztem a kiírást, még az sem feltétlenül biztos, hogy bemutathatom a dolgozatomat; meg kell lennie a megfelelő pontértéknek. Úgy vagyok vele, hogy várom a bírálatot, a dátumot a fejemben tartom, és ha esetleg úgy sülne el, hogy bemutathatom a dolgozatot, akkor előkapkodom a jegyzeteimet, a szakirodalmat, megpróbálok minél több szempontból jól felkészülni rá, hogy a bemutatás jól menjen. Ha nem lesz erre lehetőségem, akkor sem érzek majd lelkiismeret-furdalást, mert én tényleg kihoztam magamból a maximumot.
– Maga a dolgozatbemutatás egyébként miből állna? Készítened kell prezentációt is?
– Ha jól tudom, készíteni kell egy prezentációt, amit maximum 15 percben kellene majd bemutatni. Nyilván azt követően a zsűri pedig kérdezhet. Amikor egyébként az intézményi TDK volt, eszembe jutott a gondolat, hogy annyi referátumot tartottam már, mint égen a csillag, miért pont ez az egy fogna ki rajtam.
– Milyen tapasztalataid vannak összességében a TDK-ról?
– Mi az intézményi TDK-n úgy kerültünk egy szekcióba, hogy együtt voltunk a biológia, illetve fizika szakosokkal. A törisek kerültek a végére, előttünk voltak a természettudományosok. Amikor meghallottam a bioszosokat, kicsit bepánikoltam, mert úgy éreztem, ezerszer jobbak, mint én. A lány, aki megnyerte, biológia szakos volt, és szerintem egy pillanatig nem volt kétség senkiben, hogy igen, ő érdemli meg az intézményi TDK első helyét. Amikor egyébként én előadtam, akkor egy-két csoporttársamtól is jött visszajelzés, hogy jó volt, tetszett nekik, illetve a zsűritől is alapvetően azok voltak a visszajelzések, hogy szép és látványos volt. Nyilván azért maradtak ki fontosabb részek a prezentációból, ami az idő rövidsége miatt nem fért bele, szóval, ha esetleg az OTDK-n majd bemutathatom, lehet, hogy ezen kellene javítanom.
– Erre a zsűri is kitért ezek szerint?
– Igen, kérdéseket tettek fel olyan formában, hogy ez nem volt számukra világos, az nem volt, szóval akkor elmagyaráztam nekik, mi hogyan alakult, és hozzá is tettem, hogy a dolgozatomban szerepel, csak nyilván idő hiányában nem volt módom közölni.
– Vannak olyan bevált módszereid, amikkel egy előadás előtt felkészíted magad a szereplésre?
– Nagyon ritkán szoktam hangosan elmondani magamban a prezentáció szövegét, de amikor az intézményi TDK-ra készültem, akkor pont ezt csináltam. Írtam is hozzá egy rövid vázlatot. Ettől eltekintve egyébként az előadásaim legfontosabb pontjait szoktam átgondolni: mit kell elmondanom hozzá, így a fejemben csinálok egy vázlatot róla. Az utóbbi időben azért elkezdtem már úgy hozzáállni, hogy oké, én felkészültem, elmondom a magamét, aztán lesz, ami lesz.
– Mi miatt ajánlanád másoknak a TDK-n való részvételt? Számodra mit adott?
– Aki egy kicsit is érdeklődik az adott szakja mint tudományterület iránt, annak mindenképpen ajánlom. Nyilván a témavezető is figyelemmel kíséri a munkáját, és kipróbálhatja, mennyire fekszik neki a tudományos kutatás, mennyire élvezi, ha elmélyülhet benne. Viszont a jóval praktikusabb oka miatt is ajánlom: ha esetleg nem úgy sikerül a verseny, ahogy eltervezte, némi módosítással egy jó szakdolgozatnak is megadhatja az alapját.
Nekem abból a szempontból is tanulságos volt, hogy kicsit feszegettem a határaimat. Korábban szinte sosem csináltam tudományos kutatást, szóval ez teljesen új volt nekem.
– A kutatást hogyan élted meg? Máskor is szívesen belemélyülnél, vagy úgy érzed, ez nem neked való?
– Ha találnék egy olyan témát, ami tényleg felkelti az érdeklődésemet, akkor természetesen belevágnék újra. Még akkor is, ha rengeteg időt elvesz.
Képek: Agg Richárd archívuma
