A mozivásznat ezúttal egy magyar film vette birtokba. Olyan film, ami nem tökéletes, mégis kötelező lenne mindenkinek látnia. Minden szülőnek, tanárnak, de legfőképp nekünk, a Z-generáció tagjainak. Fontos mondanivalót tár elénk, és olyan témát boncolgat, ami napi szinten érint minket: az online világ felelőtlen használatában rejlő borzalmat.
Hartung Attila első nagyjátékfilmje pontosan olyanhoz nyúlt, ami nagyon aktuális. Ráadásul a fiatal rendezőtől nem állt távol a film hitelességének visszaadása, a maga 28 évével éppenhogy csak kilépett abból a korosztályból, amelyikről szól a történet.
A főszereplő Lilla (László Panna) és Gergő (Yorgos Goletsas), utóbbihoz csapódik még három másik barátja, illetve a szülők és az iskola igazgatója. Gergőék, vagy ahogy magukat hívják, a „Falka” az, ami köré felállunk. 18 évesek, éppen érettségi előtt állnak és őket nem érdekli semmi, csupán a bulik, a csajok és az, hogy ők legyenek a legnépszerűbbek. Az online térbe gyártanak videókat, népszerűségükért pedig bármire képesek. Szó szerint bármire…
Egy házibuliban a lerészegedett Lillát Gergő megerőszakolja. Nincs mit szépíteni a dolgon. Ezt a film sem teszi, hisz premierben láthatjuk a történéseket. Kétségkívül ez a film legsokkolóbb része, hisz nem számítunk rá. El akarjuk fordítani a fejünket, de a mozipadlón kívül nincs sok esélyünk, ahova nézhetnénk. A legrosszabb legrosszabbja pedig még csak ezek után jön: az eset videóra kerül, az pedig egyenesen a netre.
„Ha nem posztolsz, nem is történt meg.”
Innentől kezdve nincs megállás, ami egyszer kikerül a netre, az ott is marad. Lilla hibáztatása és trágár kifejezésekkel való illetése megkezdődik. Éppen ezért nem is tud a szülei és a társai szemébe nézni, így inkább úgy dönt, elszökik, hiszen magát okolja a történtekért. Ez az a pont, ahol elkezdenek bonyolódni a dolgok.
Ha itt megállunk és nem nézzük tovább a filmet, már akkor felmerül egy csomó aktuális kérdés. Belegondoltunk abba, hogy a mai fiatalok milyen hamar a kezükbe kapják az okostelefont, de vajon megtanítjuk-e nekik a helyes használatot?
A film tökéletes képet vetít elénk a mai világról. A lány magát okolja, a fiú szarban van, a szülők egymásnak feszülnek, mindegyik a másik gyerekét hibáztatja, az iskola pedig lapít, mert nem hiányzik a jóhírének egy botrány. Pontosan ilyen a 21. század. Hartung pedig erről akar tanítani nekünk. Vagyis inkább pont arról, hogy ezen változtatni kell. Fel szeretné hívni a figyelmet a felelősségvállalásra, a tettek következményére és a mai világ „korcs” kapcsolódásaira: a szülő-gyermek kapcsolatokra, az online világgal való kapcsolatra.
A film nagyon sok vitát váltott ki, nemcsak azért, mert a nemi erőszakhoz nyúlt, ami nem mellékesen ma már a médiafelületeken mindenhonnan visszakacsint, hanem mert egy olyan szemszöget ragad meg ezután, ami nem megszokott. Mondhatjuk, hogy egy necces húzás volt ez.
A történéseket ezt követően is Gergő szemszögéből láthatjuk, ami kettős érzéseket kelt a nézőben. Az ő további sorsát mutatja be, a lelki vívódásait. És itt követnek el egy apró, talán nagyobbacska hibát. Könnyen értelmezhető ez a húzás úgy, hogy az erőszaktevőt is áldozatként tüntetik fel. Vajon meg lehet-e bocsátani a tettét, vagy örök kárhozatra van ítélve miatta? Fontos leszögezni, hogy Hartung nem menti fel Gergőt, de idegszálakat borzolva hozza fel az aktuális kérdéseket.
A rendező minket is belevon a történetbe, hisz hiába veti fel nekünk a kérdéseket, válaszokat nem kapunk. A stáblista legördülése után mérhetetlen ürességet érezhetünk, megválaszolatlan kérdések keringenek a fejünkben. Hartungnak pedig ez volt az egyik fő célja: beszélgetésre késztett minket, vitába állít minket, akik láttuk a filmet, hogy megtaláljuk a kérdésekre a választ.
Előszeretettel ajánlom a filmet mindenkinek, a maga ijesztően realista és humoros stílusával, ami előszeretettel sokkolja a nézőket. De egy valamit talán biztosan tudat majd velünk, ha megnézzük: az internet nem felejt!
