„Nem hinné, mi történt a korrektorversenyen!” – sajtónyelvi csemegék, média, áltudományok

A szervezőbizottság célja a verseny meghirdetésével a sajtó helyesírási kultúrájának emelése volt, és az, hogy összemérhessék tudásukat a korrektorok – ami egyben kitörési pont lehet azoknak is, akik nem tudtak még elhelyezkedni korrektorként, de szeretnének.  A szervezőbizottság elnöke, Balázs Géza professzor, tanszékvezető egyetemi tanár kiemelte egyetemi hallgatóinak, különösképpen Blankó Miklósnak és Juhász Zoltánnak segítségét is a verseny megvalósításában. A bírálóbizottság elnöke Keszler Borbála professor emeritus, A magyar helyesírás szabályai 12. kiadásának főszerkesztője volt.  Rajta kívül a zsűri szakmai színvonalát biztosította még: Antalné Szabó Ágnes egyetemi docens, tankönyvszerző, az Anyanyelv-pedagógia folyóirat főszerkesztője, a Simonyi helyesírási verseny ötletgazdája; Kiss Róbert Richard megbízott egyetemi oktató, Prima Primissima díjas újságíró; Veszelszki Ágnes egyetemi docens, marketingkutató, a digilektusok elismert szakértője; illetve a verseny ötletgazdája, Minya Károly főiskolai tanár, helyesírási tankönyvek szerzője.

A zsűri tagjai (balról jobbra: Minya Károly, Kiss Róbert Richard, Keszler Borbála, Antalné Szabó Ágnes, Veszelszki Ágnes) – fotó: Réder Brigitta

A szervezők várakozását felülmúlva 80-an regisztráltak a versenyre. Blankó Miklós főszervező, a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda munkatársa és az ELTE Online főszerkesztője készített egy statisztikát a jelentkezők adatairól: meglehetősen felülreprezentáltak a nők (68 fő), a lakhelyet tekintve Budapest vezet, de érkeztek versenyzők például Pécsről, Miskolcról, Szegedről és a határon túlról is, így a megmérettetés nem csak nevében lett Kárpát-medencei. A versenyzők közül sokan egyetemek, hírlapok, magazinok, televíziók vagy középiskolák munkatársai, azonban a sokszínűséget mutatja, hogy akadtak köztük a – nagyszámú korrektoron, újságírón, szerkesztőn, lektoron, magyartanáron kívül – marketingesek, informatikusok, de még egy-egy gyógyszerész és úszásoktató is a nevezés mellett döntött.

Keszler Borbála zsűrielnök a megnyitóban hangsúlyozta, hogy bár az anyanyelv ügye kulturális érték kellene, hogy legyen, sok esetben a rádiók, televíziók és az oktatás is elhanyagolja ezt a kérdést. Körbejárta azt is, hogy mi értelme lehet az ellenőrzőprogramok világában a helyesírási versenyeknek: amellett, hogy ébren tartják az emberekben az igényességet, és akár kohéziós erőt is jelenthetnek közösségeknek, a gondozott íráskultúra minden esetben a tudományok magunkévá tételének alappillére, arról az esztétikai szempontról nem is beszélve, hogy a nyomdákból gyakran elválasztási hibákkal jönnek ki a könyvek, sajtótermékek, ami bántja az igényes szemet.

Az első megmérettetés egy korrektúrafeladat megoldása volt. A versenyzők pendrive-on megkaptak egy különféle nehézségi fokú hibákkal teletűzdelt sajtószöveget, amelyet saját laptopjukon javítaniuk kellett szövegszerkesztő programban, majd a tisztázatot szintén pendrive-on szedték be tőlük a szervezők. A technikai nehézségek leküzdése után (Murphy törvényéhez méltón nem minden pendrive-ot ismertek fel a számítógépek) 40 perc állt rendelkezésükre, hogy segédeszközök, stílszerűen vaskos helyesírási szótárak használatával javítsák a helyesírási hibákat a szövegben (stilisztikai és nyelvhelyességi tényezőket nem volt szükséges figyelembe venniük). A második feladat egy helyesírási feladatsor kitöltése volt. Papíralapon, segédeszköz használata nélkül kellett a versenyzőknek megoldaniuk a feladatokat, amelyek között volt például elválasztással, j–ly írásmóddal, illetve külön- és egybeírással kapcsolatos is (utóbbi okozta a legnagyobb fejtörést).

A versenyzők lázasan dolgoznak (fotó: Réder Brigitta)

A feladatok beadása után szendvicsebéd várta a résztvevőket, ezután pedig különféle szakmai előadásokra került sor. Elsőként Minya Károly tartott prezentációt ízelítő jelleggel a Manyszihoz beérkező kérdésekből. Az e-nyelv.hu oldal ingyenes nyelvi tanácsadást nyújt bárki számára, már 13 000 fölött jár a megválaszolt kérdések száma. A beérkező problémák háromnegyed részben helyesírási kérdések, azonban olyanra is akadt már példa, hogy egy felhasználó javaslatot fogalmazott meg, vagy hogy egy bizonytalan iskolás kérte a házi feladata megoldását a szolgáltató irodától. A helyesírási kérdéseken kívül azonban felmerültek többek között nyelvhelyességi vagy akár nyelvtörténeti dilemmák is. A felvetések mögött egyfelől gyakran az aktualitás húzódik meg: érkezett be például a Manyszihoz a Brexit/brexit helyesírását firtató kérdés, amely valóban a napi sajtóban gyakran szereplő kifejezés. Minya Károly kifejtette, hogy ez a British és exit szavak összerántásából keletkezett (ebből a megfontolásból kiindulva a nagy kezdőbetűs írásmód javasolt), viszont mivel már köznevesült, írható kisbetűvel is. Másfelől nemegyszer arra szeretnének megnyugtató választ kapni a kérdezők, hogy bizonyos szavak, kifejezések helyesírása első ránézésre miért mond ellent a józan észnek: ilyen a koviubi szó is, amellyel kapcsolatban joggal merülhet fel, hogy ez miért egybeírandó, amennyiben a kovászos uborka kifejezés különírva helyes. A válasz az, hogy a kovászos uborka egyszerű minőségjelzős szerkezet, a koviubi azonban összetétellé válik, mivel egyik tagját, a kovit nem használjuk önállóan (vö. csigabiga, amely esetében a –biga szintén nem önálló szó).

Minya Károly előadását Veszelszki Ágnesé követte, amely a sajtóban megjelenő álhírek, áltudományok világába kalauzolta a hallgatóságot. Az előadó ismertette, milyen technikákkal próbálnak hitelesnek tűnni az álhírek terjesztői: előszeretettel hivatkoznak hamis forrásokra, létrehoznak hamis identitásokat (pl. nem létező szaktekintélyek, intézmények szájába adnak egyes megnyilatkozásokat kitalált interjúk keretein belül), látványos vizuális tartalmakkal igyekeznek elhitetni igazukat, és a felvetett problémára látszólagosan működőképes megoldást kínálnak érvekkel alátámasztva. De akkor hogyan is lehet felismerni az álhírek veszélyét? Vannak bizonyos jellemzők, amelyek lebuktathatják a szemfüles olvasó szemében a fake oldalakat: az áltudományokat anakronisztikus gondolkodás jellemzi, szeretik a titkokat (pl. ufók, jetik), előszeretettel hivatkoznak mítoszokra tények helyett, hanyagul bánnak a bizonyítékokkal (csak azt veszik figyelembe, ami tételük igazolásához megfelelő), cáfolhatatlan hipotézisekkel dolgoznak, látszólagosan hasonlítanak az „igazi” tudományokhoz (pl. sok szakkifejezést használnak), a tényeket nem tényekként, hanem interpretációként kezelik, és természetesen a kritikát is elutasítják. Veszelszki Ágnes felhívta a figyelmet arra, hogy az áltudományok elleni küzdelmet nagymértékben nehezíti az, hogy ha a tudósok dialógust kezdeményeznének az áltudományok művelőivel, akkor azzal az áltudományokat egy szintre emelnék a valódi tudományokkal, ami szintén káros lenne. Az előadó bemutatott a fenti szempontok mentén néhány olyan konkrétabb áltudományt is, amelyeknek napjainkban rengeteg követője, „művelője” akad: ilyen a laposföld-hívők mozgalma (akik 2018 áprilisában még világkongresszust is tartottak, jelenleg pedig expedíciót terveznek a Föld „szélére”…) vagy az oltásellenesség (ezen mozgalom káros voltát pedig a számos be nem oltott kisgyerek halálán kívül az is alátámasztja, hogy az Egészségügyi Világszervezet a 10 legfontosabb veszély közé sorolja, egy szintre helyezve a klímaváltozással és a HIV-fertőzéssel). Érdekes volt tapasztalni, hogy amikor Veszelszki Ágnes próbát tartott a teremben, hogy a jelenlévők közül az oltások egyes negatív mellékhatásait ki gondolja valós tudományos eredménynek, többen is jelentkeztek; remélhetőleg az előadás megváltoztatta nézőpontjukat.

Az utolsó előadást Kiss Róbert Richard tartotta a médiának a rendszerváltástól napjainkig zajló változásáról, illetve mindennapjainkra gyakorolt hatásáról. Az 1989–92 közti időszakot főleg a bulvár mint újdonság térhódítása jellemezte, amellyel kapcsolatban az előadó feltette a kérdést, hogy ennek hátterében vajon az áll-e, hogy „alapból” ez érdekli az embereket, vagy pedig, mivel ezt kapják a médiából, megszokták és fogyasztják is. Irán példája közelebb vihet minket a válaszhoz: ebben az országban főműsoridőben nem bulvár jellegű tartalmakat sugároznak a csatornák, hanem Korán-felolvasó versenyt, amely így nagy népszerűségnek is örvend. 1993 és 1998 között, a privatizáció időszakában a magazinok virágkora jellemezte a médiát, ezután pedig 2006-ig az országos kereskedelmi televíziók és a videokazetták felfutása következett. Napjainkig tart az internet térhódítása, a nyelvi minőségre gyakorolt hatásával és a „mindenki médiasztár lehet” jelenséggel együtt. A jövővel kapcsolatban Kiss Róbert Richárd megjegyezte, hogy véleménye szerint a nyomtatott médiumok is megmaradnak, mert komolyságot kölcsönöznek a benne megjelenő tartalomnak, ebből kifolyólag a korrektorok munkájára is nagy szükség van. A tematikus lapoknak lehet talán a legnagyobb esélyük arra, hogy print formátumban is pénzért lehessen árusítani őket.

Kiss Róbert Richard előadása (fotó: Réder Brigitta)

Az előadásokat a Balázs Géza által moderált workshop követte: először a professzor vetett fel kérdéseket (a teljesség igénye nélkül: az igényes szövegek visszaszorulásával vajon a magaskultúra is visszaszorul-e? A chatszövegek „másodlagos” helyesírása átveszi-e az „elsődleges” helyesírás helyét? Milyen hatása van a médiumok közti hírversenynek a sajtónyelvre? Lesz-e 13. helyesírási szabályzat, szükség van-e rá?), majd a verseny résztvevői osztották meg az őket érdeklő változatos problémákat. Elhangoztak egyrészt konkrétabb helyesírási kérdések: ezek közül talán a Dr./dr. írásmódjáról érkezett a legtöbb megjegyzés. Habár Balázs Géza szerint az emberek jelentős része ezt a titulust az ügyvéddel vagy az orvossal azonosítja, és fogalma sincs, hogy mi az a bölcsészdoktor (ebben valószínűleg igaza is van), maguk az érintettek (tehát a „doktorok”) gyakran alkalmaznak következetesen kis- vagy nagybetűs írásmódot (önérzet-simogató szándékkal inkább az utóbbit, természetesen). Keszler Borbála szerint azonban ennél egyértelműbb a szabály: aláírásként, „önálló” elemként a Dr., szövegben pedig a dr. írásmód javasolt. Másrészt átfogóbb gyakorlati problémák, javaslatok is felmerültek a workshopon: volt, aki azt vetette fel, hogy a helyesírási szempontból meglehetősen következetlen és kaotikus cégnévadáshoz külön segítő szakemberek kellenének, mint ahogyan a törvényszövegek nyilvánosságra hozatala előtt is ráférne egy korrektúra az elkészült változatra. A sajtó szempontjából felmerült a riport műfaj háttérbe szorulása, ami Kiss Róbert Richard szerint annak köszönhető, hogy manapság sokkal kevesebb energia ráfordításával rengeteg kattintást lehet szerezni. Szintén a kattintással összefüggő probléma a netes sajtószövegek címadása: sok esetben nem szerepel a cikkben megjelenő új információ zanzásítva a címben, mert ezt el kell rejteni a kattintásért, inkább nyitott címeket adnak az újságírók (pl. Nem hinné, mi történt a korrektorversenyen! – a szemfüles olvasó persze összerakhatja, hogy jelen tudósítás „kölcsönvette” Kiss Róbert Richardtól ezt a címet, ami azonban esetünkben nem csak nyitott címként, hanem a workshop tartalmára való konkrét utalásként is funkcionál).

Workshop a sajtónyelvről (Balázs Géza és egy lelkes hozzászóló) – fotó: Réder Brigitta

Némi csúszás után sor került a korrektorverseny eredményhirdetésére is. Antalné Szabó Ágnes összefoglalta a javítás tanulságait: a korrektúrafeladatban az átlagos hibapont 9 volt, volt azonban olyan versenyző is, aki mindössze egyetlen hibát vétett, de olyan is, aki 27-et. A feladatlap átlaghibaszáma 48 lett, azonban volt, akinek sikerült csupán 7 hibát vétenie, de olyan is akadt, aki 83 dolgot rontott el. A két feladat összesített átlaghibaszáma 57, a győztesnek 8, a mezőny végén végző versenyzőnek pedig 105 hibapontja lett. Általános konklúzióként levonták a javítók, hogy túl sok volt a szöveg és a feladat. A legnagyobb nehézséget az idestova szó elválasztása, a férfi beteg, a csevej, a Szent István-bazilika, az incifinci és az irodalom-házifeladat szavak helyesírása okozta. Az első tíz helyezett könyvjutalomban részesült, de azok a versenyzők is kaptak emléklapot és jelvényt, akik nem végeztek a díjazottak között. Bár a szervezők izgalmas szétlövési módszerekkel készültek arra az esetre, ha az első három helyezettnél pontegyenlőség állna fel, erre végül nem került sor. „Az év korrektora 2019” plakettet a 3. helyezett Póla Gergely (aki e-book olvasót is nyert eredményéért), a 2. helyezést elérő Helfrich Judit (aki egy notebook boldog tulajdonosává is avanzsált) és a versenyt megnyerő Fábián György (aki wellnesshétvégét is kapott teljesítményéért) vihették haza.

Az 1. helyezett Fábián György átveszi nyereményeit (fotó: Réder Brigitta)

A fotókat Réder Brigitta (ELTE Online) készítette.