Sokan a tavaszhoz kötik a megújulást, ahogy a felszabaduló energiák szinte utat törnek maguknak, mi pedig egyengetjük őket valami igazán hasznos felé. Nincs ez másként egyetemünk tanárszakos hallgatóinak önszerveződő köre, a Tanár Leszek! Műhely esetében sem: újult erővel térnek vissza és vonzanak be még több embert, hogy közösen áthidalják a hazai oktatás problémáit, valamint motivációt és támogatást nyújtsanak a következő generációnak. Berta Rékát, a műhely szakmai munkacsoportjának vezetőjét és Mohay Domokost, a műhely alapító tagját és jelenlegi társelnökét kérdeztük többek közt saját céljaikról, feladataikról és a műhelybe való jelentkezés aktuális folyamatáról.
Zelena Dorina: Kérlek, mutatkozzatok be pár szóban, milyen szakot végeztek, illetve hányadévesek vagytok, valamint hogy kerültetek a műhelybe?
Berta Réka: Berta Réka vagyok, és angol–német szakon tanulok már harmadik éve itt, az ELTE-n: ez a félidő a tanárképzésben. Egy éve kerültem a műhelybe, a második-harmadik „merítésnél” csatlakoztam, azóta vezetem a szakmai munkacsoportot, de aktívan részt veszek a műhely más programjaiban is.
Mohai Domonkos: Én pedig Mohai Domonkos vagyok, hatodéves a tanárképzésben: most kezdtem el a hosszú tanítási gyakorlatot angol–magyar szakon. Az alapítója vagyok ennek a műhelynek, úgyhogy mondhatni a mínusz egyedik merítés vagyunk. Ezt Péter Petrával (tavaly végzett angol–történelem szakos tanár), Salát Magdolnával (az ELTE PPK óraadója, a Műhely mentora), Misley Helgával (az ELTE PPK adjunktusa) és még néhány más hallgatótárssal együtt kezdtük el.
Z.D.: Mi a feladatotok a műhelyen belül? Mit tesztek hozzá a működéséhez, illetve mi a motivációtok a szerepeknek az elvállalásával?
B.R.: Én szeptember óta koordinálom a szakmai munkacsoportunkat, a mi feladatunk a nyilvános és a belső események szervezése, megtervezése. Az őszi félévben az előbbieken volt a hangsúly, most viszont inkább saját magunkra, a saját fejlődésünkre koncentráltunk, ezért tűnhetett kicsit kevesebbnek az aktivitásunk, akár a social média felületeinken. Most is lesznek viszont kifelé is jól látható eseményeink, például a vitaklubunk, amelyet előreláthatólag április végén szervezünk és minden érdeklődő tanárszakosnak nyitott lesz, de erről többet a Facebook- és Insta-oldalainkon lehet majd megtudni. A motivációról talán annyit, hogy engem abszolút a kihívás és a tanulási, fejlődési lehetőség vonzott csatlakozáskor – érdekeltek a szervezési, kapcsolattartási feladatok.
Elég korán tudtam azonosulni a műhelynek azon céljaival, hogy különböző, formálisabb, informálisabb (pl. sörözések) keretek között, szakmai kérdésekben beszélgessünk egymással műhelyen belül és másokkal azon kívül, illetve, hogy együtt hozzunk létre valamit.
Munkacsoportvezetőként én hetente tartom a kapcsolatot a munkacsoport tagjaival, a többi munkacsoport vezetőjével és a társelnökökkel. Illetve műhelytagként a többi, nagyobb, most futó projektünkben is részt veszek.
M.D.: Abból, amit Réka elmondott, látszik, hogy a műhely mennyire sokrétű tevékenységet folytat. Minket az motivált arra, hogy létrehozzuk ezt a közösséget, hogy mindazokat, amiket Réka most elmondott, csináljuk, hiszen amiket ő nagyon magas szakmai színvonalon koordinál, azok nem voltak jelen a tanárképzésben egészen eddig.
Voltak persze jó PPK-s órák, mélyreható szakmódszertani órák, de…
Az egész tanárképzés rendszere, a tanárképzésen belül a hallgatók szét vannak darabolva a különböző adminisztratív okok miatt, és mi azt szerettük volna, ha van egy olyan tér, ahol ezek a hallgatók szaktól függetlenül tudnak találkozni, és azokkal a szakmai kérdésekkel tudnak foglalkozni, ami nem a szaktárgyaikhoz kötődik.
Ezzel nem a szaktárgyi kompetenciát akartuk aláásni, vagy annak a jelentőségét kisebbíteni, hanem fölemelni és aláhúzni azokat a szakmai kompetenciákat, amik a szaktárgyaktól függetlenek, és a közeli felosztások miatt az eddigi tanárképzési rendszerben kevés idő jutott rá, ha egyáltalán jutott. Témáink közé választottuk például a tanári mentális egészséget. Ezzel nagyon sokat foglalkoztunk, a Covid kapcsán ez még hangsúlyosabbá vált. Ilyen téma volt az SNI-s [sajátos nevelési igényű] tanulók helyzete, hogy mégis mit kezdhetünk a helyzettel. Szerintem ezzel minden tanárszakos azonosulni tud, hogyha meghallja, hogy van egy diszlexiás gyerek az osztályában, akkor összeszorul a gyomra, hogy mit csináljak?
Egyáltalán, hogy mélyüljön el a tanári kompetenciákról, meg az azokkal kapcsolatos szükséges tevékenységekről való tudás? Tehát ezeket szerettük volna kiemelni. Mi ehhez éreztük magunkat közel, és úgy éreztük, hogy szükség lenne arra, hogy a képzésen kívül is, baráti kapcsolatok útján, sörözések útján tudjunk beszélgetni.
Z.D.: Hogy érzed egyébként, mennyire sikerült áthidalni a műhely működése óta ezt a szakadékot, amiről beszélsz, vagy hogy mennyit kell még akár a műhelynek fejlődnie ahhoz, hogy ez sikerüljön, amit szeretnétek elérni?
M.D.: Azok között, akik a műhely tagjai, sikerült. Tehát van egy viszonylag olajozott, de még bőven alakulóban lévő szervezet, aminek a tagjai, úgy látom, elkötelezettek ezek iránt a célok iránt, és nagyon aktívan tesznek ezek érdekében. Akár azon, hogy a meglévő formákat – ilyen volt nagyon sokáig a nyilvános kerekasztaloknak a szervezése – életben tartsák, akár úgy, hogy új formákat hozzanak létre, ilyen volt a vitaklub, ilyen lesz majd egy iskolákkal való együttműködés és az iskolákba való ellátogatás, ami szintén hiányzik a képzés első időszakából. Úgyhogy én úgy látom, hogy sikerült.
Annak ellenére, hogy hihetetlenül ritkán látjuk egymást élő 3D-s hús-vér kiadásban, amióta ezt csináljuk, online meetingeken keresztül sikerült megvalósítani. És én erre hihetetlenül büszke vagyok. Számomra ez két dolgot jelent, egyrészt, hogy nagyon elkötelezett hallgatók vannak a tanárképzésben, és nagyon elköteleződött tanárjelöltekkel dolgozhatunk együtt, és ezt fantasztikus látni, megtudni, másrészt pedig annak is betudom ezt, hogy akármilyen formában, de igény van egy ilyen csapatra azoknak a részéről is, akik nem tagjai a műhelynek.
Tehát eljutottunk oda, hogy masszív, passzív látogató közönsége van egy-egy nyilvános eseményünknek, hogyha szervezünk ilyet, és ez szerintem ez egy siker.
Z.D.: Réka, mint említetted, a műhely leginkább a belső folyamatokra koncentrált az év elején. Mit tanultatok ebből, miben fejlődtetek?
B.R.: A félévnyitás egy reflexióval kezdődött, ami szerintem alapból egy meghatározó eleme a műhelyes munkánknak: nagyon fontos, és sokat nyertünk belőle most is. Átgondoltuk a saját motivációinkat, hogy milyen elvárásaink, vágyaink vannak a műhellyel kapcsolatban, terveinket a jövőre nézve. Ezek most már organikusan alakulnak és fogalmazódnak tovább például a saját szakmai meetingjeinken, és szépen beleszűrődnek, hogy mit lenne majd jó látni a műhelyben, mennyire szeretnénk bizonyos jellegű együttműködéseket kialakítani. Szóval ez is abszolút mindnyájunk elköteleződéséből fakad. Én magából az egész folyamatból, a megszervezésből, a visszajelzések olvasásából is rengeteget tanultam. És nagyon átjött belőle, hogy
Mennyire sokfélék vagyunk itt a Műhelyben, akár szakpár tekintetében, akár emberileg. Ebben pedig rengeteg erőforrás van szerintem, annak ellenére, hogy egy szervezeti szinten kis csapatnak mondhatjuk magunkat.
Z.D.: Ha egy mondatban kellene megfogalmazni, mit jelent számotokra a műhely/mit adott nektek a műhely, mit mondanátok?
B.R.: A Műhely számomra egy tanáris játszótér, ahogy azt a Facebook-oldalunkon posztolt bemutatkozásban is megfogalmaztam: benne van a felszabadult, társas, viszonylag kötetlen, spontán és informális tanulás, kiegészülve a felelős egymásra figyeléssel. (Az énhatékonyság megélésének egy tere számomra.) Amiket kaptam, azok lényegében lehetőségek: különböző emberek megismerésére, önmagam bizonyos helyzetekben, szerepekben kipróbálására, jobb megismerésére, együttgondolkodásra és közös inspirálódásra.
M.D.: A műhely számomra eggyel több teret jelent a tanulásra és a találkozásra a szakmával, szaktársakkal és magammal. Egy olyan valódi közösségi háló, akikre a végzés után is számíthatok.
Z.D: Van szakmai példaképetek? Miért ő?
M.D.: Hoznék egy egy némiképpen kitérő választ, mert már többször találkoztam ezzel a kérdéssel, és mindig abba a problémába ütköztem, hogy annyi ember van előttünk, aki példa. Egyszer összeszámoltam, talán éppen az egyetem elején, hogy első osztálytól érettségiig 50 fölött van azoknak a tanároknak a száma, akik engem tanítottak, akikkel egyébként kapcsolatban voltam ilyen-olyan módon, azok még nincsenek is benne.
Őszintén, az összes pedagógus, akivel én találkoztam tanárként, ilyen-olyan módon formálták a személyiségemet, formálták azt, ahogy gondolkodom az iskoláról, meg a tanulásról is, és aminek az eredménye a tanárképzésen is látható.
Ezen belül én azokat a pedagógusokat tartom példaképnek, akik rászánják az időt, az energiát, az extra munkaórákat, hogy valami tényleg innovatív és új dolgot csináljanak, valósítsanak meg ebben az iskolarendszerben. Pedagógusként ezeket a kereteket viszont ki lehet tölteni, és most, hogy kezdem tanulni ezt a szakmát, látom, hogy vannak ilyen emberek, akik ezeket a kereteket maximálisan kitöltik, és azt is láttam, hogy ez nem kétszer tölti ki a 40 órás munkahelyet, hanem három-négyszer. Erre én hihetetlen módon felnézek, és szeretnék olyan lenni majd, aki ennyire ki tudja meríteni a rendszer adta lehetőségeket, addig persze, amíg nem lesz egy tágabb keretrendszer.
B.R.: Bennem is hasonló válasz fogalmazódott meg. Nem egy ideális pedagógus képe kristályosodik ki, de olyan jellemvonások, illetve adottságok fogalmazódnak meg bennem fokozatosan, amelyeket alapvetőnek érzek egy tanárszemélyiségben, és szeretném, hogy a tanárrá válásom során bennem is kialakuljanak, megerősödjenek. A legalapvetőbb szerintem a meggyőződésen alapuló elköteleződés, amiből ez a rengeteg energia tud fakadni. Az életben is a kitartás, a célirányultság, amik szerintem nagyon fontosak (ezekben viszont benne foglaltatik az újragondolás, újratervezés képessége), és hogy az ember gondolkodásának központjában az legyen, hogy a tanulás érték, ennek közvetítése alapvetés. Itt hozzátenném, hogy sokszor eszembe jutnak gimnáziumi tanáraim vagy magánnyelvtanáraim, akik hihetetlen lendülettel és elkötelezettséggel végezték a munkájukat. De akár TL!-es, vagy máshonnan ismert pályakezdők is, akiktől csomót tudok tanulni a kötetlen beszélgetéseink alatt, ahogy hozzák a saját tapasztalataikat és emberileg is valami olyat mutatnak, amivel még nem találkoztam.
Z.D.: Nemrég tagfelvételt hirdettetek. Milyen embereket vártok, miből áll nálatok a jelentkezés?
B.R.: Alapvetően online zajlik a jelentkezés, a Facebook-oldalunkon elérhető egy Google űrlap, amelynek kitöltése során alapadatokat kérünk, például név, e-mail cím, illetve hányadévesek a jelentkezők, milyen szakon tanulnak, miért csatlakoznának a műhelyhez. Ennek kitöltésére április 13. szerdáig van lehetőség, de igen gyorsan megvan, kb. tíz percet vesz igénybe. Ez az első kör.
A tavaszi szünet után, április 25. és 30. között lesznek a személyes beszélgetések, amelyek során megismerkednek velünk, illetve mi is megismerjük a jelentkezőket. Mindenképp szerettük volna, hogy személyesen találkozzunk, hiszen ez a hosszú online jelenlét után egy másfajta kapcsolódást jelent.
Végül május első hetére tervezünk egy bevonó alkalmat, amely a frissen felvett jelentkezőknek az első közös eseménye lesz a már meglévő tagokkal, hogy minél többekkel kölcsönösen megismerkedhessünk, illetve az újak pontosabban képet kapjanak a szervezeti felépítésről, további céljainkról is.
Proaktív tanuló személyiségeket várunk, hiszen tanárokként és egyénekként szerintem alapvető, hogy folyamatosan tanuljunk, igényünk legyen a fejlődésre.
Olyanokat várunk, akiknek fontosak a tanárság elméleti és gyakorlati kérdései, és szeretnének ilyen dilemmákról beszélgetni, és nyitottak új ismeretekre, nézőpontokra, egymás megismerésére. Nagyon sok szakpárról és háttértörténettel vagyunk jelen, szóval ez az interdiszciplinaritás fontos, hogy meglévő gondolkodási forma legyen.
M.D.: Mindenképpen olyan embereket várunk, ezt akarom megerősíteni, amit Réka is mondott, akiknek a tanárság, meg a tanítás nem csak szaktudományos tudást jelent a szaktárgyból, hanem fontosnak tartják a tanár személyét, fontosnak tartják az iskola nagyon sok emberi vonatkozását, aminek a működtetése és a bennük való kezdeményezés, az a tanár feladata. És én félig viccesen, de félig viszont komolyan azt is hadd tegyem ide hozzá, hogy nagyon várjuk a férfi és fiú tanárjelölteket, mert olyanok egy kicsit, mint a fehér holló, de nagyon nagy szükség van rájuk, és ami nekik is szól, én jelen pillanatban az egyetlen fiú vagyok ebben a társaságban, aki tényleg aktív.
De én tudom, hogy kint vagytok, férfi tanárjelöltek, úgyhogy gyere a műhelybe, mert szükség van rád!
Z.D.: Mit tanácsolnátok azoknak, akik még fontolgatják a műhelyhez való csatlakozást?
M.D.: Nincs mit veszíteni azzal, ha jelentkeznek. Csak nyerni lehet vele.
B.R.: Így van. Erre ráerősítenék, mivel hogyha már megfogalmazódott bennük a kérdés, hogy csatlakozzanak-e, akkor ez azért történt, mert valahogyan megszólították őket a tevékenységeink vagy bármi, amit megosztunk magunkról.
M.D: Ez lehetőség arra, hogy a saját kezébe vegye a szakmai fejlődését és a tudását, és az elmúlt időszakban talán mindannyiunkban felértékelődött az, hogyha a pedagógusok, a pedagógusjelöltek alulról szerveződnek, és valamilyen mértékben ingyen, és a kezükbe veszik azt, hogy ők mit csinálnak, és mit tudnak, és mit tanulnak, és a műhely ennek az önszerveződésnek és a saját magunkért való felelősségvállalásnak egy ilyen közösségi formája.
B.R: Igen, és ehhez hozzátenném, hogy van ez a tanáris, harmadéves jelenség (kvázi krízishelyzet), ahogy észrevettem, hogy félúton még nem látszik a gyakorlat, sok van még hátra a képzésből, és ilyenkor a Műhely egy hihetetlenül támogató és megtartó közeg, ahol nem a meggyőzés, hanem a megvitatás a cél. Ezt most én is tapasztalom, és úgy érzem, érdemes időben bekerülni egy ilyen közösségbe. Szerintem sok mindent meg is tud előzni így egyébként, és segít, hogy az ember aktívan foglalkozzon ezekkel az őt érintő egzisztenciális kérdésekkel.
Bővebb információ, honlap: https://www.facebook.com/tanarleszek
Jelentkezési form linkje
