Mikor felnőtt valaki? Mitől jön létre a mamahotel-jelenség pszichológiai értelemben? Hogy lehet és érdemes leválni a XXI. században? Ilyen kérdéseket boncolgat az ELTE Karrierközpont legújabb, kifejezetten az egyetem hallgatóinak szóló online ingyenes előadása Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus tolmácsolásában december 7-én 18.00 órakor.
Miről is szól pontosan az előadás?
Érthető, hogy a felnőtté válás szinte ernyőfogalom, ráadásul erősen eltérő véleményekkel találkozhatunk, ha mondjuk a szomszédot, a szüleinket, hallgatótársainkat vagy kistestvérünket kérdeznénk. Ez az előadás – a leírás alapján – igyekszik elhatárolódni az áldefinícióktól és az olyan általánosságoktól, mint az „önmagáért felelősséget viselni képes” frázis, és belátja, hogy ezekkel a tartalmakkal, bölcsességekkel ezen a szinten már nem megyünk sokra. Szóba kerül viszont a jog – az a bűvös 18-as szám –, a társadalmi megítélés, a biológia, de még inkább – mint ahogy azt egy pszichológustól várhatjuk – a pszichés, érzelmi felnőttség fogalma: mikor lesz fiúból felnőtt férfi és lányból felnőtt nő?
Ki a meghívott előadó?
Érthetően szkeptikusak lehetünk, ha már szinte tankönyvbe illő felnőttek magyarázzák nekünk, a jóindulatúan is fiatal felnőttnek titulálható hallgatóknak, mi is az a felnőttség, ezért fontosnak tartottam röviden összeszedni, kit is hallgathatunk meg ezen az alkalmon. Az ELTE Karrierközpont állandó meghívott előadója Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus (Facebookon ezen a linken érhetitek el, honlapját pedig itt tekinthetitek meg), A siker tervezhető – A praktikus tudás lélektani könyve és a 100 mondat, amely megváltoztatta az életemet – Metszetek egy pszichológus lelkéről című könyvek szerzője. Oktatási tevékenysége nem áll meg az ELTE-nél, sem egyetemünk szakkollégiumainál: referenciái között szerepel a Budapesti Műszaki Egyetem és a Matthias Corvinus Collegium is. Állandó szerzője a Mindennapi Pszichológia és az Üzlet&Pszichológia magazinoknak, több nagyvállalatnál pedig tréneri tapasztalatait is alkalmazhatta. Ráadásul egyetemünk alumnusa is.
Bővebb információért látogassatok el az esemény Facebook-oldalára, valamint érdemes bekövetni az ELTE Karrierközpont oldalát is, hogy a későbbi eseményekről értesülhessetek (ha esetleg a hírlevélre még nem lennétek feliratkozva, vagy a spam mappában landolna).
Az előadás a Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő „Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása” c. pályázat keretében valósul meg.
A kiemelt kép forrása: az esemény Facebook-oldala