Légy te is demonstrátor!

Szeretnél belekóstolni a kutatás világába? Nagyobb részt venni a karodon folyó oktatásban? Belelátni az oktatás és tudományszervezés világába a saját tudományterületeden? Az ELTE szinte minden karán van erre lehetőséged, ráadásul munkádat nem csupán ösztöndíjjal, de bizonyos pályázatokon plusz pontokkal is jutalmazzák! Az aktuális pályázási időszak szeptemberben kezdődik, addig is összegyűjtöttük nektek, mire készülhettek, karokra bontva.


Pedagógiai és Pszichológiai Kar

A PPK tanszékenként és intézetenként hirdet demonstrátori posztokat, melyekre egységenként külön kiírás és pályázati feltételek érvényesek. Összességében elmondható, hogy mind alap-, mind mesterszakos aktív státuszú hallgatók benyújthatják jelentkezésüket, valamint azon tanárszakos hallgatók is, akik az adott tanévben alapkarukon nem látnak el ilyen feladatokat. A poszt önmagában nem jár díjazással, de minden tanév tavaszán lehetőség van pályázni demonstrátori ösztöndíjra.
A pályázathoz szükséges a demonstrátori űrlap leadása, melynek kötelezően kitöltendő eleme az oktatói ajánlás. A pályázót csak az adott egységhez kapcsolódó oktató, kutatócsoport-vezető, illetve szakfelelős ajánlhatja.
A demonstrátori megbízatás egy tanévre, azaz két szemeszterre szól. Az idei összefoglaló kiírást ide kattintva nézhetitek meg, az űrlapot pedig itt találjátok.

Az idei tanév pályázati határideje szeptember 17.

Állam- és Jogtudományi Kar

Az ÁJK-n, hasonlóan a PPK-hoz, a tanszékek írnak ki külön-külön pályázatot a demonstrátori pozíciókért. Ezekre a kiírásokra tehát a tanszékek honlapjain, Facebook-oldalain lehet rátalálni. A demonstrátori pozíciók egy tanévre, azaz két szemeszterre szólnak, és a tanszéki feladatokban való segédkezés mellett az adott tanszék kutatási területének bővebb feltárását is takarják.
Egy tavalyi kiírást találtunk az Alkotmányjogi Tanszék honlapján. Továbbá az idei tanévre szólóan a Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék pályázati felhívását találtuk meg, melyet ide kattintva értek el.

A határidő szeptember 13., a pályázáshoz pedig a pályázati űrlapon, oktatói ajánláson, önéletrajzon, motivációs levélen túl számos más dokumentum is szükséges, alaposan olvassátok tehát el a kiírást és gondoskodjatok ezekről időben!
A jelenlegi demonstrátorokról és a feladataikról a tanszék honlapján, ide kattintva olvashattok.

Informatikai Kar

Az Informatikai kar demonstrátorairól, az ehhez tartozó pályázatokról nem találtunk friss információt. Érdemes azonban figyelni az IK honlapját a pályázati hírekért.

Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar

A BGGYK demonstrátori pályázatának határideje az eddigi évek tanúsága szerint szeptember közepe, maga a pályázati kiírás pedig szeptember elején érkezik meg. A tavalyi pályázati kiírást ide kattintva nézhetitek át, az újat pedig a kari HÖK honlapján olvashatjátok majd el. Érdemes figyelni!
A kar hallgatóinak nem kevés feltételnek kell megfelelniük a demonstrátori pozíció elnyeréséhez. Előző két lezárt félévük átlaga legalább 3,7 kell, hogy legyen, ám mind alap-, mind mesterszakosok jelentkezhetnek – levelező és nappali képzésen tanulók egyaránt. Intézetenként négy demonstrátort várnak, a megbízások pedig egy tanéven, azaz két szemeszteren keresztül tartanak. Munkájukért havi 20.000 Ft tudományos ösztöndíjban részesülnek ez idő alatt.
A pályázáshoz a motivációs levélen túl egy Europass formátumú önéletrajzra és a két lezárt félév hagyományos tanulmányi átlagát igazoló leckekönyv fénymásolatára van szükség.

Természettudományi Kar

A Kar a Demonstrátori Program keretein belül hirdeti meg a demonstrátori pályázatot, ahol több különböző pozícióra is lehet jelentkezni. Az alapszakos végzettséget szerzett, aktív státuszú hallgatók jelentkezését várják, szeptember 1. éjfélig.
A demonstrátori program honlapját itt éritek el, a kiírást pedig erre a linkre kattintva.

Tanító- és Óvónőképző Kar

A TÓK-on összesen tíz tanszék várja a pályázni vágyókat. Az Ének-zenei Tanszék, a Digitális Pedagógia Tanszék, a Társadalomtudományi Tanszék, a Testnevelési Tanszék, a Matematikai Tanszék, a Vizuális Nevelési Tanszék, az Idegen Nyelvi és Irodalmi Tanszék, a Neveléstudományi Tanszék, a Magyar Nyelv és Irodalmi Tanszék, a Természettudományi Tanszékek és a Könyvtár mind bizonyos számú, a munkájukat segítő hallgatót vár, akik akár kutatási, akár oktatási feladatokat láthatnak el.
A kifizetés a feladatok mennyisége alapján történik, egy félév során három beszámolót kell ezek összegzésével leadni. A kiírás szerint munkájukat akár havonta 22.000 Ft-tal is honorálhatja az adott tanszék. A pályázathoz, hasonlóan sok más karhoz, oktatói ajánlás szükséges.
A TÓK demonstrátori pályázatot a Neptunon keresztül, 2021. szeptember 27-e 8:00-tól 2021. október 4-én 16:00-ig lehet leadni, hiánypótlásra lehetőség 2021. október 8-án 16:00-ig van.
Az eredeti hírt ezen a linken találhatjátok, de ne tévesszen meg titeket a leadási határidő: ezt a cikkben is megjelölt pályázati kiírás pontosabban tartalmazza, amit ide kattintva értek el.

Bölcsészettudományi Kar

A BTK, hasonlóan a TÓK-hoz, tanszékenként fogad demonstrátorokat, azzal a különbséggel, hogy itt a kiírás is különböző és időszakos. A tanszékek saját csatornáikon értesítik hallgatóikat a pályázás lehetőségéről.
Bővebb leírást a karon folyó demonstrátori munkáról a https://www.btk.elte.hu/tehetseggondozas oldalon találhattok.

Társadalomtudományi Kar

A kar az eddigi évekből kiindulva előreláthatóan szeptember vége felé írja majd ki a demonstrátori pályázatot, október eleji határidővel. Addig is összefoglaltuk nektek, mit várhattok idén, a tavaly szeptemberi pályázatból (melyet ide kattintva olvashattok el) és az idei februári kiírásból (amit erre a linkre kattintva értek el) szemezgetve.
Demonstrátori helyet a karon a Politikai és Nemzetközi Tanulmányok Intézete hirdet meg, négy főre. A TáTK demonstrátorai azon mesterszakos vagy PhD hallgatók lehetnek, akik aktív státusszal, szakirodalom fordításához megfelelő szintű angol nyelvtudással és kutatási asszisztensi feladatok ellátásához szükséges kompetenciákkal rendelkeznek. További feladatok lehetnek TDK és egyéb tanszéki rendezvények szervezése vagy éppen dolgozatjavítás.
A pályázáshoz egy önéletrajzot és egy motivációs levelet kell elküldeni az eutud@tatk.elte.hu e-mail címre.


Sok sikert kívánunk minden pályázónak!

Kép forrása: link

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]