HVG Rangsor – Diploma 2021: Az ELTE 2021-ben is a legjobb választás

A frissen megjelent HVG Rangsor – Diploma 2021 című kiadvány szerint az ELTE kilenc képzési területből nyolcon vezeti a hazai egyetemek listáját. A rangsort a hallgatói és oktatói kiválóság összevetésével állították össze.

A HVG a 2021-es évre is összesítette a legjobb egyetemek listáját, amit a HVG Rangsor – Diploma 2021 című kiadványban nyomtatott formában is forgathatunk. A korábbi évekhez képest nem hozott változást az összesített első hely, ugyanis az ELTE újra a legjobb egyetem lett.

Egyetemünk az akkreditációjához megfelelő 9 rangsorolt képzési területből 8-ban szerepelt az elsők között az oktatói és hallgatói kiválóságot is figyelembe véve. Kivételt csak a műszaki képzésterület jelentett, de ne legyünk szigorúak, ezen a területen is rendkívül jó egyetemekkel kellett versenyeznie az ELTE-nek.

A HVG több szakmai fórummal és kiadványokkal is segíti az álláskeresőket és a diplomaszerzőket. Ha már a munkahelyek piacán válogatsz a portékák közül, akkor bizonyára ismerős a HVG állásbörze. Ha a felsőoktatási intézmények rangsora érdekel, akkor a Tudástárs Kft. rangsora lehet a segítségedre. A Felvi-rangsorok alapjul is szolgáló UnivPress-ranglisták gondozója a magyar egyetemeket értékelte 14 képzési területen. A képzési területek nagyjából átfedésben vannak az egyetemek kari leosztásával, de előfordul, hogy egy kar több területen is szerepel.

A lista elkészítői – hallgatói kiválóság szempontjából – az elsőhelyes jelentkezők számát, a felvettek pontátlagát, a nyelvvizsgával felvettek arányát és a tanulmányi versenyen helyezettek számát vették figyelembe. Az oktatók kiválósága szempontjából a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát és arányát, az egy oktatóra jutó hallgatók számát, valamint az MTA-címmel rendelkező oktatók arányát vizsgálták.

A diplomarangsorban az egyetemi-főiskolai karok rangsorát az ELTE Bölcsészettudományi Kara vezeti holtversenyben a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karával. A nyolc képzésterület, amin az ELTE minden kétséget kizáróan az egyik legvonzóbb választásnak bizonyul, a következő:

Bölcsészettudományi képzésterület

A hallgatói kiválóság szempontjából ismét az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar és a Bölcsészettudományi Kar áll a lista élén, a két karon 2020-ban 400 pont fölött volt a felvettek átlaga. A BTK toronymagasan vezeti a hazai mezőnyt a hallgatók középiskolai tanulmányi versenyeken elért eredményeit tekintve. Az oktatói kiválóság területén a bölcsészkar a második helyen szerepel a hazai mezőnyben, elsősorban a tudományos fokozatot szerzett oktatók magas száma miatt. 

Gazdaságtudományi képzésterület

A 2017-ben megalakult ELTE Gazdálkodástudományi Intézet eredményei már látszanak a hazai rangsorokban. Bár a GTI az oktatói kiválósági listán még nem szerepel, a hallgatók szempontja szerint rövid idő alatt a második helyezést szerezte meg. Az ELTE GTI-re 2020-ben felvett hallgatók átlagpontszáma 433 volt. A felvettek több mint 99 (!) százaléka rendelkezett nyelvvizsgával. A 2021-es keresztféléves felvételi során az ELTE GTI-re jelentkezett a legtöbb hallgató.

Informatikai képzésterület

A hallgatói kiválóságban az ELTE Informatikai Kar vezet a hazai intézmények közül, itt a 2020-ban felvettek pontátlaga 432 volt. A nyelvvizsgával rendelkező hallgatók aránya meghaladta a 95 százalékot.

Jogi képzésterület

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar idén is a hallgatói kiválósági lista élén szerepel, 2020-ban a jogásznak készülők közül ide jelentkeztek a legtöbben első helyen (943). A felvettek pontátlaga 428 volt, és majdnem 97 százalékuk rendelkezett nyelvvizsgával. Az oktatói kiválóság területén az Állam- és Jogtudományi Kar a második helyen áll.

Pedagógus-képzésterület

A tanárképzésekben a hallgatói kiválósági lista első helyén a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, míg második helyén a Tanárképző Központ szerepel. A BGGyK-ra 2020-ban felvett hallgatók pontátlaga 412 volt, több mint 98 százalékuknak volt nyelvvizsgája. A hallgatói kiválósági lista hetedik helyén szerepel az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar, ahol a felvettek csaknem kétharmadának volt nyelvvizsgája. Az oktatói kiválóság szempontjai szerint az ELTE BTK a második helyet szerezte meg.

Sporttudományi képzésterület

Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar sportos képzései vezetik a hallgatói kiválósági listát, a PPK a 2020-as listán a felvett hallgatók pontátlaga, a nyelvvizsgával rendelkezők aránya és a tanulmányi versenyeken elért eredmények alapján is az első helyen áll. Idén a PPK vezeti ezen a területen az oktatói kiválósági listát is a hazai intézmények közül.

Társadalomtudományi képzésterület

Idén az ELTE három kara is szerepel a társadalomtudományi képzések hallgatói kiválósági rangsorában. A Társadalomtudományi Kar a második, a Bölcsészettudományi Kar a harmadik, az Állam- és Jogtudományi Kar pedig az ötödik helyen. A 2020-as felvételi eljárásban mindhárom karon 90 százalék fölött volt a nyelvvizsgával rendelkező elsőévesek aránya.

Természettudományi képzésterület

Ebben a kategóriában továbbra is őrzi vezető pozícióját az ELTE Természettudományi Kara. A TTK mind az elsőhelyes jelentkezések, mind a felvettek tanulmányi versenyeken elért eredményei alapján messze megelőzi a hazai mezőnyt a hallgatói kiválósági listán, a 2020-ban felvettek több mint 83 százaléka rendelkezett nyelvvizsgával. A TTK került az első helyre az oktatói kiválóság szempontjai szerint is.

Forrás: elte.hu

A kiemelt kép innen, a beillesztett képek innen és innen származnak.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]