A gyermekvárás, az új élet kezdete minden kultúrában kiemelt szerepet kapott, így annak szókincse is korán kialakult. A magyar nyelv is megalkotta saját kifejezéseit, de az orvosok évszázadokon keresztül a latin szavakat használták csak: mára ez összeforrott. A következőkben e szavakból szemezgetünk.
A gyermek mint „teher”
A fogantatás az elmúlt évtizedekben vált sok esetben tervezetté, tudatossá; őseink számára a terhesség első jelei adták tudtukra: csecsemőt várnak. De miért terhes a gyermeket váró asszony, hiszen legtöbbjüknek a gyermekáldás – ahogyan a kifejezés is mutatja – ajándék. A mára kissé szokatlan szóhasználat mögött a teher szó jelentésének árnyalódása áll. A teher sokáig csak fizikai terhet jelentett, a ’lelki teher, életbeli nehézség’ jelentések csak később rakódtak rá. A magzat növekedése valóban testi terhet jelent az édesanya számára. A szó a német tragen ’visz, hord’ és Trach ’viselet; az a teher, amelyet valaki visz’ alakokból került át a bajor–osztrák nyelvjárásba trächtként ’teher, terhesség’ jelentéssel. A magyar nyelvben a mássalhangzó-torlódás feloldásával és a tévesen tárgyragnak felfogott szó végi t hang elhagyásával született meg a tereh szavunk. Ez pedig a viszonylag ritka hangátvetéssel váltott teher alakra. Ebben a formában az 1466-os Müncheni kódexben találhatjuk meg először.
A terhesség persze más szavakkal is kifejezhető. A másállapot német tükörfordítással került be a 19. század végén az irodalmi nyelvbe. Hasonló nyelvi logikát követ az állapotos szó – ez a terhesség időszakának ideiglenes állapotát hivatott jelezni. Az áldott állapot, gyermekáldás gyökereit a Mária-kultuszban találhatjuk: Mária Krisztussal való terhességének szentségére utal. Pár érdekes kifejezés még: hasas, hordozós, viselős, nehézkes, másodmagával van, nőni kezdett a hasa, úgy maradt, úgy van, megnőtt a ház eleje, nő náluk, zsákban van, gólya jön.
Régi, bábáknak írt szakkönyv, forrás: mek.oszk.hu
Nyelvi betekintés az anyaméhbe
A kilenc hónapig anyaméhben fekvő magzat kifejezésében a leggazdagabb talán a szülészeti szókincs. A magzatot a nyelvújítás korában ébrénynek is nevezték, amely az ébredő lény szóösszerántásával keletkezett. Hasonlóan alkották meg a leendő ember szerkezetből a lemb szót. A méhlepényt Apáczai Csere János egyszerűen csak lepénynek nevezi, a magzatburokra pedig a magzatbefedő hártyák kifejezést használja, míg a méhszájat szépítő körülírással a méhnek ajtaja szavakkal írja le. Lentsés György 16. századi szótárában gyermektartónak nevezi az anyaméhet.
A terhesség szomorú kockázata az elvetélés, amelyre a nyelvújítás korában megalkották a magzatletétel szóösszetételt. A korán született gyermeket pedig idétlennek nevezték – utalva az idő előtti születésre, és nem a gyermek esetleges sérülésére.
Az élet kezdetén
A terhesség lezárását jelentő szülés alapszava maga a szül ige, nyelvünk finnugor örökségének része: sok nyelvhez hasonlóan a ’szerez’ jelentésű igénk továbbfejlődésével alakult ki. A 13. század elején már megjelent írásos emlékeinkben, elsődleges jelentése azóta is változatlan: ’gyermeket világra hoz’. A születik alak ennek műveltető képzővel való ellátásával jött létre. Nyelvészeti érdekesség, hogy az orvosokhoz hasonlóan a nyelvészek sem tudják eldönteni, hogy a születik ige az akaratlagos vagy akarattalan történésű igék csoportjába sorolható-e.
A szülés folyamata a magzatburok – vagy Bugát kifejezésével a magzating – megrepedésével veszi kezdetét. Bugát a mára pejoratív duglik szóval nevezte meg azt a helyet, ahol a kisbaba a ’szeméremcsont és az ülőcsont közötti nyíláson’ távozik az anyaméhből. Az újszülöttet ekkor már hívhatjuk csecsemőnek – ez a csecs ’emlő’ főnév és az emik ’szopik’ ige összetételével jött létre. A baba szó az alább leírt bába szóval megegyező módon került a nyelvünkbe. Régies szavunk a kisded, amely a kis melléknévből a -d kicsinyítő képző elemismétléses alakjával (-ded) jött létre.
Segítő kezek a szülés során
Ne feledkezzünk meg a szülést levezető személyekről sem! A régi idők szülésznői a bábák voltak, elnevezésüket a szláv baba ’dajka, nagymama, szülésznő’ gyermeknyelvi ikerítéssel (a csecsemők első beszédhangjának felnőttek általi utánzásával) létrejött szóból kapták. A ma is használt szülész szó az orvosi nyelvet megújító Bugát Pál alkotása. Ennek továbbképzésével jött létre a szülészet is, ezt viszont Bugát még szüldének és szülháznak nevezte.
A szülést követően válik a nő anyává, a férfi pedig apává. E két szó az ősi ugor örökség része, alapnyelvi kincsünk. A család – mellyé így válik a pár – évszázadokra kikopott a nyelvünkből, és Vörösmarty Mihálynak köszönhetjük, hogy visszahozta a használatba.
A csecsemők születése szerencsére nagyobb számú és gyorsabb ütemű, mint az új szavaké, de ettől függetlenül a szülészet szókincséből sokáig lehetne meríteni. A magyar és az orvosi latin nyelvekben külön fejlődtek e szavaink, a nyelvújítás során viszont – ahogy láthattuk – a születés szókincséről sem feledkeztek meg. És persze az új szavak továbbra is születnek…
M. S. mester Vizitáció című festménye (Mária és Erzsébet találkozása), 1500 körül, forrás: wikipedia.org
Kiemelt kép: Bonnie Kittle, unsplash.com
A cikk a Baba Patika magazin októberi számában jelent meg.
