Az állatok felismerik az érzelmeinket

Egészen pontosan a lovak: egy brit kutatás bebizonyította, hogy a lovak képesek felismerni az érzelmeket, képesek megkülönböztetni vidám vagy a dühös arckifejezéseket. A BBC szerint a mérges arckifejezésre az állatok “negatívan reagáltak”.

Akinek van kutyája vagy macskája, az biztosan tudja, hogy képesek megérezni, vagy esetleg átvenni az aktuális hangulatunkat. Például ha nyugtalanok vagyunk valami miatt, akkor hajlamosak ők is zavart viselkedésmódot mutatni.

A Sussexi Egyetem kutatói nagy méretű fotókon férfiak arckifejezését mutatták összesen 28 lónak, akik például “negatívan reagáltak” a mérges arckifejezésre. Ez annak köszönhető, hogy a háziasítás során a lovak képessé válhattak arra, hogy értelmezzék az emberi viselkedést és alkalmazkodjanak is hozzá.

Amy Smith kutató elmondása szerint: “Az egyikünk mutatta a fotót, a másik fogta a lovat. Az állatok a bal szemükkel nézték meg a mérges arcot”, ugyanis az emlősök agya úgy működik, hogy a bal szemből jövő ingereket az agy jobb fele dolgozza fel. Vagyis “a jobb agyfélteke a negatív ingerek feldolgozására specializálódott. Ez valójában az energiamegosztásról szól, hiszen így az emlősnek nincs szüksége arra, hogy az az egész agyat használja”.

A vizsgálatban résztvevő lovakra pulzusmérőket szereltek, ami megmutatta, hogy például a mérges arckifejezések jelentősen fokozták a szívverésüket.

happy-dog-02A lovas kísérlethez hasonló eredmények születtek nemrég családban élő kutyák vizsgálatakor is. Tehát vajon hogyan hat az állatokra az emberekkel való együttélés? A lovaknál például van egy velük született képesség, hogy felismerjék egymás érzelmeit. Így a háziasítás során pedig képesek lettek az emberi érzelmek azonosítására is.

 

 

 

Forrás: origo.hu

Kép: horsechannel.comeasthillsanimalclinic.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]