Idén télen megjelent a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club fennállásának 120. évfordulójára készített, „Én is BEAC-os vagyok” című interjúkötete, amely 11 interjún keresztül mutatja be a klub elmúlt 80 évét. Élportolók, bajnokok, művészek, tudósok vallanak arról, hogy milyen egy olyan klubnak a tagja lenni, mely egyszerre jellemezhető kiemelkedő sportklubként és intellektuális műhelyként is. A megszólalok más-más kor szülöttei, más-más pályát futottak be, de ami közös mindannyiukban: a sport iránti szenvedély és elhivatottság, melynek színteréül hosszabb-rövidebb ideig a BEAC szolgált.
Kiváló sportolókat ismerhetünk meg az interjúkötetben: Dr. Hámori Jenő és Marosi József az ’56-os forradalom idején alkotott maradandót a melbourne-i olimpiai játékokon. Előbbi kardvívásban szerzett csapatban aranyérmet, utóbbi pedig párbajtőrvívásban ezüstöt, tőrben pedig bronzot, szintén csapatban. Két különböző életpályát ismerhetünk meg az interjúkból: Hámori Jenő az olimpia után Amerikába disszidált, ott alapított családot, Marosi József pedig visszatért Magyarországra. Közös azonban történetükben, hogy nemcsak a sport, de a polgári foglalkozásuk terén is kiemelkedőt alkottak. Hámori biokémikusként helyezkedett el az USA-ban, Marosi pedig gépészmérnökként vált ismertté: többek között a Szépművészeti Múzeum rekonstrukciója is a nevéhez fűződik. A két sportoló életpályáját és BEAC-hoz fűződő viszonyát az interjúkötetből részletesebben is megismerhetjük és az is kiderül, hogy milyen érzés volt a forradalom idején az olimpiai dobogóra felállni, valamint hogy a magyar kardcsapat kezet fogott-e a szovjet válogatottal a forradalom leverése után.
Hámori és Marosi kortársa volt Dömölky Lídia, aki tőrvívásban három világbajnoki címe mellett olimpiai bajnoknak is mondhatja magát, 1964-ben ért a csúcsra. 1949-ben kezdte pályafutását, amikor még hideg teremben kellett edznie, az öltözőben is csak akkor kapcsolták be a fűtést, ha zuhanyozni mentek. Páratlan szenvedéllyel és odaadással viszonyul a víváshoz, igen fiatalon óriási nevek mellett jelent meg a nemzetközi porondon, és már 19 évesen, BEAC-színekben világbajnokságot nyert egyéniben. A vívás iránti szerelmét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy páratlan karrierje után sem vonult teljesen vissza, 82 évesen is elindult a veterán világbajnokságon. Bevallása szerint ugyanabban a pozícióban állt fel, ahogy azt 1949-ben, a Semmelweis utcai vívóteremben (ahol a mai napig megtalálható a szekrénye) tanította neki mestere, Szabó Laci bácsi. A víváson kívül edzőként és sportújságíróként is dolgozott, valamint könyvei jelentek meg a híres mozdulatművésszel, Berczik Sárával. Az interjúkötetből megtudhatjuk, hogy milyen érzés volt a ’64-es olimpia döntőjében 3-3-as állásnál bevinni az utolsó találatot, valamint hogy hogyan győzte le a világbajnokságon korának egyik legjobb vívóját, Elek Ilonát, és miért volt kétségbeesve a vezetőség, mikor ez megtörtént.
Dr. Solt Pál neve azoknak is ismerősen csenghet, akik kevésbé követik a BEAC életét. A Legfelsőbb Bíróság korábbi vezetője a BEAC 120 éves történetéből 60-at a klubnál töltött, ami már önmagában is egyedülálló, pláne, hogy 18 éven át a BEAC elnöke is volt. Az interjúban hosszasan mesél a kezdeti évekről, a kézi- és kosárlabdacsapatról, az ’58 tavaszán spárgázva kivédett büntetőjéről és a forradalom emlékeiről. A sport során elsajátított értékek tárgyalóteremben való megjelenésétől a kosárlabda-öregfiúk edzéseinek hangulatán át azt is megtudhatjuk, hogy melyik NBA-csapatnak szurkol a mai napig Solt Pál.
Orvosként mindig oda kell tenni magam, és még nagyobbat kell dobni, vagy még gyorsabban kell futni – mert annak, akit épp aznap kezelek, csak ez az egy lehetősége van, a siker rajtam áll vagy bukik.
Természetesen a kötetből nem maradhatott ki Dr. Horkay Ferenccel készült beszélgetés sem, aki 13 évesen kezdte karrierjét a BEAC-ban dobóatlétaként, később ifjúsági és utánpótlás magyar válogatott diszkoszvető volt, polgári foglalkozása szerint pedig szívsebész és egyetemi tanár. Történetein keresztül megismerhetjük az egyetemi sportélet hangulatát, sajátosságait a 70-es évektől kezdődően, valamint hogy hogyan próbálta összeegyeztetni az élsportot az orvosi egyetemmel. Elmondása szerint a BEAC-ban akkoriban csodás hangulat uralkodott: rengeteg egyetemista vagy egyetemre készülő fiatal igazán pezsgő szellemi életéről számol be. Nem csak a diszkosz minél messzebbre való hajítása motiválta a fiatal sportolókat, hanem az együtt töltött idő, a közös focizások, teniszezések vagy éppen a kézilabdapályáról letolt hóban behűtött szilveszteri pezsgőzés. Horkay Ferenc polgári munkája során a sportolói mentalitásnak nagy szerepe van: „… hiszen szívsebész vagyok… orvosként mindig a maximumot kell nyújtani… oda kell tenni magam, és még nagyobbat kell dobni, vagy még gyorsabban kell futni – mert annak, akit épp aznap kezelek, csak ez az egy lehetősége van, a siker rajtam áll vagy bukik.”
Balogh Judit – aki jelenleg a BEAC NB1-es női kosárlabdacsapatának edzője, valamint játékosként háromszoros Európa-bajnoki bronzérmes – interjújából megtudhatjuk, hogy miben más a jelenlegi versenysport a 30 évvel ezelőttihez képest, miben más ma egy egyetemista sportoló élete és mik a lehetőségei a BEAC kosárlabdacsapatának a jövőben, mi a siker záloga és hogyan viszonyul a múltbeli értékekhez.
A mai napig aktív profi sportolók közül a Csere Gáspárral készült interjút olvashatjuk még a kötetben. Az olimpiai résztvevő hosszútávfutótól megtudhatjuk, mik a maratonfutásbéli realitásai a magyar sportnak és a BEAC-nak egyaránt, valamint bepillanthatunk egy kicsit a klub jelenlegi helyzetébe.
A kötetben megismerhetjük még a fentieken kívül Korniss Péter fotográfus történetét, Mihályfi Lászlóét, aki rövidtávfutásban alkotott maradandót, Dr. Klinghammer István tanárelnökét és Dr. Erdődy Gábort, aki kosárlabdázóból lett történész.
Dajka Balázs, Gabay Balázs és Varró Annamária által készített interjúkból bepillantást nyerhet az olvasó a BEAC egyedülálló történetébe, mely immár több mint 120 éve gondozza a tudományos, művészeti és sportolói pályán profi és amatőr szinten alkotó tehetségeket. „Erényt és Bátorságot”, szól a BEAC jelmondata: a kötetben szereplő személyek aktív éveikben és azután is ennek szellemében építették a klub és saját történetüket, melyek sokszor zivataros történelmi időkben nagy kitartásról számolnak be. Történeteik igazán inspirálóak lehetnek a mai fiatal tehetségeknek is.
Fotók: Baló Timi, ELTE Online
