„A sakk nem mindig verseny, lehet gyönyörű is. Egy egész világ terül el azon a 64 mezőn. Úgy érzem, biztonságban vagyok benne. Tudom irányítani, uralni, és kiszámítható is. Ha megsérülök, csak magamat hibáztathatom.” – mondja a Vezércsel című sorozat főszereplő sakkzsenije, Beth Harmon. A sorozat elemeinek beemelésével utánajárunk, hogy milyen világ is az, amelyik a sakktábla fekete-fehér mezőit határolja.
Nagy sikernek örvend a Netflix saját gyártású 2020-as sorozata, a Vezércsel, amely Walter Tevis 1983-as, azonos című regénye alapján készült. A sorozat főszereplője Beth Harmon, akinek felnőtté válását a sport, pontosabban a sakk szemszögéből követhetjük végig. A sorozat sikere talán abban rejlik, hogy majdnem mindenkihez tud szólni. A sakk sportág kedvelői kiélezett és izgalmas partikat, hiteles nyitásokat, lépéseket, tudásuk elmélyítéséhez pedig valóban megjelent sakk-könyveket láthatnak. A laikusoknak remekül bemutatja, hogy milyen érzelmek ragadják el a játékosokat a mérkőzések alatt, miért érdemesek a tiszteletre, és miért lehet érdekes ez a sport. A nem annyira odafigyelők számára pedig a zseniális színészi játék és az operatőri munkálatok nyújthatnak vizuális izgalmakat.
Talán a készítők sem számítottak arra, hogy sokak szerint minden idők legjobb sakkozója, Garri Kasparov, és az ifjú trónbitorló, Magnus Carlsen jelenlegi sakkvilágbajnok is igen elismerően fog nyilatkozni a sorozatról. Az orosz mester szerint Harmon története megmutatja, hogy a sakk hogyan segíthet legyőzni gyengeségeinket és függőségeinket. „A játék a főszereplőt új magasságokba emelte, ami sok szülőt fog majd bátorítani arra, hogy gyermekeiknek a sakk sportágat válasszák” – mondta Kasparov. Carlsen a sorozat kapcsán kifejtette, hogy üdítő volt azt látni, hogy egy nő tudott érvényesülni a sakkvilágban. A világbajnok a sakk régi problémájára világított rá ezzel, szerinte korábban egyáltalán nem bántak kíméletesen a női versenyzőkkel.
Ezt a véleményt a legeredményesebb női sakkozó, Polgár Judit saját maga is megtapasztalta. Egy interjú során a magyar sakklegenda elmondta, hogy pályafutása során volt, aki nem volt hajlandó vele kezet fogni. Polgárral a sorozat főszereplőjét játszó színésznő, Anya Taylor-Joy a Twitteren beszélgetett, és arról kérdezte Polgárt, milyen érzés volt számára nőként bekerülni a legjobb sakkozók férfias világába. „Amikor gyerek voltam, elég furcsa volt. Ötévesen kezdtem el játszani, és hatévesen nyertem meg az első versenyemet felnőttek ellen. Persze a felnőttek erre azt mondták, hogy szerencséd volt, még gyerek vagy, nem is figyeltem oda. Sok időbe telt, mire hozzászoktam ehhez. Később meg már egészen természetes volt számomra, hogy felnőttek ellen játszom, de sokszor éreztem azt, hogy többet kellett bizonyítanom, mint egy férfinak.” – válaszolta a sakkozó, aki nagyon dicsérte a színésznő hiteles alakítását, és az interjú végén még egy sakkpartit is felajánlott a színésznőnek.
A sorozat remekül rámutat, hogy a sakkjátszma a már-már őrült, de zseniális elme kíméletlen háborúja, amit más popkulturális alkotások is felhasználtak már. Többek között Harry Potter, James Bond és Sherlock Holmes is rákényszerül arra, hogy ezzel az intellektuális módszerrel döntsenek a sorsukról, így bizonyítva elméjük kiválóságát és ellenfelük feletti szellemi fölényüket. Beth is vak elszántsággal üldözi a győzelmet. Az egyre nagyobb hírnév és győzelmek azonban szétfoszlanak a legapróbb kudarc vagy megtorpanás következtében, és Beth újra a szakadék szélén találja magát, a megoldást pedig a borosüvegekben és a nyugtatókban. Beth története is érzékelteti, hogy bizony könnyen bele lehet csavarodni a sakktábla nyújtotta 64 mező világába.
Elég, ha a világbajnok Bobby Fischer példájára gondolunk, aki az évszázad sakkmérkőzésén, megtörve az addigi szovjet sakkozók hegemóniáját, 1972-ben világbajnoki címet szerzett. Bobby nagy stratégiai újítóként vonult be a sakktörténelembe, legfőbb elve az volt, hogy „a táblán ne az ellen keresd a megfelelő lépést, ahol ellenfeled van, oda húzz erős lépést, ahol ellenfeled lesz”. A nagy sikerek után viszont hamar elindult a leejtőn. Igaz, a mai napig vitatható kérdés, hogy Fischer elméje vajon a terheléstől kezdett-e megbomlani, vagy épp a sakk segített neki kontrollálnia azt egy ideig. Az viszont biztos, hogy a sakk mentálisan rendkívül megterhelő sportág, nem beszélve arról, hogy sokan már tízéves koruk előtt elkezdenek profi szinten edzeni. Játékokat elemeznek, memorizálnak, sakk-könyveket olvasnak, tanulmányoznak a napi több óra gyakorlás mellett. A nagyon leterhelő munka miatt nem is csoda, hogy többen idő előtt, viszonylag fiatalon vissza is vonulnak az aktív versenyzéstől. Így tett például az amerikai Paul Morphy, a „sakkcsodagyerek” is, aki 1858 és 1861 között vezette a világranglistát, majd 23 évesen, váratlanul bejelentette a visszavonulását.
A sakk története egyébként bőven Morphy és a 19. század előtt indult útjára, eredetét és kialakulását varázslatos mondák és legendák övezik. A sakkozás arab közvetítéssel jutott Itáliába és Spanyolországba, az első sakkversenyt pedig a feljegyzések szerint 1575-ben rendezték meg Madridban, a királyi udvarban. A mai modern sakkjáték jelentős szabálymódosítások után, 1851-ben született meg, amikor is megrendezték Londonban az első nemzetközi sakkversenyt. A „halhatatlan sakkjátszmaként” elhíresült döntőt Adolf Anderssen német sakkmester nyerte, akit akkor sokan világbajnoknak aprosztrofáltak. Tény, hogy kora egyik legkiemelkedőbb játékosa volt, azonban az első hivatalos sakkvilágbajnokságot pár évtizeddel később, 1886-ban rendezték meg. A világbajnoki címet pedig Wilhelm Steinitz nyerte, akinek új játékstílusa megteremtette a mai modern sakkstratégiák, az úgynevezett pozíciós játékvezetés máig érvényes alapjait.
Az előbbiekben felsorolt, közel sem teljes sporttörténeti állomások után a sakk folytatta rég megkezdett útját. A Vezércsel című sorozat pedig méltón tiszteleg a sport előtt, emellett pedig, ahogy Kasparov is kijelentette, sokakat ösztönözhet a sportág elsajátítására.
Képek forrása: Netflix, Twitter, hu.ign.com, amazon.com, wikipédia, thearticle.com
