Idén önálló mesterképzésre is jelentkezhet az, akit már az alapszakos specializáció, vagy éppen az oktatók személye, tudományos munkája meggyőzött arról, hogy az ELTE BTK színháztudományi képzése vonzó választási lehetőség. Interjúnkban többek között az új szak képzési sajátosságairól, a szakot gondozó intézetek, más szakok, egyetemek, közösségek közötti együttműködésről és az egyetemi alkotóműhelyek fontosságáról osztja meg gondolatait Darida Veronika, az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet tanszékvezető docense; Deres Kornélia, a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet tanársegéde; és Imre Zoltán, a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet docense.
Magyarországon több felsőoktatási intézményében zajlik jelenleg színháztudományi képzés. Legutóbb éppen a Fejgép-estek őszi alkalmán – ahol Darida Veronika az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Kiss Gabriella a Károli Gáspár Református Egyetem, Upor László a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatójaként ült le beszélgetni Kazsimér Soma (ELTE) és Elefánti Emma (SZFE) moderátorokkal – kezdték el pedzegetni a különféle egyetemek és szakok sajátosságait. Akkor azonban az ELTE-vel kapcsolatban még csak az alap- és mesterszakon választható, népszerű Színházi stúdiumok szakirányról/minorról nyilatkozhattak. A most induló Színháztudomány mesterszak miben különbözik ezektől a szakirányoktól?
Imre Zoltán: Az ELTE-n a ’80-as évek végétől működik színházi képzés. Ekkor ezt Színháztudományi programnak hívták, ami a bolognai átállás után a Művelődéstudomány minor/specializáció keretén belül működött és működik tovább. A jelenlegi törvényi szabályozás azonban, Nyugat- és Kelet-Európától eltérően, sajnos nem engedi a teljes színháztudományi alapképzést, így BA szinten más utakat kellett találnunk. A jelentős hallgatói érdeklődés miatt 2016-ban elindítottuk BA szinten a Színházi stúdiumok minor/specializációt, ami az alapképzésekhez illeszkedik, minden szakról fel lehet venni, s a színházról való tudás alapképességeit és alapkészségeit lehet elsajátítani az órákon. Ehhez csatlakozott 2019-től MA szinten a Színháztudomány szakirány, ami a korábban megszerzett tudás speciális irányokba való fejlesztését és bővítését végzi. Ez a szakirány azonban már csak bizonyos szakokról – Magyar, Esztétika, Irodalom- és kultúratudomány – vehető fel. Mivel mindegyik képzési forma népszerű a hallgatók körében, ez arra ösztönzött minket, hogy bővítsük a repertoárunkat. A 2021 szeptemberében induló Színháztudomány MA immáron teljes szakként, 120 kreditben kínálja a színházról való tudást. Az induló képzés szakfelelőseként különösen fontosnak tartom, hogy összehangoljuk a különböző ELTE-s képzéseket, mert mindenképpen szeretnénk elkerülni, hogy a hallgatóink BA-n és MA-n ugyanazt tanulják, miközben arra is figyelünk, hogy a máshonnan érkező hallgatóknak is releváns ismereteket kínáljunk. Jelenleg éppen ennek a kialakításán dolgozunk, illetve azon, hogy a szak minél több szálon – programok, modulok és gyakorlati képzések formájában – kapcsolódjon a kortárs színházi gyakorlathoz.
Mit gondolnak az ELTE által indított szak helyéről a jelenlegi magyarországi felsőoktatási rendszerben? Miben látják különlegesnek ezt a képzést? (Például gyakorlati/elméleti orientáció milyenségét, a megközelítésmódot, más sajátosságokat illetően.)
Darida Veronika: Ahogy ez már elhangzott, az ELTE színházas képzéseit elsősorban a hallgatók igényei hívták életre, ezért nem konkurenciában gondolkodunk. Természetesen tudatában vagyunk, hogy máshol (az SZFE-n, a Károlin) is lehet színházas tanulmányokat folytatni, én magam a régi SZFE színháztudományi (valójában dramaturg) szakán is végeztem, egykori tanáraimmal máig jó a kapcsolatom. Az ELTE által kínált képzés azonban, az oktatók szakmai profilja miatt, erősen különbözik a már létezőktől, hiszen itt a színháztudományt irodalom- és társadalomtudományi, esztétikai és művészetelméleti kontextusaiban vizsgáljuk. Fontosnak tartom az interdiszciplinaritás evidens jelenlétét, mely például abban is látszik, ahogy közvetlen munkahelyemen, a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetben egymás mellett működik Esztétika, Filmtudományi, Média és Kommunikáció szak. Én személy szerint a szakok közötti együttműködésben hiszek, a közös gondolkodásban, az eleven tapasztalatcserében. Ami a színházi oktatás orientációját illeti, az elméleti képzés lesz a hangsúlyosabb, de a jövőben remélhetőleg a gyakorlati jelleget is erősíteni tudjuk, akár az Egyetemi Színpad újraindítása révén. Valamennyien hiszünk abban, hogy a színház elmélete nem választható külön a színház gyakorlatától. Különösen, mivel a minket körülvevő, kortárs színházra fókuszálunk.
Deres Kornélia: A mesterszak arra is lehetőséget ad, hogy kialakíthassunk az ELTE-n egy olyan átfogó színháztudomány-fókuszú oktatási-kutatási ívet és rendszert, amely az alapképzéstől a mesterszakon át egészen a doktori képzésig tud a színházról interdiszciplináris, kurrens módon gondolkodni. Én is hiszek a Veronika által említett együttműködés fontosságában: a különféle oktatói profilok, szakok, tudományos horizontok, módszertanok, nemzetközi tapasztalatok gazdagítják a hallgatókat, hiszen a nézőpontok sokfélesége vezet el a kreatív, adaptív, kritikai gondolkodásig. Ebben fog ez a szak segítséget nyújtani. Szeretném, ha ez a szak azt is lehetővé tenné, hogy hallgatóink megismerhessék a színházról és színházon keresztül való gondolkodás kortárs sokszínűségét, hogy újragondolhassák a színház gyakorlati, elméleti, pedagógiai axiómáit, hogy új utakat keressenek akár a kutatásban, akár a gyakorlatban, szabadon, szakmai támogatást kapva. Leginkább a Derrida-féle feltétel nélküli egyetem szellemiségének fényében. A kooperáció pedig reményeink szerint mind hazai, mind nemzetközi szinten fontos eleme lesz a képzésnek, hiszen ne feledjük, hogy nem csak a fővárosban, de számos vidéki és határon túli egyetemen, például Pécsett, Szegeden, Kolozsváron, Marosvásárhelyen is régóta vannak színházi képzések, ahogyan az ELTE-n is évtizedek óta, tehát az élő kapcsolat és közös gondolkodás a cél.
Önöknek személyesen (oktatókként, kutatókként, színházszerető, -csináló emberekként) miért fontos, mit ad ennek a szaknak a létrejötte?
DV: Lehetőséget ad egy régi, közös álmunk megvalósítására, és talán egy új szellemiségű, szabad és független színházi képzés létrehozására. Nagyon fontosnak tartom a színház közösségteremtő erejét, egy egyetem légkörét is döntően megváltoztatja, ha működnek benne kreatív alkotóműhelyek.
DK: Hiszek a jó csapatmunka erejében. A szak létrehozásában résztvevő kollégákkal régóta produktív, stabil, demokratikus munkakapcsolatban állunk, örömmel vágok bele tehát velük ebbe a kalandba is. Közben persze visszagondolok arra, mikor tíz évvel ezelőtt befejeztem a Zoltán által említett régi Színháztudomány programot az ELTE-n: már akkor is voltak titkos elképzeléseim a színházas profil egyetemen belüli erősítéséről, így ez a szak számomra kvázi megkoronázza az egykori terveket. És várom a hallgatókkal való közös munkát, a jövőbeli nyári egyetemeket, szakmai konferenciákat, kutatási projekteket, az egyetemi színpadot, tehát mindazt, amit a szak létrejötte felhajtó erőként magával hozhat.
A szakot a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet és a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet közösen gondozza. Mennyire eltérő a két intézet oktatóinak szemlélete színháztudományi kérdésekben – ha egyáltalán lehetséges általánosítani? Egységes megközelítés kialakítására törekednek a kurzusok során, vagy inkább sokféle nézőpontot igyekeznek megmutatni?
IZ: Remélhetőleg nagyon eltérő. Éppen ez adja a képzés egyik sajátosságát. A képzés egysége viszont abban érhető tetten, hogy a hozzánk járó hallgató a kortárs színház és a kortárs színháztudomány lehetőleg minden aspektusával megismerkedjen. Ezt viszont a különböző nézőpontok, az eltérő megközelítések és a másféle metodológiák pluralizmusán keresztül szeretnénk elérni. Mivel oktatóink különböző területekről jönnek, különböző háttérrel rendelkeznek, így ez a fajta interdiszciplinaritás a képzés alapvető elemeként jelentkezik. Csak néhány példát említenék: Török Tamara például az Olasz Intézet munkatársa, s egyben a Katona József Színház vezető dramaturgja. Darida Veronika franciaországi filozófiai tanulmányai mellett a Színművészeti Egyetem dramaturg szakán végzett. Jómagam a Londoni Egyetemen szereztem a PhD fokozatomat, így elég jól ismerem az angolszász színházi képzéseket, mellette pedig immáron húsz éve dolgozom független és kőszínházi társulatokkal. És a sor még hosszan folytatható… Mindenesetre nagyon fontosnak tartom, hogy az ELTE-s színházi képzések illeszkedjenek a nyugat- és kelet-európai képzésekhez, amire oktatóink és az intézmény nemzetközi kapcsolatrendszere ad garanciát. Másfelől pedig azt is alapvetőnek gondolom, hogy a képzés szorosan együttműködjön a kortárs színházi gyakorlattal. Ez ügyben jelenleg is folynak tárgyalások a Trafóval, a Jurányi Házzal és másokkal…
DK: Én nagy előnyként látom azt, hogy a két intézet szakmai profiljainak találkozásakor a kortárs színházkultúra és színháztörténet sokféle értelmezése lesz terítéken, ideértve többek között a művészszínházi, táncszínházi, multimediális és egyéb kísérleti színházi előadásokat ugyanúgy, mint a performanszművészeti hagyományokat, vagy éppen a kultúrtörténet testalapú gyakorlatait az anatómiai színháztól kezdve a body artig. Az elmúlt évemet a Kölni Egyetemen töltöttem kutatóként, és ott is világosan látni, hogy a média- és kultúratudományi szempontok hogyan képesek felfrissíteni, mozgásban tartani a színház interpretációs lehetőségeit. A színház ráadásul az együttműködés terepe: nálunk ez az intézetek közötti együttműködésben is megmutatkozik.
Milyen alapszakok elvégzése után lehet jelentkezni a színháztudomány mesterképzésre?
DK: Az intézeti honlapon megtalálható információk irányadóak: teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe a bölcsészettudomány, a művészet és a művészetközvetítés képzési területek alapképzési szakjai. Ezen felül például a pedagógusképzés, a társadalomtudomány, a jogi, a gazdaságtudományok és az informatika képzési terület alapképzési szakjai esetében a belépéshez a korábbi tanulmányok szerint szükséges minimális kreditek száma legalább 10 kredit az irodalomtörténet és -elmélet, művészettörténet és – elmélet, kultúratörténet és -elmélet, kommunikációelmélet és -gyakorlat, látványtervezés, drámatörténet-dramaturgia, színházi nevelés, rendezés, színészmesterség ismeretkörökből.
Kinek ajánlják a képzést?
DK: Mindenkinek, akit érdekel a színház, akik szívesen gondolkoznának színházról és színházon keresztül, akik szívesen dolgoznának kortárs színházkulturális intézményeknél, akiket érdekel a gyakorlat és elmélet egymást alakító hatásmechanizmusa. Az elmúlt évekre visszatekintve is azt tudom mondani, hogy nagyon sok lehetséges út bontakozik ki az ELTE színházas képzéseiből: több hallgatóm volt, aki a bölcsészettudományi képzés után gyakorlati színházi képzést végzett és rendezőként, színészként, dramaturgként folytatta, de olyan is, aki a performanszok irányába nyitott. Van, aki kulturális intézményeknél dolgozik, van, aki doktori hallgatóként folytatta itthon vagy éppen külföldön. De olyan hallgatóm is van, aki hamarosan a Giesseni Egyetem alkalmazott színháztudományi képzésén folytatja tanulmányait.
Amennyiben valaki az MA után doktori kutatást is végezne színházi témában, melyik doktori iskolába, programra jelentkezhet jelenleg az ELTE-n? Van-e tervben esetleg külön színháztudományi doktori program létrehozása?
IZ: Bár jelenleg az ELTE-n nincs színháztudományi doktori iskola, de mind a Filozófiatudományi (Esztétika), mind pedig az Irodalomtudományi doktori iskola nyitott a színházi tárgyú doktori képzés irányába. Jelenleg is számos színházas doktori hallgató tanul nálunk, s remélhetőleg a számuk a későbbiekben még inkább növekedni fog. S rövidesen eljön az idő, amikor önálló doktori iskolával rendelkezünk majd. Dolgozunk ezen is…
Korábban is szerveztek az ELTE-n beszélgetéseket, találkozókat színházi szakemberekkel (idén ősszel például ilyen volt a nyilvános Színház vs. járvány című kerekasztal-beszélgetés, ami már online valósult meg). A mesterképzés nyit-e meg új lehetőségeket ilyen téren? Terveznek-e valamilyen módon együttműködni akár színházi alkotókkal, akár más, hazai vagy külföldi intézményekkel, egyetemekkel?
DK: Mindenképpen, sok tervünk van. Nekem különösen szívügyem a külföldi tapasztalatcsere lehetőségeinek megnyitása. És van mire építeni: 2019-ben például két szemeszteren keresztül Közösség és emlékezet a közép-európai színházban címmel vittünk egy igen sikeres oktatási együttműködést Cseh-Varga Katalin kollégámmal, amikor az ELTE és Bécsi Egyetem színházas hallgatói közös kurzuson vehettek részt Budapesten és Bécsben. Ez a program a hallgatói mobilitás, a nemzetközi kapcsolatok és tapasztalatcserék, a színházi előadások megtekintése, valamint a kurrens angol nyelvű szakirodalmakról való diszkusszió elemeit mind magába foglalta. Szeretnénk folytatni a közös munkát, és több intézménnyel hosszú távú együttműködést kialakítani (pl. Bécsben, Kölnben, Berlinben).
DV: Ahogy a határokon belül is nyitottak akarunk maradni. Meggyőződésem, hogy az egyetemi életet nem csupán a kurzusok, de a kurzusokon kívüli tevékenységek (beszélgetések, műhelyek, viták) is alkotják, ezért már az elmúlt években is számos színházas programot szerveztünk, a kortárs előadóművészeti szcéna jelentős képviselőinek részvételével, és ezeket továbbra is folytatni fogjuk. Szeretnénk emellett más hazai egyetemek színházi képzéseivel is együttműködni, az elmúlt évben sajnos a pandémia miatt elmaradt az évi színháztudományos konferenciánk, melyet a jövőben a Pécsi Tudományegyetemmel rotációban szervezünk. De 2021-ben már biztosan megtartjuk a Színház és technológia című konferenciát, sok izgalmas előadással.
A cikkben szereplő képeket az interjúalanyok bocsátották rendelkezésünkre.
