A Füvészkert dolgozói is sportolhatnak a BEAC szervezésében

Pesthy Orsolya, a BEAC aerobik- és gerinctrénere, immár fél éve tart heti egy edzést a Füvészkert dolgozói számára. Eleinte volt, aki vonakodott, de mára sokan függővé váltak. Persze ehhez kellett Orsi mosolygós személyisége, motiváltsága és szaktudása. A dolgozók 70 százaléka rendszeresen eljár a foglalkozásokra, nagyszerű példa a dolgozói edzésre. Vele, illetve az egészet „menedzselő” Papp Lászlóval beszélgettem.

Hogyan kerültél közel ehhez a sportághoz? Hogyan vált belőled edző?

Pesthy OrsolyaEredetileg aerobikoktatóként kezdtem az edzősködést. Az aerobik nekem szerelem volt első látásra. Az a pont, mikor eldöntöttem, hogy én szakma szinten szeretném űzni a sportot, épp az ELTE Aerobik által tartott „Mozogni boldogság” napon volt: végigmozogtam egy délutánt, és úgy éreztem, hogy én ezt az érzést mindennap szeretném átélni. De ha pár évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy gerinctréner leszek, valószínűleg kinevetem. Általában a pörgősebb órák álltak közel hozzám. De az élet valahogy mégis közel hozott a gerinctréninghez, mikor egy félmaratonom után lesérültem. Hosszú ideig jártam gyógytornára. Ez annyira sokat adott nekem, hogy úgy éreztem, minél több emberhez el szeretném juttatni a lehetőséget, hogy egészséges gerinccel, sérülés nélkül élhessenek.

Honnan jött az ötlet, hogy a Füvészkert dolgozói számára edzést tarts? Miért fontos nekik ez a sport?

A Füvészkert dolgozóinak munkája nagyon megerőltető a gerinc számára. A kerti munka sokszor „féloldalas”, nem egyforma a test két oldalának a terhelése. De többen ülőmunkát is végeznek, ez sem kevésbé megterhelő. Úgyhogy a sérülés elkerülése végett merült fel a gerinctorna ötlete. Engem kértek fel, hogy tartsam az edzéseket, s én örömmel bólintottam rá. Nagyon örülök, hogy így alakult: fantasztikus a csapat. Mindig örömmel várom a „füvészes” órákat, mosolygós a társaság, nagyon jó hangulatúak az órák, és jó látni azt is, ahogy hétről hétre megmutatkozik a fejlődés.

Milyen munkát végeztek, mit javít a rendszeres mozgás, miért és kiknek ajánlanád?

Dióhéjban: a gerinctornával elsősorban az a cél, hogy a felborult izomegyensúlyt helyreállítsuk. Az ülőmunka és az egyoldalú terhelés során vannak izmok, melyek megrövidülnek a folyamatos terheléstől, helytelen tartástól. Más izmok viszont elgyengülnek, pedig szükség van rájuk. Így az edzéseken az előbbieket nyújtjuk, utóbbiakat erősítjük. Szívem szerint én mindenkinek receptre írnám fel. Sajnos a modern életmód nem természetes a gerincünk számára. Azt szokták mondani, hogy kétféle ember van: akinek van gerincproblémája, s akinek majd lesz. Mindenkinek foglalkoznia kellene a megelőzéssel. Nagyon gyakran kapok visszajelzést vendégektől, hogy mióta járnak gerinctréningre, eltűntek az életet megnehezítő derékfájások, kilazultak a befeszült izmok, és jobb lett a közérzet. Ez pedig a lélekre is visszahat, szebb tartással magabiztosabbak vagyunk, lazább izomzattal nyugodtabbak.

Hol és milyen gyakorlatokat végeztek?

A Füvészkert fantasztikus helyszín. Jelenleg a kastély nagytermében tartjuk az edzéseket, s ha jobb lesz az idő, szabadtéren leszünk – már nagyon várom, csodálatosan szép a kert! A virágzó fák alatt élmény lesz az edzés.

Mennyire újdonság a sport beköltözése a Füvészkertbe? Tudsz valami korábbi sportolási lehetőségről? Milyen a kapcsolat a Füvészkert és a BEAC között?

A Füvészkertben én a dolgozóknak tartok órát, azonban nem csak nekik van lehetőségük itt a mozgásra. Például az elmúlt hónapban ingyenes jógaórákon vehettek részt az érdeklődők. A Füvészkert és a BEAC kapcsolata szimbiózisszerű: a BEAC adja a sportszakmai hátteret (azaz az edzőket), a Füvészkert pedig egy olyan helyszínt, ahol valódi élménnyé válik a sportolás a város közepén.

Fotó: Demeter Károly

Fotó: Demeter Károly

Hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a sportággal, hogyan lett belőled az egész „szervezője”?

Papp László: Korábban nem foglalkoztam gerinctréninggel, nem hittem, hogy valaha is űzni fogom. Kissé tudatlanul kevésbé megterhelő mozgásnak tartottam. Ma ezt már máshogy látom… Két évvel ezelőtt furcsa nyomást éreztem a gerincem mellett, kellemetlen volt vezetés közben. Pár hétre rá az ELTE sportnapon megmutattam a hátam egy gerinctrénernek. Ő a gerinctornát javasolta megoldásként. Nem sokkal ezután kapóra jött, hogy elindultak a reggeli ELTE-s gerinctornák a Semmelweis utcában. Több hónapnyi torna után elmeséltem igazgatómnak, hogy milyen jó hatással van rám a torna. Egyszerű bólogatás helyett megkért, hogy szervezzem meg, hogy kollégáinknak elérhetőbb időben, füvészkerti környezetben legyenek a tornák, mivel a kertész kollégáinknak a nagy súlyú, aránytalan emelések miatt gyakran fáj a hátuk, a csapat másik felének, az „irodistáknak” pedig a számítógép előtt való görnyedés tette érzékennyé a derekát. Érezhetően sokat jelent számunkra, hogy hónapok óta (munkaidőben) Orsi vezetésével hetente egyszer megtarthatjuk gerincóráinkat.

Miért fontos ez neked, mi motivál? Mik a személyes tapasztalataid?

Kezdetben azért igyekeztem leginkább, hogy elmulasszam a hátfájásomat, és segíthessen a torna kollégáimnak is a megelőzésben vagy javítani az állapotukon. Az edzéssel telt hetek alatt éreztem, hogy egyre javul a közérzetem és a hátam terhelhetősége. Nagyon kellemes az órák után jelentkező fáradtság és persze a jó hangulat az órákon. Annak nagyon örültem, hogy hétről hétre járnak a kollégáim tornázni.

Hogyan tudtál az edzések sikeréhez hozzájárulni?

Igyekszem minden órán részt venni, ha nem is mindig sikerül, emellett a gyakorlatokat minél pontosabban, lelkesen végezni, mert a lelkesedés könnyen átragad másokra is.

A Füvészkert vezetőjének, Dr. Orlóci Lászlónak milyen szerepe van a kezdeményezés sikerességében? Mivel támogatja a munkavállalók sportolási lehetőségeit?

Főszerepe van a sikerességében, lehetőséget biztosított, hogy munkaidőben végezhessük a tornát, megteremtette az anyagi fedezetének a lehetőségét, így térítésmentesen tornázhatunk. Emellett ő nemcsak ajánlja a kollégáknak a tornán való részvételt, hanem aktívan részt is vesz rajtuk.

Mit tanácsolna a szervezeti egységek munkatársainak, hogyan lássanak hozzá a közös sportolás megszervezéséhez?

Először is egyeztessenek munkahelyi vezetőjükkel szándékukról és az órák finanszírozásának lehetőségeiről. Közismert, hogy az egészséges, jó kedélyű munkatársakkal gyorsabb és eredményesebb a munka. Ezt követően meg kell keresni a BEAC-ot a sportolási lehetőségekről. Nagy szerencse, hogy az egyetemünknek van egy kiváló hírű sportklubja.

Köszönöm szépen a válaszokat!

Kiemelt kép: https://8.kerulet.ittlakunk.hu

Fotó: Demeter Károly

Fotó: Demeter Károly

 

 

 

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]