A napokban jelentette be visszavonulását a trükkös, bravúros ütéseiről híressé vált, korábbi világranglista második teniszező, Agnieszka Radwanska. A lengyel versenyző rengeteg sikert ért el pályafutása során, Grand Slam-győzelmet azonban nem ünnepelhetett. Radwanska visszavonulásának apropóján összegyűjtöttünk neves játékosokat, akik egyéni Grand Slam-győzelem nélkül zárták pályafutásukat.
Agnieszka Radwanska üde színfoltot jelentett a mai női teniszben, ahol leginkább az erő dominál. A krakkói teniszező fizikálisan sosem tartozott a legerősebbek közé, leggyengébb fegyverének emiatt szervája számított. Fifikásságával, fantasztikus technikai repertoárjával azonban kompenzálni tudott, s éveken át stabilan a Top 10-hez tartozott. Radwanska leginkább lenyűgöző ütéseiről és fürge mozgásáról vált ismertté. Nagyon jól látott a pályán, így előre tudta, merre kell indulnia, hogy elérje a labdát. Mellette bravúros ütésekkel tudott a legnehezebb helyzetekből is kimászni. Guggolós ütése már-már Radwanska védjegyévé vált. Nem véletlenül kapta a „Nindzsa” becenevet és a legszebb ütésért járó szurkolói díjat minden évben 2013 és 2017 között. YouTube-on az „Agnieszka Radwanska hot shot” keresőszavakat beírva videók sora bizonyítja a lengyel káprázatos technikáját. Radwanska a szurkolók körében is rendkívül népszerű, 2011 és 2016 között hatszor kapta meg a WTA szurkolói-díját, ahol a teniszkedvelők kedvenc játékosukra szavazhatnak. Pályafutása során 20 egyéni tornagyőzelmet szerzett, közülük kiemelkedik 2015-ös diadala az év végi világbajnokságon, illetve Miamiban és a kanadai Rogers Cupon aratott győzelme. Grand Slam-bajnoki címhez legközelebb 2012-ben Wimbledonban állt, amikor a döntőben három játszmára kényszerítette Serena Williamst, a serleget azonban az amerikai emelhette magasba. Radwanska hazájában különösen nagy népszerűségnek örvend, hiszen a valaha élt legsikeresebb lengyel teniszezőt köszönthetjük benne. 2015-ben Jerzy Janowiczcsal az oldalán megnyerte a nem hivatalos vegyes csapat világbajnokságot, a Hopman Kupát. A 2012-es londoni olimpián pedig az a megtiszteltetés érte, hogy ő vihette a lengyel zászlót a megnyitó ünnepségen. Radwanska játékához hozzátartozott remek fizikai állapota és gyors mozgása. Az utóbbi szezonokban azonban sérülésekkel és betegségekkel bajlódott, így saját bevallása szerint többé nem tudna úgy edzeni, mint korábban, s végül 29 évesen a visszavonulás mellett döntött. Radwanska pályafutása végeztével sem tétlenkedik, turizmust tanul, s Krakkóban saját nevével fémjelzett apartmanokat ad ki, ahol pályafutása különböző állomásai köszönnek vissza a szobák dekorációjában.
Radwanskához hasonló népszerűséggel bírt Elena Dementieva. Rengetegen szurkoltak az orosznak, hogy Grand Slamen győzni tudjon. Dementieva 2010-ben vonult vissza, 2003-tól pályafutása végéig csak egyszer csúszott ki a top 10-ből az év végén, legjobb helyezése a harmadik volt. Legnagyobb sikerét a 2008-as pekingi olimpián aratta, amikor két honfitársát, Dinara Safinát és Vera Zvonarevát megelőzve lett olimpiai bajnok. 16 egyéni tornagyőzelmet aratott, mellette két Grand-Slam döntőt játszott pályafutása során, mindkétszer honfitársától kapott ki. 2004-ben a Roland Garros fináléjában Anastasia Myskina, a US Openen pedig Svetlana Kuznetsova bizonyult jobbnak nála. Mellette kilenc elődöntőt játszott. Utolsó profi évében is lehetősége lett volna megkoronázni pályafutását, ám a Roland Garros elődöntőjében a meglepetésember, és későbbi győztes Francesca Schiavone ellen az első szett elvesztése után kénytelen volt feladni a mérkőzést. 2005-ben Fed-kupa győzelemre vezette Oroszországot, a Franciaország elleni döntőben mindkét egyéni, és páros mérkőzését is megnyerte, így tudtak az oroszok 3:2-re diadalmaskodni, s vált Dementieva a hétvége hősévé.
Dinara Safina hiába jutott el a világelsőségig, Grand Slam-trófeát mégsem emelhetett magasba, pedig háromszor játszott finálét. A döntőket azonban rendre elizgulta, s a vártnál simábban kapott ki. 2008-ban a Roland Garroson Ana Ivanovic ellen szenvedett 6:4, 6:3-as vereséget, 2009-ben az Australian Openen Serena Williams 6:0, 6:3-ra lépte le Safinát, Párizsban pedig Svetlana Kuznetsova győzte le nagyon simán, 6:4, 6:2-re. Párosban azért magasba emelhetett Grand Slam-trófeát, 2007-ben a francia Nathalie Dechyvel az oldalán győzött a US Openen. A 2008-as olimpián ismét egy döntőbeli vereség, Dementieva mögött ezüstérmet szerzett. 2014-ben vonult vissza, utolsó mérkőzését azonban 2011-ben játszotta le, súlyos hátsérülése lerövidítette pályafutását. Sokáig kissé bátyja, a férfi tenisz egyik legérdekesebb alakja, Marat Safin árnyékában élt, onnan tört ki több-kevesebb sikerrel. A család egyedülálló módon elmondhatja magáról, hogy a fiú- és a lánytestvér is vezette a világranglistát. Safina 12 tornagyőzelemmel fejezte be pályafutását, 2005-ben tagja volt a győztes orosz Fed-kupa csapatnak. Safina, illetve a WTA rengeteg kritikát kapott, amiért a tatár származású teniszezőnő Grand Slam-győzelem nélkül állt a világranglista első helyén. Felettébb sajnálhatjuk, hogy egy sérülés törte meg a tehetséges játékos karrierjét, s a vártnál korábban kellett visszavonulnia.
Mary Joe Fernandez Steffi Graf és Szeles Mónika árnyékában Grand Slam-titulus nélkül fejezte be pályafutását. Három döntőt játszott, kétszer Graftól, egyszer Szelestől kapott ki. A győzelemhez legközelebb az 1993-as Roland Garroson állt, amikor 4:3-ra vezetett Steffi Graf ellen a döntő szettben, utána azonban összezuhant, s több játékot már nem tudott nyerni. Az amerikai egyéniben és párosban is negyedik helyig jutott a világranglistán, az 1992-es barcelonai olimpián egyéniben bronz-, párosban Gigi Fernandezzel aranyérmet szerzett. Párosban szerzett olimpiai bajnoki címét 1996-ban Atlantában sikeresen megvédte. Tagja volt a Fed-kupa győztes amerikai csapatnak. Párosban kétszer is ünnepelhetett Grand Slam-győzelmet, mindkétszer honfitársával együtt. Az 1991-es Australian Openen Patty Fendick, 1996-ban a Roland Garroson Lindsay Davenport volt a partnere. Fernandez pályafutása befejeztével sem távolodott el a tenisztől, 2016-ig az amerikai Fed-kupa csapat kapitányaként tevékenykedett.
Mark Philippoussis folyamatos térdsérülései miatt sajnos nem juthatott olyan magasra, mint tehetsége predesztinálta volna. 1999-ben és 2003-ban Davis -kupa győzelmeket ünnepelhetett Ausztráliával, egész karrierje során meghatározó Davis Kupa játékosnak tekinthetjük. Két Grand Slam-fináléban szerepelt. 1998-ban a US Openen honfitársa Pat Rafter győzte le, 2003-ban Wimbledonban egy fiatal, újonnan berobbant üstökös bizonyult jobbnak nála, egy bizonyos Roger Federer. Alighanem egyik döntőbeli vereségéért sem kell magyarázkodnia. Ugyanakkor már sosem tudjuk meg, hogy a világranglista 8. helyezésénél juthatott-e volna magasabbra a gyors szervákkal rendelkező ausztrál, ha elkerülik a sérülések. Pályafutása végeztével egy ideig eltávolodott a tenisztől, s párválasztó reality műsorban kapott főszerepet. Az utóbbi időben azonban visszatért a sporthoz, egy ideig fiatal honfitársát, Thanasi Kokkinakist látta el tanácsokkal.
A britek sokáig bíztak benne, hogy Tim Henman megtöri Nagy-Britannia több mint harminc éven át tartó Grand Slam-átkát. Végül Andy Murray ötödik döntőbeli próbálkozásáig kellett várniuk, hogy újra brit Grand Slam-győztest ünnepelhessenek. Tim Henman a világranglista negyedik helyezéséig tornázta fel magát, hatszor játszott Grand Slam-elődöntőt, fináléba azonban sosem jutott. 2001-ben Wimbledonban járt a legközelebb hozzá, hogy a hazai közönséget megörvendeztesse, a negyeddöntőben ugyanis legyőzte a Pete Samprast búcsúztató fiatal Roger Federert, az elődöntőben pedig 2:1-s szettelőnyhöz jutott Goran Ivaniseviccsel szemben. A sors furcsa fintoraként a londoni időjárás pont a hazai versenyzővel babrált ki, a három napig tartó mérkőzésen, többek között az esőszüneteknek köszönhetően, Ivanisevic fordítani tudott, Henman lemaradt a döntőről. Talán kárpótolja a britet, hogy Wimbledonban a mai napig egy központi hely őrzi nevét, a torna talán leghangulatosabb helyszíne a Henman-domb, ahol a centerpályáról lemaradó nézők gyűlnek össze a hatalmas kivetítőről követni a centeren zajló mérkőzés kimenetelét.
Marcelo Rios az egyetlen olyan férfi teniszező az Open Erában, aki Grand Slam-győzelem nélkül jutott el világelsőségig. 1998-ban hat hétig vezette a ranglistát, ebben az évben hét tornagyőzelmet aratott, köztük megnyerte az Indian Wells-i, a miami és a római 1000-es tornát is, s lejátszotta pályafutása egyetlen Grand Slam-döntőjét az Australian Openen. Melbourne-ben azonban nagyon simán három 6:2-es szettben kapott ki a cseh Petr Kordától. Az első latin-amerikai világelső szemet gyönyörködtető játékáról és szenvedélyes viselkedéséről vált ismertté. Pályafutása során, majd annak befejeztével is rendre utolérték a botrányok. A médiával különösen nem találta meg a közös hangot, rendre konfliktusba keveredett a sajtó képviselőivel. Karrierje befejeztével újabb és újabb témákat szolgáltatott a lapoknak szappanopera-szerű házaséletével. Rios játékát csak rövid ideig élvezhettük, 28 évesen ugyanis folyamatos sérülései miatt kénytelen volt visszavonulni.
Egy olyan játékos, aki 6-5-ös pozitív mérleggel zárta a Rafael Nadal elleni összevetést, alighanem megérdemelt volna legalább egy Grand Slam-győzelmet. Nikolay Davydenko pechjére azonban Nadal mellett a nagy négyes többi tagjával is meg kellett küzdenie. Négy Grand Slam-elődöntőt játszott, háromszor Roger Federer állította meg az oroszt. Davydenko a legveszélyesebb ellenfelek közé tartozott, hiszen ha jó napot fogott ki, bárkit képes volt legyőzni. A korábbi világranglista harmadik huszonegy tornagyőzelmet aratott pályafutása során. Legnagyobb sikerét 2009-ben az év végi ATP-világbajnokságon aratta, amikor az elődöntőben Federernél, a fináléban Juan Martin Del Potronál bizonyult jobbnak. 2006-ban a moszkvai döntőben Argentínát legyőzve magasba emelhette a Davis kupa-serleget. Davydenko végül 33 évesen folyamatos sérülései miatt fejezte be pályafutását.
David Nalbandian 2013-ban vonult vissza, így ő is átélhette, milyen a nagy négyes árnyékában teniszezni. Az argentin elmondhatja magáról azt a bravúrt, hogy Federer elleni első öt mérkőzését megnyerte. (Utána azonban a svájci megfordította, s pozitívan zárta a mérleget.) Sérülékenysége azonban megakadályozta, hogy mindent kihozzon a benne rejlő potenciálból. Ráadásul sokszor saját magát verte meg fejben, hiszen nehezen kontrollálta érzelmeit. Erre legjobb példa a 2012-es queensi döntő, ahol Marin Cilic ellen leléptették a szettelőnyben lévő argentint, mert belerúgott a hirdetőtáblába, ami felsértette a vonalbíró lábát. Mindegyik Grand Slam-tornán játszott elődöntőt, fináléba 2002-ben, Wimbledonban jutott. Ott azonban Lleyton Hewitt ellen esélye sem volt. 11 tornagyőzelmet aratott pályafutása során. Legnyagyobb győzelme 2005-ből származik, amikor az ATP-világbajnokság döntőjében 0:2-es szetthátrányból fordított Federer ellen. Nalbandian győzelmét tovább emeli, hogy a svájcinak ez mindössze negyedik veresége volt abban a szezonban. Az argentin a világranglista harmadik helyezéséig jutott, több stabilitással jóval magasabbra is törhetett volna.
A teniszezőket hajlamosak vagyunk Grand Slam-győzelmeik alapján megítélni. Az alábbi példák azonban bizonyítják, hogy rengeteg páratlan tehetségű játékos zárt fantasztikus pályafutást anélkül, hogy Grand Slam-trófeát emelhettek volna magasba.
Képek forrása: excellesports.com, wtatenis.pl, tennisworldusa.org, telegraph.co.uk, tennis.it, abc.net.au, chile.as.com
