Mi lesz az a „Nemzetek Ligája?”

A futball-kedvelők talán már hallottak az UEFA új, válogatottaknak szóló sorozatáról a Nemzetek Ligájáról (NL). De mégis, hogy fog kinézni ez az egész? Minek találták ki? Magyarországnak milyen esélyei lesznek?

Ahhoz, hogy rátérhessünk az Nemzetek Ligájának kissé bonyolult rendszerének a tárgyalására, tekintsünk át egy-két alap dolgot a megértéshez. Az európai futball szövetség az UEFA, ők rendezik az EB-t, illetve mostantól az NL-t. Az NL-en keresztül négy helyet lehet majd nyerni a 2020-as EB-re, ezért most gyorsan fussuk át, hogyan lehetett eddig és hogyan lehet mostantól kijutni az EB-re.

A tavalyi EB-n már az addigi 16 helyett 24 csapat szerepelhetett (a létszámemelés miatt lehetett ott hazánk is a kontinens viadalon). A selejtezőben az 55 európai válogatottat 9 csoportba sorsolták be: az első két csapat automatikusan kijutott (18), plusz a legjobb harmadikok (19), plusz a házigazda (20). A maradék 8 csoport-harmadik pótselejtezőt játszott, ahol emlékezetes módon vertük oda-vissza Norvégiát,  és ezzel 30 év után ismét nemzetközi tornán szerepelhettünk.

Na, de hogy lesz a 2020-as EB-n? Itt is ugyanúgy lesz selejtező sorozat, kilenc helyett azonban tíz csoportba sorsolják az európai válogatottakat. A csoportok első és második helyezettje automatikusan kvalifikál (20 csapat), viszont nem lesz pótselejtező:, a maradék négy helyre az NL-en keresztül lehet majd kijutni.

Ha csak ezt nézzük, ez hátrány Magyarországnak. Mint már több évtizede, ismét a harmadik kalapból várhatjuk a sorsolást, azaz lesz nálunk két erősebb válogatott a csoportban, ráadásul az egyiket meg is kell előznünk hogy egyenes ágon kijuthassunk. Ez az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem túl reális, hiszen legutóbb 20 éve, 1997-ben tudtunk a egy VB/EB selejtező csoportjában a másodikok lenni.

fe323

kép forrása: http://www.haon.hu

De semmi probléma, ott van még a Nemzetek Ligája, onnan is ki tudunk majd jutni az EB-re. Amin különösen fontos lenne ott lenni, hiszen az UEFA új koncepciója alapján nem egy rendező ország lesz, hanem rendező városok. Budapest is kapott két csoportmeccset, illetve egy negyeddöntőt az addigra felépülő új Puskás Ferenc Stadionba azaz a válogatott hazai közönség előtt játszhatna.

És akkor rá is térhetünk végre a lényegre: a Nemzetek Ligájára. Az UEFA alapkoncepciója az volt, hogy hozzanak létre egy olyan felületet, ami az értelmetlen, tét nélküli barátságos meccsekre nyújt egy alternatívát. Épp ezért az NL nem az EB-hez vagy a VB-hez lesz hasonlatos, nem egy egy hónapos torna lesz, sokkal inkább egy kupasorozatra fog hasonlítani, amely év közben fog menni, havi pár meccsel, kilenc hónapon át 2018 szeptembere és 2019 júniusa között. Az 55 válogatottat a jégkoronghoz hasonlóan négy csoportba, „divízióba” osztják be az UEFA együttható számuk alapján (abba inkább nem megyek bele, hogy ez a szám hogy jön ki).

Az A-divízióban 12 csapat lesz, nevezetesen: Németország, Portugália, Belgium, Spanyolország, Franciaország, Anglia, Svájc, Olaszország, Lengyelország, Izland, Horvátország és Hollandia. A 12 csapatot négy darab háromfős csoportba osztják, majd a csapatok oda-vissza játszanak. A négy darab csoport győztes bejut a döntőbe, ahol egy semleges helyszínen először egy elődöntő, majd egy bronz meccs, végül egy döntőt játszanak 2019. június 9-én. A győztes lesz a Nemzetek Ligájának az első bajnoka. Rosszabbul járnak a csoport utolsók, ők kiesnek a B-divízióba. Ez is ugyanúgy néz ki, mint az A-divízió: 12 csapat, (Ausztria, Wales, Oroszország, Szlovákia, Svédország, Ukrajna, Írország, Bosznia-Hercegovina,  Észak-Írország, Dánia, Csehország és Törökország) négy darab háromfős csoport. A csoportgyőztesek feljutnak az A-ba, az utolsók kiesnek a C-be. A C-divízóban már 15 csapat lesz: Magyarország, Románia, Skócia, Szlovénia, Görögország, Szerbia, Albánia, Norvégia, Montenegró, Izrael, Bulgária, Finnország, Ciprus, Észtország, Litvánia. Itt három darab négyfős, illetve egy darab háromfős csoport lesz, az elsők feljutnak, az utolsók kiesnek. Végül a D divízió: 16 csapat, 4×4 csoport az eddigiek alapján, az elsők feljutnak, a többiek maradnak a helyükön. Csak a rend kedvéért a csapatok: Azerbajdzsán, Macedónia, Fehéroroszország, Grúzia, Örményország, Lettország, Feröer, Luxemburg, Kazahsztán, Moldova, Liechtenstein, Málta, Andorra, Koszovó, San Marino, Gibraltár.

Na és akkor hogyan kapcsolódik mindez az EB-hez? Mint már mondtam, oda csak 20 csapat jut ki egyenes ágon, a maradék négy hely kiadó. Alapvetően mindegyik divízióból egy csapat juthat ki pluszban, a következő módon: Minden divízióban lesz négy csoport, azaz négy csoportgyőztes. Ez a négy csapat, amennyiben egyenes ágon nem jutott ki, az A-divízió döntőjéhez hasonló pótselejtezőt játszik (azaz egy elődöntőt, majd egy döntőt – értelemszerűen a döntő győztese kap részvételi jogot). Ha az első már automatikusan kijutott, akkor a második megy pótselejtezni stb. Mivel az A-divízióból valószínűleg nem marad négy csapat aki ne jutna ki, oda a B-ből hoznak fel csapatokat (de csoportgyőztes nem játszhat nála erősebb divízióból csapattal).

nations

kép forrása: http://www.fociclub.hu

De ne vesszünk el a részletekben, nézzük hazánk esélyeit: Magyarország egyébként a legjobb pontszámmal rendelkezik ebben a divízióban, így aztán első kalapos lesz. A második kalapból a Görögország, Szerbia, Albánia, Norvégia négyesből kapunk ellenfelet, innen VB résztvevő szerbeket el kéne kerülni, de a másik három sem ígérkezik könnyű feladatnak. A harmadik kalapból Montenegró, Izrael, Bulgária vagy Finnország jöhet, ezeket a csapatokat verni kell, mint ahogy a Ciprus, Észtország, Litvánia trióból is mindenkit. Magyarország célja egyértelműen a csoportgyőzelem és azzal a pótselejtező.

Összességében én az UEFA elmúlt években hozott legjobb döntésének tartom az NL létrehozását és kíváncsian várom a kezdő sípszót. Bár vannak benne apró buktatók, az jó hogy az oda-vissza vágós meccseket 2018 szeptembere és novembere között lezavarják, így nem lehet majd azzal játszani, hogy ki hogyan áll az EB selejtező csoportban. Bár tény, hogy például Magyarországot pont nehéz helyzetbe hozta, a kis csapatoknak hatalmas lehetőséget ad: olvasd újra a D-divízó csapatait majd fogadd el, hogy ezek közül egy csapat bizony ott lesz a 2020-as EB-n, de a nagy csapatoknak is több lehetőségük marad a kijutásra, hiszen az A divízó csapatai ha nem jutnak ki egyenes ágon, szinte biztos hogy náluk gyengébb csapatokkal pótselejtezhetnek. Lényeg a lényegen, hogy izgalmasabb lesz mint az értelmetlen barátságos meccsek. A liga két évente lesz megrendezve (legközelebb 2020-2021-ben), csoportsorsolás 2018. január. 24.-én, kezdés 2018 szeptemberében.

Kiemelt kép forrása: http://www.amigeleken.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]