Szűk egy héttel ezelőtt bejelentette visszavonulását a nemzeti csapattól Nagy László, a magyar férfi kézilabda-válogatott korszakos zsenije, akit sokan minden idők egyik legnagyszerűbb jobbátlövőjének és legjobb magyar kézilabdázójának gondolnak. Mutatjuk, miért!
Ha valakit közel húsz éven keresztül a világ egyik legjobbjának tartanak számon abban, amit csinál, akkor joggal feltételezhetjük, hogy több, mint munkájának egy átlagos képviselője. Nincs ez másképp Nagy Lászlóval sem, aki az elmúlt két évtizedben – három évet kivéve – biztos pontot jelentett a magyar kézilabda-válogatottban.
Tehetségéről mindent elmond, hogy bár kisgyermekkorában kosárlabdával kezdett ismerkedni – köszönhetően profi kosárlabdázó édesapjának –, már tizenhat évesen bemutatkozhatott a magyar kézilabda NB I-ben a szegedi Tisza Volán csapatában. Kivételes képességeire – melyek nem merülnek ki abban, hogy magas (2,06 méter), és hosszúak a végtagjai – 2000-ben az a Barcelona is felfigyelt, aki az előtte lévő öt szezonban egyaránt a Bajnokok Ligája győztesének bizonyult.
Neki 2005-ig kellett várnia, hogy ő is BL-győztesnek vallhassa magát a Barcával, ekkorra már posztján az egyik legjobbnak tekintette őt mindenki. Ezt a fináléban a Ciudad Real elleni visszavágón lőtt kilenc góljával tette egyértelművé. Egy évvel azután tehát, hogy a magyar válogatottat többek között egy parádés 11 gólos németek elleni teljesítménnyel a 4. helyig vezette, klubcsapatával is felért a csúcsra.
2009-ig a válogatott csapatkapitánya volt, azonban megromlott a kapcsolata a Magyar Kézilabda Szövetség akkori vezetőjével, Sinka Lászlóval, Nagy ekkor úgy döntött, hogy lemondja a válogatottságot az alacsony napidíj és a biztosítás hiánya miatt. Döntése mellett 2012-ig kitartott, ám a hároméves huzavona nem csak őt, de a szurkolókat is megtépázta.
2012 tavaszán egy újabb BL-győzelemmel (2011) a zsebében újabb nagy döntést kellett meghoznia, mely mint utóbb kiderült jó döntésnek bizonyult. Magyar vagy spanyol válogatottként vesz-e részt a londoni nyári olimpián. S bár a döntése sokaknak nem tetszett – néhányan tisztességtelennek gondolhatták őt, mert összeállt egy olyan magyar válogatott nélküle, mely amellett, hogy szerethető volt, eredményes is -, de végül a szívére hallgatott.
Aztán Londonban az összes kritikusát elhallgattatta, 2004 után ismét 4. helyen zárta az ötkarikás játékokat a magyar csapattal, olyan emlékezetes meccseket játszva, mint az Izland ellen hosszabbításban megnyert negyeddöntő, melyen kilenc lőtt góljával a csapat legeredményesebbje volt. Az érem sajnos ezúttal sem jött össze, erre inkább a svédek elleni elődöntőn (26–27) volt esély, mint a horvátok elleni bronzmeccsen (26–33).
Az olimpia után ős-szegediként megbotránkoztatta a Tisza-partiakat az a döntés, hogy nem Szegedre, hanem a már öt éve is története első BL-győzelmére áhítozó Veszprémbe tért haza, ezt egy „Szíven szúrt város” molinóval tették egyértelművé rögtön az első Szeged-Veszprém rangadón. Nagy az elmúlt öt évben a bakonyiaknál a védekezés oszlopaként és egyik leg-gólerősebb játékosaként tovább táplálta saját legendáját.
Nagy 16 BL-idénnyel a háta mögött több, mint 700 lőtt gólnál jár, amivel a vonatkozó rangsor ötödik helyén áll, nem kisebb kézilabdázókat megelőzve, mint Mikkel Hansen vagy Filip Jícha! A nemzeti csapatban lejátszott 199 mérkőzést, melyeken 728-szor bombázta szét az ellenfelek kapuját. Nagyot 2013-ban beválasztották a világbajnokság all-star csapatába egy afféle életmű-díjként is megkapva a legjobb jobbátlövő díját.
Nagy Lászlónak játékosként már csak egyetlen küldetése maradt: Bajnokok Ligáját nyerni a Veszprémmel! Ha ez meglesz, akkor egy olimpiai érmen kívül teljes pályafutást tudhat magáénak, melyből akár könyvet is lehetne írni. Nem mondom, hogy nincs a terveim között…
