Ismét Sportéjszaka a BEAC-on

Az ELTE BEAC Bogfánfy utcai sporttelepén idén is megrendezésre kerül az Éjszakai Sportnap. December 12. estéjére ne csináljatok magatoknak programot, mert kivételesen mi csinálunk Nektek.

December 12-én este ismét megrendezésre kerül a nagysikerű Éjszakai Sportnap. A helyszín ezúttal is az ELTE BEAC Bogdánfy utcai sporttelepe lesz, ahol garantáltan nem fog unatkozni egyetlen sportolni vágyó sem.

Az Éjszakai Sport rendezvénye immáron több éves hagyományokkal rendelkezik, melynek elsődleges célkitűzése, hogy az ELTE-hez kötődő hallgatók, öregdiákok, oktatók és dolgozók számára lehetőséget biztosítson a találkozásra, egyúttal egyetemünk sportközösségének építésére. De akkor is jó helyen jártok, ha egyszerűen csak szeretitek a mozgást.  Ha magatokra ismertetek, keresve sem találhattok jobb lehetőséget arra, hogy megismerkedjetek az ELTE-s egyetemi sportélet szervezőivel, a sportösztöndíjasokkal, vagy az idén 116 éves egyesületünkkel, az ELTE-BEAC-cal.

aeroA programban a csapatsportágakon (foci, röpi, kosár, kviddics, lasertag) kívül ügyességi és küzdősportok is szerepelnek, sőt, a szervezők idén kiemelt szerepet szenteltek az Aerobik Night-nak. A foglalkozások keretein belül átélhetitek a latin ritmusok összes boldogságát, valamint a pilatesből kiegészített mozgáselemekből meríthetsz erőt a dinamikus jógázás során – a szokásos zsírégető és alakformáló órák mellett. És a nagy durranást még nem is említettük! Az ELTE Oriental Hastánccsoport és az ELTE Dance Aerobik csapata pörgős, látványos bemutatója mellett a sportéjszaka rangját ezúttal egy igazi sztárvendég jelenléte emeli a magasba. Ha róla beszélünk, az aerobikról beszélünk! Ha Ő megjelenik, tudjuk: vidám hangulatban formálhatjuk alakunkat. Hogy ki Ő, egyelőre még nem áruljuk el Nektek. Találgatni viszont ér…

Ennyi ellenállhatatlan érv hatására ragadj te is fekete vagy fehér pólót, nevezz egyénileg vagy csapatban, egyél-igyál finomakat vagy szurkolj a szemesztert záró forgatagban! A nevezés november 26-án, szerdán este 10 órakor vette kezdetét, online módon az esemény honlapján! A friss hírekért kedveld a rendezvény Facebook-oldalát, vagy jelezz vissza a Facebook-eseményre:

ELTE Éjszakai Sportnap

ELTE Éjszakai Sport 2014

És a végére egy kis kedvcsináló videó…

ÉjszakaiSport from Marci Karvaly on Vimeo.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]