Szarvasűzés a Bükkben – ELTE-s ezüstérem

Az ELTE váltója a második helyen zárt, a szegediek megvédték címüket. Ez a Szarvasűzők verseny idei mérlege. A Miskolc-Eger távot idén április 9-én kellett teljesíteni.

Bár tény, hogy a viadal nem csak sportértékéről ismert, sok csapat csupán szórakozásból, komolyabb ambíciók nélkül futja végig az összesen majdnem hetvenöt kilométeres távot. Azonban minden évben több olyan váltó is tiszteletét teszi az észak-magyarországi régióban, amely kifejezetten a győzelemért, illetve az egyéb dobogós helyekért folytat küzdelmet.

Idén végre egyetemünk is szoríthatott egy olyan csapatért, mely komoly győzelmi sansszal indult neki a Bükknek. Az ELTE Gepárdok nevet viselő gárda tagja volt Khell Róza, Koronika Judit és Szojka Szilvia. A férfiszekciót erősítette Kis Gyula – egyetemünk triatlonklubjának vezetője –, Őri István, Pálfy Máté, Dorner Lászlóés a váltó csapatkapitányaként az eredményes maratonista, Szabó Gábor, az ELTE Sashegyi Gepárdok futóklubjának edzője.

Az ELTE csapata a nyereményekkelA csapat mindössze nyolc fővel teljesítette az alapvetően tizenkét emberre kiírt távot, és bár ez jelentős handicapnek számít egy ilyen erős mezőnyben, mégis a 2. helyen végeztek, és az öt szakaszból hármon ők voltak a leggyorsabbak. Kis Gyula és Őri István futása különdíjat is ért; mindketten fölényes szakaszgyőzelmet arattak.

Az első helyezett a címvédő Pajzánmajális lett a Szegedi Tudományegyetem színeiben. És bár csak egy szakaszon voltak gyorsabbak a Gepárdoknál, ám ez elégnek bizonyult a végső sikerhez. A harmadik helyen a Debreceni Egyetemet képviselő Kengyelfutó Pulykakakas zárt.

 

Dicsuk Dániel
ELTE Online

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]