Ezen a napon, 42 évvel ezelőtt hunyt el Örkény István. Személyében páratlan írót, műfordítót veszítettünk el. A Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas drámaírónk nagy népszerűségnek örvend országszerte, aminek fő oka méltán híressé vált egypercesei. Cikkünkben novelláin kívül életének áttekintésével és egyéb híres műveivel emlékezünk harmadéves magyar szakos hallgatók bevonásával.
Örkény István 1912 áprilisában született egy jómódú nagypolgári család gyermekeként. Miután leérettségizett a Piarista Gimnáziumban, apja ragaszkodott hozzá, hogy fia két diplomát is szerezzen, így Örkénynek gyógyszerész és vegyészmérnök végzettsége is van, habár már egyetemi évei alatt is rendkívüli módon vonzotta az irodalom.
Örkény mindkét világháborút megélte: habár az elsőnél még egészen kicsi volt, a második ideje alatt már tevékenykedett az irodalomban. Épp Nyugat-Európát járta be, mikor kitört a második világháború: az utolsó vonattal érkezett haza. Olyan mély nyomot hagyott benne, hogy emlékezésül írt egy egyperces novellát ennek kapcsán Párizs, Isten hozzád! címmel. A háborús művek közül ez a személyes kedvencem. Meg van benne az, amitől olyan fantasztikusak az egypercesek: amilyen keveset mond a mű, olyan sok mindent éreztet vele. Egy pillanatra mindenki átérezheti, milyen borzalmas lehetett a világháború kitörésének a gondolata, milyen nyomasztó lehetett akkor a légkör. Az egypercesek világa varázslatos: a néha csupán pár sorból álló művek groteszk megfogalmazásukkal és sokszor abszurd humorukkal a váratlan csattanót elérve egyszerre sokkolják le és gondolkodtatják el az olvasót. Ezért olyan csodálatos: olykor egy egyperces mélyebben képes elgondolkodtatni olvasóját, mint egy 300 oldalas regény.
1941-ben magánkiadásban sikeresen kiadta első novelláskötetét, a Tengertáncot. Ehhez ő maga gyűjtötte az előfizetőket, a Tengertánc pedig sikert hozott neki – ezzel a kötettel már próbálgatta magát a groteszk témákban, megfogalmazásokban, ami később már-már védjegyévé vált.
Magánélete akár kalandosnak is nevezhető. Első felesége Gönczi Flóra volt, vele 1937-ben kötött házasságot, viszont 1941-ben elvált tőle. Második feleségével, F. Nagy Angéla szakácskönyvíróval 1948–1959 között volt együtt, harmadik (és egyben utolsó) nő az életében Radnóti Zsuzsa irodalomtörténész volt, vele 1965-ben kötött házasságot.
Nem volt könnyű élete: 1942-ben behívót kapott Nagykátára, ahol úgy tudta, hogy tartalékos tisztként kell elhelyezkednie. Az alezredes kikötötte egy fára, egyenruhája gombjait pedig levagdosta bicskával. Örkény így tudta meg, hogy zsidó származása miatt munkatáborra hívták be. Muray (az alezredes) gúnyolódásnak, provokálásnak vette Örkénytől, hogy egyenruhát vett fel.
Örkény négy és fél évet töltött a fronton, ezután pedig szovjet hadifogságba került. Életének ezen időszakában sem adta fel az írást: a Lágerek népe ekkor íródott, ami nagyrabecsült hadifogoly-szociográfiájává vált, de a Voronyezs címet viselő darabját, valamint jó pár novelláját is itt alkotta meg. Mindezek mellett megannyi szüleihez írt levél is fennmaradt az utókornak, amelyekben lelkiállapotáról és hadifogoly-létéről számolt be. Ezekből készült egy levélgyűjtemény is Egyperces levelek címmel.
Miután 1946 karácsonyán hazamehetett, bekapcsolódott a nagy lendülettel kezdődő magyar irodalmi életbe, ezzel egyidőben pedig támogatta és vallotta az akkor kiépülő szocializmust. (1953-ban az Írás közben című felszólalásában ugyan még áttételesen, de megfogalmazta írói válsága mellett azt a felismerést is, hogy a rendszer amibe odáig hitt, tarthatatlan).
Ugyan az 1956-os forradalomban ténylegesen nem vett részt, ő írta a jól ismert „hazudtak éjjel, hazudtak nappal, hazudtak minden hullámhosszon” szállóigét, amelyet a Szabad Kossuth Rádió a Parlamentből sugárzott október 30-ig köszöntése közben. Ebben az időszakban íródott a Fohász Budapestért című lírai vallomása is a szabadságért harcoló fővárosért.
Sajnos a forradalom után a rászabott szilencium miatt 1958-tól írásait nem adták ki, legközelebb csak 1962-ben jelent meg novellája, majd 1966-ban és 1967-ben két elbeszéléskötete: a Jeruzsálem hercegnője és a Nászutasok a légypapíron.
1968-ban jelent meg az Egyperces novellák első kiadása, ezzel teremtette meg új és igen közkedvelt műfaját. Az egypercesek mellett két drámájával ért el nemzetközi sikert: A Tótékkal és a Macskajátékkal. Mindkettőből készítettek magyar filmváltozatot. Előbbiből Fábri Zoltán Isten hozta, őrnagy úr! címmel Latinovits Zoltán főszereplésével, utóbbiból Makk Károly Macskajáték címmel.
A Tótékat megannyian ismerik és szeretik, középiskolában is tananyag, valamint egyetemen is szó esik róla. A mű előszavával kapcsolatban (Levél a nézőhöz) osztja meg véleményét Szabó Miklós Dániel harmadéves történelem–magyar osztatlan tanár szakos hallgató az olvasókkal: „Örkény mind stílusával, mind tartalmával indirekt módon hatott az olvasóra. A Levéllel az általa átélt történelemhez fűződő viszonyára enged egy keresetlenül őszinte stílusú bepillantást az olvasónak. Örkény nem egy direkt kritikusa a többségnek, mint Ady Endre vagy József Attila; ő inkább középre és hátra helyezkedik: reflektál, nem pedig inzultál.” Majd hozzáteszi: művei gyakorta gondolkodásra késztetnek minket (lásd a képen).
Műveit több nyelvre is lefordították, színdarabjait pedig sok országban játszották. A Tóték párizsi előadása például 1970-ben megkapta a Fekete Humor Nagydíját.
Igen nagy irodalmi hatása van: számos írás született nemcsak műveiről, hanem róla is. Több monográfia, és önálló kötetben található elemzések, tanulmányok állnak rendelkezésére mindazok számára, akik mélyebben szeretnének Örkénnyel foglalkozni.
Szemerics András, szintén harmadéves történelem–magyar osztatlan tanár szakos hallgató úgy véli: „Örkény írói világa különösen egyedi. Alapvetően pár megvilágító erejű sorban kivág egy-egy aprócska momentumot a 20. századi ember világából, annak kollektív tapasztalataiból és élményeiből, majd ezeket felmutatja nekünk.” Az egypercesekről szólva pedig elmondta: némiképp a kelet-ázsiai kóanokkal mutatnak hasonlóságot (lásd a képen).
Végzetes kór támadta meg a szervezetét 1979-ben, és még ugyanabban az évben június 24-én halt meg szívelégtelenségben, de még a halálos ágyán is dolgozott – munkája a szenvedélye is volt egyben. Végakarata nyilvánosságra hozásával pedig betekintést nyerhetünk búcsújába: „Most, amikor e sorokat írom, nemcsak vér szerinti rokonaimra, hanem barátaimra és ismerőseimre is szeretettel és hálával gondolok. Nincs bennem indulat vagy harag senki iránt; több jót kaptam az emberektől, mint amennyit adni tudtam. Sorsomat befejezettnek érzem. Kérem, ne maradjon utánam gyász. Isten veletek, kedveseim.”
Kiemelt kép: szinhaz.org
Az utolsó két kép forrása: hirlevelplusz.hu és papageno.hu; szerkesztette őket: ELTE Online csapat
