Nem szórakozottságból ütöttem szóközöket a cím betűi után, tényleg így kell írni. Legalább olyan formabontóra sikeredett idén az ELTE SEK Vizuális Művészeti diplomakiállítása, mint ez a csupa kisbetűs és – ránézésre – ritkított térközű cím.
Nem ehhez vagyok szokva. Évek óta én írok beszámolót az ELTE Online olvasói számára az ELTE SEK Vizuális Művészeti Tanszék diplomakiállításáról, ami kapcsán rendre azt érzem, hogy jól strukturált, alaposan megtervezett rendezvény, és nekem csak meg kell osztanom veletek, olvasókkal a legfontosabb információkat. Az idei viszont olyan más. Nem a színvonal miatt, hiszen az olyan, mint eddig: magas. Talán inkább azért, mert mint szemlélő, mindegyik munkát nagyon önazonosnak érzem a kiállító hallgatókkal. A sokféleség miatt viszont kissé rendetlen az összhatás, de a szó legnemesebb értelmében.
Korábban kerestem a kapcsolatot az alkotások között, hogy amikor tudósítok a megnyitóról, fel tudjam vezetni egyik munkát a másikból, tudjak párhuzamot vonni közöttük, sőt, akár reflektálhassak is egy-egy korábbi gondolatomra. Most viszont azt érzem, hogy ezek a diplomamunkák mind egyedi és egyedülálló alkotások, amelyek között semmiféle hasonlóságot nem szükséges keresni, mert a 11 kiállító önmagában is bőven megállja a helyét, és bármelyikről lehetne írni olyan terjedelemben, ami kitenne egy egész cikket. Karakterszám-korlátok miatt erre most nem vállalkozhatok ugyan, de azért vegyük sorra, milyen munkákat állítottak ki a szombathelyi végzős, képalkotás szakos hallgatók.
Hétköznapok, Éjszínkék mesék, Tisztelet a háznak
Hadd kezdjem rögtön a személyes kedvencemmel, Farkas Vivien Hétköznapok címet viselő festménysorozatával, ami homoszexuális életképeket jelenít meg. A témaválasztás kapcsán elmondása szerint Takács Judit társadalomkutató könyvei inspirálták. Valljuk be, ha az ifjú alkotók olyan művészeti közegben mutathatják be az alkotásukat, ami nyitott és elfogadó, akkor mindenképpen jó választás tabudöntögető tárgykörben gondolkodni; persze csak akkor, ha az illető képes a kényes témát kellőképpen intelligensen ábrázolni. Úgy gondolom, a Vivien által megálmodott koncepció tökéletesen illeszkedik a zsánerfestészetbe, amely alapvetően udvari, polgári, paraszti vagy szegény emberek hétköznapi életét mutatja be. Bár a meleg emberek szigorúan véve egyik kategóriába sem sorolhatók be, valamilyen módon azért a társadalom perifériájára szorultak – főleg azóta, amióta módosították az örökbefogadást szabályozó hazai törvényt. Számomra ezek a képek, amelyek esetében nem az intim, bensőséges pillanatokban látható párokon, hanem az összhatáson, a színes enteriőrön van a hangsúly, azt jelképezik, hogy ami igazán fontos, az a szeretetteljes környezet, és nem az, hogy azonos nemű párok lakják-e. Az is szembeötlő, hogy a festményekről hiányzik a gyermek. Minden bizonnyal azért, mert az anya nő, az apa férfi, és így nem lehet helye rajta.
Az én laikus interpretációm mellett hadd osszam meg a Facebook-eseményben elhelyezett leírást a Hétköznapokról: „Farkas Vivien a zsáner műfaját felhasználva mutat meg olyan intim, belső tereket, ahol a dekoratív enteriőr finomhangolása révén ad a műfajra jellemző derűs, lassú, hétköznapit időtlenné merevítő feljegyzéseket a zsánerekben szereplő meleg párokról.”
Kiemelkedőnek tartom Musztács Tímea Égszínkék mesék című mesekönyvét is, amelyben hét általa írt állat- és tündérmese kapott helyet, természetesen a saját illusztrációival. Tímea hat-hét évvel ezelőtt kezdett el meseírással foglalkozni, és két-három éve illusztrálja is őket. Nagy vágya, hogy egyszer kiadhassa a 8–12 éves korosztálynak szánt kötetet, amellyel elsősorban azt kívánja elérni, hogy a gyerekek megismerjék a természetet az ott élő állatokkal, növényekkel együtt.
Sok mindent nem tudok hozzáfűzni, hiszen az illusztrációk magukért beszélnek, elég csak rájuk nézni, és máris úgy érezzük, mintha a magyar Johanna Bradford készítette volna őket, vegyítve a magyar népmese-világgal. Magával ragadó színhasználat és bonyolult szimbólumrendszer jellemzi az Égszínkék meséket, ami ha megjelenik egyszer, biztosan ott lesz a polcomon.
A harmadik, magam számára legkedvesebb alkotás a Tájrezgések. Tisztelet a háznak című, Cseh-Németh Ádám által készített képsorozat, ami glettelt felületű poliészter lemezre készült, utólag csiszolva annak felületét. A diplomakiállítások alkalmával évről évre többen is megpróbálkoznak olyan témával, ami valamilyen módon a lakókörnyezetükhöz köthető, de idén csak Ádám nyúlt ilyenhez. A fő motívuma egy ház, amelynek személyes és szimbolikus vonatkozásait próbálta vizsgálni úgy, hogy jellegzetes, tájba helyezett motívumokat ragadott ki. Nem tudom, mennyire tudatosan került a diplomakiállítást összegző videó legvégére ez a munka… Talán szakértő szemmel nem olyan ütős? Nem tudom. Laikus perspektívából, őrségi lányként viszont számomra az. A gyerekkoromat idézi fel bennem, amikor még a sűrű erdők övezte dombokon megbújó, jellegzetes parasztházban nevelkedtem a nagyszüleim vigyázó szeme alatt, és arra is emlékeztet, hogy azóta ez már csak múlt idő, a bennem élő kislány világa pedig az utóbbi egy évben darabjaira hullott szét a többi emberéhez hasonlóan, csak úgy, mint a diplomamunkán megjelenő rendetlen részletek. Szeretem a keretet, ami rendképzetet kölcsönöz a képnek, ugyanakkor mindenki látja, hogy nem, semmi, de tényleg semmi nincs rendben. Ez a négy kép akarva-akaratlanul is 2020 jelképe.
Avagy „vizuális motíumgyűjtés, elhagyatott, enyészetté lett, ember nélküli terek, kockaház és rendképzet”, ahogy a Facebook-eseménynél olvasható Cseh-Németh Ádám munkája kapcsán.
További kiállítók diplomamunkái
Bakó Dorottya Julianna munkája arra a neurológiai jelenségre reflektál, amikor az egyén a szavakhoz, számokhoz színeket, nonfiguratív formákat társít; ezt videómunkában mutatja be (Szinesztézia). Lócsi Alexandra a japán folklór lényeit vizsgálta, majd egy társasjátékot alkotott meg táblával, mintával, valamint kandzsikkal díszített dobókockával (Hotaru).
Szalay Alexandra videó- és fotódokumentáció formájában készített a Perint-patak partján természetművészeti alkotást, a természeti erők építő és pusztító munkájából kiindulva (Land art a vízben). Varga Martina felkérésre arculattervezési munkát készített (A szombathelyi Herényiek Házak új arculata), míg Horváth Dorina Boleyn Annát olajfestményen ábrázolta a Hever-kastély egyik termében (Boleyn Anna).
Idén is volt, aki önarcképsorozatot állított ki: Balázs Ágnes Márta célja az érzések visszaadása volt az absztrahált képeivel (Önmegfigyelési gyakorlatok). Farkas Anett az internetes zaklatás fajtáit mutatta be röntgenképek segítségével, a belső sérülésekre fókuszálva (Kéretlen vizualitás), Csicsis Dávid pedig a keresztény hit inspirálta olajképeket festett modern köntösben, graffiti háttérrel (Ars Sacra).
A számtalan téma és technika ellenére szemet gyönyörködtető egység fedezhető fel a végzős képalkotás szakos hallgatók idei diplomakiállítását elnézve.
A diplomakiállítás megtekinthetősége
A megnyitó időpontjában, 2021. május 14-én este hat órakor a Facebook-eseménynél közzétett, szerkesztett videóösszesítőn keresztül kaphatnak betekintést az érdeklődők a tárlatba, amelyet dr. Bordács Andrea esztéta, a Vizuális Művészeti Tanszék tanszékvezetője nyitott meg. A kiállításenteriőrök mellett a videóban központi szerephez jutnak a végzős hallgatók rövid interjúi is, amelyek segítenek közelebbről megismerni az idén bemutatott diplomamunkákat.
A videódokumentáció elkészítésében Vincze Márton öregdiák működött közre. A csoportos tárlat Salamon Júlia Kiállításrendezés kurzusának keretében valósult meg, hallgatói közösségi munkában. A helyszínt a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ (MMIK) – AGORA Szombathelyi Kulturális Központ biztosította.
A munkákat az oltási igazolvánnyal rendelkezők személyesen is megtekinthetik.
Képek forrása: e l t á v / ELTE SEK VMT diplomakiállítás 2021 Facebook-esemény
