„Hiányozni fog a közösség, a segítés és a szervezés” – Interjú Bella Stellával

Bella Stella, ahogy kereskedelem és marketing alapszakos tanulmányainak végéhez ért, két és fél év után búcsúzott az ELTE TáTK HÖK szombathelyi ügyekért felelős alelnöki posztjától. A frissdiplomás közgazdászt főként az idáig vezető útról és a hallgatói érdekképviseletről kérdeztük.

Milyen út vezetett téged az ELTE TáTK szombathelyi kereskedelem és marketing szakára?

Nem egyenes. A gimnázium végén először a győri Széchenyi István Egyetemre jelentkeztem turizmus és vendéglátásra, ahova sikerrel fel is vettek, de végül mégsem iratkoztam be. Ez viszont már javában a pótfelvételi után volt, tehát már nem tudtam sehova sem jelentkezni, így elmentem egy évet dolgozni. Februárban újra beadtam a jelentkezésem, ekkor viszont már mindenképpen szerettem volna Szombathelyen maradni, hiszen így a munkahelyemen nem kellett felmondanom, a családom közelében maradhattam, és az sem mellékes, hogy a kereskedelem és marketinggel meg is találtam azt a szakot, ami igazán szimpatikus volt számomra.

Úgy döntöttem, hogy a felsőoktatási szakképzést teszem első helyre. Egyrészt úgy voltam vele, hogy két évet csak kibírok, akkor is, ha mégsem tetszene, ha pedig igen, akkor úgyis van lehetőségem folytatni a tanulmányaimat. Másrészt az is fontos szempont volt, hogy tudtam: oda biztosan felvesznek állami ösztöndíjas képzésre. Utóbbi így is lett, és hát az előbbi is, hiszen annyira megtetszett a szak, hogy – sok szaktársamhoz hasonlóan – úgy döntöttem, hogy átmegyek BA-ra. Ebben persze a tanárok motiválása és a HÖK is benne volt, hiszen akkor már javában foglalkoztam az érdekképviselettel. Újra felvételiznem kellett, tehát újra elsős lettem, de a tárgyaim nagy részét el tudtam fogadtatni. Utólag visszagondolva, abszolút jó döntés volt FOKSZ-ra jelentkezni, mert így nemcsak bekerültem állami képzésre, kitapasztaltam, hogy tetszik-e, hanem ugyanúgy hét félév alatt el tudtam végezni, mint azok, akik ténylegesen alapszakon kezdtek.

A frissdiplomás közgazdász és a nemrég leköszönt HÖK-alelnök Forrás: Mihajliv Renáta/ELTE Online (archív)

–  A középiskolai tanulmányaidat a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnáziumban végezted. Már a kanizsais évek alatt is megmutatkozott a közösség iránti elhivatottságod?

–  Nem, nem voltam a diákönkormányzat tagja sem. Annyi, hogy a szalagavatós műsorunk összerakásában részt vettem a táncos múltam miatt. Inkább közösen szervezkedtünk mindig, az osztályból úgy 10-12 fő. Ezen kívül különösebb előjele nem volt.

–  Úgy tudom, az akkori HÖK-ösök kerestek meg azzal kapcsolatban, hogy jó lenne, ha közéjük tartoznál.

–  Ez így igaz. 2018 nyarán kerestek meg, mert kellett valaki az elődöm helyére. Persze ez nem azt jelenti, hogy kapásból indultam is a választásokon, hiszen az csak ősszel volt. Viszont segítőként bevontak a munkájukba – ami akkor a gólyahét megszervezése volt –, így volt lehetőségem rálátni arra, miről is szól a HÖK. Mivel tetszett, amit tapasztaltam, jelentkeztem kari képviselőnek és októberben meg is választottak. Őszintén szólva, nem gondoltam volna, hogy egyszer kari HÖK-alelnök válik majd belőlem. Nagyon hálás vagyok az egykori HÖK-ösöknek, különösen Szecsődi Tímeának és Szabó Christophernek, hiszen ha ők nem keresnek meg, én ebből az egészből kimaradok, és akkor az egyetem számomra nem szólt volna másról, mint hogy „leteltek” a félévek.

– Milyen feladataid voltak a későbbiekben?

A megválasztásom után a gólyabál szervezésében tevékenykedtem. Azt persze fontos hangsúlyoznom, hogy az elején az ember próbál segíteni, de még kevés dologban tud, inkább kisebb dolgokba képes besegíteni. A következő, tavaszi félév viszont kissé nehézkes volt, hiszen az egybeesett a felsőoktatási szakképzésem utolsó félévével, ami gyakorlat volt – esetemben a TDK Hungary Components Kft.-nél. Természetesen a hallgatókkal való kapcsolattartásom ugyanúgy folyamatos és változatlan volt, de a szervezői feladatokból kevésbé tudtam kivenni a részem.

Ősszel ismét jött a gólyahét, majd a gólyabál, amelyekben oroszlánrészt vállaltam, aztán tavaly az orientációs hét, ami hasonló volt, mint a korábbi gólyaheteink. Szerveztem kari szakestet is a szombathelyi TáTK-s hallgatóknak, valamint a Savaria Gazdálkodástudományi Tanszék demonstrátoraként konferencia szervezésében is segédkeztem, sőt, azon elő is adtam.

A 2018-as gólyabálon Zelkó Rékával – Fotó: Márk Martina/ELTE Online (archív)

– Az utóbbi időszak nem lehetett könnyű számodra, hiszen időközben a végzős egyetemisták feladataival is meg kellett küzdened, úgy, mint a szakdolgozattal vagy éppen az államvizsgával, de időközben publikációd is jelent meg és TDK-n is indultál. Mindennek témát a fiatalok divattermék fogyasztási szokásai adtak. Mesélnél a témádról?

A BA-s szakdolgozatom alapja a felsőoktatási szakképzésen írt témámból eredt. Utóbbinál a 18 és 25 év közötti korosztály divattermék szokásait vizsgáltam általánosságban. Ez volt az a kutatásom egyébként, amit az említett konferencián is ismertettem a témavezetőm bátorítására. Előbbinél pedig maradtam nagyjából a témámnál, de inkább a zöld gondolkodásra mentem rá, kicsit érintve a járvány hatását is a fogyasztói magatartásra. A témaválasztásomban egyébként játszott az is, hogy szembetalálkoztam olyan adattal, hogy például 2700 liter vízre van szükség egyetlen egy póló előállításához, és rájöttem, mennyi negatív oldala is van a fast fashionnek, mindamellett, hogy én is imádok vásárolni. Mindkét szakdolgozatomnál kérdőíves felmérést is végeztem.

–  Térjünk vissza a HÖK-ös tevékenységedre. A TáTK szombathelyi ügyekért felelős alelnökeként neked egyfajta hídszerep jutott Budapest és Szombathely között. Mennyire sikerült jó kapcsolatot kialakítanod a fővárosi tisztségviselőkkel?

–  Maximálisan. Ha kérdésem volt, bármikor írhattam nekik, egyből reagáltak, azaz mondhatom, hogy 100%-osan minden segítséget megkaptam tőlük tanulmányi és egyéb ügyekben. Minden információt megkaptam én is ugyanúgy, mint a budapesti társaim, nem volt az soha, hogy nekem elfelejtettek volna szólni valamiről. Nagyon rendesek voltak velem, és mindig érdeklődtek a szombathelyi történésekről. Igyekeztem minden kéthetente megrendezett elnökségi ülésen részt venni – a járvány előtt személyesen, utána pedig online. Egyébként, amíg HÖK-ös voltam, a TáTK-n a tisztségviselők viszonylag gyakran váltották egymást, például az elnöki pozíciót is már a harmadik hallgató tölti be, ha az elmúlt két és fél évet nézem. Azok, akik indultak az elnöki székért, mindig írtak nekem is még a pályázatuk benyújtása előtt, hogy én is tudjak erről is, ne meglepetésként érjen. Számomra ez is nagyon kedves gesztus volt részükről. Nem kell tehát félni attól, hogy nem egy városban tanulunk, hiszen a jó viszony így is kialakítható.

Lenkai Nórával és Zelkó Rékával, hátterben a jótékonysági cipősdobozok – Forrás: Lenkai Nóra archívuma

–  Mi a helyzet a Szombathelyen belüli HÖK-ös kapcsolatokkal? Amennyire én tudom, a helyi HÖK nagy hangsúlyt fektet a csapat összekovácsolódására.

– Pontosan. Voltunk együtt szabadulószobában, bowlingozni, karácsonykor pedig hagyományosan csináltunk „húzást”. A heti üléseink mellett nagyon sokszor órák között is lementünk a HÖK-be, ittunk egy kávét vagy épp ott ebédeltünk, tehát az iroda központi szerepet játszott, hogy még jobban megismerjük egymást. Legjobban persze akkor ismeri meg az ember a másikat, amikor dolgozni kell, például egy esemény megszervezésén.

–  Egy korábbi beszélgetésünk során, amikor a 2019-es gólyabál szervezéséről kérdeztelek, hangsúlyoztad, hogy te nem főszervező vagy, hanem egy csapat dolgozik a rendezvény előkészületein, ugyanakkor tudnivaló volt, hogy rengeteg energiát fektettél bele. Miért hangsúlyoztad mégis a csapat fontosságát?

–  Szerintem olyan ember vagyok, akinek fontos az, ha valamit együtt csináltunk, tehát a csapatsiker előrébb való számomra, mint az egyéni, ugyanakkor az igazságérzetem is nagy, nem mondom azt, hogy valaki segített, ha amúgy nem is. Nagyon szeretek csapatban dolgozni, és örömmel tölt el, ha mindenki kiveszi a részét a feladatokból, hiszen akkor szépen, arányosan eloszlanak és senki sem lesz túlterhelve.

–  Az olvasók előtt se legyen titok: mi azóta ismerjük egymást, hogy a HÖK tagja lettél. Az elejétől fogva nagy benned az alázat, a szó pozitív értelmében. Sosem kérkedtél azzal, amiket tettél vagy elértél, de biztos neked is szükséged van az elismerésre. Megkaptad?

–  Ez egy jó kérdés, mivel szerintem nincs olyan ember, akinek ne esne jól, ha azt mondják „jó volt” vagy „ügyes voltál”. Nem mondom azt, hogy elvárom, hogy dicsérgessenek; akkor tegyék, ha tényleg csináltam valamit és a legjobb tudásom szerint cselekedtem. Nem vagyok olyan, aki kérkedik azzal, amit csinált, de ha valami olyat teszek le az asztalra, akkor tényleg jólesik az elismerés. De csak akkor, ha a másik tényleg úgy gondolja.

–  Kikerülted a kérdést, miszerint megkaptad-e – nem tudom, hogy véletlenül vagy tudatosan… Tehát megkaptad HÖK-ösként az elismerést? Nem érzed azt, hogy többet vett ki belőled, mint amennyit adott?

–  Ezt egy pillanatig se gondolom így. Lehet, hogy volt idő, amikor úgy éreztem, nincs annyira megbecsülve a munkám, de visszagondolva, én nagyon sokat kaptam tőle. Rengeteg tapasztalatot szereztem, rengeteg embert ismertem meg – köztük önmagamat is, hogy milyen vagyok bizonyos helyzetekben. Számtalan olyan helyzetbe kerültem, amibe egy átlagos hallgató nem kerül, és mindemellett sokat fejlődtem.

Például volt olyan, hogy el kellett futnunk a katasztrófavédelmisekhez, mert elfelejtettük őket elhívni egy eseményre, amire el kellett volna. Aztán volt, amikor főzés volt az udvaron, csak kiment a fejünkből, hogy padokat kérjünk. Gyors telefonálgatást követően kiderült, hogy a szakkollégiumból tudunk kapni, de akkor át is kellett rohannunk a kis Volkswagen Polo-autónkkal, amibe próbáltuk őket belerakni, de hát nyilván nem fértek bele, és körülbelül egy méter kilógott, úgy kellett lefogni. Vagy amikor az egyik gólyabálon kiderült, hogy elszámolták az asztalt és eggyel kevesebb volt, mint szükséges lett volna… Szóval igen, voltak helyzetek, amik így visszagondolva haláli viccesek. Félreértés ne essék, ezek nem abból adódtak, hogy nem vennénk komolyan a munkánkat, hanem abból, hogy ilyen váratlan helyzetek egyszerűen előfordulnak bárkivel. A kérdés az, hogy ki hogyan reagálja le ezeket. Régebben lehet azt mondtam volna, hogy „nem tudom megoldani”, de most már úgy állok hozzá hasonló szituációhoz, hogy „Jó, van három másodperc megnyugodni, aztán gondoljuk át, mit csináljunk.” Hatalmasat fejlődtem tehát a problémamegoldás terén, és ezt egyértelműen a HÖK-nek köszönhetem.

Voltak felejthetetlen élmények is, például amikor a Zuglói Benedek Elek EGYMI egyik általános iskolai autista csoportjával találkozhattunk, akiknek elvittük az intézmény javára összegyűjtött gólyabáli tombolabevételt. Ha nem vagyok HÖK-ös, valószínűleg az életben nem találkoztam volna autista csoporttal. De ilyen élmény az Educatio is, amikor ott volt több tízezer ember a Hungexpo területén.

Tehát visszatérve a kérdésre: úgy érzem, ha az adott helyzetekben nem is, utólag megkaptam az elismerést. Tehát igen a válaszom, megkaptam. De úgy, ahogy az életben is: adunk, de lehet, hogy máshol kapjuk vissza. Én hiszem azt, hogy amit a HÖK-be beleadtam, azt már vissza is kaptam, például a sok tapasztalat és élmény miatt.

A HÖK és a SEK akkori vezetősége együtt, mint egy nagy család – Fotó: Mészáros D. Zsolt/nyugat.hu

–  Látszik, hogy nagyon lelkes vagy a HÖK-kel kapcsolatban. Mit szerettél ennyire ebben a munkában?

–  Az egészet, de egy példát azért kiemelnék. Amikor felveszik a hallgatókat július végén az egyetemre, kapnak egy emailt, hogy lépjenek be az általunk létrehozott Facebook-csoportba, ahol feltüntetjük, hogy melyik kar leendő hallgatója kihez fordulhat, ha kérdése van. Persze ilyenkor még nem igazán szoktak lenni kérdések, de tavaly augusztusban az orientációs hét előtt volt, hogy 100 beérkezett üzenetem volt egy nap. Valahol természetesen bennem volt az is, hogy „Úristen, még hányan kérdeznek ma?”, másrészt viszont nagyon jó érzés is volt, hogy segíthettem nekik. Mindenki úgy kezdte, hogy „Szia, ne haragudj, hogy zavarlak, de…”, majd a válaszom után írták, hogy „Köszi szépen, elnézést a zavarásért” – de hát nem is zavartak, örültem, hogy segíthettem.

–  Ott voltál, amikor a szombathelyi BDPK Helyi Képviselet (HK) megszületett, és utána is ott voltál a HK ülésein. Ennyire szoros a viszony Szombathelyen a különböző karok hallgatói érdekképviselői között?

–  Igen. Az egy jó dolog, hogy Szombathelyen megalakult a BDPK Helyi Képviselete, de a BDPK-n kívül jelen van még a SEK-en három kar, akiknek kari képviselője (szombathelyi ügyekért felelős alelnöke) van a HÖK-ben. Fontos együtt dolgozni és tartani folyamatosan a kapcsolatot, pláne azért, mert most már nemcsak a BDPK, hanem a többi kar is elég sok hallgatót ad. Ami BDPK-s ügy, az természetesen rájuk tartozik, de a többi dolog meg SEK-es szinten megy, gondolok itt a toborzásra, az eseményekre – gólyahét, gólyabál, Tavaszi Egyetemi Napok (TEN) –, de akár ha volt Just Dance, dartsverseny, vagy bármi, mindig SEK-es szinten valósult meg.

–  A HK Képviselő Testületének (KT) február 3-i, online ülésén köszöntél el mind a KT tagjaitól, mind a tisztségviselőktől. Én mint a Testület tagja, úgy láttam, hogy ez még kamerákon keresztül is nagyon megható pillanat volt. Sőt, Hajas Ádám koordinátor talán sosem vallaná be, de mintha még a hangja is remegve elcsuklott volna, miközben megköszönte a munkádat. Te hogyan élted meg ezeket a pillanatokat?

–  Igen, meg voltam hatódva, mert belegondoltam, hogy vége. Kicsit megviselt lelkileg, és furcsa, hogy már nincs egyetem, nincs HÖK, hiszen mégiscsak 3,5, illetve 2,5 év volt, és hát a mindennapjaim része. Ritka volt, hogy nem voltam ott estig, vagy legalább ha volt lyukas órám, nem a HÖK irodába mentem. Hiányozni fog a közösség, a segítés és a szervezés. Sok érzés kavarog bennem emiatt, már csak azért is, mert a járványhelyzet miatt nem lett „normális” vége sem, nem tudtam elbúcsúzni rendesen.

–  Nem sokkal azután, hogy megválasztottak téged, azt nyilatkoztad az ELTE Online-nak, hogy ameddig „csak” hallgató voltál, azt gondoltad, milyen jó a HÖK-ösöknek, hogy tanulás mellett még a hallgatói élet szervezésére is jut idejük, de már látod, hogy ez nem is olyan egyszerű. Hogyan látod most, visszatekintve?

–  Most is azt gondolom, hogy nem egyszerű, és ehhez kell is egyfajta elszántság. A tanulmányokkal összeegyeztethető, de vannak időszakok, amikor nehezebb. Nekem is volt, hogy nem aludtam éjjel, vagy egyszerűen sokkal kevesebbet aludtam, mint kellett volna, aztán másnap több kávét ittam, mint az ajánlott, de persze visszatekintve a negatív dolgok már mind megszépülnek. Ami pedig az időszakokat illeti: nyáron jó, mert akkor csak a gólyahét megszervezésére kell koncentrálnunk. A gólyabál előtti időszak azért már húzósabb, mert ott sok mindenre kell figyelni a szervezés során, viszont a legnehezebb a december eleje, ami a HÖK tagjainak is ugyanúgy a szorgalmi időszak végét jelenti. Vizsgaidőszakban főként a középiskolás diákok toborzásába segítünk be, de az jól előre tervezhető. Még a május, ami problémásabb tud lenni, de összességében, amikor „tanulósabb” időszak van, szerencsére a HÖK-nek sincs annyira feladata, legalábbis ami a rendezvények szervezését és lebonyolítását illeti.

A zuglói látogatás – Forrás: Lenkai Nóra archívuma

–  Mi motivált a nehéz pillanatokban?

–  Amikor a hallgatók visszajeleztek, hogy egy adott eseményen mennyire jól érezték magukat. Az utolsó ilyen tavaly október 21-én volt, amikor még jelenléti oktatásban lehettünk, és egy kis halloweeni hangulatot csempésztünk az egyetem falai közé, mindenféle szórakozási lehetőséggel. Utána több hallgató is rám írt messengeren, hogy mennyire tetszett nekik ez a program. Ilyenkor azt érzi az ember, hogy tényleg megéri megcsinálni.

–  Szerinted mi az, amiben fejlődnie kellene a szombathelyi HÖK-nek?

–  Ez a helyzettől is függ. Ha marad a távolléti oktatás, akkor az online térben való jelenlétben kell fejlődni. Ha visszatér az életünk a normális kerékvágásba és újra kontaktórák lesznek, akkor ki kell használni a megnövekedett kedvet és igényt a programokra – mert szerintem lesz. Erre utal a tavalyi orientációs hét is: nagyon sok dologra kellett figyelni, a maszkviseléstől kezdve a higiéniás szabályok betartásán át a távolságtartásig, mégis jól tudták magukat érezni a gólyák. Szerintem, ha majd visszatérhetnek a hallgatók az egyetemre, jobban fogják értékelni a közösségi életet.

–  Ha lenne egy szuperképességed, amivel egy egyetemi problémát egy csettintésre megoldhatnál – legyen az tanulmányi, gazdasági vagy szociális –, mi lenne az?

–  Nagyon sajnálom, amikor önhibáján kívül csúszik a hallgató egy félévet, főleg amikor a képzése végén van, és rájön, hogy mégsem tud végezni. Azért ne érjen senkit kár, mert valami rendszerbéli akadályba ütközött – szóval én ezt oldanám meg valahogyan. Persze, ha ő csúszott, azzal nem tudnék mit kezdeni, még szuperképesség birtokában sem.

–  Mik a terveid a jövőre nézve?

–  Most, mivel sikerült elhelyezkednem a szakmámban, az az elsődleges cél, hogy megálljam a helyem a munkahelyemen, aztán ha úgy alakul, akkor jövő februárban szívesen visszajönnék mesterképzésre levelezőn, ha lehet majd.

Kiemelt kép: Horváth Balázs/vaol.hu