Könyvbemutatót tartottak az ELTE Savaria Egyetemi Központ nagytanári tanácstermében a Magyar Történelmi Társulat Nyugat-Dunántúli Regionális Csoportjának szervezésében október 20-án. A kötetet bemutatta prof. dr. Grüll Tibor, az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem Ókortörténeti Tanszékének vezetője, valamint maga az alkotó, dr. Agócs Nándor, az ELTE BDPK oktatója.
Szerző: Hengszter Norbert
A Magyar Történelmi Társulat Nyugat-Dunántúli Regionális Csoportjának utolsó őszi programjára invitálták meg az érdeklődőket Agócs Nándor Dignitas, Auctoritas, Maiestas és Potestas Pannoniában című kötetbemutatójának alkalmából, amelynek helyszínt az ELTE Savaria Egyetemi Központ nagytanári tanácsterme adott otthont.
A könyv bemutatására meghívták Grüll Tibort, a Pécsi Tudományegyetem Ókortörténeti Tanszékének vezetőjét, akiről kiderült, hogy erős kötődése van a szombathelyi egyetemhez, hiszen 1994 és 1998 között itt kezdte meg felsőoktatási pályáját. Maga a könyv a Pécsi Tudományegyetem Ókortörténeti Tanszékének kiadványában, az Ókor-Történet-Írás sorozatban jelent meg hetedik kötetként. A tanszékvezető a cím elolvasása kapcsán megjegyezte, hogy nem kell félni attól, ha valaki nem érti, hiszen az alcím bőséges magyarázatot ad rá (A politikai, vallási és gazdasági hatalom ismert pannoniai származású és helyi birtokosai Pannonia térségében Augustustól Iustinianus koráig).
A kötetben személyleírások találhatók főleg, amelyek segítségével egy nagyobb csoport életét lehet feltérképezni. Ezt az tette lehetővé, hogy ma sokkal több korabeli felirat áll rendelkezésre, mint régebben. Ezek főleg sírfeliratok, amelyek a név mellett renget más információt is hordoznak, mint foglalkozásukat, társadalmi pozíciójukat. Ez annak köszönhető, hogy a római társadalom bár hierarchikus, de igencsak mobilis, tehát lehetett felfelé és lefelé is menni a társadalmi ranglistán, és természetesen az emberek büszkék voltak arra, ha valamit elértek, megörökítették azt. A gazdasági hatalom is közrejátszott abban, hogy ennyi szöveges forrás maradt meg, hiszen a nagy vagyon kötelességekkel is járt: a gazdagoknak valamit nyújtaniuk kellett a társadalom felé, amiért gyakran feliratot kaptak. A könyvből az is kiderült, hogy tíz olyan császár van 250 és 476 között, akik pannoniai származásúak voltak. Ennek főleg stratégiai okai vannak. Továbbá az is kiderül belőle, hogy 11 (biztos) szenátor volt ebből a provinciából; persze azt nem tudni pontosan, hogy ez soknak vagy kevésnek számított-e a korban, hisz csak minden ötödik szenátorról maradt fenn feljegyzés az egész birodalom területét nézve.
A kötet segítségével össze is lehet hasonlítani Pannoniát a többi provinciával, amiből az is kiderül, hogy itt lassabb volt a társadalmi fejlődés, mint mondjuk a mai Spanyolország területén. Ez azzal is magyarázható, hogy kevesebb volt a bevétele a provinciának, így nem tudott a felsőbb réteg annyira meggazdagodni. Végszóként a tanszékvezető elmondta, hogy a könyv maga arról szól, hogy a helyi lakosok hogyan tudtak felemelkedni a különböző tisztségekbe, majd mindenki figyelmébe ajánlotta a kötetet.
Ezután Agócs Nándor előadása következett Savariaiak a principatus kori pannoniai társadalom felső rétegeiben címmel. Elmondás szerint a legnagyobb problémát az jelenti a témával kapcsolatosan, hogy nem összbirodalmi szinten vizsgálta a kérdést, és így felmerülhet az is, hogy egyáltalán lehet-e provinciális társadalomról beszélni Pannoniában. Főleg a felsőbb rétegekből származóktól maradt fenn szöveges emlék, akik viszont gyakran elhagyták a területet, mivel összbirodalmi tisztséget bírtak – a szenátorok például. A negyedik századra viszont megfigyelhető egy tendencia, hogy egyre többen visszatérnek szülőföldjükre. A rétegeknél az előadó kiemelte az akkori korszak „polgármestereit”, akik között sokszor nagy különbség volt, „hisz ma is különbséget kell tenni a között, hogy valaki Budapest vagy a legkisebb vidéki város polgármestere”. A legszemléletesebb példa erre az, amikor az egyik kisebb pannoniai és egy nagyobb város „polgármesterének” síremlékét hasonlítjuk össze – míg előbbi egyszerű anyag használattal és kevésbé díszes, addig utóbbi majd ötméter magas és alaposan kidolgozott lehetett a maga idejében. Azt is meg kell állapítani, hogy itt nincs olyan széles felsőbb réteg, mint mondjuk egy gazdagabb tartományban, így mondhatni kevésbé szorultak rá a helyiek arra, hogy elismertséget szerezzenek; velük szemben az idegenek, akik idejöttek, erősen rászorultak. Egyik legjobb példa rá Sparagus felajánlása, aki az egyik amfiteátrum átépíttetését vállalta magára – ez mai viszonylatban nézve olyan, mintha valaki saját pénzből átépítettné az egyik stadiont. Ahhoz, hogy ilyen méretű felajánlást találjunk, egészen Itáliáig kellene elmennünk. Ezt a fajta bőkezűséget azzal lehet magyarázni, hogy Sparagus Antiókhiából (mai Szíriából) érkezett, és neki többet le kellett tennie az asztalra, hogy elnyerje a helyiek bizalmát. Érdekesség, hogy ő nem rendelkezett „polgármesteri” ranggal; ez is jelzi, hogy a hatalom nem mindig járt együtt a gazdagsággal és fordítva is igaz. Akkoriban a származás sokszor többet jelentett a vagyonnál, így az idegeneknek többet kellett felmutatniuk, hogy érvényesülni tudjanak.
A legfőbb források a feliratok, amik segítségével lehet foglalkozni az adott társadalommal. Savaria vonatkozásában az emlékek száma olyan 250 körülire tehető, valamint ezen kívül vannak olyan szövegek, amik nem az akkori város területéről kerültek elő, de arról szóltak – például került elő a mai Hollandia területéről is. Az első savariai „polgármester” feliratából kiderül az is, hogy az elvárásokkal szemben – mivel Savariát veteránok alapították – nem a katonai rétegből került ki a város vezetője, hanem egy itáliai kereskedőről beszélhetünk. Továbbá azt is megtudhatjuk belőle, hogy mi alapján választanak valakit erre a tisztségre: neki nagyobb volt a kapcsolati rendszere, ami meghaladta a helyi szintre korlátozódott vetélytársakét, valamint nagyobb mértékben hozzá tudott járulni a közösséghez.
Savariába is elindult egy folyamat, aminek folyamán elkezdett megnőni a vagyoni különbség. Ezt támasztja alá egy helyi származású lovag felirata, ami tartalmazta az egységének megnevezését is, ami mintegy 1000 lovasból állt, ami mondhatni a katonai pálya csúcsát jelentette – az ő idejében az egész birodalomban csak tíz ilyen pozíció létezett. Azt lehet mondani, hogy egy lovas három gyalogosnak felel meg, így az ő alakulata mintegy fél legiót tett ki, ami elég komoly haderőnek számított. Ez azt is mutatja, hogy voltak már olyan személyek, akiknek vagyoni helyzete megengedte számukra, hogy ilyen tisztségekbe emelkedhessenek.
A település felemelkedését valószínűleg a tartománygyűlés helyszíne adta – tartományonként egy volt, de Pannoniát ketté osztották. Ez utalhat arra, hogy több helyi főpap is lehetett akkoriban, akik egészen a lovagi rendig emelkedhettek. Az ismereteink sajnos nagyon töredékesek, hisz mintegy négyszáz „polgármestert” kéne ismernünk, akik közül öt maradt csak fenn. Mindez köszönhető annak is, hogy az adott feliratokat, sírtáblákat újrahasznosították építkezésekhez, vagy más emlékekhez.
Amennyiben felkeltette érdeklődésedet a kötet és szeretnéd megvenni, ide kattintva érheted el a webáruházat.
Kiemelt kép: az esemény meghívója
