Gasztrosarok – Töltött tortilla, avagy pupusas

Vannak olyan internetes receptek, amelyeket érdemes kipróbálni – új sorozatunkban ezeket mutatjuk be. Ezúttal El Salvador nemzeti ételének, azaz a pupusas elkészítésébe avatunk be titeket.

Az ételekhez általában emlékek is kötnek minket – legalábbis a legtöbbhöz biztosan. Ha beleharapunk egy saját készítésű almáslepénybe és megérezzük az ízét, lehet, hogy eszünkbe jut, amikor együtt sütöttünk a nagymamánkkal, és rájövünk, hogy az ő keze által készített lepényt senki sem tudja felülmúlni. Egy étteremben ülve megpillantunk az étlapon egy vasárnapi ebéd alkalmával kipróbált fogást, aminek következtében nekiállunk csak úgy nevetni, mert szinte lejátszódik előttünk a jelenet, ahogy a családdal együtt bámulunk az edényben lévő valamire. Amit mondani szeretnék ezzel, az csupán annyi, hogy az ételek nemcsak ételek, hanem emlékek is – ahogy ez az első recept is, amit megosztok veletek.

Két olyan közeli barátnőm van – nevezzük őket nevükön: Vivi és Mirtill – akiket már kiskorom óta ismerek: együtt jártunk óvodába, majd általános iskolába is. Habár nyolcadik után elváltak az útjaink – legalábbis a tanulmányainkat tekintve –, még közelebb kerültünk egymáshoz. Amikor csak tudunk, beszélünk, találkozunk, közös programokat szervezünk, amiben jelenleg az aktuális helyzet akadályoz minket, de csak fizikailag. Órákon át tudunk beszélgetni az aktuális olvasmányainkról, általában a könyvesboltokba is együtt szoktunk járni; az eladók már csak mosolyognak, amikor meglátnak minket belépni.

Valamelyik nyáron ellátogattam Vivihez, hogy együtt töltsük a délutánt; sajnos azon a napon valamilyen okból kifolyólag Mirtill nem ért rá. Még az egyeztetés alkalmával Vivi anyukája megüzente, hogy kipróbál egy új receptet, szeretné, ha velük ennék majd, így szót fogadtam, és tulajdonképp ebédre érkeztem a barátnőmékhez.

Még szüksége volt egy kis előkészületre, de közben elmesélte, hogy az interneten találta ezt az ételt, úgy hívják, hogy pupusas. Egyikünk sem hallott még ilyesmiről, szóval kicsit szkeptikusak voltunk az ebéd kapcsán, de kizárólag az újdonság miatt. Ahogy az illatok az orrunkba kúsztak, ahogy elénk rakta a tányérokat, majd ahogy megkóstoltuk, minden kétségünk eloszlott úgy, mintha csak felszállt volna a köd.

Forrás: sbs.com.au

Általában a könyvklub délutánjait Vivinél szoktuk megtartani, így ahogy telt az idő, mindig ezt az ételt készítette el, tulajdonképpen nassolnivalónak. Mindig meglepett minket valami változatossággal az ízek kapcsán, ugyanis ez egy olyan fogás, ami mindenféle kísérletezést elbír. A recept annyira sikeres lett, hogy hagyománnyá vált, akármikor baráti környezetben töltöttük az időnket.

Mirtill is, illetve én is elkértük a receptet, hogy kipróbálhassuk családi körben is, így mindkettőnk – jobban mondva mindhármunk – otthonában sikert aratott a pupusas. A nosztalgiát, illetve a háttértörténetet ezzel zárnám, nézzük a hozzávalókat, illetve az elkészítést!

A recept három személyre szabja a mennyiségeket. A tészta elkészítéséhez szükség van 20 dkg finomlisztre, 10 dkg sütőporos lisztre, egy teáskanál sóra, 50 ml olajra, illetve 120 ml langyos vízre. Az említett hozzávalókból összegyúrjuk a tésztát, majd félretesszük pihenni, amíg elkészítjük a tölteléket.

A töltelékhez előkészítünk egy kis doboz tejfölt, amiből három evőkanállal kell vennünk – mint mondtam, három személyre szól a recept –, majd tíz dkg sajtot reszelünk. Ezután sonkát kockázunk fel, ami lehet csirkemell, pulykamell sonka, de akár gépsonka is – ez igazából az ízléstől függ. Végül két nagy gerezd fokhagymát pucolunk, majd zúzunk, illetve előkészítünk egy konzerv kukoricát.

A töltelékbe kerülő hozzávalókat lehet – és szerintem kell is – variálni, ettől lesz megunhatatlan. Én szívesen rakok bele pirított bacont, apróra vagdalt paradicsomot, vagy sonka helyett bármilyen más felvágottat, illetve szoktam egy kis vörös-, lila- vagy újhagymát is aprítani. A recept fűszereket nem ír, én ennek ellenére kicsit meg szoktam sózni, borsozni, illetve Vivi nyomán oregánót is adok hozzá; fantasztikus dolgokat művel az étellel.

Amint elkészültünk a hozzávalók összekeverésével, visszatérünk a tésztához. Hat részre osztjuk, azokat kinyújtjuk. A formázásnak szerintem csak a kreativitás szabhat határt: lehet köralakú, hosszúkás, amilyet gusztusosnak tartunk. Mindegyik közepére egy púpos evőkanál tölteléket teszünk, a megtöltött tészták széleit lezárjuk, majd egy tapadásmentes vagy olajjal vékonyan kikent serpenyőben oldalanként négy-öt percig sütjük, amíg aranybarnává nem válik a pupusas.

Szerintem ez az étel alkalmas reggelire, egy könnyű ebédre, de akár vacsorára is – ki mikor kívánja. Ha valaki szereti a töltött fogásokat, garantált, hogy beválik ez a recept is. Tökéletes megoldás, ha nem tudjuk eldönteni, mit ennénk: pillanatok alatt elkészül, bármit találunk a kamrában, az belekerülhet a töltelékbe, ráadásul – mint ahogy említettem – akármikor elfogyasztható.

Jó étvágyat hozzá!

 

Hogyan jutottam el a konyháig? Miért jelent számomra ez a helyiség menedéket? Cikksorozatunk bevezető részéből kiderül, ami ide kattintva olvasható.

 

Kiemelt kép: hu.pinterest.com