Egy vers sok helyzetben lehet segítség. Ha túl sok olyan gondolat nyomaszt bennünket, amelyeket nem tudunk kinek elmondani, papírra vethetjük őket – rímekbe foglalva. Ha azt érezzük, senki sem ért meg bennünket, elolvashatunk egy verset és rádöbbenhetünk, mégis létezett vagy létezik olyan személy, aki nagyon is jól tudja, mi játszódhat le az emberben egy nehéz nap után. Legyen öröm vagy bánat, szórakozás vagy pusztán csak elmerengés, a költők mindig rendelkezésünkre állnak.
Október 3-án 4 órakor az ELTE Savaria Egyetemi Központ könyvtárában különleges eseményen vehettek részt az érdeklődők az ELTE EKL Savaria Könyvtár és Levéltára, valamint a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület szervezésében. A második emeleti Pável Ágoston-emlékszobában egy fiatal fiú, Péntek Róbert ült szemben a közönséggel – a saját közönségével. Előtte egy kör alakú asztal állt, melyen a poharak, illetve a víz mellett néhány ugyanolyan könyv sorakozott. A fehér színű kötet elején egy gyönyörűen kivitelezett, motívumokban gazdag alkotás díszelgett és vonzotta magára a tekinteteket, fölötte pedig egy elgondolkodtató, játékos, ám mégis komoly jellegű cím állt: Bujdos-óra – Mindenségmedence versekben.
A negyedéves egyetemista mellett dr. Koós Ildikó, a Pedagógiai és Pszichológiai Intézet főiskolai docense foglalt helyet, aki moderátor szerepet töltött be a kötetbemutató alkalmával; ő irányította a beszélgetést.
Az ifjú költő arcáról többféle érzelem is sugárzódott. Megállás nélkül pásztázta a közönségét izgatottan tartva a saját kötetét, ami az ott jelenlévők többségét mosolyra bírta. A tekintetéből azonban kiolvasható volt a délután talán leginkább magával ragadóbb felismerése: „Tényleg megcsináltam.”
A beszélgetés Péntek Róbert történetének elejével kezdődött: az első költeményének születésével és a rádöbbenéssel, hogy a versszerzés az, amivel ő foglalkozni szeretne igazán. „10 éves koromban írtam meg az első versem, az óvodai hívogatóba. Álommanó volt a címe, még ma is őrzi a nagymamám. József Attila Mama című versét hallva ekkor tudatosult bennem az elhívás a költészetre.”
Fotó: Czirók Dániel
A moderátor elmondta, hogy Róbert az egyetemi órákon is kitűnt a többiek közül: „Sajátságosan kapcsolódott a szemináriumok vitájába, rendkívül sok szimbólumot hozott, rengeteget olvasott, ötvözte a tapasztalatát az akár friss, akár régebbi olvasmányélményeivel”. Furcsa volt hallgatni azokat a referátumokat, amiket ő tartott, mert előfordult, hogy néha ő maga sem tudta megfejteni azokat a rétegeket, amelyeket a fiú érintett. Érezte, hogy valami készülődik benne – tette hozzá.
Aztán tavaly az egyik szemináriumot követően Róbert szerényen elküldte verseit, kíváncsian várva Ildikó reakcióját, véleményét – ám ez csak hetekkel később következett be. Ekkor azonban egy teljes délelőttöt eltöltöttek azzal, hogy az ifjú költői vénájáról beszélgettek.
A kötet fogadtatása pozitív volt, habár irodalmi szemlélete miatt sok ellentétbe ütközik: „Kortárs irodalmunk főárama önkényes, egoista, üres és tiszteletlen. Ezt bátran és a legnagyobb sajnálattal állapítom meg. Én törekszem szívemmel és szavammal az ebből való kiutat képviselni, bár sok akadályba és ellentétbe ütközök ebből fakadóan” – magyarázta.
A kötetben szereplő versek több év gyümölcsei és rendkívül sokszínűek – mind műfajilag, mind stílusilag. A szerelmes verseken át egészen ars poeticáig találhatók benne költemények, illetve a szerző bemutatkozó lírája is feltűnik. József Attila, Várkonyi Nándor, Kodolányi János, Sinka István, Nagy László, Kiss Dénes, Weöres Sándor, Áprily Lajos, Juhász Ferenc hatalmas hatással bírtak Róbertre, ami a műveiben is tükröződik.
Fotó: Czirók Dániel
Ami talán különösen figyelemfelkeltő a kötetben, az a szavakkal való játszadozás – ez már a borítón visszaköszön. A verseket olvasva is sokszor találkozhatunk szétszedett kifejezésekkel, amik olyan mélyről jövő megdöbbenést vonnak maguk után, hogy még varázslatosabb élményt nyújtanak a mű befogadása közben. Ezekről így nyilatkozott: „Ha jellegzetességet kellene kiemelnem magamtól, akkor egy valami biztos mindenkinek feltűnik: a magyar nyelv bölcseletének példázása a szavak újraalkotásával. Mivel a magyar ember nem tud a saját nyelvén, ezért magamra vállaltam azt a feladatot, hogy verseimen keresztül tanítom. Azt mondják, szétszedem a szavakat, szerintem csak felhívom a figyelmet egy fogalmi hangalaki fraktális rendszer végtelen bölcsességére, ami számomra egyértelmű”.
A beszélgetés alkalmával kiderült, hogy a szerzeményekből megzenésített verzió is készül, ami tavasszal válik majd elérhetővé. A feldolgozás egy sepsiszentgyörgyi református családhoz köthető, akik már két hasonló albumot tudhatnak magukénak: egy József Attila, illetve egy kortárs, székely költő munkáiból kiadott lemezt. „Nem tudtam beszerezni az albumot, mert nem volt kapható. Furcsán lett megoldva a kiadása és a finanszírozása a dolognak, ezért nehezen volt hozzáférhető, így Facebookon kerestem meg magát a művészt, tőle kérdeztem meg, hogy juthatnék hozzá a lemezhez. Volt még egy kallódó példánya, és elküldte nekem ajándékba. Hallottam a munkáikat, és megtetszett az értő és ízléses zenei hozzátétel a versekhez. Időközben elküldtem neki a kötetemet, mert ért a versekhez és szívesen fogadtam volna a hozzászólását, a rálátásait a ritmikai dolgokkal kapcsolatban; mindeközben pedig meghívtak egy rendezvényre, hogy tartsak kötetbemutatót, ahol az a meglepetés ért, hogy az egyik versem megzenésítése hangzott el, ami rettentően meghatott és meglepett. Eredetileg azért mentem oda, hogy a program után beszéljünk a továbbiakról, ami meg is történt” – idézte fel a szerző azt, hogy miként talált rá műve későbbi megzenésítőire.
Fotó: Czirók Dániel
A bemutatón a hallgatóságnak volt szerencséje a költő saját előadásában is meghallgatni egy-két verset, ami azt hiszem, sokakból mélyről jövő csodálatot és örömöt váltott ki, illetve egy kis betekintést is engedett a megzenésítési folyamatba is.
Sosem hittem volna, hogy úgy távozom egy verseskötet-bemutatóról, hogy mindenkinek elmesélem, mennyire megérintett, elvarázsolt mindaz, amit a délután folyamán hallottam. Sosem hittem, hogy azt mondom majd, van kedvenc kortárs lírikusom, mert eddig nem volt szerencsém megtalálni azt a szerzőt, aki olyan mély szeretettel, megbecsüléssel bánik a szavakkal, ahogy Péntek Róbert teszi. Habár dedikált kötettel sajnos nem lettem gazdagabb, egy felülmúlhatatlan, őszinte, szeretetteljes és még ezekben a percekben is melegséggel és boldogsággal eltöltő élménnyel és emlékkel igen.
Angyal
Arany angyalok glóriája csillog
a távoli szárazon, szívem ragyog.
Így fénye hazám tükrére fókuszál,
mint egy világítótorony, tovaszáll
a tekintetem, pásztázza önmagát
a már csak a halovány fény világát
táncoltató vízen. Sötét parketten
az őszi fák kara játszik könnyeden
teste hangszerén, s lágyan tangót lejt az
angyali fény s a kemény kontúr. Igaz,
én is lejteném, csak szállna le ide
egy ünnepélyes öltözetben, ő, de
csak is ő, kivel e pompás éjszakán,
a balatoni tangót eltáncolván,
testünk összeforr az árnyas víztükrön,
majd alámerül szép szívünk örökkön.
(2013)
Kiemelt kép: Czirók Dániel
