Vajna Ádám költőt (Oda, Scolar Kiadó, 2018), az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola skandinavisztika szakos doktoranduszát kérdeztük. Tor Ulven Türelem című kötetét fordította, amely a 21. Század Kiadónál jelent meg 2020 őszén. Szó esik a műfordítás gyakorlati oldaláról, íróiskolákról, self-brandingről és Norvégia irodalmi intézményrendszeréről is.
Volt egy bevált rendszer, amit követtél a fordítás során?
Nagyon sokáig készült ez a fordítás, körülbelül három évig. Először másik kiadónál lett volna, de úgy döntöttek, hogy mégse akarnak kortárs világlírát kiadni. Én elkészültem az első változattal 2018-ra, a kéziratot 2020 tavaszán zártam le és 2020 őszén jelent meg a könyv. Tehát több szakasza is volt a fordításnak, ráadásul Tor Ulven néhány versét már korábban lefordítottam, amikor még válogatáskötetben gondolkodtam, azok nagyjából készen voltak. Ehhez kellett hozzáfordítanom a maradék verseket. Először próbáltam gyorsan végigmenni rajtuk, néztem a norvég verziót, mellé egy Word-dokumentumba írtam, ami először eszembe jutott fordításként, ha valamit nem értettem, nem voltam benne biztos, akkor xxx-eket írtam vagy meghagytam a magyar szövegben is az eredeti norvég részletet, majd utána legalább 10–20-szor átmentem az egész köteten, minden egyes verset újraolvastam, kijavítottam a hibákat vagy, ha valami nem volt egyértelmű, akkor annak utánajártam.
Nagy segítség volt ebben, hogy a mesterszakos szakdolgozatomat is ebből írtam, szóval nemcsak mint olvasó és mint fordító nyúltam a szövegekhez, hanem mint értelmező, irodalomkutató is. Ezt a szakdolgozatot részben a Bergeni Egyetemen írtam, Lars Sartre professzor segítségével. Jó volt, hogy a kérdésesebb részeket vele is meg tudtam beszélni. De nagyon sokat segített az Észak folyóiratból kollégám, Veress Kata is, aki még a régi verziót nézte át és jegyzetelte végig.
Volt, hogy nagyon félrementél a munka során?
Volt, persze. Ezt a költői nyelvet norvégul is nehéz érteni sokszor. A kötet négy ciklusból áll és az első három cikluscím valójában egy mondatot ad ki, legalábbis úgy tűnik, mintha egy mondat lenne, de ez egy nyelvtanilag helytelen mondat norvégul, és amikor rákérdeztem erre Larsnál Bergenben, ültünk felette 10 percet, de nem volt egy egyértelmű válasza arra, hogyan lehetne bármilyen nyelvre jól átültetni ezt a három cikluscímet pontosan.
Mivel ez egy nagyon redukált költői nyelv, és nagyon kevés szóval dolgozik, nem írja körül, hogy mit akar mondani, vagy hogy mit gondol, nagyon könnyű félremenni. Nem az a helyzet, mint a prózánál, hogy amennyiben utalnak valamire, akkor az a bekezdés többi részéből kikövetkeztethető. Itt nem nagyon van kontextus. Illetve azt az olvasónak kell megteremtenie, hogy mire vonatkoznak a deixisek, milyen teret, milyen történelmi időt képzelsz el a versnek. Ezek alapvetően meghatározzák, hogyan értelmezed a verseket, és nyilván azt is, hogy hogyan fordítod őket.
Szerinted mi volt Ulven motivációja a cím nélküli versekkel?
Ha az ember végigolvassa a könyvet, akkor kiderül, hogy ez egy nagyon összetartó kötet, mind nyelvileg, mind poétikailag. Szerintem mindenképp benne volt ebben, hogy ha akarom, akkor lehet az egész könyvet egyetlen hosszú versként olvasni. Az, hogy az első három ciklusnak a címei többé-kevésbé kiadnak egy mondatot, pontosan erre utalhat.
Azt érzem, hogy Ulven versei folyóiratpublikációkban kevésbé működnének, te erről mit gondolsz?
Szerintem is, illetve ki lehet emelni verseket, amelyek nagyon jól működnek egyedül is, de a legtöbb úgy működik, ha kötetben olvassuk őket és belekerülünk abba a tudatállapotba, amit megkíván ez a költészet.
Mennyire volt nehéz távol tartani Ulventől a saját stílusod?
Az a hatalmas szerencse, hogy nagyon más a lírai nyelvem, nem nagyon érzem ezért, hogy kölcsönhatásba léptek volna. Ez egy nagyon redukált nyelv, ritkán vannak benne teljes, összetett mondatok és olyan szöveghelyek, amelyeknél – és most a szűken értett nyelvi részére gondolok – teljesen máshogy is lehetne fordítani. Nyilván azzal lehet játszani, hogy melyik szót hova rakom, vizuálisan hogy rakom össze, de a mondatszerkezetekkel nem lehet sokat foglalkozni, mert nincsenek akkora mondatok, hogy ezekben sok különbség lehessen a különböző fordítások során.
Mit gondolsz, hol lehet Ulvenben leginkább látni téged?
Talán az eredetiben is furcsábbnak ható szövegrészek magyar verzióinál. Amikor az ember egy olyan szövegrészt fordít, ami az eredetiben furcsa, akkor magyarul nem mindig engedheti meg magának, hogy ugyanolyan furcsa legyen, főleg, ha az adott költői nyelvnek nincsen a célnyelvben hagyománya. Nekem valahogy meg kellett csinálnom, hogy ezek magyarul működő szövegek legyenek.
Tudnál ezekre a furcsaságokra példát mondani?
Például a cikluscímek: 1: Meleg volt… 2: …érződött a rothadó avaron át… 3: …a hó eltüntette, megmaradt. Ez norvégul egy töredezettebb mondat, de a célnyelvben ez nem jönne át jól, az olvasó teljesen összezavarodna, azt hinné, hogy magyartalansággal van dolga, és nem feltétlenül látná, hogy ennek mi a funkciója. Ezt kicsit tompítani kellett.
Milyen mértékben kellett megbirkóznod Ulvennél intertextusokkal?
Ulvennél nem nagyon, ebben a kötetben egy helyen van intertextus, ami egy 19. századi szövegből származik, de ő ezt dőlten szedve jelzi is, hogy nem az ő szövege. Amiből idéz, az a norvég irodalom nagy emberiségkölteménye a 19. századból, kis túlzással a norvég Faust vagy Az ember tragédiája. De ez a szöveg nem létezik magyarul. Itt az a hálátlan feladat hárult rám, hogy ki kellett keresnem ezt a szövegrészt az eredetiben, és úgy átültetnem, hogy elmenjen akár 19. századi szövegnek is.
Szerinted a nyelvi humort hogyan lehet visszaadni?
Ha az adott ponton a nyelvjátékot nem tudom lefordítani, mert annyira nyelvspecifikus, egy másik helyet keresek, ahol viszont láttatni tudom a szándékot. Ez ugyanaz, mint rímes verset fordítani: nem tudjuk ugyanazt a rímet visszaadni, hogy ugyanazok a szavak, ne adj Isten, szótagok vagy magánhangzók rímeljenek, hanem valami más fontos szót fogunk berímeltetni, ami alapból más kifejezést helyez annak a strófának a kiemelt helyére, de ennek egy fontos szónak kell lennie, működnie kell magyarul. A poént is át kell helyezni, hogy magyarul is csattanó poén legyen. A feltételezett szándékot kell fordítani, és így talán belefér, ha magyarul néha kicsit harsányabb a humor.
Mi a véleményed a norvég kortárs líra helyzetéről, sokat változott Ulven óta, van egy ugyanolyan meghatározó költője Norvégiának?
Szerintem Ulven még mindig egy központi figurája a norvég irodalomnak, ha megkérdeznék tíz norvég költőt, kilenc még mindig felsorolná Ulvent mint a számára egyik legfontosabb költőt. De persze vannak Ulven után is fontos norvég szerzők, pl. Steinar Opstad, akinél szintén volt szerencsém tavaly fordítani egy kötetét, vagy éppen Øyvind Rimbereid, akinek pedig az ősszel megjelent A ránk bízott kert című ökolíra-antológiába fordítottam egy versét.
Hogyan lesz valakiből Norvégiában költő/író?
Teljesen más Norvégia irodalmi intézményi szerkezete, nem úgy lesz valakiből költő, hogy folyóiratokban publikál, majd előbb utóbb megjelenik egy kötete. Persze vannak a norvég irodalomtörténetben is fontos folyóiratok, de ma már egyáltalán nem ez a jellemző. Ott a ’80-as évek legvégétől kezdve az íróiskolák a meghatározóak, és gyakran íróiskolán keresztül lesz valakiből kortárs szerző.
Beszélnél kicsit az íróiskolákról, kialakításukról?
Ha valakit jobban érdekel az íróiskolák belső világa, annak nagyon ajánlom Karl Ove Knausgård Harcom című regényfolyamának ötödik kötetét, mert ott Knausgård részletesen taglalja az íróakadémiás élményeit. De nagyjából úgy kell ezt elképzelni, mint egy egyéves egyetemi szakot, legfeljebb 10–15 főből álló osztályok vannak, melyeknek alapvetően két osztályfőnöke van. Az egy év alatt nagyon sokat műhelyeztek, írásgyakorlatokat csináltok, vendégelőadókat hallgattok, és a végén kapsz egy papírt, hogy elvégezted az akadémiát.
Sok könyv jelenik meg Norvégiában?
Igen, nagyon jó a norvég könyvkiadás támogatási rendszere.
Meg lehet ott élni az irodalomból?
Szerintem meg. Nyilván az átlag norvéghoz képest ritkán lesz egy író gazdag, főleg huszon-, harmincévesként, de azért ebben is jobban állnak, mint mi.
Nagyobb a versolvasók tábora Norvégiában?
Nem, arányaiban nem hiszem. A verseknél nem érzek nagy különbséget, a prózánál annál inkább. Ha egy kötet befut, akkor az nagyon be tud futni.
Szerinted könnyebb ott befutni, mint Magyarországon?
Szerintem szerzőként befutni nem könnyebb, nyilván ez is egy túlzsúfolt szcéna. Viszont sokkal könnyebb elindulni pénzügyileg, szociálisan, mivel van egy olyan jóléti állam és egy olyan erős szociális háló, ami miatt több ember megengedheti magának, hogy megpróbálkozzon az írással vagy akár komolyabban is foglalkozzon vele. Az mindenképpen jó hatással van a kreativitásra, ha az ember tudja, hogy ha nem lesz belőle Knausgård, akkor sem fog az utcára kerülni.
Tudsz valamit mondani a norvég irodalomban a nemek elosztásáról?
Annyira mélyen azért nem vagyok benne a norvég irodalmi életben, hogy biztos dolgokat állítsak, de a nemek egyenlőségének sokkal nagyobb a kultúrája.
Ott is átment egy reform, ami nálunk talán most zajlik?
Volt, persze, Norvégiában a ’60-as, ’70-es években volt a nőmozgalmak előretörése. A norvég irodalomtörténet is úgy beszéli el ezt a korszakot, mint a női témák irodalomban való előretörésének idejét.
Mennyire van a self-brandingnek szerepe Norvégiában?
Nem nagyon van olyan norvég szerző, akinek lenne kifejezetten szerzői oldalként funkcionáló Facebook- vagy Instagram-fiókja. Azt hiszem, hogy Norvégiában az irodalomnak nem az internet a terepe, vagy legalábbis az irodalmi nyilvánosságnak az internet sokkal kevésbé része, mint Magyarországon.
Hol tudja láttatni akkor magát egy norvég költő/író?
Elsősorban a könyveiben, de nagyon sok például a kis költészeti fesztivál is, illetve a napilapokban rendszeresen jelennek szépirodalmi kötetekről kritikák.
Mit jelent az, hogy „sok” fesztivál van?
Pontos számokat nem tudok mondani, de képzeljük el, hogy pl. lenne itthon Szekszárdon vagy Ózdon évente költészeti fesztivál. A kortárs irodalom egyébként is sokkal inkább része a társadalomnak. Norvégiában nagyon működik az a szemlélet, hogy a kultúra az a közjó része, alapja. A kultúrához való hozzáférés egy alapvető jog, és a kultúra csinálása egy fontos társadalmi feladat.
A kultúrának ez a kifejezetten közösségi szemlélete mennyiben jelent például más kultúrpolitikát, mint itthon?
Nincsenek hazai szintű törésvonalak. De ehhez nem kell egyébként Norvégiáig menni, nemrég voltam egy költészeti fesztiválon Litvániában, és amikor nekiálltam elmagyarázni, hogy nálunk gyakorlatilag két párhuzamos irodalmi nyilvánosság van, az összes balti költő csak csodálkozott. Természetesen személyes konfliktusok Norvégiában, meg nyilván a balti államok irodalmi életében is vannak, de olyan értelemben, ahogy erről Magyarországon beszélhetünk, nincsen.
Fotók: Vajna Ádám
Kiemelt kép: Oláh Gergely Máté
