Szomorú szívek és társadalmi problémák – Puskás Panni debütáló kötetének bemutatója

Május 18-án 18 órai kezdettel Puskás Panni író és Szegő János szerkesztő élőben jelentkezett be a Magvető Kiadó és a Líra könyvkereskedelem Facebook-oldalán Puskás debütáló kötetének bemutatóján, ami A rezervátum visszafoglalása címet kapta. A könyvet a kiadó két másik friss megjelenéssel együtt a „kritikus próza” címszó alatt ajánlja, részben, mert a művek szerzői kritikusként is tevékenykednek, részben, mert erős kritikai utalásokat tesznek aktuális helyzetünkre.

Szegő ehhez kapcsolódóan tette fel első kérdését: hogyan lesz író a kritikusból. Puskás elmondta, hogy nagyrészt színházkritikusi tevékenysége adta az ihletet, rájött, hogy cikkeit is felruházhatja ugyanolyan változatos és különleges nyelvi elemekkel, mintha szépirodalmi szöveget írna. Azt is elárulta, hogy ennek kapcsán néhány színházi utalást is alkalmaz prózáiban, de azt is megemlítette, úgy gondolja, tíz év múlva aktualitását veszti a könyv, mivel szerzőként nem gondolkodik az időben, hanem folyamatosan a jelenre reflektál. Szegő szerint azonban éppen emiatt – ahogy a színpadi előadások esetében is – újra és újra elővehető, a mindenkori politikai és társadalmi rendszerre ráhúzható lesz majd a kötet. A szerkesztő Puskás megfigyelőkészségét méltatta, amit szintén a szerző eredeti szakmájának köszönhetőnek talált, ugyanis a prózai szövegek karakterei folyamatos átalakuláson mennek keresztül, amit az elbeszélő külső szemlélőként, a történettől elhatárolódva mesél el. Puskás inkább filmszerűnek tartja saját jeleneteit, ugyanis gyakran tömörítette rövid montázsokba az eseményeket.

A beszélgetés arra terelődött, hogy szépirodalmi szerzőként milyen hamar állt össze Puskás fejében a kötet, aki elmondta, hogy évekkel ezelőtt kezdett el novellákat írni egyfajta hobbiként, szabadidős elfoglaltságként, amelyet egyáltalán nem tartott munkaként számon. Aztán jelentkezett a Független Mentorhálózat művészeket segítő programjába Kiss Tibor Noéhoz, aki azonnali pozitív visszajelzéseivel adta meg a löketet Puskásnak, hogy nyolc év munkáiból összeállítsa A rezervátum visszafoglalását.

Ezután a beszélgetőpartnerek a címre tértek ki, Puskás elmondta, hogy nagyon sokáig kellett rajta gondolkodnia és nehezen született meg benne a végső ötlet, de abban biztos volt, hogy mindenképp valamelyik novella címét emeli majd ki. Az első ötlet a Sírok a vécében, amíg sminkelsz volt, aztán megszületett a rezervátumról szóló szöveg, ami egyben egy aspektusváltás is volt, hiszen korábban a szerző szomorú hangulatú, magánéleti szövegeket írt, amitől ezzel a szöveggel eltávolodott, és inkább a szabadság kérdésével kezdett el foglalkozni. Úgy gondolja, a viszonylag későn született szöveg jól összefoglalja mindazt, amit ezzel a kötettel íróként mondani akar. A rezervátum maga nem más, mint egy olyan terület, amit a telepesek jelöltek ki az indiánok számára abból a hatalmas földterületből, ami teljes egészében az övék volt. Puskás azt az igyekezetet tartja helyénvalónak, ami az elfoglalt területek visszaszerzésére irányul. Szegő szerint éppen ezért a szövegeket nem megfejtenie, hanem átélnie kell az olvasónak.

Szegő János a szövegek témaválasztásairól is beszélt, ugyanis e téren rendkívül sokszínű és sokrétű könyvről van szó. Kitér az otthonokra és azok elvesztésére, a hazai és az idegen nyelvre, beszédre és hallgatásra. De vannak magánéletre fókuszáló, szomorú, szívhez szóló és társadalmi kérdésekkel foglalkozó, az egész emberiséget érintő kérdésköröket feszegető novellák, ráadásul a feminizmus, az autobiografikusság és a posztkolonializmus is megjelenik. Mindez pedig egy játék keretein belül, hiszen Puskás ironizál, parodizál, átír és kritizál, mindezt irodalmi klisékkel, sémákkal, pályakezdőkkel, már befutott szerzőkkel és rajongókkal teletűzdelt motívumrendszerrel teszi. A személyes érintettséget is beleviszi, hiszen számos önéletrajzú ihletésű esemény elevenedik meg, vagy saját családtagjai történeteivel példálózik, ám a hangsúly a kitalált részleteken van. Puskás elmondta, hogy topográfiai szempontból is erősen kötődik a könyvben szereplő helyszínekhez, hiszen Győrhöz és a Kisalföldhöz személyes kapcsolódási pontok fűzik. Arra is kitért, hogy a Szabadságot Margitnak című szövege köthető valós eseményekhez leginkább, mivel a nagymamájának nagy vágya volt eljutni Dubajba, ám életében erre nem kerülhetett sor. Puskás viszont eljátszott a gondolattal, mi minden történhetett volna ott a nagymamájával, és a novellában ezeket a képzeletbeli eseményeket adta közre. Szegő szerint a szöveg azonban hordoz olyan elemeket, amik az olvasót arra is biztatják, hogy politikai vonatkoztatásokat állítson fel, ilyenfajta következtetéseket vonjon le. Puskás elmondta, hogy nagyon nehezen tud olyan helyekről írni, ahol sosem járt, éppen ezért választja mindig valamelyik általa jól ismert települést szövegei helyszínének.

Szegő az elbeszélőre terelte a szót, mivel a novellák narrátora hol egyes szám első-, hol pedig harmadik személyben szólal meg. Váltakozik az alanyiság és a megfigyelőként történő ábrázolás. A szerkesztő arról is beszélt, szerinte azért különleges a kötet, mert a magyar próza általános jelzőivel – mint például a nyelvközpontúság – bátran szembemegy, Puskás novellái esetében a történet kapja a nagyobb hangsúlyt, annak ellenére, hogy nyelvileg is igényesen megformált, alaposan kidolgozott szövegekről van szó.

Puskás elmondta, csak úgy tud írni, ha éppen pörögnek körülötte az események és ezt ki tudja vetíteni szövegeire is. Egyelőre nem tudja meghatározni a munka menetét, a jelen kötet esetében sem tervezte el, hogy sok rövid szöveget fog egymás után illeszteni, hanem csak írta és írta őket, sorban egymás után, amikor pedig érezte, hogy kezd kifogyni a lendületből, akkor abbahagyta. A jövőben azonban szeretné rendszeresebbé, tervszerűbbé tenni magát a folyamatot.

Szegő felolvasta Puskás korábbi mentora, Kiss Tibor Noé ajánlását, aki csavaros, de nem kimódolt történeteknek nevezte a novellákat, és azt tartja bennük a legjobbnak, hogy a szerző tudja, hogy nem mond feltétlenül általuk újat, de igyekszik megszólalásait egyedivé tenni. Ezután Puskás felolvasta a kötet zárószövegét, ami a Nem a világvége címet kapta, majd elmondta, hogy szövegeire leginkább Charles Bukowski, Selyem Zsuzsa és Halász Rita voltak hatással. Szegő kitért a szerző szabadszájúságára, aki erre válaszul azt mondta, hogy mindig igyekszik ezeket a nyelvi eszközöket úgy használni, hogy ne csak önmagukban álljanak a mondat közepén, mintegy töltelékként, hanem adjanak is hozzá valamit. Végül az írás teremtő erejéről is szó volt, természetesen vicces keretek között, hiszen Puskás évekkel ezelőtt írt egy világjárványról és egy választási eredményről szóló szöveget, és mindkettő bekövetkezett. Zárásként Puskás információkat csepegtetett jövőbeli terveiről, amelyben elsők között a regényírás szerepel, a rövidprózától egy időre szeretne eltávolodni.

Azt gondolom, remek beszélgetés volt, amibe a kommentszekcióban a hallgatók is becsatlakozhattak. A szerző és a kötet szerkesztője meghozta a kedvet az olvasáshoz, én mindenképp fellapozom majd Puskás Panni könyvét.

Képek: Libri, Litera