A Talk Art podcast 2018-ban indult el, és nem egész három év alatt a (brit) kortárs kultúra iránytűjévé vált. A beszélgetéssorozat két jóbarát, a színész Russell Tovey és a galerista Robert Diament szerelemprojektje. Mostanra több millióan követik az adásokat, amelyek legnagyobb előnye, hogy úgy foglalkoznak a művészettel, hogy a hallgatótól nem követelnek meg előzetes tudást. A beszélgetéseket átjárja az az őszinte lelkesedés, ami a művészet befogadásának legfontosabb komponense. 2021. május 13-án jelenik meg a a két alkotó közös könyve, a Talk Art: Minden, amit tudni szerettél volna a kortárs képzőművészetről, de féltél megkérdezni.
A Talk Art 2018-ban indult útjára, amikor Russell Tovey és Robert Diament, két jóbarát és két önjelölt művészetfanatikus elhatározta, hogy szeretnék megosztani lelkesedésüket a világgal, és szeretnének egy jót beszélgetni azokról a művészeti kérdésekről, amelyek éppen foglalkoztatják őket. Tovey és Diament régóta a művészeti szcéna szerves részei, Tovey sikeres színész, aki leginkább olyan sorozatbeli munkáiról híres, mint a Years and Years, a Being Human és a Looking. Emellett színházi színészként is helytállt már, a londoni Nemzeti Színház nézői a népszerű Angyalok Amerikában című drámából ismerhetik, amely jelenleg is elérhető a színház National Theatre at Home online repertoárjában. Diament a margate-i Carl Freedman Galéria igazgatója, korábban 15 éven keresztül a zeneiparban dolgozott, a Temposhark együttes alapítója és zenésze volt. Diament elmondása szerint az volt a céljuk a podcasttal, hogy megfosszák a képzőművészetet a tévesen ráaggatott „elitista” és „rejtélyes” jelzőktől. A szívből jövő rajongáson túl az adások beszédtémáját még a műtárgygyűjtés adja. Sokaknak ez avítt szokásnak tűnhet, ami csak a gazdagok és a mecénások hobbija lehet, de a két műsorvezető ezt a kérdéskört is próbálja az érzelmi oldalról megközelíteni. Lelkesedésük ragályos, az ember egyszer csak azon kapja magát, hogy teljesen odáig van az adott művészért, még úgy is, hogy soha életében nem hallott róla korábban.
A műsor vendégei a legkülönbözőbb művészek. Szép számban képviseltették magukat a három év alatt a brit képzőművészet legendás alakjai, mint például Grayson Perry, Tracey Emin vagy David Shrigley. A műsorvezetők azonban igyekeznek minél több feltörekvő művészt is megszólaltatni, ráadásul nemcsak a mainstream körökből, hanem megpróbálnak hangot adni hátrányos helyzetű alkotóknak is. Tovey és Diament mindketten az LMBTQ-közösség tagjai, ezért pontosan tudják, milyen hátrányból indulni. A legizgalmasabb beszélgetések pont az ilyen művészekkel alakulnak ki, akiknek élete teljesen összefonódott az adott identitás tapasztalataival, aminek köszönhetően elképesztő gondolkodásmódok és életutak tárulnak elénk. Ilyen például a Lucy Jonesszal folytatott beszélgetés – Jones központi iderendszeri zavarban szenvedő brit festőművész –, vagy a Denai Moore és Nadira Amrani párossal való interjú. Moore brit–jamaikai énekesnő, akinek legutolsó lemeze, a Modern Dread 2020 júliusában jelent meg. Moore zenei stílusa a soul, a folk és az elektronikus között mozog. Amrani brit–algíri rendező, aki eddig leginkább reklám- és dokumentumfilmkészítéssel foglalkozott. A londoni Tate Modern múzeum számára is rendezett már filmeket, számtalan alkotása szerepelt különböző galériákban és aukciókon. Nem utolsósorban pedig vannak olyan epizódok, ahol olyan világhírű művészek, mint Stephen Fry, Sir Ian McKellen vagy Paul McCartney szerepelnek a műsorban, ahol ők mutatják be kedvenc művészeiket és mesélik el kedvenc anekdotáikat róluk. Mark Gatiss, színész, rendező és író – a Doctor Who és a Dracula sorozatok írója, a Sherlock Mycroftja – a John Minton generációja iránt érzett szeretetéről és a róla készített dokumentumfilmjéről mesélt.
Diament szerint a művészet „olyan, mint egy nyelv. Minél többet találkozol vele, annál több dolog van, amit még meg kell tanulnod róla. Azonban ettől nem kell megijedni, ez a folyamat magától megy végbe. Minél több mindent látsz, annál többet fogsz megérteni, és annál inkább fogod tudni értékelni az alkotásokat. Az egész egy végtelen utazás!”
Tovey úgy gondolja, hogy a „kortárs művészet a pillanatról szól. A művész a saját történetét akarja elmesélni. Ezért úgy érzem, hogy ha megvásárolsz egy műalkotást, azzal részese leszel a történelmi dialógusnak, azáltal pedig, hogy vigyázol a műalkotásra, hozzá is járulsz ehhez a rengeteg történethez, amik örökké fognak élni. A művészet mindenkié és mindenkit túlél.”
2021. május 13-án jelenik meg Tovey és Diament közös könyve Talk Art: Minden, amit tudni szerettél volna a kortárs képzőművészetről, de féltél megkérdezni címmel. A könyv útikalauzként szolgál a kortárs művészethez, amely a podcastra is jellemző lelkesedéssel fogja bemutatni ezt a világot. A könyvben a legkülönbözőbb művészeti ágakról van szó, a fotográfiától elkezdve a kerámiakészítésen át a performanszig. Ezen kívül a két író azt vizsgálja, hogyan lép interakcióba a művészet a társadalommal.
Forrás: The New York Times
Borítókép: Gentleman’s Journal