A japán történetmesélés egy különleges formája: A Kanei-kor három lovasa

Mi az első, ami eszedbe jut, amikor meghallod a kifejezést: „japán zene”? Shamisen? Babymetal? Hatsune Miku? A japán tradicionális zenéről ritkán beszélünk, más kultúrákéhoz hasonlóan ez is teljesen más, mint a mi klasszikusaink. A japán klasszikus zene fókuszában gyakran áll a történetmesélés.

Japánban a zenének három alapvető típusa van: színházi, gagaku és hangszeres. A színházin belül még rengeteg forma létezik, ilyen a Noh, a klasszikus zenés dráma, ahol egy együttes (hayashi-kata) kíséri a kórust. Körülbelül a 14. század óta népszerű, az elmesélt történetek legtöbbször a hagyományos irodalomból merítenek, a színészek tipikusan maszkot viselnek. A Kabuki középpontjában a tánc és az ének áll, az aláfestő zene shamisen. A Gagaku a zene legrégebbi formája Japánban, szó szerinti fordításban elegáns zenét jelent, a tánc is megjelenik benne. A hangszeres zenének is millió változata létezik, legismertebb formája valószínűleg a shamisen, amely manapság a modern zenében is egyre népszerűbb és gyakrabban használt hangszer. A hangszeres zenében visszaköszönnek a természet hangjai, a csend meghatározó része egy-egy darabnak.

Mint a legtöbb japán dologra, a zenére is jelentős hatást gyakorolt a kínai kultúra, több klasszikusan kínai zene került át Japánba és adaptálódott a helyi igényekhez, sok közülük akár már egy évezreddel ezelőtt megjelent az országban. A 8. században a zene alapvetően a shintoista rituálékat és ceremóniákat kísérte, később a hatalom központosulásával átkerült a fővárosba is, és a gagakuba adaptálódott.

A 9. századtól a zene egyre inkább hatást gyakorolt a privát életre, a felsőbb osztályok szórakozásává vált, elkezdett megjelenni a narratív zene, amelynek lényege a történetmesélés. A 13. század a szamurájok kora, ekkor terjednek el a háborúról szóló dalok, később e mellé a shamisen mint hangszer társult. A 14. században indult virágzásnak a Noh, ekkor jelent meg a műfajban a tánc és a zene, a színpad és díszlet leegyszerűsödött. A kereszténység a 16. század közepén ért el Japánba, ekkor jelentek meg a templomi zenék is. Ezek voltak az első európai stílusú zenék az országban. Az Edo-korban a különböző műfajokat különböző társadalmi osztályok kedvelték, a Noh kifejezetten népszerűvé vált a szamurájok körében.

This image has an empty alt attribute; its file name is 17-44087-1.jpeg

Elérkeztünk a 19–20. századhoz, amikor megjelenik a rokyoku vagy naniwabushi, amely a történetmesélés és zene ötvözetének egy különleges formája. Egy rokyoku-előadást általában shamisen kísér, a történetet egyetlen ember adja elő részben énekelve, részben eljátszva azt. A zene és a történet együttműködik, a shamisen funkciója a karakterek érzelmi állapotának szemléletessé tétele. A történet maga két részből épül fel, a fushi során az előadó énekel, ennek szerepe a háttértörténet megismertetése, a karakterek érzelmi jellemzése. A másik rész a narráló rész vagy tanka, ahol a művész párbeszédek segítségével viszi előre a történetet. Sem az énekes, sem a zenész nem használ kottát, az egész előadást részben improvizálják, hogy „valós” hangulatot teremtsenek. Minden egyes rokyokushinak, tehát rokyoku előadóművésznek meg kell találni a saját fushiját, a saját stílusát, így lehet az, hogy minden előadásnak egyedi és megismételhetetlen az atmoszférája.

This image has an empty alt attribute; its file name is cropped-MuSu-Japani-kansi-1920x1079.jpg

Magyarországról viszonylag nehéz eljutni – pláne pandémia idején – rokyoku-előadásra, mondhatni lehetetlen vállalkozás, aki mégis ilyen élményre vágyik, nem kell, hogy messze menjen. A Budapesti Japán Alapítvány lehetőséget nyitott arra, hogy a művészet vagy Japán iránt lelkesen érdeklődők megismerkedhessenek ezzel a különlegesen szép műfajjal. YouTube-csatornájukon több előadás is elérhető – teljesen ingyen és legálisan – Tamagawa Nanafuku előadásában.

A hölgy eredetileg kyokushinak (zenésznek) tanult, mestere tanácsára vált rokyokushivá (elbeszélő énekes), számos elismeréssel díjazták, 2018-ban még kulturális nagykövet is volt, így a világ több országában is járt, többek között Magyarországon. Előadásainak palettája rendkívül színes, a hagyományosaktól kezdve a modernekig ad elő történeteket, sőt ő maga is írt már darabokat.

This image has an empty alt attribute; its file name is 087e58ecf7b8b5e88aa2e769c9c251a4.jpg

Legutóbbi előadása a Kanei-kor három lovasának egy részlete. A mű eredetileg kodanra íródott, amely egy elbeszélő műfaj, ebből adódóan a teljes történet elég hosszú, rokyokuként nem adható elő. A félórás előadásban annak csak egy részletét ismerjük meg. Nem meglepő módon a darab három lovasról szól, az Edo-kor harmadik sógunja alatt élt három legjobb lovasról. Közülük a történetben Magaki Heikurót ismerhetjük meg, aki mellé egy szemtelen, de annál lelkiismeretesebb szolgáló, Dodohei szegődik. Shamisenen Sawamura Toyoko kíséri az előadást.

Az első pár percben, tehát az első fushiban megismerjük a szereplőket és a kezdő szituációt, majd el is kezdődik a történet lényegi része, melynek kezdetén Dodohei a szigorú Magakihoz akar állni szolgálónak. Ami számomra nagyon különleges és szórakoztató ebben a műfajban, az az előadásmód. Egyetlen ember személyesít meg minden egyes karaktert, mindezt úgy, hogy azoknak a jellemvonásai nem mosódnak össze, a személyiségek, az arckifejezések és hangtónusok váltása egészen lenyűgöző gyorsasággal és pontossággal történik. Egészen olyan érzés, mintha valóban két ember párbeszédét látnám.

This image has an empty alt attribute; its file name is Nanafuku-Tamagawa-1-1920x952.jpg

A történet kifejezetten magával ragadó, két ellentétes személyiségű és státuszú figura kapcsolata bontakozik ki a nézők előtt humorral fűszerezve. Alapvetően inkább egyszerű és szórakoztató a darab, mintsem nagyon mély és elvont, de pont ez az egyszerűség teszi mindenki számára élvezhetővé, légiesen könnyed szórakozássá. Ez természetesen művészeti értékéből cseppet sem vesz el, mind a shamisen, mind a fushi gyönyörű, a taka előadása lenyűgöző és vastapsot érdemlő – hiszem, hogy sok színész nem tudná ilyen zseniálisan érzékeltetni a karakterek közötti különbségeket, nemhogy még élő párbeszédhez hasonló gyorsasággal váltani közöttük.

Az előadás itt tekinthető meg.

A Japán Alapítvány YouTube-csatornáján további előadások érhetők el, úgy mint Naniwabushi Sarasa, A pokoli pár vagy épp a Rokyoku Hamupipőke.

Amíg nem tudunk színházba járni, úgy gondolom, remek lehetőség ez akár családi szórakozásra és természetesen a kultúra megismerésére is – hiszen játszva tanul az ember.

Képek forrása:
metmuseum.org
culturalenvoy.jp
matcha-jp.com