Január 21-én a Várkert Irodalom rendezvénysorozat idei első alkalmán az idén 100 éves Mészöly Miklósra emlékeztek a meghívott vendégek, Kukorelly Endre író és Surányi András filmrendező Juhász Anna moderálásával. Az író műveiből Rujder Vivien és Adorjáni Bálint színművészek olvastak fel. Az est folyamán szóba került Mészöly irodalmi életműve és magánélete is, bár e kettő nem mindig tisztán szétválasztható.
Szegedy-Maszák Mihály szerint Mészöly kapocs volt a negyvenes évek utáni polgári és a rendszerváltás után megvalósult, szintén nyugatos irodalmi attitűd között – kezdte Kukorelly Endre. Sokszínűség és -hangúság jellemzi Mészöly egész életművét. Kisrealista novellistaként indult, majd az ötvenes évek szorongató légkörének átvészelése után a hatvanas években csatlakozott a nyugat-európai egzisztencialista prózához, azon belül is Camus-höz. Ezen túllépve pedig már az avantgárd prózapoétika szellemében alkotta meg az Alakulások és a Film című regényeit. Majd újra meg tudott újulni, amikor egy posztmodern fordulatot követően visszatért a meséléshez, de ugyanakkor szem előtt tartva az avantgárd és a dél-amerikai mágikus realizmus hagyományait is.
Mészöly személyiségét és az írásait is áthatotta a csend. Surányi András még 2000-ben dolgozott közösen Mészöllyel, amikor a Film című regényt adaptálták mozgóképre. A közös munka során a filmrendező számára összemosódott az ember és a mű. A mondatai közti szünetek, továbbá a gesztusaiból és a tekintetéből áradó szuggesszió olyan intim és megható bölcsességről tanúskodtak, ami átterjedt a közelében lévőkre is. Kukorelly Mészöly életrajzával magyarázta az elcsendesedést, mivel az ötvenes években olyan mértékben hurcolták meg az újholdas nemzedéket, hogy kénytelenek voltak az asztalfióknak írni, művészi és politikai minőségükben is hallgatni.
Miután Adorjáni Bálint felolvasott egy részletet a Magasiskola című regényből, megnéztünk egy jelenetet annak filmváltozatából. A mű(vek) cselekménye egy alföldi solymásztelepen játszódik, ami a végtelen puszta és a behatárolt szárnyalás metafórikájával a tágas bezártság és a szabadság illúziójának korabeli létélményét jeleníti meg. Surányi szerint Mészöly a Magasikolában egyszerre ír a magyar nép és a saját magánemberi lekorlátozottságáról. Kukorelly ehhez csatlakozva arról beszélt, hogy személyes ismeretségük során Mészölyt „gyárilag” szabad és lázadó embernek ismerte meg. Egyrészt a személyiségét tekintve folyamatosan alájátszott annak, hogy kora legjóképűbb férfija volt, például rendszeresen kinyúlt ingekben és mackónadrágokban járt. Másrészt politikailag, bár nem volt kiforrott filozofikus attitűdje, mégis természetszerűleg ellenállt a hatalomnak. Harmadrészt pedig poétikájában a bevett konvenciók dekonstruálása jelentette a lázadást, írásaiban maga a történet elmesélhetősége is problematizálódik.
Ezután megtekintettünk egy részletet Surányi adaptációjából, a Film…-ből, amelyben Temessy Hédi és Darvas Iván játszották az idős házaspárt. Kukorelly a regényről elmondta, hogy annak, aki Mészöly művészetével szeretne ismerkedni, inkább a Koldustánc című novellát ajánlaná, mint a Filmet, mert ez utóbbi cselekményét oly módon állítják meg a lírai leírások, hogy a lineáris történetvezetéshez szokott olvasót könnyen elrettenthetik. Filmes analógiával élve Mészölynél mintha megmerevednének a képek, azért, hogy a befogadó hozzálassulhasson a műhöz, és belemélyedhessen annak egyes részleteibe. Viszont Kukorellyt mint az írás művészete iránt érdeklődő fiatalt fogta meg Mészöly technikája. Surányi rokon élményeiről számolt be, ugyanis számára a könyv elolvasásáig elképzelhetetlen volt ez a fajta részletezettség és a halál méltóságának egyszerre való megjelenítése. A filmezésben mindig is az arc megragadása izgatta, amikor is Huszárik Zoltán ajánlotta neki a Film című könyvet, amely elementáris erővel hatott rá. A filmiparban eltöltött több év után jött csak meg a bátorsága, hogy bekopogjon Mészölyhöz konzultációért a tervezett filmhez. A közös munka során közeli kapcsolatba kerültek, egyetértettek abban, hogy a történet elmesélhetetlen, legfeljebb a befogadó behelyettesíti a maga elképzelését az elszórt motívumokba. A hetvenkilenc éves Mészöly a forgatás alatt úgy viselkedett, mint egy vásott gyerek – mesélte Surányi. Megszökött a felesége, Polcz Alaine elől, és Darvas Ivánnal elegánsan elvonultak a színész lakókocsijába egy üveg vörösborral. Az operatőr, Borbás István ezzel fordult oda a rendezőhöz: „Ezt tanuld meg, édes fiam, ilyenkor nem kopogunk be! Lehet, hogy elment a nap, de nyertünk vele öt napot.” És az író szabados jelenléte valóban megkönnyítette a forgatás munkálatait.
Végezetül Rujder Vivien Polcz Alaine levelét, Adorjáni Bálint pedig Mészöly válaszát olvasta fel A bilincs a szabadság legyen című levelezéskötetből. A levelek a több mint öt évtizeden át tartó szerelmi kapcsolat magasságaiba és mélységeibe egyaránt intim betekintést engednek. Ebben az összetartozásban volt egy olyan traumatikus örökség, amely mindkettőjükből egyszerre féltő viaskodást és gyöngéd tapintatot váltott ki. Surányi visszautalt a titokban borozó Mészölyre, akiről Polcz Alaine pontosan tudta, hogy mit csinál, és ennek a férfi is tudatában volt, mivel az életük rengeteg ága-boga már szétválaszthatatlanul összenőtt addigra.
Mészöly a saját írásait azzal a metaforikával jellemezte, hogy mintha egy realista kép fent a falon öt centivel el lenne mozdítva. A konvenciókhoz szokott olvasók ezt automatikusan helyre akarnák tenni, de Mészöly szövegei folyamatosan ellenállnak ennek a korrekciónak. Minden írásával a csöndre és a befelé figyelésre tanít bennünket.
Képek: Várkert Irodalom Facebook
