A Visszatérés Epipóba című dokumentumfilm egy a ‘80-as években működő magyar gyerektábor rejtélyes világába kalauzolja nézőit. Az azóta már felnőtt egykori táborlakók több mint harminc év elteltével találkoznak újra, hogy felidézzék a táborban átélt élményeiket és ennyi idő után végre lerántsák a leplet a titkokról, melyeket ezidáig mélyen eltemettek magukban.
A ‘80-as évek szocialista Magyarországán létezett egy titokzatos gyerektábor, ahová már bekerülni is kiváltság volt, egy tábor, ahol a valóságot elhagyva egy varázslatos világba kerültek a résztvevők, egy olyan helyre, amit csak ők ismernek és értenek, és amelyet soha többé nem felejtenek el. Ez volt Epipó. A gyerektábor, ami az értelmiségi szülők gyermekei számára jött létre, hogy a szocialista építőtáborokon túlmutatva valami mást, valami újat és különlegeset nyújtson a számukra. Ezt a tábort azonban számos titok lengi körül. Olyan dolgok történtek egykoron Epipóban, melyekről az egykori táborlakók eddig nem beszéltek. Most azonban megtörik a csendet és egy terápiás találkozás során felidézik emlékeiket, sérelmeiket, mindazon történéseket, melyekről hosszú éveken át hallgattak.
Ezt a történetet dolgozza fel a Visszatérés Epipóba című dokumentumfilm, amelyet a tábor egykori résztvevője, Oláh Judit rendezett és részben saját, részben egykori társai visszaemlékezései alapján épített fel. A filmet a történet szempontjából két részre lehet választani. Az első felében leginkább az összegyűlt, néhai táborlakók emlékei elevenednek meg a bejátszott, eredeti felvételek segítségével, majd a film feléhez érve hirtelen átterelődik a hangsúly a tábor egykori vezetőjére, a titokzatos S. Tanár Úrra és tetteire. A film felépítése emiatt nem egységes, a néző könnyen elveszhet a részletekben azáltal, hogy a súlypont sűrűn áthelyeződik egyik történésről a másikra. Ugyanakkor az mindenképp elmondható, hogy a film egy napjainkban nagyon fontos és egyre inkább előtérbe kerülő témára hívja fel a figyelmet, a gyermekkori abúzusra és molesztálásra.
A találkozás során a résztvevők újraélik a táborban történt eseményeket, úgy, hogy rekonstruálják azokat, eljátsszák őket újra egymás előtt. Ezen jelenetek között helyet kapnak különféle szóbeli bántalmazások, megalázások, sőt testi fenyítések is. Ezáltal egyre inkább megmutatkozik a tábor valódi arca, hogy az epipói álomvilág maszkja mögött mély fájdalmak, traumák húzódnak. Mindenképpen érdekes kérdés, hogy a film körülbelül harmadát kitevő terápiás szeánsz valójában milyen célt szolgál. A feldolgozást, a sérelmek elengedését akarja reprezentálni, vagy egyszerűen csak egy rendezői eszköz arra, hogy így is megmutassa a történteket. Erre nem ad egyértelmű választ a film, az 1 óra 24 perces játékidőből meglehetősen sok idő megy el feleslegesen a terápiás részre, melynek jelenetei sok esetben semmilyen célt nem szolgálnak a történet szempontjából.
Mindezek tükrében érdemes közelebbről megvizsgálni, hogy tulajdonképpen miről is akar szólni a film. Ha befogadói szemmel közelítjük meg a kérdést, akkor mindenképp az alkotás második fele az, ami mondanivaló szempontjából kiemelendő. S. Tanár Úr, azaz Sipos Pál személye egyre inkább előtérbe kerül a történet előrehaladtával. Ő a tábor főnöke, a tekintélyes, ugyanakkor szeretetreméltó vezető, akire minden gyerek felnéz, akinek elismerésére mindenki ugyanúgy vágyik. Az eredeti felvételeken állandóan dohányzó, titokzatos férfi, aki nélkül nem jöhetett volna létre az epipói tábor. De vajon ki lehet ő valójában? Milyen ember lehetett a felszín mögött? Ezekre a kérdésekre próbál válaszolni Oláh Judit, feltárva a személye mögött rejlő titkokat. A film végére sok minden ki is derül róla, melyek közül mindenképpen a molesztálás vádja a legsúlyosabb. A fiatal fiúkkal való titkos viszonyának bemutatása során felsejlik a lényeg. Az esti filmnézés címszóval összehozott találkozások alkalmával a hatalommal való visszaélés egyértelmű példáját mutatja be, hiszen a saját személye iránti tiszteletet és szeretetet kihasználva vesz rá nála szexuálisan sokkal éretlenebb embereket arra, hogy a vágyait kielégítsék. Ez pedig egy olyan dolog, aminek mindenképp felszínre kell kerülnie, amiről nem szabad tovább hallgatni. Ezen téma kibontása és bemutatása kétségkívül a film legnagyobb erénye, mert a magyar dokumentumfilmek között nemigen találhatunk hasonló témakört körüljáró alkotást.
Mindezek ellenére a Visszatérés Epipóba nem mondható kiemelkedő alkotásnak. Elsősorban azért, mert amikor a meglehetősen lassan csordogáló első negyven perc után végre elérnénk a valóban téttel bíró részhez, a történet szép lassan elfogy és a Sipos Pál-ügy részletei sem kerülnek kibontásra. A filmben ugyanis nem derül ki, hogy pontosan mi történt a sokat emlegetett tanárral, hogy hogyan bukott le, mi lett az ügy kimenetele, és hogy mi van vele mostanság. Ezáltal pedig az összhatás kissé hiányossá válik, a történetszálak nem érnek össze, és a néző számára elmarad a katarzis, a megvilágosodás élménye. Ebben az esetben, ha nem az ügy feltárására kerül a hangsúly, jó megoldás lett volna az egykori résztvevők életére ható következményeket erőteljesebben megmutatni, amire a terápiás jelenetek lehetőséget adtak volna. Ez azonban nem valósult meg, elsősorban azért, mert a filmben egyik történetszál sincs kellően kibontva, ezáltal a néző esélyt sem kap arra, hogy egyértelmű konklúziót vonjon le a történésekből. A film színvonalát szintén emelhette volna, ha a rendezőnek sikerül interjút készíteni Sipos Pállal, ami azonban sajnálatos módon nem valósult meg.
A film számtalan eszközzel próbálja kicsalni a kívánt hatást a nézőkből. A visszaemlékezések, a bejátszott régi felvételek, a hosszú egykamerás álló snittek néha már túlságosan szembetűnően akarják kiváltani az együttérzést, az érzelmeket. Ezt azonban pusztán ezekkel a filmes módszerekkel nem tudja elérni az alkotás, ezért kérdéses, hogy összességében át tudja-e adni az üzenetet, amiről valójában szólni akart. Az üzenetet, hogy az Epipóban történt dolgokról nem szabad tovább hallgatni, igenis beszélni kell róluk. A titokzatos gyerektábor és legfőképpen az egykori táborlakók történetét meg kell ismernie mindenkinek ahhoz, hogy tisztában legyen azzal, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek a gyerekekre még a legártatlanabbnak tűnő szituációkban is, és hogy a szexuális bántalmazásról nem szabad hallgatni, mert napjainkban ez már nem tabutéma.
Képek forrása: port.hu, puliwood.hu
