Itt a vége, hol a vége? – A befejezésen gondolkozom című filmről

Charlie Kaufman legújabb filmje A befejezésen gondolkozom (I’m Thinking of Ending Things) egy igazán különleges alkotás, amely ugyan nem azt a felhőtlen szórakozást nyújtja, amit a tipikus hollywoodi filmektől megszokhattunk, azok számára azonban, akik szeretik az elvontabb, mélyebb tartalmú filmeket, olyan befogadói élményt adhat, amit nem felejt el könnyen az ember.

A 2020 szeptemberében a Netflixen megjelent film Iain Reid 2016-ban kiadott azonos című regénye alapján készült. A film rendezője, Charlie Kaufman pályája kezdetén elsősorban forgatókönyvíróként tevékenykedett. A 2004-ben megjelent Egy makulátlan elme örök ragyogása című filmmel érte el eddigi legnagyobb sikereit. A befejezésen gondolkozom a harmadik rendezése.

A továbbiak spoilert tartalmaznak!

A befejezésen gondolkozom egy rendkívül sötét és nyomasztó világba kalauzolja a nézőt. Egy fiatal pár családlátogatóba indul, hogy a férfi bemutassa barátnőjét szüleinek. Ez az utazás azonban nem várt fordulatokat tartogat. Ahogy haladunk előre az időben, egyre nyomasztóbbá és furcsábbá válik a történet, a szereplők identitása is megkérdőjelezhetővé válik, a néző pedig egyre inkább elveszik a valóság és a fikció szövevényes hálóiban. A filmben fontos szerepet játszanak, a gesztusok, az arc és a szemek játéka. Ezek szimbolizálják leginkább a karakterek érzéseit, a kimondott szavaknál, mondatoknál sokkal erősebb hatást kiváltva. Ugyanakkor mindenképp a film fontos szegmensét teszik ki a szereplők közti dialógusok is. A több mint kétórás játékidő legalább felét a szereplők egymással való párbeszéde alkotja, amely akár unalmassá is válhatna, ha nem lenne minden egyes mondatnak súlya és jelentősége a történet szempontjából.

A két főszereplőt játszó Jesse Plemons és Jessie Buckley rendkívül finom játékkal kelti életre karaktereit. Hasonlóan remekel a szerepében a Jake hóbortos szüleit játszó Toni Collette és David Thewlis. Mind a négy színész remek választásnak bizonyult, hiteles és mélyreható színészi játékuk egyértelműen emeli a film színvonalát.

A film egy másik erőssége az idővel való játék. Amikor a pár a szülői házba ér, a cselekmény folytonossága egyszer csak megszűnik. A férfi és szüleinek élete hol a múltban, hol a jövőben jelenik meg, miközben ugyanaz a jelenet játszódik le. Ezen a ponton válik igazán érdekessé az alkotás. Itt merül fel egy fontos kérdés az emberben, mégpedig az, hogy tulajdonképpen kiről is szól igazából a film. A történet elején inkább a női karakter szemszögén keresztül látjuk az eseményeket, az ő gondolatai, belső monológjai viszik a történet alapfonalát. Innentől azonban a hangsúly egyre inkább Jake karakterére helyeződik át. Az idősíkok folytonos változtatása során az ő személye marad mindvégig változatlan. A szülei hol fiatalon, hol idősen, a halálközeli állapotban jelennek meg, a barátnője személyisége is kezd felbomlani, egy idő után már a nő saját maga is elbizonytalanodik abban, hogy ki is ő valójában. Ezekre a kérdésekre pedig a film végén sem kapunk egyértelmű magyarázatot. Ez az a tényező, ami kétségkívül különbözik a hollywoodi sikerfilmekben megszokott dramaturgiai felépítéstől, és egyúttal manapság egyre ritkábban tapasztalható, elvont művészi magasságokba emeli a film értelmezhetőségének keretét. Mondhatjuk, hogy az ilyen szokatlan dramaturgiai megoldások akár elősegíthetnék a film sikerét, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a napjainkban az ennyire elvont filmekhez nem szokott közönség számára a feloldás, valamint az egyértelmű értelmezhetőség hiánya ahhoz is vezethet, hogy a film inkább negatív fogadtatásra talál.

A befejezésen gondolkozom ugyanakkor néhány lehetséges értelmezést felkínál a nézőknek. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a lassanként kibontakozó másik történetszálat, amelyben egy idős iskolai gondnok mindennapjait kísérhetjük figyelemmel. Az alaptörténet és ez a másodlagos cselekmény ér össze a film zárlatában, feloldva az idősíkok közötti ugrásokat. A film egyik utolsó jelenetében találkozik az öregember és a Jake barátnőjét/barátnőit megtestesítő karakter. Ez a jelenet számos kérdést vet fel. Az öregember Jake maga idősebb korában? Az eddigi történések igazából csak az öreg fejében játszódtak le? Miről szólhat valójában akkor a történet?

Az utolsó kérdésre a lehetséges választ a film címében lehet megtalálni. A befejezésen gondolkozom mondat az, aminek a film elejétől fogva jelentős szerepe van. Eleinte csak a női főszereplő gondolataiban fogalmazódik meg, és nehezen illeszthető bele a film cselekményébe. A történet vége felé közeledve azonban egyre inkább értelmet nyer a kijelentés. Az elmúlás, a halál gondolata ez, amely talán nem is a lányban fogalmazódik meg, hanem magában az öregemberben, ha elfogadjuk azt az értelmezést, hogy az egész eddigi történet csak az ő képzeletének szüleménye. Ezt erősítheti meg az egész filmen átívelő kopár táj látványa, a tél, a hideg, a nyomasztó közeg, az idősíkok váltakozása is. Ezek a motívumok az elmúlást szimbolizálhatják, a méltó befejezést, amiről valójában a film szólni akar. Ugyanis a befejezés gondolata az egyetlen dolog, ami átíveli az egész történetet, ami összeköti a szálakat, ami olyan jelentéseket hordoz magában, melynek révén megérthetjük a film valódi üzenetét.

Charlie Kaufman filmje összességében egy igazán sokoldalú alkotás, amely képes akár katarzist is kiváltani azokból a nézőkből, akik szeretik az elgondolkodtatóbb filmeket. A befejezésen gondolkozom valószínűleg nem lesz az év legnagyobb bevételt hozó filmje, de megtekintése mindenképp ajánlott azok számára, akik a hollywoodi szuperprodukciókon kívül egy igazi filmművészeti alkotást is szívesen megnéznének.

A képek forrása Pullywood, filmek.s9.hu, hetediksor.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]