Május 11-15. között került sor Magyarország első online fordító- és tolmácskonferenciájára. A rendezvény megálmodója és a beszélgetések kérdezője Bozsik Gyöngyvér, európai uniós konferenciatolmács, szakfordító, fordításkutató, aki nem mellesleg az ELTE hallgatója is volt. A konferenciáról szóló első cikkünkben többek között dráma-és műfordításról, szinkrondramaturgiáról és lektorálásról lesz szó.
„Ha a színész mást mond…”
Igen, megesik, hogy a hangfelvétel közben a színész egy-egy saját szöveggel rukkol elő, ahelyett, ami a szkriptben szerepel. Mit szól ehhez a szinkrondramaturg? Pataricza Eszter szerint semmit, hiszen a természetesen jött mondatok a legjobbak. A cél pedig a film sikere. Így a spontán jött mondat marad.
De ez már egy későbbi fázis. Mindenekelőtt a szinkrondramaturg kézhez kapja a szövegkönyvet, ami többé-kevésbé pontos, megnézi otthon a filmet, és megírja szájmozgással egyezően a szöveget. Erre egy mozifilm esetében általában egy hét áll rendelkezésre. Fontos tartani a határidőt, különben borul a teljes folyamat. (Pályakezdők, figyelem! A határidő be nem tartása esetén biztosan nem kapnak újabb megbízást.) A fordítás után következik egy besoroló vetítés, ahol a szinkrondramaturg a stáb előtt olvassa fel az általa írt szöveget. Ezután kérhetnek kisebb módosításokat, például a film besorolása miatt. A szinkronfelvétel után pedig egy kontrollvetítés következik az esetleges kiejtési hibák és bakik kiszűrésére.
Hogy hogyan lehet valakiből filmfordító? Mindenekelőtt nyelvismeret kell hozzá. Ahhoz, hogy valaki különleges értéket képviseljen, 2-3 nyelvet kell stabilan ismernie. Emellett magyarul is jól kell tudnia: a választékosság, a nyelvtan és a különböző regiszterek ismerete, a stilisztikai és irodalmi tájékozottság elengedhetetlen. Ugyanez a forrásnyelvre is igaz: ha valaki angolból fordít, olvasson angol pletykalapokat, legalább a szalagcím erejéig. Sosem lehet tudni, hogy mikor történik rá utalás egy filmben. De mindenekelőtt a fordítói alázat a fontos, hiszen a szöveget hűen kell tudnia visszaadni. „A tolmács a közvetítő, emellett van egy saját felismerhető stílusa és humora, de ez sosem uralhatja a filmet” – mondta Pataricza Eszter.
Nádasdy Ádám is egyetért azzal, hogy nem kell kijavítani a színészt egy magyarra fordított dráma esetében. Igaz, a színházban történő változtatások nem feltétlenül kerülnek be a kiadott példányba. Ha egy dráma újrafordításról van szó, Tanár Úr szereti összenézni a korábbi fordításokkal, nem csak a magyar nyelvűeket, hanem a némettel is szokott „konzultálni”. Ilyenkor persze vannak részek, amiket nem lehet megváltoztatni, ilyen például a Hamlet ikonikus mondata, a „Lenni vagy nem lenni…” kezdetű. Ellenkező esetben pedig pont azt a legnehezebb eldönteni, hogy a lehetséges alternatívák közül melyiket válassza a fordító. Kiemelte, hogy senki ne higgye azt, hogy egy modern mű fordítása egyszerűbb, mint egy régié, hisz ebben a szerző játszik a modernizmusokkal, a szlenggel, célozgat a napi eseményekre, sorozatokra. Így, Pataricza Eszterhez hasonlóan, Nádasdy Ádám is ajánlja az adott nyelv kulturális hátterének tanulmányozását.
A fordító és a lektor
Kúnos Lászlót, a Corvina Kiadó igazgatóját a könyvfordítás hátteréről kérdezte Bozsik Gyöngyvér. Egy érdekes adattal kezdve: a magyar kiadók sokkal több idegen nyelvről fordított könyvet adnak ki, mint például Angliában vagy Amerikában, mert nyelvünk izoláltsága miatt több helyről kell megszerezniük az értékes irodalmat.
A fordító kiválasztása kétféleképpen történhet: vagy a kiadótól kap felkérést, vagy a fordító ajánl művet egy kiadónak. Az előbbi esetben az vizsgálják, hogy melyik, már általuk ismert fordító dolgozott hasonló témával, mennyire szép a megfelelő magyar szövege, milyen sokat kell utána lektorálni, be tudja-e tartani a határidőket, és természetesen hogy mennyire ismeri jól az adott idegen nyelvet. Itt olyan tudásra van szükség, ami nem csak a szavak szintjén mozog, hanem időbeli és térbeli mélységeiben is érti, például ha régies vagy éppen újfajta nyelvi képződményeket tartalmaz a szöveg. Magyarul pedig jól kell tudnia írni, és rendelkeznie kell olyan fogalmazási képességekkel, mint egy író.
Kúnos László hangsúlyozta, hogy a fordítás olyan hivatás, amit folyamatosan gyakorolni kell ahhoz, hogy jó legyen. Fontos a saját írás sokszori újraolvasása, például egy egyhetes „pihentetés” után. És ha éppen nem fordít valaki, akkor is olvasson sokat, és állandóan írjon, hogy „a nyelvi komponálási képességét” fejlessze.
Persze a fordítás után nem megy egyből nyomdába a könyv. Robin Edina, egyetemünk Fordító- és Tolmácsképző Tanszékének oktatója a lektor feladatáról beszélt, ami nem feltétlenül merül ki a szöveg ellenőrzésében. Ugyan sokszor nem várják el tőle, de meglátásaival segítheti is a fordítót a pontos hibameghatározással és ennek indoklásával. Olyan kritikával, mint hogy „ez a rész itt nem elég gördülékeny”, nem tud mit kezdeni a fordító, konkrét magyarázatra van szüksége, amit fel tud használni más esetben is, így a lektornak sem kell újra és újra ugyanazt a hibát javítania.
Felvetődött a kérdés, hogy milyen szintű a különbség a szépirodalmi és a szakszövegek lektorálása között: mivel az előbbi nem csupán információt hordoz, hanem szórakoztatási céllal is íródott, nagyobb hangsúlyt kap a szöveg tökéletesítése. Az utóbbinál azonban az információ tartalma áll előtérben, így itt a lektor csak akkor tökéletesít, ha erre kifejezetten megbízást kap. A beszélgetésből megtudtuk, hogy a lektorálástudományon belül számos terület áll még kutatás alatt, de már meglévő eredményekről is született kötet Lektorálástudomány – Fordításban címmel. Ezt a Tanárnő bátran ajánlja azoknak, akik ebben a témakörben szeretnének tájékozódni.
A következő részben a tolmácsolás és fordítás gyakorlati tudnivalóiból szemezgetünk, külön hangsúlyt fektetve a kezdő tolmácsokat érintő kérdésekre.
Kiemelt kép: Online Fordítónapok 2020
