Ha meghal az internet: The Dead Web – The end

Vajon mi fog történni, ha meghal az internet? Mi lesz azzal a rengeteg anyaggal, információval, adattal? Hogyan fogjuk mi, emberek, túlélni az alig két évtizede tartó virtuális valóság összeomlását? Ezekre a kérdésekre próbál választ adni a Ludwig Múzeum kiállítása, a The Dead Web –The End.

A kiállítás alapkoncepciója a Le Monde 2015-ös cikkén alapszik, melyben felvetették, hogy mi történne, ha 2023-ban összeomlana az internet. A kiállítást először Eastern Blocban (Montréal, Québec, Canada) nyitották meg, melyben főleg québeci művészek munkái kaptak helyet. A Ludwig Múzeum tárlatában viszont a C³ Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány korai webes munkái, svájci és pályázat útján kiválogatott, magyar művészek alkotásai is megtekinthetők. 2019-ben a Mirage Festivalon (Lyon, Franciaország) és a Mapping Festivalon (Genf, Svájc) is bemutatták.

IMG_8801

A kiállítás fő kérdése a világháló utáni lét, ugyanakkor az alkotások túlmutatnak ezen, vagy talán egy lépéssel hátrábbról vizsgálják ezt a kérdést. Több műnél nem az internet áll a középpontban, hanem az elektronikai eszközök mint korunk emberének materiális maradványai, a művészet és a világháló különös, egyszerre (újra)formáló és romboló hatása.Utóbbira példa Szegedy-Maszák Zoltán Vizuális kommunikáció – Jonathan Swift tiszteletére című interaktív installációja, melyben a fizikai valóság találkozik a virtuális térrel, miközben ebben a furcsa párbeszédben saját tükörképünket is látjuk. Komoróczky Tamás A világ története 100 tárgyban – Az új Ozymandias című alkotásában szintén vizuális alternatívát mutat fel a digitális világ értelmezésére. A videóban üres térben helyezkedik el száz, kontextusából kiragadt tárgy. Ebben a fehér pusztában látjuk a materiális világunk virtuális leképezéseit, melyek nem jelentenek semmit, legalábbis ilyen formában nem. Kiemelkedő alkotás még Bori Bálint Félidő című ready-made-je, amely egy talált kekszesdobozokból, teásdobozokból és konzervekből összeállított hangszer, amit a nap fénye működtet. Akusztikai hatása diszharmonikus és a harmonikus tartományok között billegett, mégis összekötötte őket a fény. Ez az alkotás sem kapcsolódott szorosan az internet, a világháló összeomlásának problémájához, ezért kissé zavaró a megadott értelmezésben kényszeresen erre a fókuszra való reflektálás. A kiállítás záródarabja, Etienne Grenier és Simon Laroche installációja, Az internet tárgya a virtuális világban ragadt önarcképek létezését mutatják be. Az optika egyszerre szédítő, megnyugtató, meditatív és hátborzongató. A befogadó saját tekintetével néz farkasszemet, miközben próbálja befogadni a körülötte rohanó közeget. Ez a mű egyértelműen a kiállítás tetőpontja, melyben helyükre kerülnek a kiállítás által felvetett problémák.

IMG_8806

A tárlat hatalmas, fehér tereket használ, melyben kicsinek érezzük magunkat, emellett olyan akusztikai egyveleg keveredik a különböző alkotásokból, ami nyomasztóan hat. Az interaktív installációk bevontak, de a művek befogadásában erősen támaszkodni kellett a magyarázatokra, melyek pontosak, de sokszor terjengősek és kényszeresek voltak. Hiányzott a fogalmak definiálása, hogy például mit jelent a digitális művészet vagy az újmédia, emiatt néhány műhöz nehéz volt közelíteni. Persze ez nem könnyű téma, viszonylag új művészeti elemekkel és attitűdökkel, ezért is érdekes és izgalmas, mindenképpen érdemes átélni.

A The dead web – The end című kiállítás egy érdekes művészeti és gondolatkísérlet arra, hogy mi történik velünk, a világgal és az összes adatunkkal, ha összeomlik a virtuális terünk, melynek mindennap a részesei vagyunk. Mi a művészet és az internet kapcsolata, hol van az egyén, az alkotás és az esztétika a virtuális térben? Mik vagyunk mi, mivé formál minket az internet? A kiállítás feltesz néhány kérdést, melyekre nem választ ad, hanem még száz másik kérdőjelet.

 

A kiállítást meg tudjátok nézni április 26-ig a Ludwig Múzeumban!

Forrás: Ludwig Múzeum

Kiemelt képe: Ludwig Múzeum Facebook

Képek: Martzy Réka