Művészetpártolás, bújtatás, diplomácia, gyilkosság, jótékonyság, három házasság, egy rajongó férj és véget nem érő színjátszás. Mindegyik megtalálható a Kossuth-díjas művésznő életében, kinek egykori villája ma a Színészmúzeumnak ad otthont. Ide invitálja a látogatókat a múzeum csapata egy rendhagyó épületbejárásra. Az esti órákban. Sötétben.
Az egész 2016-ban, a Múzeumok Őszi Fesztiváljának Pincétől a padlásig című programjával kezdődött. Ennek keretében az intézmények megmutathatták a kiállításon túli tevékenységeiket, olyan oldalukat helyezve előtérbe, amellyel a látogatók egyébként nem találkoznának. Ez adta a vezérfonalat annak a hat-hét múzeumi dolgozónak, színháztörténetért rajongó hölgynek is, akik közreműködtek a séta koncepciójának kialakításában. Amint megtudtam, először mindenki egyénileg olvasott, válogatott a kapcsolódó írásokból: levelek, visszaemlékezések, naplók és színházi anekdoták tették ki az anyagot. Majd egy nyári napon, egy kávéházi asztalnál elkezdték összefésülni a talált matériákat. Így alakították ki annak a másfél órás épülettúrának a forgatókönyvét, amelynek folyamán ezek az összeválogatott szövegek felolvasásra kerülnek a villa helyiségeiben. Az ő közös munkájuk gyümölcse ez a program, egy kollektív, nem ösztönös kreatív folyamaté.
Bajor Gizi saját gyermekkori visszaemlékezését ebben a szobában hallhatjuk
De hogy is jut valakinek eszébe az ötlet, hogy szántszándékkal lekapcsolja a fényeket a kiállítótérben? Kovács Évával, Lakatosné Ircsik Terézzel és Szebényi Ágnessel beszélgettem a legutóbbi séta előtt, akik nem csak az összeállításban, de a séta lebonyolításában is közreműködnek. Kérdésemre a következő választ kaptam: „Ugyan Bajor Gizi élete áll a középpontban, aki valamilyen szinten történelemformáló egyéniség volt, de a kiindulási pont mégis 1944 decembere, a légitámadások és bujkálások ideje. A szorongatottság mindennapos volt, ez az érzés pedig benne van a sötétségben, ami egyben a rejtélyesség forrása is. A világítás lekapcsolása illik az eredeti tematikához is, miszerint most nem maga a kiállítás fontos, hanem ami azon túl történik: sötétben sokkal nyitottabbak vagyunk arra, amit hallunk, így a szövegek is jobban hatnak a befogadóra. Az élmény ezáltal mindenkinek személyre szólóvá válik, hiszen ő dönti el, hogy mit fedez fel a túra elején kiosztott zseblámpa segítségével.” – mesélik felváltva.
Miként is épül fel tehát a séta? A villa kertjéből indulunk az alagsor felé, onnan pedig végigmegyünk a ház két szintjén, ahol a színésznő és családja lakott. A végső állomás pedig az épület manzárdja, ahol Bajor Gizi harmadik férjét, az orvosprofesszor Germán Tibort bújtatta. „Ez olyan, mint egy kis kirakós játék vagy mozaik.” – magyarázza Teréz. „A szövegrészletek nem időrendi sorrendben haladnak, hanem mindig a térhez kötődik valamelyest az adott részlet, ahová a csoport éppen belép. A sok kis elem végül együtt adja ki a nagy képet arról, hogy ki is volt Bajor Gizi.”
Felismeritek őket?
Azt hiszem, meg kell említeni azt a tényt, hogy a sétában való közreműködés a múzeumi kollégák munkakörén és -idején kívül esik, így a programban való asszisztálás abszolút szeretetből és érdeklődésből, mondhatni hobbiból folyik mindenki részéről. Meg is kérdezem, hogy ilyen körülmények között mi volt a legnagyobb nehézség, amivel meg kellett küzdeniük? Arra számítok, hogy a koncepció összeállításával kapcsolatban említenek valamit, de nem így lett. Kiderült, hogy a regisztrációknál fordulhatnak elő komplikációk. A szűkebb terek miatt az ideális csoportlétszám 20-25 fő, ezzel a számmal lehet kényelmesen megtartani a sétákat, hogy minden résztvevő elférjen az adott szobában. A baj akkor kezdődik, ha esetleg valaki más elfoglaltság miatt mégsem tud eljönni a programra és nem mondja vissza a helyét időben, így elveszi másoktól a lehetőséget, akik biztosan eljöttek volna.
Felolvasás közben
Természetesen felteszem a kérdést, hogy a mai fiatalok hogyan profitálhatnak a sétából. Igen érdekes válaszokat kapok: Teréz szerint a Színészmúzeum fő feladata, hogy a magyar kultúrát terjessze, Bajor Gizi pedig jelentős része ennek. Emiatt főleg bölcsészkarra járók számára ajánlja a sétát, hogy képet kapjanak a magyar színészetnek erről a szegmenséről is, többek között arról, hogy mit jelentett színpadra állni a XX. században egy magyar színésznő számára. Ágnes pedig ezt válaszolja: „A mai fiatalok nem feltétlenül ismerik a régi színészeket, úgy mint Ruttkai Évát, Latinovits Zoltánt vagy éppen Bajor Gizit. Ami érthető, hiszen ha nem kapnak róluk hírt, miért is ismernék őket? Viszont egy ilyen séta alkalmával elég sok információ hangzik el, a sétavezető alkalmanként irodalmat is ajánl. Új területét igyekszünk ezzel megmutatni a magyar színház közelmúltjának, ezzel együtt pedig a történelemnek is, hiszen ez volt a XX. század kataklizmákkal teli időszaka: a második világháború, a német megszállás, illetve a Szálasi-terror. Ehhez pedig adott egy színésznő, aki nemcsak a színpadon nagyszerű, hanem emberként is bátorságról tett tanúbizonyságot.”
További információk az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet weboldalán. A sétára való jelentkezést Szebényi Ágnes számára, a szebenyi.agnes@oszmi.hu e-mail címen lehet jelezni.
Fotók: Bajor Gizi Színészmúzeum
