Augusztus 11–15. között a Velencei-tó partján ismét megrendezik az ország legnagyobb hallgatói buliját. A 45. EFOTT összesen száz hazai és nemzetközi sztárfellépővel, valamint idén először két nagyszínpaddal is várja a látogatókat.
Érdemes lesz-e részt venni az idei EFOTT-on? Határozottan igen. Elég csak végigböngészni a fesztivál nemrég közzétett, szinte teljes fellépőlistáját. A nagyszínpadon többek között a Halott Pénz, a Wellhello, a Follow The Flow, Majka és Curtis lép fel, de az idén debütáló második nagyszínpad is minden zenei stílusból kínál alternatívát: a Depresszió és Road mellett koncertet ad Szabó Balázs Bandája és a Honeybeast is. Augusztus 14-én, a zárónapon 21:45-től pedig Flo Ridát láthatják az EFOTT színpadán a rajongók. Azért, hogy senkinek se kelljen lemaradnia róla, a szervezők éjszakai távolsági járatok indításán dolgoznak a hazajutáshoz.
A hetijegyesek ráadásul már augusztus 10-én, az előnapon birtokba vehetik a fesztivál területét, ahol ötállomásos vetélkedő segítségével, tábortűzzel szeretnék erősíteni az összetartozás érzését, sőt, még Fluor Tomi születésnapjának közös megünneplésére is sor kerül. A látogatók a hét további részében, a koncertek előtt sem fognak unatkozni, a strand melletti civil tér és mozi is számos programmal várja a részvevőket. Ugyanis az EFOTT több, mint egy fesztivál. Olyan maradandó élményeket ad, amelyekre a mostani stresszes időszak után minden hallgatónak szüksége lehet. Ráhangolódásként a 2019-es aftermovie-t ajánljuk:
A következő filmben akár ti is szerepelhettek, azonban, hogy biztosan ne maradjatok le a programokról, érdemes előzetesen megvenni a jegyeket a fesztivál hivatalos holnapján. Ne felejtsétek el igénybe venni a diákkedvezményt!
Az érvényes szabályoknak megfelelően csak védettségi igazolvánnyal, 18 év alattiak pedig koronavírus ellen védett személy felügyelete mellett látogathatják a rendezvényt. Ezek módosulása esetén az aktuális rendelkezéseket és friss információkat a fesztivál Facebook-eseményében is közzéteszik. Minőségi kikapcsolódás, közösségi élmények, koncertek – ez idén az EFOTT.
Képek forrása: EFOTT Facebook-oldal