Félúton

Erzsébetvárosban minden van, amire szüksége lehet az embernek. Éttermek, kifőzdék és kávézók szomszédságában, csendes magányban és viszonylagos érdektelenség mellett üzemel a Don Corleone pizzéria, amely a főváros VII. kerületében található Nefelejcs utca szinte megkerülhetetlen díszletté vált az évek során. Amikor egy átlagos hétköznapon megérkezünk a Nefelejcs és István utcák találkozási pontjától csupán három háznyira található étteremhez, pangás fogad minket. Egy négyfős társaság távozik, a pincér nincsen a pult mögött, az asztalok között sem látni. Aztán magas, szikár alak jön elő a csapóajtós konyhából, majd háromszínű kockás abrosszal teríti le az asztalunkat.

 

Az étlapon, amely március közepén újult meg, mindig szerepelnek menüfogások és kedvezményes opciók, de leveseket, frissensülteket, egytálételeket is találunk rajta. Megkóstolnánk a francia hagymalevest, de nem tudjuk, mert a pincér tájékoztatása szerint a szükséges alapanyagok javából az új koronavírus-járvány miatti fejetlenségben kifogytak.. Eszünkbe jut, hogy ettünk már itt egészen finom gyümölcslevest, de az időszakos voltára való tekintettel most ebből sincsen. Még szerencse, hogy van magyaros gombaleves (910 forint), amelyet mi mással támogathatna meg az ember egy pizzériában, mint az olaszok leghíresebb ételével. A pizzakínálat igazán változatos, a palettán vannak hagyományos pizzák (Margareta, Palermo, Hawaii, szalámis, négysajtos), de akadnak egyedibb kivitelezésűek is. Pillanatnyi tanácstalanságunk csillapítására az étterem tulajdonosa, Kőszegváry Ferenc érkezik az asztalunkhoz. A mackós testalkatú, borostás vendéglátónk arról beszél, a forgalmuk kilencven százalékát a pizzák házhozszállítása biztosítja, az örökzöldek pedig a Genova (paradicsomszósz, sonka, kukorica, póréhagyma), a Nicosia (fokhagymás tejföl, négyféle sajt, sonka), a BBQ (paradicsomszósz, sajt, szalámi, barbecue szósz, tarja), a Kaliforniai (paradicsomszósz, csirke, kaliforniai paprika, bacon, barbecue szósz, mozzarella) fantázianevet viselik. Ezek közül van, amit korábban már kóstoltunk, s akad olyan, amelyet nyugodt szívvel ajánlhatnánk (történetesen a ciprusi fővárosról elnevezettet), éppen ezért az újdonság varázsa győz: Roselini pizzát rendelünk.

A tulajdonos nem egy beszédes fajta, de annyit csak kimaszírozunk belőle, hogy 2000-ben nyílt az étterem, azóta változatlan helyszínen, A Keresztapa előtt tisztelegve működik. Igaz, Kőszegváry nem ugrott egyből a mélyvízbe, mert korábban – egy esztendőn át – egy kiszállító konyhát működtetett a VIII. kerületben. Ám miután ott lehúzták a rolót, az erzsébetvárosi lakhelyű szülei a figyelmébe ajánlották az éppen kiadó üzlethelyiséget a Nefelejcs utca 27. házszám alatt (a korábbi éttermesek idősek voltak, a lányuk pedig nem akart családi vállalkozást), ő pedig látott benne fantáziát. Kezdetben bérelte, mára viszont elképzelni sem tudja, mit csinálna, ha nem étteremtulajdonos lenne. Az évek során több felújítás is történt a Don Corleone falai között: 2017-ben a szomszédos épületben álló garzonlakás megvételével bővítették a konyhát és a raktárt, ezzel mintegy százhúsz négyzetméteresre nőtt a vendéglátóegység területe. Általában télen tizenöt, nyáron nagyjából tíz alkalmazottal a fedélzeten már sok vihart átélt az étterem, és Kőszegváry abban bízik, hogy valahogy az új koronavírus-járványt is átvészelik.

Az időközben asztalra került gombaleves tartalmára nem lehet panaszunk, talán csak abba köthetünk bele, hogy borsozáskor megszaladhatott a konyhamester keze, a galuskák és az egyébként éppen megfelelően puhára főzött burgonyadarabok pedig túl nagyok. A pizzával már nincsen ilyen egyszerű dolgunk… A fehér körtányérra helyezett pizza valóban tartalmaz mindent, ami szükséges. Nem kell megvágni, hogy lássuk a bőséges alapanyagokat és feltétet: a fokhagymás tejfölt füstölt tarjával és sajttal, főtt tojással és nagy szelet lilahagymával takarták be. A tészta viszont nem elég könnyű, így se nem ropog, se nem puha. Ennél kellemetlenebb, hogy az alapanyagokon nem érezni a frissességet, ez a nem mellékes tényező pedig erőteljes hatással van az ízvilágra. Noha azt nem állíthatjuk, hogy rossz lenne, de igencsak félúton van az átlagos szelet pizzák és a kiváló gourmet pizzák között. Ehhez a pizzatípushoz paradicsomszósz nem igazán megy, de mivel finom és házi, nem sajnálunk tenni belőle a pizzára.

A mellettünk lévő asztalnál ülő, kétes egzisztenciájú pár hozzánk fordul, a pizzáról kérdeznek. A csupán félig megnyugtató válaszunk után annál maradnak, amit jól ismernek, szeretnek. Azt már az asztalunktól a pizza érkeztével udvariasan elvonuló, majd az étkezés befejeztével visszatért Kőszegváry árulja el nekünk, hogy itt, a Keleti pályaudvar környékén nehéz törzsközönséget építeni, mert kevés turista van, a minőségi ételekre vágyók pedig a körúti éttermeket preferálják. Így hát, maradnak nekik az erzsébetvárosiak (elsősorban családosok, hébe-hóba idősek), a jól ismert lokálpatriotizmusukkal. Akár húsz vendég is le tud ülni a Don Corleone asztalaihoz, de az étterem belterülete egyrészt nem túl izgalmas, másrészt alig változott valamit a nyitás óta. A pult előtt borhűtő, a helyiség legtávolabbi részében falra applikált, az üvegfal védelme alatt éves porrétegben szunnyadó borsor áll, köztük a Don Corleone borral. A félédes egri merlot-ról nem tud sokat mondani a „gazda”, csupán annyit, hogy a borkereskedő ajánlotta, s egyre többen kóstolják meg.

Alkoholos erjedésű italra nem, de a desszertre vállalkozunk. Az édességek közül a málna vagy erdei gyümölcs öntéses túrógombóc (910 forint) nincsen, helyette az étlapon újoncnak számító málnás-nutellás palacsintából három darabot is kaphatnánk. Mi, személy szerint a nutellát ki nem állhatunk, úgyhogy miután kiderül, hogy a kiválasztott desszertet illetően csak az öntetből van hiány, mégiscsak túrógombócot kérünk. Porcukorral meghintve, tejföllel jól mutat az egyszerű tálalásban, az íze pedig egyáltalán nem okoz csalódást.

Fotók: Csomos Attila / ELTE Online