Hatalmas sikert aratott a GTI az ELTEfeszten

Rendkívül nagy volt az érdeklődés a Gazdálkodástudományi Intézet standjainál az ELTEFeszten. Az ELTE új intézete ugyan csak bemutatkozni érkezett a pályaválasztást segítő rendezvényre, a vártnál nagyobb sikert aratott. Az információs pultoknál folyamatos érdeklődés volt tapasztalható, és az Intézet minden előadására megteltek a termek.

Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, az ELTE Szenátusa 2017 május 29-ei ülésén tárgyalta a gazdaságtudomány oktatási-kutatási területének kérdését, az előterjesztés nagy többség által került elfogadásra. Ennek értelmében az egyetemen Gazdálkodástudományi Intézet jött létre, melynek alapszakos képzései a tervek szerint 2018, a mesterszakok pedig 2019 szeptemberétől indulnak. Az Intézet jelenleg négy tanszékkel és kialakult szakembergárdával rendelkezik, a részletek kidolgozás alatt állnak.

Az ELTEFeszt Gazdálkodástudományi Intézet iránt érdeklődő vendégeit a Gólyavárban az ELTE Institute of Business Economics feliratú táblákkal és prospektusokkal várta. Andor György egyetemi docens és megbízott igazgatóhelyettes nyitóelőadásában felvázolta az intézmény egyedülálló nyelvi specializációját. A tervezett négy alapszak tárgyainak minimum 25%-át (a nemzetközi gazdálkodás szak esetében minden tárgyának) oktatását párhuzamosan két nyelven kínálják. Ezek között lehetőség lesz majd választásra, de tárgyanként váltásra is. Ezt az Intézet nyelvi fejlesztés iránti célja alapozza. A szaktudás átadása mellett a GTI szeretné felkészíteni hallgatóit a külföldi tanulmányokra vagy akár munkavállalásra is.

Az intézet létrehozásának az a fő oka, hogy a gazdálkodástudományi területnek jelenleg minimális a jelenléte az egyetemen, holott 2012 óta mintegy 12%-kal nőtt a hasonló képzésekre való jelentkezések száma. Andor György szerint ez napjaink legkeresettebb szakja, amit csaknem a legjobb elhelyezkedési mutatók kísérnek. Emellett az Intézmény megalapulása új kutatási, pályázási lehetőséget nyújt, segíti a nemzetközi kapcsolatrendszer bővítését, határterületi szakok felfuttatását is.

Az ELTE Institute of Business Economics az üzleti közgazdasági területre fókuszál, azonban tudományegyetem keretein belül képezheti a gyakorlati közgazdaság iránt érdeklődőket. Felvételi pontszámokat tekintve 350 és 500 pont közötti ponthatárokra lehet majd számítani, emellett a tehetséges hallgatók számára speciális ösztöndíjakat is kínál.

Az ELTEFeszten mutatott érdeklődés a bemutatkozás után is töretlen maradt, még a lépcsőn is ültek érdeklődők a Pázmány Péter teremben a leendő oktatók egymást váltó, leendő tanulmányokba betekintést nyújtó előadásaira várva.

eltegti2

Verebics János egyetemi docens előadásában az új vállalkozásokat érintő veszélyeket mutatta be. A KSH adatai alapján 2013-hoz képest 47 ezer vállalkozással kevesebb létezik ma hazánkban. Nemzetközi statisztikát tekintve pedig tíz éves távlatban tízből nyolc vállalkozás megszűnik, mindössze kettőt hagyva a piacon, és tízből öt az első öt évben, a kezdeti nehézségekbe bukik bele. Verebics János előadásában a miérteket igyekezte bemutatni, a sokkoló adatok hátterében általában a szakmai felkészültség hiánya áll. Az ELTE GTI célja a piaci túlélés művészetének átadása a hallgatóknak, célkitűzései között az áll, hogy a tíz éves távlatban túlélő két vállalkozás legalább egyike itt végzett diákhoz tartozzon.

Margitay Tihamér egyetemi tanár, az Érveléselmélet és Marketing Tanszék mb. vezetőjének előadása az érvelés tudományának hasznosságára hívta fel a figyelmet. Előadásából kiderült, hogy többek között politikai közbeszédben, reklámokban, de a hétköznapi életben is megjelenő félrevezetés felismerése és elkerülése érdekében is segítségül hívhatjuk ezt a tudományt.

Pázmándi Kinga, a Menedzsment és Üzleti Jog Tanszék egyetemi docensének előadásából a reklámokról tudhattunk meg többet. Az előadás leszámolt a reklámokat övező tévhitekkel, és bemutatta, hogy a reklámadó bevezetése nem volt hatással a reklámköltések mértékére, illetve szó esett a különböző reklámfajták népszerűségének alakulásáról is.

Az ELTEFeszten bemutatkozó GTI programját Dénes Rita és Bedzsula Bálint egyetemi tanársegédek és vendégeik zárták. Ők végzett közgazdászokként tanulmányaikról, az álláskeresésről, elhelyezkedési lehetőségekről és szakmai sikerekről meséltek az érdeklődőknek.

A Gazdálkodástudományi Intézet első, sikeres bemutatkozását követően hamarosan nyílt napon is várni fogja az érdeklődőket.

Képek: gti.elte.hu

Forrás: elte.hu, elteonline.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]