Újra hallgatói fórumon vehettek részt az osztatlan tanárisok

A megszokott érdeklődés mellett, de az eddigieknél gyorsabban zajlott a harmadik, a 2016/2017-es tanév első THF-je, azaz az ELTE HÖK által szervezett Tanári Hallgatói Fórum – a rövidsége betudható annak is, hogy most kevesebb, az alapvető tudnivalókat is érintő kérdés hangzott el, reméljük, hogy ennek az osztatlan tanárisok növekvő tájékozottsága, valamint a képzés egyre bejáratottabbá válása is az oka.

Elhunyt Edward Albee

Nyolcvannyolc éves korában hunyt el a kortárs amerikai dráma egyik legnagyobb formátumú szerzője, a háromszoros Pulitzer-díjas Edward Albee. Legismertebb művét a Nem félünk a farkastólt (Who’s Afraid of Virginia Woolf) 1962-ben állították színpadra, azonban a botránykeltő alkotás csak Tony-díjat nyert. Albee életműve a házasság, gyereknevelés, vallás és amerikai élet árnyoldalait mutatja be jellegzetesen fekete humorral.

Földön kívüli élet lehet a Jupiter egyik holdján

A Jupiter egyik legnagyobb holdjának, az Európé felszínének több kilométer vastag jégrétege alatt olyan óceán rejtőzhet, amely mikroorganizmusoknak ad otthont. Miután az Antarktisz jégtakarója alatti tavakban élő szervezeteket találtak, nem kizárt, hogy hasonlók vannak a Jupiter jeges holdjainak felszíne alatt. Éppen ezért 2022-ben űrszondát küldenek a távoli bolygó kisérőinek feltérképezésére.

Bravúros pontszerzés a Fradi ellen

Szeptember 26-án a Bogdánfy úti Sportcsarnokban a futsal liga második vonalának második fordulójában az ELTE-BEAC az FTC futsal csapatát fogadta. Mind a két együttes vereséggel kezdett az első fordulóban, így a bizonyítási vágy miatt nagy küzdelemre lehetett számítani a pályán.