OMHV – nyilvánosak az eredmények

A Neptun 2012. november 15-i bevezetése óta először kerültek nyilvánosságra az Oktatói Munka Hallgatói Véleményezése (OMHV) eredmények. Így nemcsak a legutolsó 2013/14-es tanév őszi félév, de a korábbi riportok is megtekinthetőek. Ennek kapcsán beszélgettünk Pór Dorottyával, az ELTE Rektori Hivatal Minőségbiztosítási Osztály vezetőjével.

A tanulmányi rendszer váltásával az Oktatói Munka Hallgatói Véleményezése is új technikai alapokra került. Fontos tudni, hogy az OMHV három rendszer finomra hangolt működésével valósul meg. Ezen rendszerek biztosítják a hallgatók felhasználóbarát kitöltőfelületét, az eredmények összesítését, a riportok grafikus megjelenítését, az üzenetküldést stb. és mindezt úgy, hogy a hallgatói anonimitás ne sérüljön!

Az első éles működés, tehát a 2012/13-as tanév őszi félévben aktuális felmérés előtt, 2012 decemberében a rendszer az instabilitás jeleit mutatta, ezért döntöttünk úgy, hogy addig, amíg nem ismerjük a probléma okát, a vélhetően rossz eredményeket nem tesszük közzé. – mondta Pór Dorottya, az ELTE minőségbiztosítási osztályvezetője.

A Minőségbiztosítási Osztálynak, az Elektronikus Tanulmányi és Hallgatói Ügykezelő Irodának és a Neptun fejlesztőinek mintegy másfél év alatt sikerült megoldani a problémát, illetve a rendszerek „finomhangolását”, de ez nem befolyásolta az eredmények meg nem jelenéséig a korábbi, Neptunban folytatott felmérések biztonságát.

Pór Dorottyát azért kérdeztük most, mert a végleges adatokat ismerve úgy látszik, az elmúlt időszakban növekedett az OMHV kitöltési aránya.

„A kitöltési arány növekedése érezhető, de a mértékét még nem tudjuk meghatározni, az adatok összesítése jelenleg is zajlik.” – tette hozzá az osztályvezető. A növekedés mögött több ok is sorakozhat: legutóbb az EHÖK egy elég intenzív OMHV-t népszerűsítő kampányt folytatott, a versenyjelentkezéshez szerezhető pluszpontok is igencsak motiválták a hallgatókat, igaz, azt még vizsgálják, hogy ez a jutalmazás milyen mértékben torzította az adatokat, de meg kell említeni az oktatók kitöltésre való személyes megszólítását is.

Az osztályvezető szerint a legtöbb oktató igényli a visszajelzést, és egyre többen döntenek úgy, hogy publikussá teszik a róluk készült riportokat. Az OMHV-eredmények az oktató karrierjére is kihatással lehetnek, hiszen az oktatók minősítésekor a hallgatói visszajelzések is a szempontok között vannak.

A legfőbb cél, hogy a hallgatók tudják, érezzék, hogy a véleményadás (legyen az OMHV, vagy épp DPR kitöltése) fontos eszköz a kezükben, hiszen ezzel tudnak hozzájárulni az Egyetem minőségfejlesztéséhez.

Az OMHV-ról bővebben a minoseg.elte.hu/omhv oldalon lehet tájékozódni, illetve az Osztály fogadja a felhasználói észrevételeket az osztaly@minoseg.elte.hu oldalon. Arról pedig, hogy hol lehet megnézni a véleményeket, következő cikkünkben olvashattok!

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]