Az ELTE kutatócsoportjának munkáját díjazta az Association des Paralysés de France.
Az ELTE Neurális Információfeldolgozási Csoportja olyan alkalmazást fejlesztett ki, amely robotot, beszélőtáblát és okosszemüveget kapcsol össze, hogy ezzel könnyítsék meg a halmozottan fogyatékos emberek, az autisták, valamint az idős és mozgásképtelen betegek életét. Ezt az AAC Relepresence nevű innovatív fejlesztést választották meg az idei év legjobb kommunikációs alkalmazásának.
A kutatócsoport egy korábbi fejlesztését gondolta újra az okostelefonok megjelenésével, ugyanis előtte különböző eszközökre – fejpántra és laptopra –, illetve internetkapcsolatra is szükség volt. Most a mobil egy kis lapon van, amely kerekeken mozog – ez az úgynevezett wheelphone. A beteg pedig a feje mozgatásával tudja vezérelni az okostelefon-tartó mozgását és elfordulását a szemüvegben lévő érzékelők és egy új számítógépes program segítségével. Egy kamera és egy mikrofon beiktatásával telefonon kommunikálni is tud például az orvosával vagy éppen a családtagjaival.
A kutatásban Németh András, Sárkány András, Verő Anita és Vörös Gyula és Lőrincz András mellett alap- és mesterszakos informatikusok és a gyakorlatból érkező profi fejlesztők is részt vesznek.
Forrás: mno.hu
Fotó: MTI