Szendrey Júlia a köztudatban csupán Petőfi feleségeként van elkönyvelve, holott a 19. század egyik legérdekesebb és legjelentősebb női szerzője volt. Kiemelten foglalkozik ezzel a témával Gyimesi Emese, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének munkatársa, akivel legújabb könyve – Szendrey Júlia irodalmi pályafutása: Társadalomtörténeti kontextusok – kapcsán beszélgettem. A 19. századi polgári világkép sokrétűségébe, Szendrey Júlia belső világába enged betekintést Emese.
Hogyan merült fel benned, hogy Szendrey Júliával foglalkozz műveidben és kutatásaidban?
Mikor az egyetemre érkeztem, már akkor is nagyon érdekelt ez a téma. Az ELTE-n 2009-ben Balogh Piroskához jártam egy női szerzőkkel foglalkozó órára, ahol már akkor is Szendrey Júliát választottam a szemináriumi dolgozatom témájaként. Majd OTDK-dolgozatot és szakdolgozatot készítettem belőle. Ezek során először a naplóival foglalkoztam. A kiadatlan verskéziratait is elkezdtem keresni, mert gyanús volt, hogy a korábban megjelent költeményeknél több verse lehet, csak eddig még nem tárták fel őket. Ehhez nagyon fontos nyom volt Mikes Lajos 1928-as katalógusa. Ez volt a kiindulópontja annak, hogy elkezdtem kutatni a kéziratban maradt és szétszóródott hagyatékot.
Mikor fogalmazódott meg benned, hogy ez a téma fedje le többnyire a munkáidat?
Az egy hosszabb folyamat volt, amíg kibontakozott előttem, hogy a Szendrey Júlia életéhez és pályájához kötődő különböző kontextusok ennyire sokrétű és önálló témát alkotnak. Ebben nagyon sokat segített az, hogy párhuzamosan jártam irodalom-, illetve társadalomtörténeti képzésre. Önmagában azok a problémák, elméletek, módszerek kezdtek érdekelni, amelyekről egy-egy inspiráló órán hallottam, és ezt nagyon jó volt kipróbálni ezen az anyagon. Nagyon sokat köszönhetek a XVIII-XIX. századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék és az Atelier Interdiszciplináris Történeti Tanszék oktatóinak, különösen a két témavezetőmnek, Szilágyi Mártonnak és Czoch Gábornak, valamint Margócsy Istvánnak és Vaderna Gábornak, aki a disszertáció könyvvé formálásának folyamatát is jelentősen segítette.
Nemcsak a filológiai alaposság, hanem a kreativitás is jellemzi a munkáidat. Hogyan sikerült ezt elérned?
Ez egy nagyon szerteágazó téma. Engem mindig is a különböző kontextusok érdekeltek, tehát nemcsak Szendrey Júlia önmagában, hanem az életének és a pályájának különböző kontextusai és a kapcsolati hálója. Abszolút problémacentrikusan közelítettem meg a témát. A Ligatura sorozatban megjelent könyvnek – Szendrey Júlia irodalmi pályafutása: Társadalomtörténeti kontextusok (2021), aminek a disszertációm az alapja – is hasonló a módszertani felépítése: az első fejezetben az imázsképzés folyamata, később például a mentalitástörténet és a női szerepekről folyó társadalmi viták elemzése áll a középpontban; tehát sokféle megközelítést alkalmazok benne. Számomra az volt az izgalmas, hogy ez az önmagában is fantasztikus kéziratos anyag mennyire ki tud nyílni a különböző történetírói módszerek segítségével. Így minden egyes fejezetben másféle módon közelítek meg egy-egy kérdéskört.
„Eddig nem létezett a Szendrey Júlia-kutató kifejezés. Nem is tűzhettem ki az elején célnak, hogy az akarok lenni. Akkor fogalmaztam meg, hogy az lehetek, amikor már kirajzolódott előttem a téma sokrétűsége a források és a módszertan szempontjából is.”
Már négy munkád jelent meg Szendrey Júliával kapcsolatban. Mennyire épülnek egymásra a könyvek? Hogyan hozod őket kapcsolatba egymással (amennyiben van kapcsolat a művek között)?
Az első kötet – Szendrey Júlia összes verse (2018) – messze visszanyúló előzményeken alapszik. A kiadatlan versek szövegét először a 2010-es OTDK-dolgozatomhoz és a szakdolgozatomhoz csatoltam, majd a 2000 című folyóiratban is megjelentettem egyes költeményeket. Az OSZK kézirattárában 2017-ben én alakítottam ki a verskéziratok új sorrendjét a kritikai igényű verskiadáshoz kapcsolódóan. Ez a munka szorosan kapcsolódik a monográfia azon fejezetéhez is, amelyik Szendrey Júlia versírói gyakorlatát, íráshasználatát elemzi. A Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában (2019) című kötet egy teljesen másik kutatási irányvonalat képvisel, amely a családtörténet és a várostörténet metszéspontjában helyezkedik el. Ennek a forráskiadásnak az a legfőbb célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a gyermeki látásmód elemzése.
„A kéziratrendezés közben jöttem rá arra, hogy Szendrey Júliának a versírás nemcsak egy »magasztos tevékenységet« jelentett, hanem szervesen beleépült a hétköznapi írásgyakorlatába. Ennek jele például az, hogy sokszor bevásárlócédulák hátoldalára írta a verseket.”
Rátérve az idén áprilisban megjelent könyvedre, a Szendrey Júlia irodalmi pályafutása: Társadalomtörténeti kontextusokra, hogyan jött fel a gondolat, hogy egy ilyen munkát szeretnél kiadni?
A disszertációírás során azokat az aspektusokat emeltem ki Szendrey Júlia pályafutásából, amelyek módot adtak arra, hogy a kéziratokat, a privátszférát az imázsával, a nyilvános szférával ütköztessem. Nem egy hagyományos életrajz megírása volt a célom, hanem az, hogy a pályafutásának, a gondolkodásmódjának, a világképének a különböző kontextusait körbejárjam. Különösen érdekelt az imázsképzés. Nagyon erősen szembesültem a vele kapcsolatos sztereotípiákkal is. Az első lépésben mindenképpen ezekre akartam reflektálni.
Hogyan épül fel a monográfia?
Ha csoportosítani kellene a könyv részeit, akkor különválasztanám az imázsképzést elemző fejezeteket, az íráshasználatot (Szendrey Júlia versírói, levélírói és naplóírói gyakorlatát) vizsgáló és a női szerepekről folyó korabeli társadalmi vitákat középpontba állító fejezeteket. Nagyon fontos szempont, hogy milyen lehetett abban a társadalmi közegben női szerzőnek lenni. Olyan rész is van a könyvben, amelyben a korabeli kulturális élet más-más területén működő nők szakmai identitását elemzem a kézirataik alapján.
„Fontosnak tartom, hogy egyre inkább bekerüljön a köztudatba, hogy milyen volt Szendrey Júlia belső világa, saját hangja, hogy ne csupán a külsőségeket (pl. rövid haj) jegyezzék meg róla az emberek.”
Említetted a könyvben, hogy „Szendrey Júlia nyitja meg azon időszakot, midőn költőnőink általános irodalmi szinvonalra emelkednek.” Ezzel mire utaltál?
Ezt Zilahy Károly írta róla, az egyik első, női alkotókat összegyűjtő antológia szerkesztőjeként. Az 1860-as években jelentek meg ugyanis az első olyan antológiák, melyek felhívták a figyelmet a női szerzők jelentőségére. Utólag a sok sztereotípia, az „özvegyi fátyol” árnyékéban úgy tűnhet, hogy Szendrey Júliát a haláláig kísérte kortársainak rossz véleménye, ám ez nem így volt, sokan elismerték mint költőt, írót és főként mint fordítót (Andersen-fordításait 1857 karácsonyára publikálta).
Milyen reflexiókat kapott a monográfia?
Az első reflexiók most kezdenek megjelenni róla. Nagyon jó látni azt, hogy az embereket mennyire érdeklik ezek a kérdések, szerintem azért is, mert sokszor segítenek megérteni a jelen problémáit is. A 19. század azért izgalmas, mert egyrészt még nagyon más a korabeli emberek világképe, mint a miénk, másrészt a ma evidensnek vett jelenségek nagy része mégis akkor alakult ki. Gondolva itt például a média erejére, amivel már Szendrey Júlia is külön foglalkozott az egyik elbeszélésében.
A napokban jelent meg legújabb munkád. Mit érdemes tudni erről?
Az új kötetben Szendrey Júlia elbeszéléseit és meséit rendeztem sajtó alá, amelyek egy része idáig publikálatlan volt. A versek kiadásának következtében a költői életműve már láthatóvá vált, viszont nagyon fontosnak tartom, hogy most a prózaírói életmű is a köztudatba kerüljön. A művek irodalomtörténeti és társadalomtörténeti szempontból is figyelemre méltóak. Nagyon érdekes bennük például az anyaszerep megformálása.
Emellett megfigyelhető az is, hogy a korabeli polgári világkép milyen mélyen áthatja a szövegeket. Kifejezetten sokrétűek az írások: vannak közöttük bonyolult pszichológiai folyamatokat ábrázoló elbeszélések, és gyakori a korabeli irodalom toposzainak (pl. kísértet, tetszhalott, élve eltemetés) használata is. Ugyanakkor hangsúlyosak az életműben az olyan allegorikus művek is, amelyekben nem ember, hanem növény (például narancsfa, fenyőfa) az elbeszélő. Szendrey Júlia sokat bíz az olvasó fantáziájára, írásait gyakran nem lineáris történetvezetés jellemzi, az események fonalát – megnyugtató lezárás helyett – olykor épp a dramaturgiai csúcsponton szakítja meg.
Az irodalmi és társadalomtörténeti kutatások egyik legérdekesebb témájának tartottam Gyimesi Emese Szendrey Júlia-műveit, amelyek professzionális kutatói munkán alapulnak. Emese a Petőfi Irodalmi Múzeumban szakértőként részt vett a Szendrey Júlia szoba kialakításában is, illetve az ELTE-n megírt doktori értekezéseit is eköré a téma köré csoportosította. Különösen kedves volt számomra a vele való beszélgetés, számos olyan érdekes és izgalmas eseménybe engedett bepillantást, amely eddig ismeretlen volt, véleményem szerint a köztudatban is. Remélem, a sztereotípiákat sikerült levetkőztetnem az interjú olvasóival is.
A felhasznált képek Gyimesi Emese tulajdonában állnak.
