Harag Anita kortárs novellista, aki az ELTE indológia szakán végzett. 2018-ban Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíjat és Petri György-díjat kapott, majd első novelláskötete rögtön az ezt követő évben jelent meg a Magvető gondozásában Évszakhoz képest hűvösebb címmel. 2020-ban a kötetért Margó-díjat kapott. Vele beszélgettünk a kötetről, az alkotásról és az ELTE-s évekről.
Az Évszakhoz képest hűvösebb az első novellásköteted, ami több díjat is nyert, Károlyi Csaba is méltatta. Ő Szvoren Edina pályakezdő kötetéhez hasonlította a tiédet. Valóban nagy hatással volt rád az ő munkássága? Inspirálnak más szerzők írásai vagy inkább a hétköznapokból merítesz ihletet?
Mindig nagy hatással van rám, ha valakinek ilyen egyéni hangja, ilyen érdekes látásmódja van. Ilyenkor persze figyelni kell, hogy ne íródjon rá az ő hangja az enyémre, de ez inkább a legelején jelentett problémát. Egyébként azt gondolom, minden hatással van ránk, amit olvasunk, így vagy úgy, még ha nem is vesszük észre. Ugyanígy bármi jelentéktelen dolog történik körülöttem, az el tud raktározódni, még ha nem is tudatosan, és amikor írok, eszembe jut, jól jöhet egy szereplőnek az a jelentéktelen dolog, legutóbb például egy dinoszauruszfigurára csodálkoztam rá, ami egy szöveg írása közben kezdett himbálózni egy visszapillantó tükrön.
Milyen érzés volt, hogy az első köteted ennyire népszerű lett? Hogyan élted meg a sikert?
Nem számítottam rá, és nagyon örültem neki. Mostanában hajlamos vagyok megfeledkezni róla, ami egy nagyon jó dolog, mert nem befolyásol, miközben írok, nem gondolok arra, hogy sikeres lesz-e. Aztán persze eszembe jut, hogy vajon a mostani szövegeim tetszenének-e azoknak, akik az Évszakhoz képest hűvösebbet szerették, felismerhető-e benne az, ami a szövegeimet az én szövegeimmé teszi, és amit megszerettek. Írás közben viszont muszáj ezt félretennem, különben csak egy helyben toporognék.
Mi volt a legemlékezetesebb reakció, amit olvasótól kaptál?
Hogy a kötet elolvasása után máshogy kezdett nézni a családjára, a környezetére, a körülötte lévő dolgokra, úgy kezdett el figyelni, ahogy az elbeszélők figyelnek a kötetben.
Sok szerzőnek van egy kvázi másoló időszaka, amikor megpróbál a kedvencei stílusában írni. Neked volt ilyen időszakod? Kik a kedvenc íróid?
Gyakorlásként néha csináltam azt, hogy olvastam egy szöveget, és az utolsó oldalak előtt megálltam, hogy én fejezzem be. Kíváncsi voltam, mennyire éreztem rá a szerző szándékára, kitalálom-e, hogyan akarta befejezni a történetet. Jó játék volt, de hamar abbahagytam, mert a saját szövegeim kezdtek foglalkoztatni. A kedvencekkel mindig bajban vagyok, rengeteg írót és kötetet szeretek.
Mennyi időbe telt, mire megtaláltad a saját írói hangod? Mikor érezted úgy először, hogy amit írtál, abban igazán benne vagy?
Már az ELTE-re jártam, és a kreatív írást választottam minornak. Előtte csak hébe-hóba írtam, a minoron viszont muszáj volt, feladatok voltak, lehetett vinni szöveget megmutatni. Ez a rendszeresség segített, hogy abból, ami nem az én hangom, kifejlődjön, és nekem is érzékelhető legyen az, ami az enyém, az én látásmódom. Úgy emlékszem, az egyik kreatív írás órára írtam az első olyan novellát, amiről azt gondoltam, ilyen szövegeket szeretnék írni.
Az írásaidra jellemző, hogy in medias res belecsöppenünk az események közepébe, viszont a történetek vége gyakran lezáratlan. Tudatos döntés volt, hogy mindig csak jeleneteket látunk a szereplők életéből? Ha igen, miért?
Ez magukból a novellákból fakad. Én szeretek mélyen belemenni egy kisebb, akár elsőre jelentéktelennek tűnő szituációba, és kibontani, mit mondanak a szereplők, mit látnak, mit vesznek észre, mire gondolnak. Nem tudatos döntés volt, de sokkal izgalmasabbnak tartom íróként, ha nem felvezetem, ami történni fog, hanem már ott vagyok, látom a beszakadt tetőt, és együtt gondolkodom a szereplőkkel, hogy mit lehet kezdeni egy beszakadt tetővel, vagy számolom én is japánul a fekvőtámaszokat a dzsúdóedzésen.
A novelláidban kamaszokat és gyerekeket is megszólaltatsz. Mennyire nehéz az ilyen szerepekbe belehelyezkedni? Hogyan lehet hitelessé tenni egy gyerekszemszöget?
Azt vettem észre, hogy bátrabb vagyok, ha gyerekfejjel gondolkodhatok. Nekem könnyebb egyéníteni a gyereknyelvet, és ha gyerek az elbeszélő, én is azonnal gyerek vagyok, azonnal érthetetlenné válik sok dolog, amit a felnőttek csinálnak, és rá tudok csodálkozni a legapróbb dolgokra is. Olyankor minden sokkal érdekesebb. Olvasóként is vonz, ha egy könyvben gyerek az elbeszélő.
Hogyan születik meg egy novella? Mennyi tudatos tervezés és mennyi intuíció van mögötte?
Ritkán tervezem meg előre, mit fogok írni, inkább az történik, hogy a folyamatos zajból, ami a fejemben van, néha kiválik egy mondat, és arról a mondatról eszembe jut egy szituáció, vagy egy szereplő, aki ezt a mondatot gondolhatja, talán mondhatja, és ha már van egy ilyen mondat, akkor azon el kell indulnom.
Miért pont novella? Miért áll hozzád olyan közel ez a műfaj? Nem érzed úgy, hogy keretek közé szorít a terjedelem?
Miért pont regény? Miért pont vers? Azt hiszem, alkat kérdése. Engem inkább felszabadít a novella. Úgy érzem, bármit csinálhatok, tudok benne kísérletezni, gyorsan válthatok egyik szövegről a másikra, nem úgy, mint a regénynél, az egy hosszú távú kísérlet. Az én figyelmem inkább novella-figyelem, jelenetekre, apró mozzanatokra, sűrített pillanatokra fókuszál, és annak a kibontása érdekel. Engem nagyon vonz a novella sűrűsége.
Több interjúban említetted, hogy nem tervezel nagyregényt írni, hogy nálad a novella nem csak egy állomás. Ennek ellenére szívesen olvasol regényeket? Amikor szórakozásból olvasol valamit, mennyire nézed a szövegeket szakmai szemmel?
Nagyon szeretek regényeket olvasni, de ugyanígy drámákat, verseket is, hangulatfüggő, mi esik jól, vagy éppen mi az a szöveg, ami érdekelni kezd, és ez ritkán függ a műfajtól. Engem már az szórakoztat, nyűgöz le, amit a szakmai szememmel érdekesnek látok, nem tudom kikapcsolni.
Nemrég jelent meg az Ivan & the parazol Budai pop c. albumához kapcsolódóan a Budai novellák, amiben neked is szerepel egy írásod. Nehéz volt „hozott anyagból” dolgozni? Hogyan született meg az a szöveg?
Rengeteget hallgattam azt a számot, amire a szöveg íródott. Hajlamos vagyok az ilyenekre rágörcsölni és túlgondolni, de amint sikerül játékként gondolnom rá, máris inspirációs forrásként kezd el működni a zene. Ehhez a dalhoz egyébként is könnyen tudtam kapcsolódni, mert olyan a témája, ami éppen akkoriban foglalkoztatott. Ez sokat segít ilyenkor, mintha a számot a gondolataimhoz írták volna.
Sokáig fordítónak készültél és indológiát tanultál az ELTE-n. Hogyan kerültél kapcsolatba az indiai irodalommal és mi ragadott meg benne? Van kedvenc indiai szerződ, akitől mindent elolvasol?
Húszévesen magyar szakra jártam Pécsen, ami egyértelmű választás volt középiskola után, mert szeretem az irodalmat, de hogy a magyar BA elvégzése után mi lesz, nem tudtam. Mindenképpen irodalommal akartam foglalkozni, és rengeteget gondolkodtam, mit csináljak. Akkoriban olvastam Arundhati Roytól Az Apró Dolgok Istenét, és annyira izgalmas volt a szövegvilága, annyira más, mint amit addig olvastam, hogy azonnal el akartam olvasni még több regényt Roytól, és megismerni más indiai szerzőt is, de alig találtam fordítást. Arra gondoltam, szívesen fordítanék ilyen szép szövegeket.
Mi a legemlékezetesebb, ELTE-hez köthető élményed?
Az egyik szanszkrit órán nevetőgörcsöt kaptunk két másik lánnyal. Az az igazi, megállíthatatlan nevetőgörcs volt, a végén már nem mertem egyikükre sem nézni, mert tudtam, hogy akkor elölről kezdődne az egész. A mai napig felemlegetjük.
Mi az a három könyv, ami a legnagyobb hatást gyakorolta rád vagy ami valamiért nagyon különleges a számodra?
Az egyik a már említett Arundhati Roy-regény. Tavaly Stuttgartban olvastam Ingeborg Bachmanntól a Malinát, hetekig a hatása alatt voltam. A Bejárónők kézikönyvét Lucia Berlintől sokszor előveszem, ha jó kedvem van, ha szomorú vagyok, ha dühös vagyok, ha esik, ha süt a nap, ha indulni kéne, mert el fogok késni, ha aludni kéne. Bármikor.
Fotók: Baranyai Dóra
