Horváth Mónika az ELTE Tanító- és Óvóképző Karon végzett, jelenleg a szombathelyi Gothard Jenő Általános Iskolában tanít. Beszélgettünk vele az ELTE-s évekről, a pályakezdésről, és arról is, hogyan éli meg a digitális oktatás nehézségeit.
Mikor gondoltál először arra, hogy tanítani szeretnél?
Már nagyon régen megfogalmazódott bennem az, hogy gyerekekkel szeretnék majd foglalkozni a jövőben. A környezetemben mindig jelen voltak a gyerekek, legyen szó szomszédokról, rokonokról. Nagyon jól kijöttem velük, könnyen megértettük egymást. A középiskolát Csornán végeztem a Hunyadi János Gimnáziumban, ahol pedagógiai szakot kezdtem el. A legelején még úgy volt, hogy óvónő leszek, de ahogy elkezdtük a gyakorlatot, egyre jobban formálódtak bennem az elérni kívánt céljaim, a negyedik év végén pedig eldöntöttem, hogy inkább a tanítói pályát választom.
Miért az ELTE-t választottad?
Mivel kapuvári vagyok, nagyon sok ismerősömtől hallottam, hogy miért szeretnék annyira Budapestre menni, miért nem megyek Győrbe, hiszen ott is van tanítóképzés. Én azonban a továbbtanulásnál azt néztem, hogy a fővárosban mennyivel több lehetőség jöhet velem szembe, legyen szó munkáról vagy ismeretségekről. Biztos voltam abban, hogy az ELTE-re szeretnék járni, hiszen az egyetem mindig is jó hírnévnek örvendett, sok jót hallottam az oktatásról.
Milyen volt elkezdeni az egyetemet?
Szerencsés voltam, mert az osztálytársaim közül és a közeli baráti körömből is többen jöttek ugyanerre a szakra. Az egyik barátnőmmel még közös kollégiumi szobába is kerültünk a Kerekes Kollégiumban, ahol nagyon összetartó volt a közösség. Szerettem KUK-os lenni, mert mindig figyeltek arra, hogy hasonló beállítottságúak kerüljenek egybe, általában TÓK-osok laktak együtt. Emellett sokszor volt nálunk erasmusos diák is, így szuper lehetőség nyílt a nyelvtanulásra is. Hirtelen csöppentünk bele a fővárosi életbe, kitárult előttünk a világ. Az első évben sokat buliztunk, rengeteg közösségi programon vettünk részt, ami segített minket a beilleszkedésben. Természetesen a tanulást sem hanyagoltam el, fontos volt számomra, hogy jól teljesítsek, hiszen mindig hajtottam a tanulmányi ösztöndíjra is.
Hogyan zajlik a tanítóképzés az ELTE-n?
Az ELTE TÓK tanító szakon több műveltségi terület közül lehet választani, mint például ének-zene, ember- és társadalomismeret, matematika, magyar nyelv és irodalom; én a természetismeret műveltségi terület mellett döntöttem. Alsó tagozaton minden tantárgyat tanítunk, de azért fontos választani egy területet, mert azt a tantárgyat taníthatjuk az 5. és a 6. évfolyamon is. Az első évemben nem volt gyakorlat, akkor az elméleti anyagok voltak fókuszban, letettük az alapokat, végigmentünk mindenen, amit mi is tanultunk korábbi tanulmányaink alatt. Emlékeim szerint már az első évben voltunk hospitálni óvodában, másodikban is volt pár napos gyakorlatunk, és fokozatosan egyre több lett, megnéztük, hogy az addig megszerzett tudást miképp tudjuk átadni.
Hogy néz ki a gyakorlat?
A Tanítóképző mellett van az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola, itt végeztük el a gyakorlatunkat. A tanítási gyakorlatok kezdetén ketten tanítottunk 45 percet, de ahogy haladtunk előre a képzésben, egyre többet taníthattunk, végül egyedül tartottuk az órát. Az órákat megelőzte a vázlatírás, óratervet kellett készítenünk. Nehéz volt az elején, hiszen mindig izgultam az órák előtt. Ott volt az a sok apró szem, ami mind rám meredt, és a kicsik várták, hogy mi lesz a következő mondatom. Azonban nagyon sokan voltunk a szakon, nehéz volt kivitelezni azt, hogy minden gyakorlat során mindenkire sor kerüljön. A legnagyobb tapasztalatot az utolsó, 10 hetes gyakorlat adta, ahol mindenki választhatott magának intézményt. Ezt nagyon szerettem, sok tudást, rutint gyűjthettem.
Mi volt a szakdolgozatod témája?
Nagyon különleges témát választottam, külső impulzus révén. A hajléktalan családokban élő általános iskolás korú gyerekek lehetőségeit és szociális hálózatát vizsgáltam. Egy este hazafelé tartottunk a barátaimmal, amikor találkoztunk egy velünk nagyjából egykorú fiúval, aki pénzt kért tőlünk. Őszinte volt és közölte velünk, hogy alkoholra szeretne költeni. Megkérdeztem tőle, hogy miért nem inkább ételt vesz magának belőle, ez után pedig kibontakozott egy őszinte beszélgetés. Ennek hatására döntöttem amellett, hogy ezzel szeretnék foglalkozni a szakdolgozatomban, de a konzulensem azt mondta, hogy ez a PPK-n remekül megállná a helyét, itt viszont egy kicsit gyermekközpontúbbá kellene tenni, így kezdtem vizsgálni az általános iskolások helyzetét.
Milyen volt az álláskeresés?
Az első munkahelyem a jelenlegi is: a szombathelyi Gothard Jenő Általános Iskolában tanítok. Nem volt zökkenőmentes az indulás, végül több külső tényező hatására úgy döntöttem, hogy Szombathelyen szeretnék tanítani. Megnéztem az összes szombathelyi általános iskolát, összeállítottam magamnak egy rangsort, hogy hol szeretnék a leginkább és hol a legkevésbé dolgozni. Ezután több helyre el is küldtem az önéletrajzomat, köztük a jelenlegi munkahelyemre is. Pár nap után vissza is jeleztek az egyik iskolából. Szerettem volna még várni, hátha máshonnan is érkezik visszajelzés, de nem akartam két szék közt a pad alá esni, ezért elfogadtam. Több általános papírt már alá is írtam, amikor augusztus végén jött az értesítés a Gothard Jenő Általános Iskolából, ami a listám legelső helyén állt. Úgyhogy visszamondtam az első állást, és így kerültem az első és egyben jelenlegi munkahelyemre.
Milyen volt ténylegesen elkezdeni a tanítást?
Mielőtt elkezdtem volna a munkát, sokat beszélgettem a tanítópárommal. Kiderült, hogy első osztályosokat fogok tanítani, amitől kicsit tartottam, mert az egyetemi gyakorlatokon leginkább harmadik és negyedik osztályosokkal foglalkoztunk. Az is nehéz volt, hogy a kicsiknek már volt pár alkalmuk az előző tanítónénivel, akinek én a helyére jöttem, nem minket vártak. Szerencsére hamar túllendültünk ezeken az akadályokon, könnyen elfogadtak minket is.
Mit szeretsz a legjobban a hivatásodban?
Mindent. Nincs olyan dolog, amit ki tudnék emelni. Persze a legjobb dolog az, hogy gyerekekkel foglalkozhatom, hiszen ha nem szeretném őket, nem menne ez az egész. Van, hogy elkeseredek, nagyon fáradtnak érzem magam, de ők mindig feltöltenek, és újra eltöltenek motivációval. Most tanítok nekik ének-zenét is. Nincs annál jobb érzés, mint amikor kapom a rengeteg videót, amin énekelnek nekem és mosolyognak, látom a beletett energiát. Különösen a digitális oktatás során esik jól, amikor látom, hogy nemcsak technikaórán csinálják velem a feladatot, hanem később is kapok még a szülőktől képeket, hogy mennyire tetszett a gyerekeknek a feladat, elkészítették együtt, akár tovább is gondolták. Ilyenkor mondom azt, hogy nem érdekel semmi, értük még egy hegyet is képes lennék eltolni. Ezzel az osztállyal csak szeptember óta vagyok, de már olyan erős kapcsolat alakult ki közöttünk, hogy néha úgy érzem, mintha 30 gyermekem lenne.
Jól működik az oktatás a kicsikkel az online térben?
A Kormány döntései alapján március elején álltunk át mi is a digitális munkarendre. Én most második osztályosokat tanítok. Nekik tavaly a második félévben már kellett otthonról tanulniuk, ami nem volt egyszerű feladat a számukra. A tanítópárom mesélte, hogy a legnagyobb gond az írás és az olvasás tanításakor volt, hiszen azt élőben kell látni és hallani. Sokat számít a szülők hozzáállása és belefektetett energiája is. A mi osztályunk esetében szerencsére nem voltak jelentős problémák, ami nagyrészt a szülőknek köszönhető. A mostani átállás már nem volt annyira idegen a számukra, meg annyiból könnyebb is, hogy ezek a gyerekek már tényleg a számítástechnika világába születtek bele. Nálunk is nagyon ügyes az egyik kisfiú, mindig mutatja nekem, hogy milyen videókat szerkeszt, híradót olvas fel, megvágja, rajzol a digitális táblára. Szóval egyáltalán nem okoz számukra gondot a digitális világban való eligazodás, az egyetlen dolog, ami nehéz a számukra, az a közösség hiánya.
A szülőkkel milyen gyakran veszitek fel a kapcsolatot?
Szinte napi kontaktban vagyunk egymással. Ők szokták lefotózni és elküldeni nekem a házi feladatokat, amit én ki tudok pipálni és ellenőrizni. Olyan gyerek is van, aki már magától is fel tudja tölteni a különböző általunk használt felületekre a fájlokat, de a legtöbb esetben szükség van a szülői segítségre. Ha valami probléma történik, legyen szó betegségről vagy a feladatokkal kapcsolatos nehézségről, a szülők mindig megkeresnek, akár e-mailen, akár Messengeren keresztül. Az elején féltek tőle, hogy a hivatalos forma helyett ezen a platformon keressenek, de aztán mindenki belátta, hogy ez sokkal egyszerűbb megoldás, így is könnyítjük ezt az amúgy is nehéz helyzetet.
Mennyire megterhelő számodra és a szülők számára a digitális oktatás?
Úgy, hogy most nem vagyok osztályfőnök, csak napközis tanító, és néhány órát tartok, nekem nem jár akkora nehézséggel, mint a tanítópáromnak. Persze külön készüléssel jár, leginkább az ének-zene, hiszen mindannyian nem tudnánk egyszerre énekelni az online felületeken, abból elég nagy káosz lenne. Ezért nekem is kell videókat szerkesztenem, kicsit kreatívabban hozzáállni a dolgokhoz, ami néha sok ráfordított energiával jár. De nem panaszkodhatom, hiszen az osztályfőnöknek sokkal körülményesebb úgy megtartani a matekot és a magyart, hogy azokat tényleg mindenki megértse, senki ne maradjon le, és tényleg jól rögzüljön, megfelelő alap legyen a számukra a későbbiekhez. A szülőknek pedig teljesen más most minden. Eddig elhozták őket nyolcra az iskolába, ahonnan négykor úgy mentek haza, hogy kész minden leckéjük, otthon mehet a játék és a családdal való együttlét. Most pedig nekik kell figyelni arra, hogy igenis odaüljön a könyv elé és tanuljon, figyeljen a gyerek. De emellett azzal is törődniük kell, hogy jusson idő a játékra, a mozgásra és a beszélgetésre is, mindenkinek meg kell találnia a tökéletes egyensúlyt, az egész családnak megfelelő napirendet.
Szerinted milyen hosszú távú következményei lehetnek ennek a helyzetnek a kicsik életében?
Véleményem szerint nálunk tanulmányi visszamaradottság nem várható, a szülőkkel és a munkatársakkal közösen jól megküzdünk ezzel az akadállyal. Annyira sokszínű ez az oktatási forma is, rengeteg lehetőségünk van, de persze csak azok számára, akik pozitívan állnak hozzá, és használják is. Kiemelném a digitális formában ingyen elérhető tankönyveket, szerkesztőprogramokat, ingyenesen letölthető, oktatást könnyítő programokat. De azokban az esetekben, ahol csak el van küldve a tananyag és kiadva a házi, amit visszavár a tanár, sokkal nehezebb, el fog veszni a motiváció és a tanulás és tanítás öröme is mindkét fél részéről. Ami a legjobban elveszik, az tényleg a személyes kapcsolatok és a közös élmények.
Hogyan látják ők ezt a vírushelyzetet? Szoktatok velük beszélni róla?
Nagyon jól tudják, hogy miről van szó. Elképesztő azt látni, hogy mennyire alapvetővé vált nekik mind a maszk viselése, mind az állandó kézmosás. Mindenről tudnak, és mindenről beszélnek. Vannak dolgok, amiket persze el kell ismételni nekik többször is, hogy ezt most nem lehet megtenni, nem lehet találkozni. De hordják a maszkot, rászólnak egymásra, odafigyelnek. Ahogy nekünk is, nekik is a hétköznapok részévé vált, de megdöbbentő, hogy nekik mennyire természetesen jön már. Felhívták a figyelmünket, hogy próbáljuk tartani a megfelelő távolságot, de ez második osztályos gyerekekkel nagyon nehezen megy. Szünetekben természetes, hogy együtt vannak, néha átölelik egymást, nekik erre nagy szükségük van. Ahogy néztem őket, szinte teljesen el is feledkeztem arról, hogy koronavírus van, de persze szólni kellett, hogy jobban figyeljenek.
Kiemelt kép: Teiter Sára
