Az európai kultúrában rendkívül nagy szerepet töltött és tölt be napjainkig is a keresztény vallásosság, és talán leginkább annak római katolikus formája. Mégis ritkán hallunk olyat a Z- illetve az Alfa-generáció tagjai közül, akik fontos szerepet tulajdonítanának ennek az életükben. Cikkemben most két olyan másodéves hallgatóval készítettem interjút, akik a hitükről meséltek nekem.
Kupi Maitra, másodéves magyar–rajz osztatlan tanár szakos hallgatónak saját bevallása szerint elég bonyolult módon jött az életébe a vallás. A kezdetekre így emlékszik vissza: „Amikor születtem, apukám pránanadizott – ami a buddhizmus egyik formája –, anyukám katolikus volt, de ő is szimpatizált a különböző vallásokkal. Megbeszélték, hogy nem leszek megkeresztelve, hogy választhassak, ha szeretnék. Így nevelkedtem, hogy mindkettő az életem része volt, majd 10 évesen döntöttem úgy, hogy megkeresztelkedem. Ezután elsőáldozó is voltam, valamint bérmálkoztam is”. Maitra elmondta, vallásossága ellenére teljesen véletlenül jelölte be a katolikus gimnáziumot, viszont egyáltalán nem bánta meg. Az osztályfőnöke és irodalomtanára is szerzetes volt, és ő volt az, aki miatt úgy döntött, az egyik szakja a magyar lesz. Vallásossága ellenére nem gondolkodott abban, hogy hittantanár legyen. „Ezt én egy hivatásnak érzem ugyanúgy, ahogy valaki azt érzi, hogy mondjuk töritanár akar lenni. Én nem éreztem ezt” – fejtegette.
Majd rátér egy számára meghatározó kötetre: „Az idő rövid története című könyv kapcsán éltem meg, hogy mi az én hitem. Abban tárgyaltak egy olyan részt, hogy hogyan teremtődött a világ, és ez a könyv nem zárja ki azt, hogy Isten teremtette volna, de azt sem, hogy nem ő. A rész, ami igazán megfogott és elgondolkodtatott, az az volt, ahol azt fejtegette a könyv, hogy hogyan jöhetett létre a világ, ha nem Isten teremtette. Emlékszem, egy vonaton ültem, és ahogyan olvastam ezt a részt, annyira elfogott a magányosság érzése, hogy létrejött egy világ úgy, hogy azt semmi nem felügyelte… itt jöttem rá, hogy nekem szükségem van a katolikus vallásra”.
Forrás: libri.hu
Mikor idekerült a SEK-re, nem is volt kérdés számára, hogy a szakkollégiumot válassza. Az interjú során az ottani életről is sokat mesélt. „Amikor jelentkezni kellett itt koliba, leginkább azért jelentkeztem ebbe, mert biztos akartam lenni abban, hogy jó vallást választottam-e magamnak. Szerettem volna egy katolikus, ugyanakkor szabadabb közösség tagja lenni. Most már úgy érzem, jó vallást választottam.” A katolikus szakkollégium alapján sokan megijednek, és egy rendkívül szigorú szabályokkal működő diákotthonra gondolnak, ám az igazság egészen más: „A mindennapjainkat nem befolyásolja a katolikusság, sokkal inkább a közösség. Persze havi egyszer kötelezően kell mennünk misére, illetve lelkigyakorlataink is vannak, viszont ezek a programok akkor is érdekesek lehetnek, ha valaki nem vallásos. Ezeken kívül is vannak közösségépítő programjaink, például havonta egyszer van olyan, mikor az egyik lakás főz a többieknek. Ilyenkor összeülünk, kvízműsor van például, vagy Honfoglaló. Ezért is szeretek ebben a kollégiumban élni, mert itt olyan közösségteremtő eseményeink vannak, amelyekhez hasonlót más kollégistától még csak nem is hallottam”.
Végül elmondta azt is, hogy milyen szerepet tölt be az életében a vallás. „A vallás teljesen áthatja az életemet, hiszen eleve ad egyfajta értékrendszert. Járok templomba, és minden este imádkozom, mert szeretek hálát adni azért a napért, amit megéltem. Az a lényeg igazából szerintem, hogy találjon valamit az ember, amiben hihet, és ez ad belső megnyugvást számára. Mindegy is, melyik vallást választod, a szeretet az alapja mindegyiknek, és ez a legfontosabb. ”
Maitra ajándékul magával hozott egy szórólapot is az interjúra, amihez ti is könnyen hozzájuthattok. Összességében hangsúlyozta, hogy mindenkinek ajánlani tudja a szakkollégiumot, főleg közöségépítő jellege miatt. – Fotó: saját felvétel
Másik interjúalanyom, Pados Beni történelem–magyar szakos másodéves hallgató életében már egészen kiskora óta rendkívül fontos szerepet tölt be a katolikus vallás. „Édesapámnak hittanári végzettsége van; kétéves koromtól kezdve vitt mindig templomba. Már a bölcsiben a dadusoknak is Jézus Krisztus szenvedéséről meséltem, annyira érdekelt.” Beni elmesélte, egyáltalán nem volt erőltetés az, hogy foglalkozzon a vallásával. Abban a szerencsés helyzetben volt és van ugyanis, hogy a legközelebbi barátai is mind kötődnek a templomhoz, így velük együtt gyakorolhatja vallását. A kiskori lelkesedése pedig nem hagyott alább az évek múlásával sem. „Mindig szerettem templomba járni, mert vonzott az a közeg, ami ott van. Későbbiekben bekerültem a szombathelyi szalézi közösségbe, ami segített abban, hogy a gyermekkori tapasztalataimat közösségben is megélhessem, és elmélyedhessek mindenféle hitbéli dologban. A pannonhalmi gimnáziumi éveim is természetesen nagyon megerősítő jellegűen hatottak erre az egész dologra.” Beni életében tehát rendkívül nagy szerepe van a hitnek. Az interjú egy lényeges részében kitértünk tehát arra is, miért választotta a pedagógusi pályát, és hogyhogy nem hittan szakos tanárnak tanul most, ha ennyire meghatározza vallása az életét. „Gondolkodtam papságon is, de mindig is érdeklődtem a magyar és a töri után, a tanárság pedig nem állt messze tőlem sosem, hiszen a plébánián tábort szervezünk a gyerekeknek, ahol a lelki programokért vagyok többnyire felelős. Ezen kívül a ministránsok csapatát – 20-25 fő – már hat éve én igazgatom. Hogy mért nem a hittan szak? Azért nem, mert nem értesültem arról időben, hogy itt Szombathelyen van hittan. Később el szeretném végezni ezt a szakot is” – mondta.
„A vallás időtlen – állítja a fiatal fiú –, van egy olyan valami, ami körülvesz engem akkor is, amikor más földi tényező nem. Délben elmondom Az Úr angyalát, bárhol vagyok. Szeretek hetente többször elmenni szentmisére, ha alkalmam adódik. Sok megmérettetés előtt spontán szoktam imádkozni, vagy ha nagyon jó dolog történik velem, megköszönöm az Úrnak. Ha valami gond van, akkor is imádkozom.”
A napi imádkozáson, a templomba járáson és a plébániai tevékenységeken kívül még egy fontos dolgot megtudhattam Beniről. Vannak bizonyos tárgyak, amelyeket mindig magánál tart, ezekről is szívesen mesélt lapunknak. „Don Bosco ereklyéje például ilyen, ugyanis ha valami kritikus esemény van vagy nehezebb megmérettetés, azt el szoktam vinni magammal. Ő a 19. század közepén, Torinóban apostolkodott az utcán élő fiatalok között. Olyan intézményt hozott létre, melyben körülbelül 700 otthontalan fiút nevelt katolikus módon a társadalom számára. Megalapította a szalézi rendet, amely művének folytatója és mára a világ második legnagyobb rendje. E műnek vagyok én is részese, folytatója itt Szombathelyen. Ereklyéjének jelenléte nyugalmat, erőt sugároz, megerősít. Ezt is szeretem a vallásban: sok benne a direkt gesztus (ereklye, szentkép), ami el tud kísérni. Szentkép is mindig van nálam, a kulcstartómon például Szent Domonkos, a ministránsok védőszentje látható. Valamint van egy kereszt, amit az egyik misszionáriustól kaptam; fülöp-szigeteki gyerekek csinálták.”
Pados Beni szereti magánál hordani a számára legkedvesebb kegytárgyakat – Fotó: saját felvétel
Laikus ember számára nem biztos, hogy érthető, mi is tartozik a plébániai tevékenységek közé. Beni többek között elmesélte, hogy ő igazgatja a ministránsok csapatát már hat éve, és hogy ez többről szól annál, mint aminek először hangzik. „Én azon vagyok, hogy akik rám vannak bízva, azokat lelkiekben kísérjem és segítsem. Van egy kisfiú a plébániánkon, nehéz élete van. Hétközben eljön misére, vasárnap ő készíti elő a misét, tud mindent és nagyon lelkes. Egy olyan osztályba jár, ami több okból kifolyólag sem megfelelő, ezért jelenleg iskolaváltáson dolgozunk. Ezen kívül heti kétszer korrepetálom mindenből, ami van, mert a tanszobán nem tud tanulni, nincs olyan közeg. Vagy például mikor az egyik gyerek kórházba került, engem az elsők között értesítettek. Ezek a gyerekek felnéznek rám, egypár például úgy öltözködik, mint én. Nagyon jó dolog, hogy ez benne van az életemben, óriási motivációt ad, feltölt lelkileg.”
Hatalmas dolog, hogy mi mindenre képes a vallás, hogy mennyi mindenben motiválja az embert a saját hite. Hihetetlen érzések fogtak el, miközben Beni történeteit hallottam, és láttam az arcán mindent, amit az egész iránt érez. A hit lelkünk olyan részét mozgatja meg, amire semmi más nem képes. „Azt érzem a korosztályunkban, hogy a legtöbben előítélettel közelítenek mindenhez, ami vallásos dolog” – állítja. „A szakunkon például talán négyen vagyunk, akik gyakorló vallásosak. A vallásos emberek általában mosolygósak. Ma bejöttem az egyetemre, és senki sem mosolygott rám. Szerintem ezeknek az embereknek az életéből hiányzik valami, amit a vallás, egy jó közösség tudna pótolni, és sokkal teljesebbé tudná tenni az életüket. Könnyebbek lennének a megpróbáltatások, tragédiák, krízisek. Könnyebb lenne élniük.”
Beni az interjúját egy olyan idézettel zárta, amiről úgy gondolom, a cikk tökéletes megkoronázása is egyben. Szalézi Szent Ferenc jól ismert mondatáról van szó: „Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel”.
