Kötelező olvasmányok, memoriterek, olyan emberek életútjai, akik már évtizedek – vagy évszázadok – óta nincsenek köztünk. Népszerű lehet az “iroda-lom” szójáték a diákok körében: lomot képező felesleges anyagok összessége. Ez a tantárgy, bármennyire is meglepő, a legtöbb diák rémálmait képezi, többek között az előbb említett okok miatt.
Sokakban felvetődik a kérdés, hogy mégis mi értelme van egy olyan tantárgynak, amiben semmi másról nincs szó, mint emberekről, akik regényekbe, versekbe vetették a világról való ítéletüket, szenvedésüket, a szerelem érzését, esetleg ennek hiányát. Szeretném leszögezni, hogy az irodalmat nem kötelező szeretni, ez nem elvárás, viszont fontos elmondani, hogy ugyanolyan meghatározó része az alapműveltségnek, mint mondjuk a matematika – és ez nem csupán a szépirodalmi művek ismeretében nyilvánul meg.
Az érettségi magyarból vagy a kompetenciamérések nem véletlenül állnak szövegértési feladatokból: azzal, hogy a kezünkbe veszünk egy könyvet, elolvassuk, majd pár tanórán keresztül annak elemzésével foglalkozunk – ugyanúgy, mint egy vers esetében – a szövegértési kompetenciánkat fejlesztjük, amelyet a tanárok egy-egy műelemző fogalmazás alkalmával tudnak felmérni a diákság körében. Ez minden egyénnél eltérő, amellyel nincs is semmi probléma. A baj azzal van, hogy a tanulók nincsenek tisztában az irodalom fontosságával. Attól, hogy verseket nem elemzünk majd nap mint nap, szövegeket értelmezünk az élet minden területén.
Személyes tapasztalatom volt, hogy az óraközi szünetekben az osztálytársaim azt ecsetelték, mennyire nincs szükség ilyen tölteléktantárgyra. Semmit sem érnek el azzal, hogy egy – már rég elhunyt – költő vagy író szavaival foglalkoznak, egyrészt, senkit sem érdekel, mire gondolhatott, másrészt, semmi javuk nem származik belőle. Az érettségi után úgysem kerül elő többet.
Unták az órákat, még azokat a filmeket sem nézték szívesen, amik egy-egy könyvből készültek. Inkább a telefonjukat nyomkodták, esetleg más tantárggyal foglalkoztak, vagy társalgással ütötték el az időt.
Minden tantárgy szempontjából nagy hangsúly van azon, hogy a tanár milyen módszereket használ egy-egy anyag átadásához: mennyire interaktív az óra, mivel próbálja fenntartani a diákok érdeklődését, mennyire igyekszik érthető, világos magyarázattal szolgálni, azonban az sem mindegy, hogy ő – mint tanár – hogy áll az adott témához.
Mindig is voltak és lesznek olyanok, akiket teljesen hidegen hagynak a szépirodalmi művek, mert más beállítottságúak: jobban érdekli őket a természettudomány, a sport, bármi más. Azonban ez még nem jelenti azt, hogy lehetetlen felkelteni az érdeklődésüket egy-egy mű vagy szerző iránt.
Manapság púp a tanulók hátán, ha kötelező okokból kell könyvet fogniuk a kezükbe. Ez részben érthető, ha azt vesszük figyelembe, hogy ezek az olvasmányok legtöbbször rendkívül nehezen érthetők, hiszen nem mai művekről beszélünk, másfelől pedig azzal általában csak gond szokott lenni, ha valamit azért kell megcsinálni, mert muszáj, mert azt mondták. Ennek több következménye is van: a diákok elidegenednek az olvasástól, még saját szórakozásból sem vesznek majd könyvet a kezeikbe, valamint – ami a témánk szempontjából most egy kicsivel fontosabb – határozott ellenségük lesz az irodalom mint tantárgy.
Fotó: tudaskulcs.blog.hu
A szépirodalmi művekkel való megismerkedés elengedhetetlen része az életünknek. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy éjjel-nappal ilyen olvasmányélményeket kell szereznünk, de néha-néha nem árt, ha a kezünkbe vesszük mondjuk Mikszáth Kálmán Beszterce ostroma című szerzeményét – nagyon jókat lehet derülni rajta – vagy egy József Attila-kötetet azért, hogy egy rövidke kis verssel ismerkedjünk meg.
A kötelező olvasmányok az irodalom velejárói – ezen változtatni nem lehet: a feldolgozásukkal ellentétben. Idő szűkében természetesen nem mindig megoldható, hogy a tanórákat arra szánják a pedagógusok, hogy közösen ismerkedjenek meg egy-egy olvasmánnyal, viszont van lehetőség arra, hogy ez néhány alkalommal megtörténjen – mondjuk olyan műveknél, amelyekről a tanár is nagyon jól tudja, hogy nehezebb lehet értelmezni az olvasottakat, már az elején megunnák a diákok. Fontos részletek kiragadásával, esetleg azoknak eljátszásával sokkal élvezetesebbé tehető, valószínűleg a tanulók is szívesebben vennének részt az óra menetében, és nem kínszenvedésnek éreznék azt a 45 percet.
A költők, írók életútjaival való megismerkedés szintén egy rizikós területét jelentik az irodalomtanításnak, de ennek sem kéne így lennie. Az általános iskolai magyartanárom szeretett minket bevonni az „ismerkedésbe” – egyrészt olyan érdekességeket kötött a szerzőkhöz, amelyről azonnal megjegyezhettük őket, másrészt pedig – mivel minden emberben benne van a pletykálás iránti igény – egy jelentkező a következő órán az adott költő magánéletéről tartott kiselőadást. A módszere eredményesnek látszott – ha összefutok a volt osztálytársaimmal, és szóba jönnek az általános iskolás emlékeink, nincs olyan alkalom, hogy ne említenénk meg ezeket a prezentációkat, amelyek rendkívül vidám perceit jelentették egy-egy irodalomórának. Még azok számára is, akik egyébként nem rajongnak a tantárgyért.
Ahogy a kötelező olvasmányoknál említettem, az óra menetébe könnyedén bevonhatók a diákok, ha egy mű részletét „színdarabként” dolgozzák fel. Előzetesen is ki lehet adni a feladatot, csoportokra lehet osztani a társaságot, hogy egy hét elteltével egy 5-10 perces jelenetet mutassanak be. Közösségszervező-szándékkal is jelentős erővel bírhat egy ilyen feladat, emellett fontos, hogy megtanuljanak együttműködni másokkal, és természetesen arról sem szabad megfeledkezni, hogy izgatottan vennének részt az órán.
Nem biztos, hogy ezek a módszerek elegendőek ahhoz, hogy a diákok megszeressék az irodalmat – lesznek olyanok, akiket még így sem sikerül majd teljesen bevonni a tantárgy szépségeibe és rejtelmeibe, de ezzel nincs is semmi probléma. Kellenek olyan emberek, akik a reáltárgyak vagy a sport, esetleg a technika iránt elkötelezettek, hiszen ettől teljes a világ, ettől leszünk egyéniségek.
Azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy sokszor nem az irányultság játszik szerepet abban, hogy a diákok úgy állnak egy kötelező tantárgyhoz, ahogy. Ha nem találnak benne értelmet, ha úgy érzik, nem tudják kifejezni önmagukat, nem lelnek benne szépséget, szórakozást, nem lesznek sem érdeklődőek, sem türelmesek. Sem az órával, sem a tanárral szemben.
Kiemelt kép: www.teol.hu
