2019. szeptember 12-e és 14-e között kilencedik alkalommal rendezik meg a Disfleuncy in Spontaneous Speech 2019 (DiSS) nevet viselő konferenciát, melynek az idei évben – rendkívül megtisztelő módon – az ELTE ad otthont.
A program a 9th Workshop of Disfluency in Spontaneous Speech with an additional Special Day on (Dis)fluencies in Children’s Speech (DiSS2019) nevet viseli, amely rendezvény az International Speech Communication (ISCA), a SIG-CHILD, az ELTE Tudományos Tanácsa, az ELTE BTK valamint az NKFIH-K-120234 projekt támogatásával valósul meg. A rendezvény részletei kapcsán Bóna Judit főszervezővel, az ELTE BTK Alkalmazott Nyelvészeti és Fonetika Tanszék oktatójával beszélgettem. A következőkben a vele készült interjú olvasható.
Idén kilencedik alkalommal rendezik meg a DiSS konferenciát. Tudna mesélni a rendezvény gyökereiről, az első konferenciákról?
Az első konferencia egy kisebb, a megakadásjelenségekkel és beszédprodukcióval foglalkozó csoport ötlete alapján született. Az ötletadók egy nemzetközi konferencia szatellit találkozójaként álmodták meg a specifikus workshopot, az első évben a Nemzetközi Fonetikai Társaság világkongresszusa mellett szervezték meg, azóta kétévente kerül megrendezésre. A világkongresszust négyévente hívják össze, így az idei évben az Interspeech nevet viselő világkongresszus ernyője alatt – szatellitkonferenciaként – kapcsolódunk.
A hosszú múltra visszatekintő workshopon megfigyelhető-e változás a bemutatott témák, kutatási munkák sorában?
A változás leginkább abban ragadható meg, hogy a konferencián a tudományterület – alapkutatáson túlmutató – alkalmazása, gyakorlati vonatkozása is megjelenik. Megakadásjelenségeket mindannyian produkálunk, hezitálunk, javítjuk az esetleges hibákat, amelyeket elkövettünk, de tágabb értelemben a megakadásjelenségekhez sorolhatóak a szünetek is. A fluencia részét képezi az, hogy milyen gyorsan beszélünk. A jelenségeket alapkutatás szinten is érdemes vizsgálni, de a területnek nagyon sok gyakorlati vonatkozása is van, a nyelvtanulás, a logopédia, a beszédtechnológia területei nagyon sok lehetőséget rejtenek.
Mi tekinthető a közös célnak, ami összefogja a nemzetközi szervezetet?
Inkább kutatói közösségnek, nem hivatalos szervezetnek nevezném. Egy svéd kutatónak, Robert Eklundnak szívügye a rendezvény. Ő karolta fel és figyel arra, hogy minden második évben megrendezésre kerüljön a workshop. 2018 őszén tőle érkezett a felkérés, hogy Budapesten kerüljön megrendezésre az idei konferencia. Ennek azért is örültem, mert rögtön megszületett az az ötletem, hogy legyen a konferenciának egy harmadik napja, amely kimondottan a gyermekek kommunikációjával foglalkozik. Ez kapcsolódik egy már harmadik éve az ELTE-n folyó, a gyermeki beszéd temporális jellemzőit feltáró OTKA-projektünkhöz. Eddig nyugati egyetemek, valamint Japán rendezhette meg a konferenciát, az idei évben az ELTE vállalta el a szervezést, és úgy alakult, hogy én lettem a főszervező.
Fókuszálva az idei konferenciára, tudna mesélni a szervezés folyamatáról?
Első lépésként egyeztettem a svéd kutatóval, de ezt követően teljesen szabad kezet kaptam. Megkaptam tőle az e-mail címeket, a workshopot regisztráltam az ISCA felületén, akik ezt követően segítettek a promócióban, szétküldték a saját tagjaik között a felhívást, de ezen kívül a workshop helyi szervezés. Egy évvel ezelőtt, 2018 szeptemberében kezdtük el a szervezést, akkor küldtük ki a felhívást, valamint kértük fel a Scientific Comittee tagjait, akik támogatták a rendezvényünket. A későbbiekben Gósy Mária professzor asszony koordinálásával a benyújtott cikkeket is ők bírálták. Párhuzamosan nagyon sok esemény zajlott, a közeljövőben megjelenik egy kötet, mely a beküldött konferenciacikkeket tartalmazza, és amelynek az ELTE lesz a kiadója. Emellett a gyakorlati tennivalók, mint a teremfoglalás, az ételrendelés, a külön programok szervezése is sok munkával járt. A második napon a résztvevők egy vezetett túrán vehetnek részt a kivilágított városban, ezt követően egy néptáncbemutatóval összekötött vacsorán. Reméljük, hogy mindenki pozitív élményekkel fog távozni. Nagyon sok munka van a szervezésben, de minden pillanatát élveztem. Olyan kutatókkal levelezhettem, és már e-mail útján is olyan barátságok köttettek, amelyek szerintem hosszú évekig meghatározzák majd a kutatómunkámat.
Ezek szerint a közösség tagjai között kialakult egy, a konferencián túlmutató szakmai kapcsolat?
A résztvevők közül többen ismerik egymást, én is többükkel találkoztam, például a két külföldi meghívott előadóval, Helena Monizszal, valamint Melissa Redforddal. Helena Monizszal egy belgiumi konferencián találkoztam, nagyhírű kutatója a megakadásoknak. Portugáliából érkezik, és a terület beszédtechnológiai vonalán, az adatbázisokban történő automatikus felismertetések területén dolgozik. Melissa Redforddal, világhírű amerikai kutatóval 2017-ben találkoztunk egy londoni konferencián. Ő saját elméletet alkotott a gyermeki beszédprodukcióról és beszédfejlődésről. Míg általában a gyermeknyelvet teljesen külön kezelik a felnőttnyelvtől a nyelvészeti kutatásokban, ő azt állítja, hogy a gyermeki és a felnőtt nyelv nem teljesen más. Kutatásaiban azt akarja igazolni, hogy a gyermekek ugyanúgy tervezik a beszédet, mint mi, felnőttek, a gyakori szüneteket és megakadásokat a beszédükben csupán azért mérhetjük, mert a gondolkodásuk még nem annyira komplex, mint egy felnőtté. A kutatásai szerint a két nyelv nem eltérő, hanem a gyermekek a gondolkodásuk fejlődésével párhuzamosan tanulják meg úgy használni a nyelvet, ahogyan a felnőttek.
Az ELTE mennyiben támogatta a szervezés folyamatát?
Az ELTE-nek nagyon hálás vagyok, már tavaly, amikor felmerült a workshop megszervezése, az ELTE Tudományos Tanácsának benyújtottam egy pályázatot; a meghívott előadók repülőjegyének, valamint szállásának árára pályáztam, amit meg is kaptam. Emellett az ELTE BTK és a Trefort-kert Alapítvány is segített, a teremfoglalással, a workshop reklámjával, a kávészünetekkel kapcsolatban. Minden olyan segítséget, amire szükségem volt, megkaptam az egyetemtől.
A rendezvényre való jelentkezés milyen mértékben volt nyitott a hallgatók, doktoranduszok számára?
Külföldi és magyar doktoranduszok, valamint graduális képzésben résztvevő hallgatók is szerepelnek az előadók között. A graduális képzésben résztvevő hallgatók társszerzővel, egy posztdoktorral, vagy doktorandusszal jelentkeztek a konferenciára. Emellett a hallgatók jelen lesznek segítőként is, és természetesen a hallgatóság soraiba is szívesen várunk mindenkit.
Hogyan került Ön kapcsolatba a rendezvénnyel?
A kutatásaim kapcsán foglalkozom a beszéd temporális jellemzőivel és a megakadásokkal. Először doktoranduszként jelentkeztem a beszédprodukcióval kapcsolatos konferenciákra, majd fokozatosan kialakultak a szakmai kapcsolatok.
A publikációit olvasgatva két dolog ragadta meg a figyelmemet: a gyermeknyelvi kommunikáció kapcsán közölt írásai, valamint a téma aktualitása. A megakadásjelenségekkel foglalkozó kutatások tekinthetőek a nemzetközi akadémiai élet főcsapásában lévő területnek?
Mindenképpen, ahogyan említettem, a kutatásoknak nagyon sok gyakorlati vonatkozása van. Például az idegennyelv-tanulás egyik fő kérdésének tekinthető, hogy mit jelent az, hogy valaki folyékonyan beszél. Ebbe a folyamatosságba beletartozik, hogy az illető milyen gyorsan beszél, milyen szünetekkel és megakadásokkal kommunikál. Az idegennyelv-tanulással foglalkozó kutatók azt mondják, hogy az anyanyelvi beszélő tekinthető fluensnek, minden más beszélőt hozzá viszonyítanak. Egy saját vizsgálatunk során például – melynek eredményei hamarosan meg is jelennek egy amerikai kötetben – azt néztük meg, hogy milyen fonetikai különbségek jelennek meg az egynyelvűek és a kétnyelvűek hezitálásában. Azt tudjuk, hogy az egynyelvű magyarok és angolok eltérő módon hezitálnak, az akusztikai és fonetikai jellemzők teljesen mások. A vizsgálat során kiderült, hogy a kétnyelvű beszélők eltérő módon hezitálnak, hezitálásukban megjelennek mind a két beszélt nyelv jellegzetességei, míg a magyar anyanyelvű, de angolul nem olyan jól beszélő személy – a vizsgálatok eredményei alapján – magyarul hezitál. Ez is mutatja, hogy az illető mennyire sajátította el az idegen nyelvet. Emellett a világon mindenhol kutatott területnek és gyakorlati alkalmazásnak tekinthető a beszédtechnológiában az automatikus beszédfelismerés. A hezitálás nagyon megnehezíti a beszédfelismerést, ugyanis a rendszerek statisztikai alapon működnek, egy nagy adatbázisban megtalálható szavakat hasonlítanak össze a kimondott szavakkal. A kutatási terület gyakorlati alkalmazásának tekinthető a gyógypedagógiai is, az ott megjelenő fluenciazavarok, mint a dadogás vagy a hadarás. Szegeden a közelmúltban fejlesztettek ki egy szoftvert, amely a megakadások észlelésével képes már az enyhe kognitív zavar tüneteit is diagnosztizálni. A szoftver magas hatásfokkal működik, hosszútávon az orvosi diagnosztikában is jelentősége lehet, hiszen a Parkinson- és az Alzheimer-kórnál is megjelennek beszédzavarok.
Lenyűgöző, hogy több tudományterület kutatásai is e téma köré csoportosultak. Megvalósul valamiféle kooperáció? Az eltérő tudományterületek kutatási eredményei alkalmazhatóak más területeken?
Mindenképpen, Helena Moniz a beszédtechnológia témakörében tart előadást, de lesz egy előadás a hadarásról, valamint az enyhe értelmi fogyatékosok beszédképességeiről is. Nekem is vannak olyan cikkeim, amelyek kimondottan gyógypedagógiainak tekinthetőek. Személyesen, nemzetközi szakmai kapcsolatoknak köszönhetően olyan kérdések kerülnek megvitatásra, melyek a nyelvészet és a gyógypedagógia területe között mozognak.
A publikációi, valamint a konferencia programjának átnézése után megragadta a figyelmemet a harmadik nap programja, amely a gyermeknyelvi kommunikáció témáját öleli fel. Milyen módon dőlt el, hogy ez a speciális téma kerül megvitatásra?
A tanszéken már régóta foglalkozunk gyermeknyelvi kommunikációval. A beszédet nemcsak a fiatal felnőttek szempontjából érdemes vizsgálni, a gyerekek és az idősek is másként beszélnek. Jelenleg egy, a gyermeki nyelvvel foglalkozó projekt harmadik évében járunk. 2013 óta fejlesztünk egy adatbázist, amiben több mint 400 gyermeknek a hangfelvétele található. Ezen a beszédadatbázison végzünk különböző kutatásokat, ezért is gondoltuk, hogy érdemes lenne egy kifejezetten a gyermekekkel foglalkozó napot tartanunk. A hezitálás a nyelv egy olyan eleme, amit tanulunk, a gyerekek a felnőtteket hallva sajátítják el, így kerül be az ő nyelvi repertoárjukba. Ha megfigyelünk egy pici, de már beszélő gyereket, akkor nem, vagy csak nagyon kevés hezitálást fogunk benne hallani. A gyerekek a beszédükben hosszú szüneteket tartanak, ismételnek, az „öö-zés” csak később jelenik meg. A nyelvfejlődés fontos állomásait mutatja ez a jelenség, csakúgy, ahogy a beszéd tempója, és az, hogy milyen szünetezéssel beszélünk.
Rendkívül széles és sok új témát nyújtó kutatási területről van szó. A hallgatók számára milyen mértékben nyitott az ELTE-n folyó kutatás?
Nagyon nagy szeretettel várunk mindenkit. A tanszéken általánosan biztatjuk a hallgatókat a kutatásokba való bekapcsolódásra. Mindig szükségünk van olyanokra, akik segítenek az adatok feldolgozásában, az adatbázis fejlesztésében, és ők maguk is publikálnak. Februárban lesz egy magyar nyelvű konferenciánk, amire most sem késő elkezdeni egy vizsgálatot, így biztatnám a hallgatókat a jelentkezésre!
A DiSS2019 konferencia 2019. szeptember 12-14-e között kerül megrendezésre az ELTE Bölcsészettudományi Karán. További információk, valamint a részletes program megtalálható a konferencia hivatalos honlapján.
