Elcsépelt, de annál valósághűbb mondás, hogy mindennek megvan a maga jó és rossz oldala, így annak a világnak is, amiben mi élünk. Ma már egyre több embert foglalkoztat a jövő gondolata, ennek pedig rengeteg oka lehet. Nem meglepő, ha azt mondom, feszült helyzet uralkodik, ami sokakat megrémít, cselekvésre késztet, hiszen rengeteg globális problémáról hallunk nap mint nap, akár a környezetünket, akár a politikát érintve. Vannak, akik a közeledő harmadik világháborúról beszélnek, vannak, akik apokalipszisről. Világmegváltó ötletekkel rukkolnak elő, de mi van, ha már késő?
Vivien Holloway Végtelen horizont című könyvében már késő volt.
A már lezárult harmadik világháború olyan átalakulást hozott, amilyenre senki sem számított.
Minden a feje tetejére fordult.
2067-ben, mikor az első EMP-bombák a földbe csapódtak, kisütöttek minden létező elektromos rendszert. Háromezer méteres magasság alatt semmilyen elektronikai berendezés nem működött, így ezek ideje lejárt. Az egyetlen szállítási és kereskedelmi csatornává a tenger vált, de ez hosszú távon nem volt képes minden igényt kielégíteni. Azoknak a városoknak, amelyek nem vízparton helyezkedtek el, hónapokat kellett várni egy-egy kereskedőhajó érkezésére. Így a kereskedelem áramlását úgynevezett légjárók biztosították, amik szénnel és gőzzel működtek. Szinte minden nagyvárosban akadtak légikikötők, amik napi szinten nagyobb forgalmat bonyolítottak, mint a partmenti kikötők egy hét alatt. Aki tehette, légjáróra szállt, hiszen ez volt a legjobb megélhetési forrás. Rádiótornyok épültek, a kórházakat hatalmas léghajókon alakították ki, amik egy-egy műtét alkalmával olyan magasságokba emelkedtek, ahol az orvosok képesek voltak használni az elektromos berendezéseket.
A világ újra felépítette önmagát, mégis minden olyan maradt, mint azelőtt. Az emberek még mindig képesek voltak rossz döntéseket hozni.
Becky Dwyer egész életét nagybátyja, Duke Barton hajóján töltötte műszerészként, és soha nem is tervezte, hogy ezen változtatni fog. Három évvel ezelőtt azonban üzletet kötött a kétes hírnevű Nick Mattockkal, aki egy cseppet sem haboz behajtani a lányon a tartozását. Becky hirtelen sokkal távolabb kerül az otthontól, mint azt valaha képzelte volna, és eddigi világa darabokra hullik. Helyt kell állnia egy olyan legénység tagjaként, aminek legalább a fele hajdani kalózokból áll, miközben mindent megtesz azért, hogy visszajuthasson nagybátyjához. Azonban kénytelen ráébredni, hogy ez korántsem lesz olyan egyszerű. Hamarosan nem csak az ő, de Duke élete is veszélybe kerül, és megoldást kell találnia, ha nem akarja elveszíteni azokat, akiket szeret. Vajon sikerrel jár? Mi van, ha a három éve meghozott döntése sodorta a nagybátyját életveszélybe? Elbír ezzel a gondolattal a lelkiismerete?
Fotó: Kazinczki Dóri
Kilencedikes voltam, mikor megkeresett a magyartanárom azzal a hírrel, hogy levelet kapott egy országos szövegértési versenyről. Tisztában volt azzal, hogy a szabadidőmet olvasással töltöm, amikor csak tehetem, így arra gondolt, hogy megpróbálhatnám a megmérettetést, ha van kedvem. Természetesen beleegyeztem, több okból kifolyólag is: nem volt mit olvasnom, a versenyre való jelentkezéssel azonban egy vadonatúj könyvhöz jutottam, aminek azóta is tökéletes helye van a könyvespolcomon.
Alapvetően mindenféle műre vevő vagyok. Szívesen olvasok szépirodalmat, bár több olyan regényem van, amik inkább a szórakoztató irodalom törzsét képezik, de ezen belül birtokomban áll megannyi ifjúsági, történelmi és fantasy kötet.
A jelentkezés leírásában a tudtomra adták, kinek a regénye – és melyik – kerül a tulajdonomba, azonban a csomag érkeztével, és a fülszöveg elolvastával meglepődtem és megijedtem. Engem a Végtelen horizont mint cím leginkább egy aranyos szerelmi történetre engedett következtetni, aminek érzésekre szomjas lelkem már előre örült, elvégre milyen 15 éves lány nem lenne boldog egy szívfacsaróan romantikus könyvtől? Vivien Holloway regénye azonban a sci-fi kategóriába sorolható.
„(…) -Nem terveztem meghalni, ahhoz túlságosan is szerettem az életet. Ekkor Jun azt mondta, ha akarom, kapitánnyá tehet, csak meg kell ölnöm valakit.
– Ilyen egyszerűen? – a kétkedés még a szipogáson keresztül is áthatotta szavaimat. Nick egy pillanatra mintha zavarba jött volna.
– Az azelőtt történtek nem publikusak.”
Szeretnék őszinte lenni, többek között azért, mert így esetleg több könyvmolytársam is tanulhat abból a hibából, amit elkövettem – és elmondhatatlanul meg is bántam. Habár minden típusú könyvre vevő vagyok, a sci-fi mégsem az a lehetőség, amivel minden esetben szeretnék élni. Így nagyon nehezen határoztam el magam arra, hogy a kezembe vegyem a kötetet és végre beleolvassak, ugyanis szó szerint a borító alapján ítéltem meg. Azonban, mikor már eleget szemeztem vele, és végre kinyitottam, aztán belekezdtem, képtelen voltam letenni.
Az írónő stílusa magával ragadó. A karakterek egyszerűen az olvasó szívéhez nőnek – és ott is maradnak. A történet egyedülálló, vicces, mégis elgondolkodtató. Kérdéseket vet fel: vajon tényleg ez lesz évtizedek múlva? Vajon tényleg idáig fajul a világunk?
Fotó: Kazinczki Dóri
Több osztálytársamnak is ajánlottam és kölcsönadtam, és mindannyiuknak egyezett a véleménye az enyémmel, amit a mai napig felemlegetnek. A regényt lassan ötödszörre olvasom, és a mai napig olyan erős érzelmi hullámokat indít el bennem, amik felérnek egy mindent elsöprő cunamival. Az egyik pillanatban nevetek, majd pár perccel később zokogok, miközben azt kérdem magamtól, a könyvtől, az írónőtől és a világegyetemtől, hogy miért teszik ezt velem?
Ha valaki szembejönne velem az utcán, megállítana, majd megkérdezné, milyen könyvet ajánlanék neki, amivel ki tud lépni ebből a világból, hogy felfedezhessen egy másikat, habozás nélkül Vivien Holloway Végtelen horizont című regényét választanám azzal a tanáccsal, hogy ez a tökéletes megoldás arra, hogy megtanuljunk ne a borító alapján ítélkezni.
Kazinczki Dóri írása
