A párizsi École des Hautes Études en Sciences Sociales (EHESS) meghívott előadói közül idén elsőként Marie-Viec Ozouf-Marignier volt az ELTE BTK Atelier Interdiszciplináris Történeti Tanszék vendége, majd március 25-én Dinah Ribard előadásaival folytatódott a programsorozat.
Marie-Vic Ozouf Marignier március 18-i A „térbeli fordulat”: nem valódi újítás, valós kihívás (Le spatial turn: fausse innovation, vrais enjeux?) előadásában a térbeli fordulat megjelenését és hatásait járta körül. A francia hagyomány szerint a történetírás és a földrajztudomány szorosan összekapcsolódott egymással, és párhuzamosan, kölcsönhatásban fejlődött a két diszciplína. Az EHESS professzorasszonya ezt az utat követve maga is szakértője mindkét területnek, ezért hogy a térbeli fordulot vizsgálja, két eltérő motiváció is ösztönözte. Egyrészt egy kutatói kíváncsiság vezette, hogy miért értékelődött fel a tér a társadalomtudományokban a 80-as évektől kezdődően, másrészt pedig hangot kívánt adni bosszúságának, hogy a térbeli fordulat kifejezés hozhatott-e valóban újat, hogy határozhatóak meg a tétjei az új terminus megjelenésének.
A nyelvi fordulat után sorra születtek az újabb és újabb megközelítések a társadalomtudományokban, ezek a fordulatok pedig mind inkább elméleti síkon mozogtak, episztemológiai reflexiókkal, kevésbé adtak teret az empirikus kutatásoknak. Ezek sorában a térbeli fordulat ráadásul nem érte be, hogy egy alternatívaként tekintsenek rá, hanem a meghatározó diskurzussá kívánt válni. Ehhez az a kiindulási pont nyújthatott alapot, hogy hatására a tudás klasszikus felfogása is megkérdőjeleződött. A klasszikus nézet szerint ugyanis a tudományos eredmények olyan univerzális, objektív tudást hoznak létre, amik időtől és tértől függetlenek. A kutatók azonban épp arra világítottak rá, hogy a tudományos tudás előállítására hatással van a hely, ahol létrejön, és annak térbeli terjedése is fontos befolyásoló tényezője.
Marie-Vic Ozouf Marignier a továbbiakban röviden rámutatott, hogy a térbeli fordulat különböző tudományágakban más-más kihívásként fogalmazódott meg, így jelentősége is eltérő lehet az egyeses szakterületeken. A francia Annales iskola történetírói hagyományait felelevenítve végül arra a következtetésre jutott, hogy már a térbeli fordulat 80-as évekbeli megjelenése előtt felfedezhetjük a történetírásban a tér szerepének újragondolását. Számunkra pedig szintén tanulságos lehet, az előadónál tapasztalt hozzáállás. A bosszúság, amit a térbeli fordulat úttörőként való feltűnése okozott, számára nem a személyes sérelmét táplálta, hanem kutatóként épp arra ösztönözte, hogy minél jobban megértse a térbeli fordulat sajátos logikáját.
Dinah Ribard fő kutatási területe a tudományos kutatás története a kora újkorban. Az ELTE-n március 25-én két olyan példát mutatott be elemzései közül, melyek egymást kiegészítve kérdeztek rá a nyelvi megformáltság és az annak következtében létrejövő cselekvés viszonyára.
A délelőtti előadás Történetírás és nyelvészet. A tanúsítás aktusa (Histoire et linguistique. L’acte de témoigner?) címmel egy első világháborúban írott versen keresztül egy módszertani kérdést és egy szemantikai problémát is felvetett. Az elemzett verset Marc de Larréguy de Civrieux 1916-ban írta, aki még abban az évben, 21 éves korában katonaként esett el Verdunnél. A Csontkamra címet viselő vers Dinah Ribard érvelésében egyfajta tanúságtételként mutatkozott meg. Bár maga ez a kifejezés nem szerepelt benne, a mű fogalomhaszálatán keresztül mégis ennek nyelvi megformálásár
a következtethetünk. Az előadás világossá tette az elbeszélő különböző szerepeinek szétválasztásával, hogy a megélt érzések, élmények miként játszanak össze az írói szándékkal. A vers költői képe, egy temető eltűnése fölött érzett fájdalom hivatott szimbolizálni a katonák félelmét attól, hogy örökre elfelejtik őket. Az emlékezet megszűnése ezáltal a halál megduplázását is kifejezi a versben. A költői eszközökkel megrajzolt kép természetesen nem a megtörtént esemény pontos mása, a beszélő mégis tanúként jelenik meg benne. Ezt a szerepet foglalja magában, hogy jelen volt a megélt eseménynél, egy történeti helyzetet mond el, és egyben visszhangja is kíván lenni az alkalomnak. A francia nyelvű lingvisztikai elemzés azt is megmutatja, hogy a tanúságtétel aktusa kiegészül azzal a vággyal, hogy a valóság helyreálljon. A tanúskodás tehát létrejöhetett valami olyannak a bizonyítására, ami ellentétben állt a fennálló körülmények logikájával.
A vers ezen a ponton azonban túlmutat önmagán, és felmerül a kérdés, hogyan illeszkedik abba a tágabb problémakörbe, hogy a katonák önként, lelkesen vonultak-e a háborúba, és ha igen, megmaradt-e elhivatottságuk a csatatéren is. A költőnek nem éppen az volt a szándéka, hogy ehhez a diskurzushoz szóljon hozzá? Az előadásból kiderült, hogy a fronton túl a költészetről folytatott vitákban is megjelent a háborúpártiság és a pacifizmus ellentéte, így a szerző verse értelmezhető háborúellenes állásfogalálként ebben a szembenállásban. Ez megmutatkozik abban, hogy több művét a pacifista irodalmi kör egy-egy tagjának ajálotta, és később ők voltak azok, akik megjelentették kötetét. Másrészről a vers logikája szerint a tanúsítás értelme a kizökkent valóság helyreállítása, a háborúról való gondolkodás megváltoztatása. Ezért feltehetően a katona szélesebb olvasóközönséget kívánt megszólítani. Ezt támasztja alá, hogy a téma megjelenítésére a klasszikus szonettformát és a romantikus képekkel való ábrázolást választotta, amit az olvasók nagy része még szívesebben olvasott, mint a modern műveket. Az üzenet azonban már nem a háború dicsőítésére jött létre, hanem a katonák (lelki) szenvedésének megjelenítésére. Dinah Ribard végül arra figyelmeztetett, hogy kutatóként a nyelvi megformáltságot mint elsődlegesen látható jelet ütköztetni kell azzal a cselekvéssel, amelyhez vezet – itt a tanúságtevés cselekedetével, azaz azzal, hogy a tanúságtétel (mint nyelvi forma: szöveg) hogyan jut el a befogadókhoz (és így miként válik tanúságtevés, aktus belőle). A nyelvészeti eljárás, mint az ő esetében a tanúságtétel tettenérése a nyelvi kifejezésekben, önmagában nem képes meghatározni a cselekedeteket, amire a szavakat használták. Ennek megértéséhez történeti elemzésre van szükség, amelyben az írói szándékon túl az őt körülvevő közeg is megjelenik. Ez esetben például az író kapcsolati hálója (így a fentebb említett pacifista irodalmi kör) és a szöveget kiadó szerkesztők módosításai is.
A délután Írott rendek: a királyi rendeletek használata (Ordres 
écrits: usages des lettres de cachet) előadása Franciaország egy korábbi korszakát, pontosabban az ancien regime 18. századi írásbeli hagyományát állította középpontba. A pecsétes levelek és nyomtatott rendeletek olyan királyi utasításokat tartalmaztak, melyeket bár gyakran nem maga a király fogalmazott meg, a levelekben a királyi döntés fejeződött ki, így törvényi erejűnek számítottak. Dinah Ribard elhangzott elemzéseiből és bemutatott példáiból azonban hamar kiderült a hallgatóság számára, hogy korántsem volt egyértelmű a szövegek jelentése és a végrehajtás egyirányúsága. Még abban az esetben sem, amikor valakit börtönbe vonulásra szólított fel a levél. Az adott személyre vonatkozó ítélethozás nem feltétlenül számított az elsődleges indoknak, előfordult, hogy a királyi igazságosság demonstrálása volt a fő cél a társadalom felé. Egy másik rendőrségi levél példája azt mutatta meg, hogy az írásbeli parancs nemhogy megerősítette volna a végrehajtást, hanem az írott szöveghez való ragaszkodás kibúvót jelentett a tényleges hatósági intézkedés alól. A leveleknek tehát nem feltétlen az volt a célja, hogy végrehajtsák a bennük lévő parancsot, hanem hogy a képviseljék és demonstrálják a királyi hozzáállást. A nyelvi kifejezésből tehát láthatóan itt sem következett egyértelmű cselekedet.
Az Atelier tavaszi programsorozatának folytatásaként április 8-án Jean-Yves Grenier előadásaira kerül sor az ELTE BTK Főépület 247-es termében. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!
(Fotó: Csicsics Anna, Kökényessy Zsófia, Zámbó Lilla)
